Érd régóta nagyon vonzó célpont a költözéseknél, hiszen jó a közlekedése, autópályán van összeköttetése Budapesttel, de az ingatlanárak még mindig szolidabbak, mint a fővárosban.
2021 végén, vagyis a korábban tervezettnél egy évvel később fejezi be az olaj- gáz- és szénipari projektek finanszírozását az Európai Beruházási Bank (EIB).
Okosmérés, fogyasztás-optimalizáció és robotika vált jellemzően a közmű-beszállító alkatrészgyártók új profiljává, de kezdő cégek is foglalkoznak ilyesmivel.
A tejágazat helyzete stabil, a nemzetközi tejpiacon nincs felesleg, a tej hathavi átlagára is igen magas - hangsúlyozta Bognár Lajos, az Agrárminisztérium (Am) élelmiszerlánc-felügyeletért felelős helyettes államtitkára, országos főállatorvos csütörtökön, Gárdonyban.
A miniszter szerint harminc évvel ezelőtt új Európa született, amikor a közép-európaiak visszafoglalhatták helyüket azon országok sorába, ahova mindig is tartoztak.
Cél a közösségi közlekedés dekarbonizácója, gyorstöltők támogatása is jöhet. A hazai ipar pedig válságálló az autóipar domináns szerepe ellenére is – többek között ezekről is beszélt Varga Mihály pénzügyminiszter a Trend FM Mozgásban című műsorában.
Harmadik éve támogatja a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) által indított Vízipari pályázati program a magyar vízipari cégek külpiaci tevékenységét, illetve exportképességének fejlesztését; az idei program keretében 180 millió forintból 15 projekt valósul meg, amelyek Chilétől Indiáig segítik a fenntartható vízgazdálkodást - tájékoztatta a t
Továbbra is érdemes játszani, hiszen ismét nem született telitalálat sem az Ötös- és Hatoslottón, sem pedig az Eurojackpot játékon. Előbbi két játék esetében immár 19 hete, utóbbinál pedig két hónapja nincs olyan játékos, aki helyesen...
A német ipar vesszőfutását már nem sínylik meg annyira az Európai Unió keleti országai, mert gazdasági teljesítményükben a kivitel helyett a háztartások kerültek a fókuszba – állítják az ING elemzői.
Tanösvény, történelmi időutazás, jurtakávézó fogadja a látogatót akár egy késő őszi, gyalogosan vagy két keréken tervezett családi kirándulás alkalmával a három évszakos paloznaki Mágustanyán.
Az új gyártósorok megrendelésével kezdi meg nyíregyházi hűtőgépgyárának összesen 100 millió euró (33,4 milliárd forint) értékű fejlesztését 2020 elején a svéd Electrolux Group - közölte az Electrolux Lehel Kft. ügyvezető igazgatója sajtótájékoztatón pénteken a nyírségi nagyvárosban.
Egy nagybank döntése nyomán felröppent a pletyka az elmúlt hetekben, hogy több hitelintézetnél és esetleg "központilag" is megtilthatják vagy korlátozhatják a babaváró hitel magyar állampapírba fektetését - írja a Portfolio. A Pénzügyminisztérium...
Nyugdíjkiegészítésként robotikai részvény, kannabisz mint a jövő nagy üzlete, kiberbiztonság örökkön örökké, Z generációs vásárlók. Megatrendek, amelyek a gazdasági ciklusoktól függetlenek, hosszú távúak, globálisak és főleg ütősek. Ezekbe fektetni hosszú távon még akkor is érdemes lehet, ha közben lesz egy-két kisebb-nagyobb tőzsdekrach – tartja a
Harmadik éve támogatja a Külgazdasági és Külügyminisztérium által indított Vízipari pályázati program a magyar vízipari cégek külpiaci tevékenységét, illetve exportképességének fejlesztését.
A médiatanács elfogadta a közösségi rádióknak és tévéknek szóló négyszázmillió forintos üzemeltetési pályázatot - közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (Nmhh) pénteken az MTI-vel.
Cél a közösségi közlekedés dekarbonizácója, gyorstöltők támogatása is jöhet. A hazai ipar pedig válságálló az autóipar domináns szerepe ellenére is – többek között ezekről is beszélt Varga Mihály pénzügyminiszter a Trend FM Mozgásban című műsorában.
Cél a közösségi közlekedés dekarbonizácója, gyorstöltők támogatása is jöhet. A hazai ipar pedig válságálló az autóipar domináns szerepe ellenére is – többek között ezekről is beszélt Varga Mihály pénzügyminiszter a Trend FM Mozgásban című műsorában.
Magyarország először vett részt a Nemzetközi Felnőtt Képesség- és Kompetenciamérési Programban, amelyben 39 országban 245 ezer ember szövegértési, számolási és problémamegoldó készségét mérték fel.
Miután több mint 29 milliárd forint értékben értékesítették a jegyeiket. Azt nem tudni, ebből mennyi áramlott a Magyar Állampapír Pluszba, amelynek állománya októberben 368 milliárddal gyarapodott.
Megalakulása óta több mint hatvan díjat kapott a Market Építő Zrt. A cég nevéhez olyan projektek köthetők, mint a Telekom és T-Systems közös székháza, a Párisi Udvar épületének ötcsillagos szállodává alakítása, vagy a Hill Side Irodaház.
Könnyebb környezettudatosan élni akkor, ha az embernek még nincs családja – úgy csak a saját életvitelére kell figyelnie, és nem felelős egy olyan háztartásért, amit nehezebb koordinálni, mint egy egyszemélyeset. Szakértők szerint az alábbi tippek a legpraktikusabbak családok számára, amelyek segítségével ők is felvehetik a harcot a klímaváltozássa
Több mint 29 milliárd forint értékben értékesítették a jegyeiket. Azt nem tudni, ebből mennyi áramlott a Magyar Állampapír Pluszba, amelynek állománya októberben 368 milliárddal gyarapodott.
A visszatérítendő uniós finanszírozási források egyre fogynak, de van még néhány jó lehetőség, és emellett az MFB Csoport saját forrásokkal, illetve tőkeági és kezességvállalási megoldásokkal is segíti a kis- és középvállalkozási szektort a következő években – hangzott el minapi székesfehérvári rendezvényünkön. Ezen az újonnan indult Székesfehérvár
A kockázati- és magántőke befektetések az elmúlt pár év távlatában egyre fontosabb szerepet töltenek be az európai gazdaságban, különösen a kis- és középvállalkozások életében: a befektetési láz egyebek között abban is jelentős segítséget nyújtott, hogy a válságot követően újra rugalmas legyen a gazdaság. Bejegyzésünkben körbejárjuk, milyen priorit
A pénzügyminiszter szerint cél a közösségi közlekedés dekarbonizácója, gyorstöltők támogatása is jöhet. A hazai ipar pedig válságálló az autóipar domináns szerepe ellenére is – erről a Trend FM Mozgásban című műsorában beszélt Varga Mihály. A nagycsaládos autóvásárlási támogatást elbírja a költségvetés.
Nemzetgazdasági szinten is mérhető hasznot hoz az ALTEO egész régióban elsőnek számító energiatárolója, amely a villamosenergia-rendszer szabályozási költségét évi több milliárd forinttal mérsékli, így az állam által is támogatott fejlesztés éven belüli megtérülést produkált nemzeti szinten. A társaság itthon szintén elsőként napkövető technológiás
Habár Gáspár Győző nagyobbik lányának nem csak diplomája, hanem két felsőfokú nyelvvizsgája is van, ő mégis inkább "celeblétet folytat." A Pénzcentrum most annak járt utána, mennyit kereshetne eredeti szakmájában, ami kétségkívül...
19 luxus lakosztály, mintegy 40 millió dollár értékben – Bashar al-Aszad szír diktátor és rokonsága ennyi és ilyen értékű luxusingatlant vásárolt pár év alatt Moszkva egyik leginkább felkapott felhőkarcolójában, a City of Capitals ikertornyaiban. A Financial Times aprólékos kutatómunkával járt utána a történetnek.
A vegyes alapok viszik a hátukon a befektetési alapok piacát – gyakorlatilag így lehet jellemezni a befektetési alapok idei eddigi évét. A BAMOSZ adatait nézve pedig egyáltalán nem állnak rosszul a pénzkeresésben az alapok: a részvényalapok kategóriája októberig már 14%-ot hozott a befektetőknek, az abszolút hozamú alapok 7%-nál tartanak, és mégis,
Jövőre nyugodtan bevezethetik a dugódíjat, mivel a belvárosban amúgy sem lehet majd autózni. 2020-ban ugyanis összeérhet a hármas metró déli és középső szakaszának rekonstrukciója, illetve várhatóan hozzálátnak a Lánchíd felújításának is.
Magyarország első alkalommal vett részt a Nemzetközi Felnőtt Képesség- és Kompetenciamérési Programban (PIAAC), amelyben 39 országban 245 ezer ember szövegértési, számolási és problémamegoldó készségét mérték fel; a pénteken sajtótájékoztatón, Budapesten ismertetett felmérésből kiderült, hogy a magyar felnőtt lakosság számolási készsége meghaladja