Azonnali fizetés, mesterséges intelligencia, banki informatikusi álmok – többek között ezek voltak terítéken abban a panelbeszélgetésben, amelyben két banki informatikai vezető, valamint az ApPello és a Microsoft vezetői cseréltek eszmét egymással a Portfolio Banking Technology 2019 konferenciáján. Előtte előadásokat hallhatott a különbség hasonló
Világszerte egyre nagyobb érdeklődés van a befektetők részéről is a társadalmilag felelős befektetések iránt. Igaz, itthon egyelőre még gyerekcipőben jár a történet, de az egyik nagy piaci szereplő komoly növekedés vár a területen, és erre reagáltak is.
Világszerte egyre nagyobb érdeklődés van a befektetők részéről is a társadalmilag felelős befektetések iránt. Igaz, itthon egyelőre még gyerekcipőben jár a történet, de az egyik nagy piaci szereplő komoly növekedés vár a területen, és erre reagáltak is.
Komoly elhatározás van arra, hogy tőzsdére vigyék a BÉT-et – mondta el a Figyelőnek nyilatkozva Patai Mihály, az MNB alelnöke, aki egyben a Budapesti Értéktőzsde elnöke is.
Párizsban a European Utility Week-en jártunk, ahol elhangzott, hogy Kína a ritka földfémek uraként kontrol alatt tarthatja a világ akkumulátorgyártását, a PPA-k lehetnek a zálogai az európai megújulóenergia termelés növekedésének, az LNG megnövekedett szerepe megszüntetheti a kontinensek gázpiacainak árkülönbségeit, és vigyázó szemeinket továbbra i
Szükséges előkészíteni az euró reformját és egy Maastricht 2.0 szerződést - írja Matolcsy György, az MNB elnöke a novekedes.hu-n megjelent cikkében. Szerinte az Unió vezetői már nem kényszerülnek válságkezelésre, így a következő krízis előtt itt az idő elvégezni az eurózóna működésének felülvizsgálatát. Matolcsy úgy értékelte az euró elmúlt 20 évét
Budapesten közel félmillió négyzetméternyi iroda áll építés alatt, kis túlzással minden fontosabb kereszteződésben toronydaruk dolgoznak valamelyik fejlesztő projektjén. A legtöbbször ezeket csak kívülről látjuk magasodni, ezúttal azonban a szerencsések akár belülről is megnézhetik az egyik legújabb pesti irodaház építését.
Patai Mihály MNB-alelnök és BÉT-elnök szerint a mostani időszak még nem nevezhető aranykornak Magyarországon, de akkor már igen, ha ez a lendület még 8-10 évig kitart. A Figyelőnek adott interjúban a szakember elárulta, hogy két nagy kihívással kell most szembenézniük a bankoknak, és osztja azt a véleményt is, hogy túl sok a bankfiók Magyarországon
A miniszter elmondta: az Ni Hungary mintegy 5,5 milliárd forint értékű beruházásához, amellyel 216 új munkahelyet teremtettek, a kormány 2,5 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyújtott.
"Habár sokan mondogatják, hogy a bull piac végét jelezheti, amikor elszabadulnak az árazások, én úgy látom, hogy mindez a tőkepiacok normális működésének velejárója" - vallja Rimár Péter. A Concorde Értékpapír Zrt. intézményi üzletkötőjével az elmúlt év eseményeiről, köztük a kereskedelmi háborúról, a Brexitről, a klímavédelemről, és arról is beszé
Hozzuk a régiós átlagot, ami az áramfogyasztási trendeket illeti: kiderült, hogy egy magyar átlagosan 4,6 MWh villamosenergiát használt fel 2017-ben. A lista elején vagy nagyon hűvös, vagy éppen pokolian forró helyek állnak, hiszen mind...
Azonnali hatállyal, ráadásul. Igaz, az USA-ból érkező baromfihús-importot még évekkel a kereskedelmi háború előtt tiltotta be az ázsiai nagyhatalom, madárinfluenzára hivatkozva.
Elkészült Magyarország ökoszisztéma-alaptérképe: az újonnan született térinformatikai adatbázis alapján részletesen vizsgálhatóvá válik, hogy milyen élőhelyre van szükségük az egyes fajoknak és milyen szolgáltatásokat nyújt a természet az emberiség számára.
Az elmúlt hónapokban Matolcsy György jegybankelnök és Varga Mihály pénzügyminiszter a sajtón keresztül üzengetett egymásnak. A vita egyik központi eleme az euró volt. Most úgy tűnik Matolcsy György a korábbiaknál megengedőbb álláspontra helyezkedett.
Az elmúlt hónapokban Matolcsy György jegybankelnök és Varga Mihály pénzügyminiszter a sajtón keresztül üzengetett egymásnak. A vita egyik központi eleme az euró volt. Most úgy tűnik, Matolcsy György a korábbiaknál megengedőbb álláspontra helyezkedett.
Nagyot esett ma az Est Media árfolyama, miután a HVG arról írt, hogy a NAV költségvetési csalás gyanújával nyomozást indított a Delta Systems ügyletei miatt.
E hét elejéig kellett megkapniuk az érintett ügyfeleknek biztosító társaságaiktól a jövő év január elsejétől alkalmazandó díjtarifáikat. A MABISZ közleménye szerint a 13 piaci szereplő közül 10 biztosító új díjat alkalmaz a jövő év elejétől. A szeptember végi adatok szerint a segédmotoros kerékpárok nélkül számított, 5,2 millió magyarországi gépjár
Nemzetgazdasági szinten is mérhető hasznot hoz az ALTEO egész régióban elsőnek számító energiatárolója, amely a villamosenergia-rendszer szabályozási költségét évi több milliárd forinttal mérsékli, így az állam által is támogatott fejlesztés éven belüli megtérülést produkált nemzeti szinten. A társaság itthon szintén elsőként napkövető technológiás
A családi vállalkozások nemzeti gazdaságokban betöltött szerepe kiemelt a közép-európai régióban. Ezek a vállalkozások sok területen jelentősen különböznek a nem családi tulajdonban működő vállalkozásoktól, és számos jogszabályi rendelkezés is eltérően érinti őket. Ilyenek például a felvásárlásokkal kapcsolatos rendelkezések, melyek be nem tartása
Az Opus Global Nyrt. érdekeltsége építette fel Magyarország első közösségi borászati üzemeit és beszerzési központját a világörökséggé minősített tokaji történelmi borvidéken. Az Euro Generál Zrt. évtizedes tapasztalattal rendelkezik a gazdasági épületek, irodaházak, lakóépületek kulcsra kész kivitelezésében. A létesítmények teljes körű szolgáltatá
A digitalizálódó gazdaság, a dolgok internetének térnyerése az üzleti folyamatokban azt eredményezi, hogy a cégek működésében egyre fontosabbá válnak a szoftverek, szenzorok és a munkaerő tudása.
Nem hozott szignifikáns különbséget az elmúlt év a hazai reklámszektorban az előző esztendőkhöz viszonyítva. A magyar piac növekedésének alapját továbbra is az állami szervezetek költései biztosítják, miközben a piaci szereplők nem fordítottak többet reklámra tavaly, mint 2018 előtt. A három vezető, állami hirdető a hazai piacon a Miniszterelnöki H
Az ügyészség többször meghosszabbította a nagyvállalkozó letartóztatását, pedig állítólag Pini hajlandó lett volna közel 2 milliárd forintot is kifizetni.
Akármilyen megállapodás is lépjen érvénybe, a brexitre a vállalkozásoknak és a termelőknek időben fel kell készülniük. Ezt segítik a tájékoztató honlapok.
Egy forint sportkiadás két forint megtakarítás az egészségügyben - ez még igaz is lenne, ha a kormány sportpolitikájának fókuszában nem a versenysport, hanem a szabadidősport lenne. Mindeközben a jövőnk alapját biztosító ágazatokból jelentős forráskivonás történt - erről beszélt kollégánk, Székely Sarolta az ATV Start című műsorában.
A ma reggeli közel 3 órás meghallgatás után nem kapta meg az Európai Parlament szakbizottságában a szükséges kétharmados támogatást a magyar uniós biztosjelölt Várhelyi Olivér, így újabb írásbeli kérdésekre kell még válaszolnia - tudta meg a 24.hu. Ugyanilyen értesülést közölt a Bruxinfo is.
Évente 0,2 százalékponttal támogathatja a gazdasági növekedést a Budapest 2030 program ezermilliárd forintos beruházási csomagja a mai árakon számolva.
Az Itm határozott célja, hogy egyre több fiatal folytassa tanulmányait a matematikai, műszaki, informatikai és természettudományos képzéseken és szerezzen versenyképes végzettséget.
Félmilliárd forintnak megfelelő eurót nyert az Európai Kutatási Tanács (Erc) legrangosabb, fiatal kutatóknak kiírt alapkutatási pályázatán Mátyus Edit, az Elte Ttk Kémiai Intézet kutatója.
Csehország 2029-ben elkezdi egy új energiablokk építését a Dukovany atomerőműben, közölte Andrej Babis cseh miniszterelnök a kormány atomenergia bizottságának ülése után.
Az OTP Pénztárszolgáltató legfrissebb adatai szerint mintegy 13 milliárd forintot költöttek októberben az OTP Szép kártyások. Sokan vettek ki szabadságot az iskolai őszi szünet környékén, hogy a szülők is lazíthassanak, rákészülve ezzel az év végi hajrára.
Március 2-án nemcsak az azonnali fizetés, hanem több rá épülő fizetési szolgáltatás is elindulhat Magyarországon, így például a fizetési kérelem, amely a sárga csekkhez hasonlóan (a csoportos beszedéssel ellentétben) rugalmas időzítéssel teszi majd lehetővé a családok számára a közüzemi számlák online kifizetését. Hogy ez tömeges, valós alternatívá
A megfelelő marketinggel arra akarnak rábeszélni minket, hogy a műanyag helyett a környezettudatosabb alumínium üdítős dobozokat válasszuk - pedig azok sem jobbak a műanyag megoldásnál.
A francia elnök vihart kavart a nemzetközi politikában. Macron jól érzett rá arra, hogy a NATO már olyan mértékben erodálódott, hogy nem igazán tölti be sem politikai, sem katonai szerepköreit. Káncz Csaba jegyzete.
Miért ne vehetnél mindkettőt egyszerre? Történelmi mélypont közelében járt a forint. Összeszedtük, milyen választási lehetőségek előtt áll az, aki a forint további gyengülésétől tart, vagy akinek eurója van a fiókban, bankban, és nem akarja, hogy elinflálódjon. Legalább hat verzió van.
Az intraorál, azaz szájon belüli 3D-s szkennereknek köszönhetően azonban jelentősen leegyszerűsödik a kezelés, hiszen míg a hagyományos protézis elkészítése akár 30 nap is lehet.