Nem lehet megtiltani, hogy valaki az autójában dohányozzon - így reagált Gulyás Gergely miniszter kérdésünkre a csütörtöki Kormányinfón az erre vonatkozó javaslatra, amelyet Lázár János volt miniszter tett le a kormány asztalára.
A több piacvezető internetes áruház által már a mára meghirdetett black friday vásárlócsalogató marketingakcióval hivatalosan is megkezdődött az év legforgalmasabb időszaka a kiskereskedelemben.
Az Lvmh, a világ egyik legnagyobb luxusipari társasága megemelte vételi ajánlatát az amerikai Tiffany ékszerházra, amely ennek alapján beleegyezett a tárgyalások megkezdésébe - írja a Bloomberg amerikai hírügynökség.
Júniusi magyarországi indulása óta folyamatosan erősödik a Google Shopping. Jelenleg a Google keresési hirdetéseiből érkező kattintások közel 50 százaléka érkezik Shopping-hirdetésekből – már ahol használják, mert ma még kevesen használják a Growww Digital adatai szerint. A világ számos országa után júniustól Magyarországon is elérhető a Shopping-h
Ma hajnalban a Tesla korábbi ígéretével összhangban bemutatta legújabb modelljét, a Cybertruckot, amely a pickup szegmensben versenyez majd. Az esemény abban az értelemben nem tartogatott nagy meglepetéseket, hogy Elon Musk gyakorlatilag leszállította azt a járművet, amelyet a korábbi híradásokban, elejtett félmondatokban ígért: egy meghökkentő kül
Az MKB az elmúlt hónapokban teljesen átalakította a bankkártya-portfólióját: az elsődleges cél az volt, hogy a kártyákhoz kapcsolódó szolgáltatásokat fejlesszék. A fejlesztések egyik legfontosabb eleme, hogy Magyarországon elsőként az MKB Banknál igényelhető Mastercard World Elite bankkártya. Eölyüs Endrével, a Mastercard Magyarországért és Szlovén
A cégek számára létfontosságú, hogy hozzáférjenek a mindennapi üzleti tevékenységük és hosszú távú beruházásaik finanszírozásához szükséges forrásokhoz. Egyebek mellett ezzel indokolta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) az idén tavasszal közzétett, 330 napos versenyképességi programjában, hogy életet kell lehelni a hosszú évek óta t
Megkezdődött az év legforgalmasabb időszaka a kiskereskedelemben, az ünnepi szezonban több mint 1200 milliárd forintos forgalommal számol a piac - írta a Magyar Nemzet pénteken.
A felhasználók védelmét szolgáló új funkciót vezet be a Twitter - jelentette be Suzanne Xie, a cég termékigazgatója a blogján csütörtökön, igaz, a bevezetés időpontját nem közölte.
Az előző évit meghaladó ütemben, 11 százalékkal nőtt tavaly a mező- és erdőgazdasági területek ára, a földbérleti díjak 6,5 százalékkal emelkedtek, az értékesített termőföldek területe 72 ezer hektár volt, közel ugyanakkora, mint az előző évben, és harmada a két évvel korábbi, rendkívüli termőföldforgalomnak - derül ki a Központi Statisztikai Hivat
„Nem teljesen érti” Washington követeléseit a kínai miniszterelnök, megrekedtek a kereskedelmi háborút lezárni célzó tárgyalások. Jövőre várható az első lépés.
Száraz, jellemzően napsütéses idő lesz a hétvégén, a hajnali órákban viszont már többfelé lehet fagypont körül a hőmérséklet - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-nek.
A szerbiai hírszerzés jelentős és széles körű orosz kémtevékenységet leplezett le - közölte Aleksandar Vucic szerb elnök csütörtök esti rendkívüli sajtótájékoztatóján. Az államfő a nemzetbiztonsági tanács ülése után nyilatkozott a sajtónak. Azt mondta, a hírszerzés kiderítette, hogy régóta volt együttműködés orosz kémek és a szerb hadsereg tagjai k
A felhúzott és lehajtott tetővel egyaránt gyönyörű autót a Lexus minden részletre kiterjedő gondos kidolgozása jellemzi, miközben a modellben Lexus sportautóira jellemző lélegzetelállító teljesítményéhez egy kabrió különleges vezetési élménye társul. A vadotúj Lexus LC 500 Convertible utastének kialakítása ugyanakkor hűen tükrözi a Lexus „Emberközp
A magyarországi autógyárak működéséből a belföldi kisvállalkozások is gyarapodhatnak, ám a technológiai fejlődésükhöz a kormánynak is hozzá kell járulnia - mondta az innovációs és technológiai miniszter csütörtökön Budapesten, a CEE Automotive Forum járműipari rendezvényén.
A Szent István Egyetem vezetősége – a Szenátus tavalyi döntése értelmében és a fenntartóval folytatott egyeztetéseket követően – felmérte az intézmény eredményességét és működési hatékonyságát, melynek alapján célul tűzte ki a szervezet racionális és funkcionális átalakítását. Az új struktúra kialakításának célja az, hogy a Szent István Egyetem meg
A Tesla 2017-ben Ausztráliában telepítette a világ legnagyobb lítiumion-akkumulátorát. Most azt tervezik, hogy 50 százalékkal megnöveik az akkumulátor-rendszer kapacitását.
Hatalmas, puha bunda, hosszú nyak és gomb szemecskék - a legtöbben így látjuk az alpakákat sőt, nem is gondolnánk, hogy akár a mi kertünkben is szaladgálhatna egy. Pedig már Magyarországon is meghonosították a fajt, létezik ugyanis egy...
Bedőlt egy brit startup, melyen keresztül az ügyfelek aranyat tudtak használni ahhoz, hogy mindennapi kiadásaikat fedezni tudják – írja a Financial Times. Most úgy tűnik, a befektetők megmentik a céget.
Orbán Viktor miniszterelnök reggeli interjújában a Kossuth Rádióban az Európai Bizottság bővítési posztjának elnyerését nagy sikernek nevezte, és új akciótervet ígért.
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákhoz képest a nemzetközi bankközi piacon péntek reggel: az euróhoz képest gyengült, míg a svájci frankkal, a dollárral és a japán jennel szemben erősödött.
A hét első felében látott hirtelen erősödés után ismét a gyengülés felé mozdult a forint, péntek reggelre belátható közelségben van a 335-ös szint. Közben az euró-dollár hetek óta szűk sávban mozog, az 1,10-es lélektani árfolyamot nem tudja megközelíteni.
Egyre több gazdag hongkongi nyit offshore számlákat, hogy legyen vészhelyzeti menekülőútja abban az esetben, ha nagyon elharapódznának az indulatok a városban – írja helyi privátbankárok elmondása alapján a Bloomberg.
A 15-24 éves magyar fiatalok negyede legalább egy alkalommal szándékosan használt illegális online forrásokat az elmúlt évben annak érdekében, hogy hozzáférjen digitális tartalmakhoz, 15%-uk pedig azt is állította, hogy vásárolt hamis terméket az interneten. Mindkét területen az uniós középmezőnyben, valamivel az átlagérték felett vagyunk, ugyanakk
Mivel a december 1-jei határidő idén vasárnapra esik, kgfb-szerződésük személyes vagy levélben történő felmondást legkésőbb november 29-ig el kell juttatni a biztosítókhoz – derül ki a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének (FBAMSZ) közleményéből.
A 2011-ben hatályba lépett törvényi változásoknak köszönhetően folyamatosan élünk a termékelhelyezés lehetőségével. Mai szemmel visszatekintve kezdetben ezek csak szárnypróbálgatások voltak, és ahogy arra számítani lehetett, ez az új hirdetési formátum leginkább hosszú távon fejtette ki a hatását. Sokévnyi tapasztalatra volt szükség ahhoz, hogy oly
Negatívvá minősítette le a Moody’s a német bankszektor kilátásait a korábbi stabilról. Az elemzőcég úgy érzi, a tartósan alacsony hozamkörnyezet rontja a pénzintézetek nyereségességét – írja a CNBC.