2019. november 14. csütörtök

nov. 14
18:54
Maffiavezérhez hasonlította elődjét az új román pénzügyminiszter (vg.hu)
Florin Citu szerint a költségvetés adatait az ellenzék és az ország nemzetközi partnerei elől eltitkolta a leváltott PSD-kormány.
nov. 14
18:56
Horgászok a pácban – Emelkednek a balatoni horgászjegyárak (vg.hu)
Kilenc éve nem változtattak a horgászjegyek árán, ezért szükség volt a rendezésére.
nov. 14
18:57
Varga Judit: Elfogadhatatlan a kohéziós pénzek nagyarányú megvágása (Portfolio)
Magyarország számára elfogadhatatlan a kohéziós pénzek tervezett nagyarányú megvágása, ugyanis az egyelőre kevésbé jól teljesítő uniós tagországok megerősödésével egész Európa gazdasága sikeresebb lesz - jelentette ki az igazságügyi miniszter Hágában, az MTI-nek telefonon nyilatkozva csütörtökön.
nov. 14
19:03
A rossz nemzetközi légkörben alig mozdult a BUX (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX minimális, 1,94 pontos emelkedéssel, 43 218,28 ponton zárt csütörtökön.
nov. 14
19:09
Jó az a magyaroknak, ha a Tesla Berlinben termel? (Piac és Profit)
A Tesla bejelentése a berlini “gigagyár” felépítéséről még a németeket is megosztja. Ami pedig rossz a német autógyáraknak, az nem lehet túl jó a magyaroknak sem. Más szempontból viszont csökkenni látszik a kereslet a cég járműveire, miközben a részvény árfolyama egyre közelebb kerül a mindenkori csúcshoz.
nov. 14
19:15
Mérsékelt esés az amerikai tőzsdéken (Portfolio)
Történelmi csúcsuk közelében állnak a vezető amerikai részvényindexek, a befektetők pedig egyelőre kivárnak, amíg piacmozgató hír nem érkezik.
nov. 14
19:18
Schanda Tamás: Minden fiatal rendkívüli tehetség, aki részt vett a WRO világversenyen (AQUA)
A programozás, robotika területén, aki ringbe szállt a robotépítési és programozási világversenyen, a jövőben valószínűleg közülük kerülnek ki a legjobb mérnökök és informatikusok – hangsúlyozta az államtitkár.
nov. 14
19:21
Moody's: globális recesszió nem lesz (Portfolio)
A világgazdaság várhatóan nem süllyed recesszióba a következő két évben, de a legnagyobb globális növekedési kockázat továbbra is a kereskedelmi viszályok eszkalálódása - áll a Moody's Investors Service csütörtökön Londonban ismertetett átfogó negyedéves makrogazdasági előrejelzésében (Global Macro Outlook).
nov. 14
19:27
Akár kerozinadót is bevezethetnek Európában (Portfolio)
A repülőjáratok számának csökkentése helyett jobb forgalomszervezésre, az üzemanyag-használat leszorítására lenne szükség a károsanyag-kibocsátás mérséklése érdekében, de a kerozinadó bevezetése is a lehetőségek között van - jelentette ki csütörtök délutáni európai parlamenti (EP) meghallgatásán a román biztosjelölt.
nov. 14
19:27
Új gazdasági vezetőt nevezett ki Ferenc pápa (vg.hu)
A korábbi gazdasági titkárság prefektust, George Pell ausztrál bíborost pedofilbotrányai miatt menesztették.
nov. 14
19:33
Milliárdokat költenek a magyar szülők karácsonykor: ezek a játékok vezetik a toplistát (Pénzcentrum)
A karácsonyi szezonban realizálódik a teljes, idén nagyjából 50 milliárdos játékpiaci forgalom fele a becslések szerint.  Friss adatok alapján online vásárláskor átlagosan 10 ezer forintot költenek, míg hagyományos bolti beszerzés...
nov. 14
19:51
Soha nem volt még akkora elektromos busz rendelés az USA-ban, mint most (Portfolio)
A múlt héten számoltunk be minden idők legnagyobb európai elektromos busz megrendeléséről, most meg itt az amerikai rekord.
nov. 14
20:00
Érdemes odafigyelni a családi vállalkozások tranzakcióira (vg.hu)
Versenyjogi szempontból megkülönböztetik a családi vállalkozásokat más vállalkozásoktól.
nov. 14
20:02
Dagad a botrány a Delta Systems körül (vg.hu)
Elismerte az Est Media, hogy adóhatósági vizsgálat folyik a Delta Systemsnél, ám közleményük szerint a Hvg.hu tegnapi cikke valótlanságokat fogalmaz meg.
nov. 14
20:03
Csökkentek az orosz olajszállítások Németországba (ProfitLine)
Csökkentek az év első kilenc hónapjában az orosz olajszállítások Németországba, de továbbra is az orosz szállítások fedezik a német felhasználás legnagyobb hányadát.
nov. 14
20:03
Ezt minden autósnak tudnia kell: így lehet olcsóbb a biztosítás (Pénzcentrum)
Nemcsak az új autók száma nő, de az alkatrészárak, főleg a szervizek munkadíjai is emelkednek, ezért hasznos a törés, lopás vagy természeti károk ellen védelmet nyújtó biztosítás. A csökkenő európai trendekkel szemben itthon...
nov. 14
20:04
21. századi fejlesztéseket hajtottak végre a Tokaji Borvidéken (vg.hu)
Olyan szolgáltatások váltak elérhetővé, mint a precíziós lézervezérelt oltványültetés, vagy a must-, a gyöngyöző- és habzóbor palackozása.
nov. 14
20:09
Felújítják az Allee bevásárlóközpontot (Portfolio)
Ma tette közzé az Allee tulajdonosa a bevásárlóközpont átfogó felújítási terveit. Összesen 5,5 milliárd forintot költenek az épületre, áll a vállalat közleményében.
nov. 14
20:15
Uniós források: a magyar kormány bekalkulálta a pénzvisszatartást (Infostart)
Van olyan állapotban a magyar költségvetés, hogy amennyiben szükséges, átstrukturáljon bizonyos tételeket - mondta a pénzügyminiszter arra reagálva, hogy körülbelül 700 milliárd forint lehívását akadályozza az Európai Bizottság büntetés gyanánt - jelentős részben közbeszerzési szabálytalanságok miatt.
nov. 14
20:27
Elajándékozta részvényei nagy részét az Őrmester alapítója (Portfolio)
Kincs István az Őrmester Vagyonvédelmi Nyrt. általános igazgatója, alapítója és részvényese ma 39 ezer darab Őrmester-részvényt ajándékozott el.
nov. 14
20:33
Nagy kockázatokra figyelmeztet a Moody's (Infostart)
A világgazdaság várhatóan nem süllyed recesszióba a következő két évben, de a legnagyobb globális növekedési kockázat továbbra is a kereskedelmi viszályok eszkalálódása - áll a Moody's Investors Service negyedéves makrogazdasági előrejelzésében (Global Macro Outlook).
nov. 14
20:33
Ez 150 ezer magyar egy pillanat alatt elhelyezkedhetne: ők a rejtett tartalék (Pénzcentrum)
Magyarországon a csaknem 4,4 millió foglalkoztatottból 150 ezren megváltozott munkaképességűek és még további mintegy 150 ezren lehetnek, akiknek "támogatással, segítséggel, sok erőfeszítéssel és rehabilitációval" munkát lehetne biztosítani...
nov. 14
20:39
Szükségállapotot hirdettek Velencében (Portfolio)
Szükségállapotot hirdetett az olasz kormány a tengervíz elárasztotta Velencében, hogy gyors segítséget nyújthassanak a helyreállításhoz az 50 éve óta legsúlyosabb áradást elszenvedő városnak.
nov. 14
21:03
Vegyesen alakult csütörtökön a forint árfolyama (ProfitLine)
Vegyesen alakult csütörtökön a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben: dollárban a jegyzése kissé erősödött, míg euróban és svájci frankban gyengült.
nov. 14
21:15
Itt vannak a Mol és az UniCredit közötti szerződések feltételei (Portfolio)
A Mol közzétette az UniCredittel kötött szerződések feltételeit.
nov. 14
21:21
Ilyen pontosan még sosem láttuk előre a jövőt, jön az IBM időjósa (Portfolio)
Az IBM ma bejelentette, hogy olyan időjárás előrejelzési rendszert készített, amely akár 12 órával korábban képes előre jelezni az időjárási eseményeket, ráadásul arra is képes, hogy a Föld olyan részein is nyújtson adatokat, ahol eddig ezekhez nem volt hozzáférés.
nov. 14
21:33
Tiltakoznak a francia közegészségügyi dolgozók (ProfitLine)
A francia közegészségügyi intézményekben nyolc hónappal ezelőtt kezdődött tiltakozási hullám részeként csütörtökön országszerte utcára vonultak az egészségügyi dolgozók, hogy a költségvetési megvonások ellen tiltakozzanak és jobb munkakörülményeket követeljenek.
nov. 14
22:03
Romlott a Henkel eredménye (ProfitLine)
Csökkent a harmadik negyedévben a Henkel német háztartás-vegyipari és kozmetikai konszern működési eredménye és nyeresége, csaknem változatlan értékesítési árbevétel mellett.
nov. 14
22:33
Így teljesített a 4iG (ProfitLine)
A 4iG Nyrt. az év első háromnegyedévében 1,69 milliárd forintos adózott eredményt ért el az egy évvel korábbi, mintegy 292 milliós veszteség után, idei, 25,18 milliárd forintos konszolidált bevétele pedig 161,3 százalékkal haladta meg a tavalyi azonos időszakit nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok (Ifrs) alapján - közölte a társaság csütörtö
nov. 14
22:42
Futnak a tanácsadók! A hazai biztosítási kultúra érdekében rendeznek futóversenyt (Biztosító Magazin)
A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége Biztos Tudás Futás néven szervezett 76 fős csapatot a K&H Mozdulj Maraton és félmaraton rendezvényre, A csapatot alkotó, a biztosítási piac különböző szegmenseiből érkező résztvevők közös célja, hogy a megmozdulással felhívják a figyelmet a pénzügyi tudatosság, a biztosítási kultúra fejleszt
nov. 14
22:54
Immár hivatalosan is újraelkezdte az urándúsítást Irán (NRGreport)
Irán több mint négy év után újrakezdte az urándúsítást a fordói atomlétesítményben - közölte az Iráni Atomenergia-szervezet szóvivője szombaton.
nov. 14
23:03
Már öt éven belül jöhet a digitális jövedelem? (ProfitLine)
A 16. Országos Gazdaságinformatikai Konferencia idei előadásainak jelentős része a Fintech és mesterséges intelligencia témakörével foglalkozott. Kutatások szerint jövőre az okos városok száma világszerte eléri a 600-at, az International Data Corporation (IDC) előrejelzése alapján pedig 2022-re a világ GDP-jének több mint 60 százaléka digitális jöv
nov. 14
23:33
A világgazdaság várhatóan nem süllyed recesszióba (ProfitLine)
A világgazdaság várhatóan nem süllyed recesszióba a következő két évben, de a legnagyobb globális növekedési kockázat továbbra is a kereskedelmi viszályok eszkalálódása - áll a Moody's Investors Service csütörtökön Londonban ismertetett átfogó negyedéves makrogazdasági előrejelzésében (Global Macro Outlook).

2019. november 15. péntek

nov. 15
0:15
A legfontosabb térkép és minden infó az új Puskás Stadion első nagy meccséről (Portfolio)
Péntek délután 65 ezer ember követi a helyszínen az új Puskás Aréna nyitómérkőzését. Ezért külön cikkben gyűjtöttük össze a legfontosabb tudnivalókat: hogyan érdemes érkezni, hol lehet parkolni, ha mégis autóval jönne valaki, hol kell leszállni a tömegközlekedésről az egyes bejáratokhoz, mit lehet bevinni, hová lehet menni, ha problémás jegyhelyzet
nov. 15
1:33
Sok esetben bujtatott munkaszerződést takar a kata (ProfitLine)
A vállalkozások visszajelzése alapján a kisadózó vállalkozások tételes adója (kata) mögött sok esetben bujtott munkaszerződés van, többek között erre hívta fel a figyelmet a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (Mkik) elnöksége csütörtöki ülésén, amelyen Varga Mihály pénzügyminiszter is részt vett - mondta Parragh László, az Mkik elnöke az MTI-nek.
nov. 15
2:33
Így emelkedik a balatoni horgászjegyek ára (ProfitLine)
Átlagosan tíz százalékot meghaladó mértékben emelkedik jövőre a balatoni horgászjegyek ára - közölte a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. vezérigazgatója csütörtökön Gyenesdiáson.
nov. 15
3:03
Afrikát érinti a legjobban az éghajlatváltozás (ProfitLine)
Afrika az éghajlatváltozás által leginkább érintett kontinens, a szegénység, a kormányzási, irányítási problémák miatt azonban nincs sok lehetősége az alkalmazkodásra - jelentette ki Karamoko Diarra, a dakari Cheik Anta Diop Egyetem agroökológus professzora csütörtökön Szegeden.
nov. 15
3:33
Növelte tulajdonrészét az Appeninnben a Bdpst Zrt. (ProfitLine)
Növelte az Appeninn Nyrt.-ben meglévő tulajdonrészét a Bdpst Zrt.: a cég október 8-án megállapodást kötött az Opus Global Nyrt.-vel annak az Appeninnben meglévő 9,0 százalékos tulajdoni hányadának megvásárlásáról, a tranzakció 2019. november 12-én lezárult, miután a Bdpst Zrt. megfizette az Opus Global Nyrt. részére a teljes vételárat. A Bdpst Zrt.
nov. 15
4:03
Cigaretta árak 2020 - Mennyibe kerül majd egy doboz cigi 2020-ban? (ProfitLine)
2020-ban jelentős változás nem várható a hazai dohánypiaci szabályozásban, így továbbra is a NAV mondja meg, hogy hány forintba kerül egy doboz cigi aktuálisan. A jövedéki törvény 2017 január 1-én életbe lépett szabályozása alapján a dohánytermékek adózárjegyéről lekerült a kiskereskedelmi eladási ár, így azok csak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV
nov. 15
4:33
3 százalékkal nőtt a román gazdaság (ProfitLine)
A román bruttó hazai termék (GDP) a harmadik negyedévben 3 százalékkal nőtt a nyers adatok szerint és 3,2 százalékkal gyorsult a kiigazított érték szerint a tavalyi év azonos időszakához képest - közölte csütörtökön gyorsjelentésében a román országos statisztikai intézet.
nov. 15
4:54
Gazdakedvenc Solis, megújult Goldoni traktorok, professzionális Grillo fűnyírók Kecskeméten (Agrofórum)
Solis és Goldoni traktorok, Nobili, Sicma és Bfm munkagépek, valamint a Grillo kisgépei várták az érdeklődőket október közepén Kecskeméten. Az Odisys Bt. szántóföldi bemutatóján a szárzúzóktól a talajművelő gépeken át a permetezőgépekig számos eszközt megvizsgálhattak a termelők.
nov. 15
4:58
Jövőre drágábban lehet horgászni a Balatonnál (Agrofórum)
Átlagosan tíz százalékot meghaladó mértékben emelkedik jövőre a balatoni horgászjegyek ára - közölte a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. vezérigazgatója csütörtökön Gyenesdiáson.
nov. 15
5:12
Szakállat növeszt a tatabányai abroncsgyár (Márkamonitor)
Minden dolgozóját arra biztatja a Bridgestone, hogy dobja el a borotváját és növessze meg arcszőrzetét novemberben. Az abroncsgyártó így igyekszik rávenni a több mint 1000 férfi dolgozóját, hogy vegyenek részt az egyik leggyakoribb daganatfajta, a prosztatarák szűrésén. A november a prosztatarák elleni harc hónapja az egész világon. A megbetegedés
nov. 15
5:21
Peking nem akar túl sokat engedni (vg.hu)
.
nov. 15
5:23
Alig élünk az adójóváírási lehetőséggel (vg.hu)
.
nov. 15
5:25
Négy tényező kellett az öt százalékhoz (vg.hu)
A megkezdett gazdasági intézkedések, a foglalkoztatás bővülése és a bérfelzárkóztatás, a szűkülő kereslet ellenére pozitív irányú exportkapacitás, illetve az uniós források hatékonyabb felhasználása is hozzájárult ahhoz, hogy 5 százalékkal nőjön a harmadik negyedévben a magyar GDP – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter.
nov. 15
5:27
Emelkedik a balatoni horgászjegyek ára (vg.hu)
.
nov. 15
5:29
Vannak buktatóik a last minute áfaakcióknak (vg.hu)
.
nov. 15
5:31
A német lassulás már sokkal kevésbé fáj (vg.hu)
A német ipar vesszőfutását már nem sínylik meg annyira az Európai Unió keleti országai, mert gazdasági teljesítményükben a kivitel helyett a háztartások kerültek a fókuszba – állítják az ING elemzői.
nov. 15
5:33
Magyar siker koktélfronton (vg.hu)
.

Keresés