Úgy tűnik, a vállalatvezetők kezdenek rájönni, hogy a siker kulcsa az érzelmi intelligenciában (EQ) rejlik. A CareerBuilder kutatásából kiderül, hogy a megkérdezett 2600 HR menedzser 71%-a többre értékeli az alkalmazottak EQ-ját, mint az IQ-ját, valamint a munkáltatók 75%-a hamarabb léptet elő egy magas érzelmi intelligenciával rendelkező beosztott
Csütörtök este megkapta a frakciókoordinátorok szükséges támogatását a belső piacért felelős uniós biztosi posztra Thierry Breton francia jelölt és a közlekedésért felelős biztosi posztra Adina Valean román jelölt, így elvileg már csak Várhelyi Olivér magyar biztosjelölt írásos válaszaira kellene várni ahhoz, hogy felálljon az új Európai Bizottság.
Az OTP tájékoztatása szerint a társaság csütörtökön 1 886 darab saját részvényt értékesített az OTP Bank javadalmazási politikájában meghatározott irányelvek alapján.
A Washington és Peking között zajló kereskedelmi tárgyalások körüli bizonytalanság miatt óvatosak a befektetők a búza piacán. A búza ára fél százalékkal csökkent.
Érthetetlen, hogy 2019-ben, az euroatlanti szövetség tagjaként miként lehet a magyar miniszterelnök mindkét külpolitikai tanácsadója a szovjet diplomáciai akadémia végzettje. Orbán az orosz érdekek mentén titkos geopolitikai játszmákban vesz részt a forrongó Balkánon, miközben minden erejével a Monarchia mai analógiáját, az EU-t bomlasztja. Káncz C
Erős őszt zár a hazai service design szakma: több, mint négyszázötvenen vettek részt a Service Design Day-en és lezajlott a METU Xpert Transformative Agile Leadership képzésének design sprint modulja is. Emellett megszületett az első felmérés a kialakuló hazai szakmáról: közel százan töltötték ki a kérdőívet és a konferencia résztvevői közösségi ra
Ahogy az életben számos dologról másként gondolkoznak a nők és a férfiak, úgy a mindennapi munkavégzés során is bőven vannak különbségek. Egy cég, látva a jelenlegi munkaerőhiányos környezetet, egyáltalán nem mindegy, hogy milyen felszereléseket, eszközöket, és kényelmi extrákat biztosít a munkavállalói számára. Egy állítható magasságú asztal, egy
Úgy tűnik, a vállalatvezetők kezdenek rájönni, hogy a siker kulcsa az érzelmi intelligenciában (EQ) rejlik. A CareerBuilder kutatásából kiderül, hogy a megkérdezett 2600 HR menedzser 71%-a többre értékeli az alkalmazottak EQ-ját, mint az IQ-ját, valamint a munkáltatók 75%-a hamarabb léptet elő egy magas érzelmi intelligenciával rendelkező beosztott
Emelkednek az irányadó európai részvényindexek a pénteki kereskedés első felében, a befektetők kedvezően fogadták a Fehér Ház gazdasági tanácsadójának nyilatkoztatát, miután Larry Kudlow szerint az Egyesült Kína közötti kereskedelmi egyeztetések nagyon jól haladnak, és közel a részleges megállapodás. A magyar tőzsde emelkedik, míg a hazai blue chip
Átlagosan tíz százalékot meghaladó mértékben emelkedik jövőre a balatoni horgászjegyek ára - közölte a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. vezérigazgatója. Szári Zsolt közölte: kilenc éve nem változtattak a horgászjegyek...
A baromfiágazat 2020-2025 közötti fejlesztési lehetőségeit bemutató stratégiát készítettek a szakmai szervezetek, a tervet Nagy István agrárminiszter bemutatta a Világgazdaságnak is.
Párizsban a European Utility Week-en jártunk, ahol elhangzott, hogy Kína a ritka földfémek uraként kontrol alatt tarthatja a világ akkumulátorgyártását, a PPA-k lehetnek a zálogai az európai megújulóenergia termelés növekedésének, az LNG megnövekedett szerepe megszüntetheti a kontinensek gázpiacainak árkülönbségeit, és vigyázó szemeinket továbbra i
A Hosszú út című film a tótvázsonyi segítő közösségben élő sérült fiatalok mindennapjairól készült, a társadalmi beilleszkedés bátorító példájáról szól. A dokumentumfilm létrejöttét a SPAR támogatása tette lehetővé. „Amikor Boros Balázs rendezőtársammal és Hinkel Dávid szerkesztő-riporter-vágó kollégámmal elvállaltuk a film elkészítését, nem tudtuk
Uralja a Tesla az elektromos autók piacát az Egyesült Államokban, nincs igazán jó versenytársa a Model 3-nak. Egyelőre. De jön a Ford, ami jövőre komoly kihívója lehet az árkategóriában és akár veszélybe is kerülhet a pozíciója – véli a Credit Suisse elemzője, aki az egyik legpesszimistább Tesla-elemző, jelenleg 200 dolláros célárral.
Elindult Magyarországon a Xiaomi hivatalos márkaképviselete – írja az Index. A kínai mobilgyártó, amely mostanra a világ legnagyobb okostelefon-gyártója lett az értékesített készülékek volumenét tekintve, Magyarországon pedig a harmadik legnagyobb a jó ár-érték arányú telefonjainak köszönhetően.
Ma több mint 800 ezerrel többen dolgoznak, mint 2010-ben, és a foglalkoztatottak jövedelme is nő - mondta Banai Péter Benő, a Pénzügyminisztérium államháztartásért felelős államtitkára péntek reggel az M1 aktuális csatornán.
Európai országként először Magyarország nyerte el a World Robot Olympiad világverseny rendezésének jogát. A verseny házigazdájaként Győr több mint 420 csapat 1200 versenyzőjét látta vendégül november 8. és 10. között. A WRO szakmai partnereként a Neumann Társaság is szakmai támogatója volt a világeseménynek, a verseny alatt pedig standdal volt jel
24 órás hackathont, azaz ötletversenyt rendezett a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) és a Design Terminal. A ,,Jövő egyeteme hackathonon” az egyetemi közösségi terek, valamint az egyetemen belüli információcsere fejlesztése témakörében dolgoztak ki innovatív megoldásokat az egyetem hallgatói.
A magyar vásárlók tudatosan költik a pénzüket - mondta Baranovszky György, a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetségének ügyvezető elnöke péntek reggel az M1 aktuális csatornán.
Rárepültek az állami ingyenpénzre a nagycsaládosok: több mint 3000-en vettek már 7 személyes autot 2,5 millió forint kedvezménnyel. Kiderült, hogy nem a módosabbak veszik igénybe a kedvezményt: luxusautókat nemigen vettek az állami pénzből. Dübörög...
Szenzorba épített mesterséges intelligencia, hordozható és viselhető orvosi eszköz, személyes defibrillátor, amely újraélesztés után működésben tartja a szívet - csak néhány az Innomed Medical Zrt. legújabb tervei közül, amelyeket a társaság elnöke, Dévai Endre osztott meg a Portfolio-val. A cég fő tulajdonosa lapunknak adott interjújában arról is
A Tokaji Borvidék a huszonegyedik századba lépett azzal a beruházás sorozattal, amelyet 2016 és 2019 között a kormány hazai forrásból biztosított 8,2 milliárd forintos támogatásával valósítottak meg a borvidék szereplői - mondta az agrárminiszter csütörtökön a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Bodrogkisfaludon a szolgáltató borászati és beszerzési közpon
Folynak a tárgyalások Törökország és a Volkswagen között egy üzem létesítéséről annak ellenére is, hogy a német konszern nemrégiben politikai okokból elnapolta a döntést a beruházásról.
Közzé tette a Multi Hungary, Budapest legsűrűbben lakott kerületében, Buda központjában található Allee bevásárlóközpont tulajdonosa átfogó felújítási terveit.
Egyelőre továbbra is csak pluszpontokat fog érni, ha a jelentkezőnek van valamilyen nyelvvizsgája. Megjelent a szigorítást elhalasztó kormányrendelet a csütörtöki Magyar Közlönyben.
A CyBERG menedzsmentje a közelmúltban együttműködési tárgyalásokat folytatott Nyúl Sándorral, a Gránit Pólus Csoport igazgatótanácsának elnökével, aki a tervek szerint csatlakozik a CyBERG igazgatótanácsához, és részesedést is vásárol a társaságban.
A Tesla egy számlálót vezet a honlapján, amiből kiderül, mennyi CO2-t spóroltak meg a teslások azzal, hogy elektromos, és nem hagyományos belsőégésű motoros autót hajtanak.
Az elmúlt években nagyon elszálltak a gigantikus állami nukleáris beruházások költségei. Ha nem áll meg ez a költséginfláció, senki nem fog atomba fektetni, ugyanakkor ha ma kivezetnénk minden atomenergiát, az döbbenetes pótlólagos emisszióval járna – véli Varró László, a Nemzetközi Energia Ügynökség (IEA) vezető közgazdásza.
A nagyszabású díjátadó ünnepség a Westminster Bridge Park Plaza Hotelben, London központjában, november 11-én, hétfőn este került megrendezésre. Az éles mezőnyben induló vállalatok közül végül a Generali Biztosító és a Games for Business közös projektje hozhatta haza az arany díjat a „Best Use Of Training”, azaz a legjobb képzési megoldások kategór
Újra átlépte az 1000 milliárd dolláros határt az egy évre visszatekintő amerikai költségvetési hiány - írja a Wall Street Journal. Utoljára 2013 februárjában láttunk ekkora deficitet. A megnövekedett adósságot a katonai, egészségügyi és társadalombiztosítási költekezések mellett a naptári hatás is magyarázza
Kivárás, illetve kisebb mínuszok jellemezték a csütörtöki kereskedést a nemzetközi tőzsdéken, pénteken némileg optimistábban indult a nap. Az amerikaiak sokadszor is beígérték a kereskedelmi tárgyalások lezárását. Fontos adatok jönnek délután, amelyek tovább lendíthetik a piacokat, de akár meg is törhetik a lendületet.