A Nemzetközi Energiaügynökség által közzétett World Energy Outlook 2019 kiadványból többek között az is kiderült, hogy a szervezet a konzervatívabb forgatókönyvében azzal számol, hogy a megújuló forrásokból származó áramtermelés 2026-ra meghaladja majd a szénből származó energiatermelést. Az energia szektor beruházásainál az IEA kedvezőbb forgatókö
Sokan úgy látják, hogy a munkavállalók megkönnyebbülnének, ha munkaidőn kívül nem férnének hozzá a céges levelezésükhöz. Egy új kutatás eredményei szerint azonban, ha megfosztják őket ettől, az egyenesen káros lehet a jólétükre. A munkahelyi emailekkel kapcsolatos szabályozások jelentősége egyre nő, hiszen a 0-24 órás hozzáférés jogos kérdéseket fe
Több mint 1500 kistelepülési pályázat kapott összesen mintegy 12 milliárd forintot a Magyar Falu Program öt pályázati kiírása keretében – közölte a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos.
Egy ember meghalt és legalább egy ember eltűnt, amikor egy közúti függőhíd leszakadt a délnyugat-franciaországi Toulouse-tól mintegy harminc kilométerre található Mirepoix-sur-Tarn településen. A 155 méter hosszú és 6,5 méter széles fémszerkezetű hídon haladó gépjárművek a Tarn folyóba estek.
Donald Trump amerikai elnök hétfői Twitter bejegyzésében azt írta, hogy erősen fontolgatja, hogy tanúskodjon az ellene indított vádemelési folyamat részeként. Kiemelte, hogy ugyan nem tartja helytállónak az ellene felhozott vádakat, de a tisztességes eljárás érdekében átgondolja, hogy a nagyközönség előtt is megvédje magát a vádakkal szemben.
Egyre drágábban egyre kevesebb lakás cserél gazdát – derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) ma ismertetett lakáspiaci jelentéséből. Nem rózsás a helyzet a bérleti fronton sem, a jövedelemre vetített bérleti díj tekintetében Budapest a hatodik legdrágább főváros az EU-ban.
Milyen személygépkocsiból fut a legtöbb a magyar utakon? Az újonnan vagy a használtan vásárolt autók között több a dízel meghajtású? Hogyan változott a toplistás gyártmányok átlagos életkora, miként alakult a használtautók importja?...
Több mint 1500 kistelepülési pályázat kapott összesen mintegy 12 milliárd forintot a közelmúltban a Magyar falu program öt pályázati kiírása keretében - közölte a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos egy hétfői sajtótájékoztatón.
Az irodapiacot továbbra is erőteljes aktivitás jellemzi, az idei év első 9 hónapjában 136 milliárd forint értékben indultak el kivitelezések – derül ki az EBI Építésaktivitási Jelentésből. Ez ugyan alacsonyabb érték a rekordévnek számító 2018 azonos időszakához képest, azonban a 2017-es értéknél magasabb összeget jelentett. A legfrissebb piaci szám
Teljesen másként nézett ki 5-10 évvel ezelőtt a finanszírozási térkép, az úgynevezett ökoszisztéma Magyarországon. Az alapokat mára lerakták, emellett számtalan pozitív változás történt az elmúlt években. Milyen befektető lehet a legjobb egy cégnek az érettség különböző szakaszaiban? Honnan szerezhet fejlesztési forrásokat egy magyar vállalkozás é
A hétfői határidőig küldött írásos válaszok már meggyőzték az Európai Parlament külügyi szakbizottságát Várhelyi Olivér magyar uniós biztosjelölt alkalmasságáról, így tehát zöld utat adott arra, hogy Ursula von der Leyen bizottsági elnök csapattagjává válhasson – írja az Eurológus.
A Nemzetközi Energiaügynökség által közzétett World Energy Outlook 2019 kiadványból többek között az is kiderült, hogy a szervezet a konzervatívabb forgatókönyvében azzal számol, hogy a megújuló forrásokból származó áramtermelés 2026-ra meghaladja majd a szénből származó energiatermelést. Az energia szektor beruházásainál az IEA kedvezőbb forgatókö
Napjaink egyik legnagyobb kihívása, hogy megteremtsük a munka és a magánélet egyensúlyát. Az okostelefonok világában minden pillanatban elérhetőek vagyunk, kizárni a munkát gyakorlatilag lehetetlen, legyünk éppen a munkahelyünkön, vagy intézzük a délutáni bevásárlást. A munka és magánélet közötti egyensúly megteremtése kulcsfontosságú, mindkét terü
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2018-ban is eredményesen és sikeresen gazdálkodott, tavaly 47,8 milliárd forintos eredményt ért el a jegybank, idén várhatóan 100 milliárd forint körül lehet az eredmény - fejtette ki Matolcsy György, az MNB elnöke a jegybank tavalyi üzleti jelentése és beszámolója megvitatásán az Országgyűlés gazdasági bizottságának ül
Árverésen értékesíti balatoni üdülőit a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt., az első ütemben értékesítésre szánt üdülők összértéke meghaladja a 2,5 milliárd forintot.
Dolgozz irodában, üzemeltess egy boltot, vagy fogadj vendégeket otthonodban. Mindenhol vannak olyan helyiségek, amelyekbe nem szeretnéd, ha illetéktelenek hatolnának be.
A nyáron útjára induló MNB kötvényvásárlási program keretében a jegybank összesen 300 milliárd forint keretösszegig vásárol a hazai székhelyű társaságok által kibocsátott, legalább B+ minősítésű vállalati kötvényeket, amihez a cégeknek át kell esniük egy hitelminősítésen. A Scope Ratings az elmúlt hónapok folyamán több hazai cég minősítését is elvé
A Horvátországból az Európai Unió más országaiba távozók több mint fele az alacsony béreket és a széles körben elterjedt korrupciót, egyharmada a társadalom megosztottságát, egynegyede pedig az állami intézmények rossz működését jelölte meg fő okaként annak, hogy elhagyta hazáját - derült ki zágrábi bölcsészettudományi kar pszichológia tanszékének
Ez derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) ma ismertetett lakáspiaci jelentéséből. Nem rózsás a helyzet a bérleti fronton sem, a jövedelemre vetített bérleti díj tekintetében Budapest a hatodik legdrágább főváros az EU-ban.
100 forintnyi új megtakarításból 89 forintot helyezett el állampapírba a magyar lakosság a harmadik negyedévben, így most először több lakossági pénz hever állampapírban, mint folyószámlán – mutatják az MNB ma közzétett előzetes pénzügyi számlái. Az év eddig eltelt részében 100-ból 74 forintot húzott be magának az állam, miközben a pénzügyi szektor
A vállalatok nagy része szigorú tervekkel rendelkezik a hibrid felhő (hybrid cloud) megoldások implementációját illetően vagy már most is hibrid felhőt használ – derül ki a Nutanix legfrissebb kutatásából. A hibrid felhőt tartják az IT-vezetők jelenleg a legbiztonságosabb és legrugalmasabb megoldásnak, két éven belül pedig gyakorlatilag nem lesz má
Vegyesen alakul ma az Egyesült Államok tőzsdéin a kereskedés: bár nagyobb mozgásokat nem láthatunk, a kereskedelmi háborús feszültségek miatt nem tudtak eddig a jelentősebb indexek nagyon elmozdulni a nulla közeléből sem pozitív, sem negatív irányba.
2019. október 30-án indult az AgromashExpo, AgrárgépShow Hazai és Nemzetközi Termékfejlesztési Díj verseny. A nevező cégek 2019. november 21-ig tölthetik fel pályázataikat a www.termekfejlesztesidij.hu oldalra.
Az oroszok 70 százaléka támogatja Vlagyimir Putyin orosz elnök tevékenységét, ugyanakkor az elmúlt két év során 10 százalékponttal csökkent azok aránya, akik személy szerint rokonszenvvel vagy csodálattal viszonyulnak hozzá - derült ki a Jurij Levada Független Elemzőközpont hétfőn közzétett felméréséből.
Éjszaka kezdetben derült lesz az ég, majd a Dunától keletre nagy területen, máshol csak helyenként képződik sűrű köd, illetve alacsonyszintű rétegfelhőzet.
Az idén év végéig megcélzott 90 hektár helyett eddig csak 10-15 hektárnyi EU-pénzből finanszírozott üvegház építést állítottak termelésbe, azaz jól látszik a támogatási döntések csúszásának, az elszálló áraknak, továbbá a munkaerő- és alapanyag hiánynak a korlátozó hatása – rajzolódik ki egy májusi átadó ünnepségen elhangzott üzenet és a Magyar Nem