Nem álltak meg a kínaiak a görögországi Pireusz kikötőjének megvásárlásával. Szerda estétől immár résztulajdonosként is a soroksári árufuvarozási óriásterminálig érnek. Az állami COSCO SHIPPING vállalatcsoport tagja, az Ocean Rail Logistics (ORL) S.A. ugyanis valamivel több, mint 15 százalékos részesedést szerzett a Rail Cargo Group (RCG) tagválla
Összességében kedvező a hazai gazdaság állapota, így a közeljövőben nem kell váratlan adóváltozásokra számítani - hangzott el az EY 2020-as adóváltozásokról szóló szakmai konferenciáján. A kedvező makrogazdasági környezet...
A Tesla 2017-ben Ausztráliában telepítette a világ legnagyobb lítiumion-akkumulátorát. Most azt tervezik, hogy 50 százalékkal megnöveik az akkumulátor-rendszer kapacitását.
Több mint 20 százalékkal nőtt a Nyomda bevétele a harmadik negyedévben, amiben nagy szerepe volt az exportbevétel növekedésének. Eredményszinten is növekedésről számolt be a cég az egy évvel ezelőtti szinthez képest, bár kisebb mértékben nőtt a profit, mint a bevétel, egyszámjegyű volt a dinamika– derül ki a társaság gyorsjelentéséből.
Általában erősen felhős vagy borult lesz az ég. Többfelé számíthatunk esőre, záporra. Az éjszaka második felétől egyre nagyobb területen megszűnik a csapadék és szakadozik a felhőzet, de északon, északnyugaton ez csak csütörtök délelőtt következik be.
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szerint a kedden elfogadott új jogszabály jelenlegi formájában alkalmatlan arra, hogy a szakképzésben kívánatos reform alapjául szolgáljon.
A kormány eddig sem támogatta, ezután sem támogatja a Demszky-korszakban bevállalt dugódíj bevezetését - olvasható a Miniszterelnökség szerdai, az MTI-hez eljuttatott közleményében.
Átlagosan harminc százalékkal nő minden bölcsődei szakdolgozó bére 2021-re - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.
Erősen kell igyekezniük a Fővárosi Közgyűlés újonnan megválasztott, no pláne a politikában is frissen megmártózó tagjainak, ha vagyon tekintetében be akarják hozni a régi motorosokat. A cikk eredetileg az Mfor oldalán jelent meg.
A jövő hónaptól egy cseh–szlovák konzorcium veszi át az útdíjak elszámolását Csehországban. A kamionokban ki kell cserélni a fedélzeti berendezéseket, de eddig csupán a regisztrált tehergépkocsik 51 százaléka jelentkezett be az új rendszerbe.
Több mint 20 milliárd forintnyi forrást vont be növekedési terveinek megvalósítása és pénzpiaci kockázatainak csökkentése érdekében az Appeninn Nyrt. a Magyar Nemzeti Bank Növekedési kötvényprogramja keretében. A jegybank és minősített intézményi befektetők által lejegyzett vállalati kötvények futamideje 10 év, hozama 3,44 százalék – tette közzé a
Az Opus Global Nyrt. és a Status Energy Magántőkealap szándéknyilatkozatot írt alám az MVM Magyar Villamos Művek Zrt.-vel a Mátrai Erőmű Zrt. 72,66 százalékos közvetett tulajdoni hányadának eladásáról - tette közzé az Opus Global a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
Kihúzták a Skndináv lottó 47. heti nyerőszámait. Mivel ezen a játékhéten nem volt telitalálat, így a következő sorsoláson 140 millió forintért izgulhatnak a játékosok. A gépi sorsolás nyerőszámai emelkedő számsorrendben...
A Federal Reserve (Fed) Nyíltpiaci Bizottságának (FOMC) tagjai optimistábbak voltak a gazdasági kilátásokkal kapcsolatban az októberi kamatdöntő ülésen, mint hat héttel korábban – derült ki az ülésről készült, most nyilvánosságra hozott rövidített jegyzőkönyvből.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 200 millió forintra bírságolta a főleg fesztiválokon, vásárokon és vendéglátóhelyeken elérhető, készpénzmentes fizetési szolgáltatót, a HelloPay Zrt.-t, mivel jogsértőnek találta, hogy a társaság a termináljain alapbeállításként alkalmazta a 10 százalékos borravalót.
Donald Tusk volt lengyel miniszterelnököt, az Európai Tanács leköszönő elnökét választotta meg elnökének az Európai Néppárt (EPP) szerda esi tisztújító kongresszusán, Zágrábban.
Petíciót indítottak a dél-budai szuperkórház megépítéséért - mondta Simicskó István, Újbuda országgyűlési képviselője szerda reggel az M1 aktuális csatornán.
Könnyező szemek, kiszáradt, kaparó torok, és fulladásos köhögés – egy külföldi tudósító szerint nagyjából ezekkel járt, miután elment sétálni egyet október végén Delhiben. Az indiai fővárosi területen ugyanis megkezdődött, és azóta is javában tart „a szmogszezon”, ami idén különösen súlyosnak bizonyult. A helyzet odáig fajult, hogy
A közlekedéspolitikáért felelős államtitkár üdvözölte a megállapodást. Mosóczi László szerint ennek hatására javulhat az áruszállítás hatékonysága, és bővülhet a Kínából érkező vasúti teherforgalom.
Rendkívüli közgyűlést hívott össze a Cig Pannónia Életbiztosító Nyrt., amelynek napirendjén szerepel többek között az alaptőke módosítása - közölte a társaság a BÉT honlapján szerdán.
Mérsékelt eséssel nyitották a napot az amerikai tőzsdék, azonban napközben nagyobb mínuszokat láthattunk, miután felerősödtek a kereskedelmi feszültségekkel kapcsolatos aggodalmak.
Átlagosan harminc százalékkal nő minden bölcsődei szakdolgozó bére 2021-re - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.
Magyarország nem hozott hatékony intézkedéseket az európai uniós tagállamok kormányait tömörítő tanács költségvetési ajánlásainak megfelelő teljesítése érdekében - állapította meg szerdán közzétett jelentésében az Európai Bizottság.
Az Opus Global Nyrt. és a Status Energy Magántőkealap szándéknyilatkozatot írt alá kedden az MVM Magyar Villamos Művek Zrt.-vel a Mátrai Erőmű Zrt. 72,66 százalékos közvetett tulajdoni hányadának eladásáról - tette közzé az Opus Global szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
Az elmúlt években nagyon elszálltak a gigantikus állami nukleáris beruházások költségei. Ha nem áll meg ez a költséginfláció, senki nem fog atomba fektetni, ugyanakkor ha ma kivezetnénk minden atomenergiát, az döbbenetes pótlólagos emisszióval járna – véli Varró László, a Nemzetközi Energia Ügynökség (IEA) vezető közgazdásza.
Sikeres a magyar fejlesztéspolitika, már 42 százalékos az uniós pályázati források lehívása - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) európai uniós fejlesztésekért felelős államtitkár szerdán az M1 aktuális csatornán.
Az alkalmazott transzferárak kapcsán az azonos érdekeltségi körbe tartozó közép-és nagyvállalatok egymás közötti gazdasági eseményeinél évente dokumentációs kötelezettség áll fenn. Az előírás szerint fődokumentumot is kell készíteni, külföldi anyavállalat esetén ennek határideje az érintettek többségénél 2019. december 31. Ez több ezer céget érinth
Bátonyterenye és Mátraverebély területén épített 20 megawatt teljesítményű napelemparkot a Greentechnic Hungary Kft.; a társaság 21 darab 500 kilowattos kiserőművet csatlakoztatott az Émász közcélú hálózatához - közölte a Magyar Napelem Napkollektor Szövetség az MTI-vel szerdán.
A magyarok átlagosan 7 hónapra elegendő megtakarítással rendelkeznek, ám a 35 százalékuknak mindössze annyi spórolt pénze van, amelyből egy hónapig tudna megélni fizetés nélkül. A K&H biztos jövő felmérése szerint a férfiak 30 százaléka, a nők 41 százaléka tudná magát egy hónapig fenntartani a tartalékaiból. A K&H szerint a hosszú távra való takaré
A romló környezeti feltételek érzékenyen érintik a természeti folyamatok indikátorainak tekintett beporzó rovarokat, főként a házi méheket (Apis mellifera) és az egyéb vadon élő, hártyásszárnyú fajokat. A méhészeti ágazat sok gonddal küzd, a hullámzó terméssel, a szűkülő értékesítési csatornákkal és a méhegészségügyi problémákkal évről évre szembe
Tartós tartozás miatt egyetlen lakossági ügyfélnél sem kapcsolja ki az áramot az E.ON Energiakereskedelmi Kft. a karácsonyi ünnepek idején - közölte a cég szerdán az MTI-vel.
Gyengült a jüan, miután az amerikai szenátus Hongkongot védő törvénye új feszültséget okozott Washington és Peking között. A kínai állampapírpiac, amelyen eladási hullámok söpörtek végig az ősszel, kedvezően reagált.
Az idén a vártnak megfelelően a korábbi évekhez képest erősebb a kereslet a lízingkonstrukciók iránt, ez a jövőre nézve biztató – mondta a Világgazdaságnak Nyikos Katalin, a Magyar Lízingszövetség elnöke, aki szerint ugyanakkor több kockázattal kell számolniuk a piaci szereplőknek.
Az öt éve alapított OXO Labs Kft.-t év végéig holdinggá szervezik. A társaság meghatározó szereplője lenne a régiónak. Oszkó Péter alapító-ügyvezető szerint a hazai startuppiac még mindig finanszírozásmotivált, az agrárinnovációról viszont beszélni kell.