Az Eu-tagállamok – kivéve Görögországot, Máltát és Luxemburgot – összetett takarmánytermelése 2018-ban 0,8 százalékkal nőtt és elérte a több mint 161 millió tonnát az Európai Takarmánygyártók Szövetsége (Fefac) február végi adatai szerint. 2019-ben kismértékű csökkenést várnak.
Az előző cikkben áttekintettük milyen tájváltozások voltak jellemzőek a múltban, most a történeti térképekről szóló rövid áttekintő után, nézzünk néhány példát a múlt és jelen tájhasználatára különösen néhány olyan térségben, ahol ma belvíz vagy eróziós problémák vannak.
2,3 milliárd forintért árulják a kortárs magyar építészet egyik legendássá vált társasházát, a XII. kerületi Gereben utcában található Shambala-házat - szúrta ki a Pénzcentrum. 2,3 milliárd forintért árulják a kortárs...
Félmilliárd forint keretösszegű pályázatot írt ki a médiatanács többek között helyi és körzeti televíziók rendszeresen jelentkező hírműsorok készítésére.
A 4iG bejelentette, hogy 2019. március 18-tól Jászai Gellért lesz a társaság vezérigazgatója, miután a Zibriczki Béla vezérigazgatói munkakört érintő munkaviszonya 2019. március 14-i hatállyal közös megegyezéssel megszüntetésre került....
Az Audi Hungaria stabil eredményekkel zárta fennállásának 25. jubileumi évét: közel 2 millió motort és 100 ezer autót gyártottak Győrben, az árbevétel pedig megközelítette a 7,4 milliárd eurót 2018-ban. A jövő szempontjából fontos...
Környezetvédelmi okokból fokozatosan megszüntetné a pálmaolaj felhasználását bioüzemanyagként az Európai Bizottság - jelentették be szerdán Brüsszelben.
Elkészült az szja-bevallási tervezetekkel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), a tavalyihoz képest csaknem ötszázezerrel többen, 5,6 millióan kaphatnak segítséget az adóbevalláshoz.
A Hankook Tire Magyarország Kft. rácalmási gyárában kedden délután kezdődött munkabeszüntetésben a dolgozók 70 százaléka vesz részt, a termeléskiesést a cég a nappali munkarendben foglalkoztatottak munkaidejének növelésével próbálja...
Emellett törvény segít kiszűrni a színlelt munkaszerződéseket, valamint egyenlő munkáért igenis járhat különböző bér - a munka világában történt változásokról tartottak összefoglalót a bérügyviteli szakma dolgozóinak a NEXON Akadémián.
A hétvégén is folytatódik a változékony időjárás: szélre, csapadékra, napsütésre is számítani kell. Emellett melegszik az idő, vasárnap helyenként már 20 foknál is melegebb lesz - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.
Az építőipar 29,1 százalékos emelkedést ért el januárban, ami a magas viszonyítási alap miatt is kiemelkedő bővülés jelent. A 2017. januári adatnál ez több mint 80 százalékkal nagyobb értéket jelent. A lakásépítéseket is magában...
Megérkezett a 2018. éves statisztika a menedékkérők számáról az Európai Unióban, az előző évhez képest egyértelmű a visszaesés – a tagállamokhoz összesen 580 ezren adták be először a kérelmüket. A menekültválság csúcsán, 2015-ben ez a szám 1,256 millió volt, azaz mostanra több mint felére csökkent a migrációs nyomás.
Közzétette közgyűlési meghívóját a Waberer's, a társaság április 16-án 10 órakor tartja éves rendes közgyűlését, a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központjának konferenciatermében, a 1051 Budapest, Arany...
A közép- és kelet-európai régió biztosítási szektor teljesítményét az utóbbi időben stabilitás és növekedés jellemezte: a bruttó díjbevételek jelentős mértékben növekedtek a kárkifizetések növekedése mellett is. Ezeket a pozitív tendenciákat jelentősen támogatta a gazdasági növekedés és a javuló munkaerőpiaci körülmények.
Új tőkefinanszírozási programmal lép piacra az állami hátterű Hiventures Zrt., amivel az egyre nagyobb kihívásokkal szembenéző vállalatöröklési piacon vállalna nagyobb szerepet.
Nagyban dübörög a síszezon, a legtöbb hegycsúcson még akár áprilisban is csúszhatunk. Nem is csoda, hogy ebben az időszakban a biztosítók felé jelzett leggyakoribb káresetek valamilyen havas sporthoz köthetők. Ha síelni, snowboardozni...
Korábban már beszámoltunk róla, hogy a Safecity 1.0 konferencia kiemelt témái között volt a városi tervezés, mint a bűnmegelőzés egy lehetséges csatornája, illetve az is, hogy a gyerekek hogyan érezhetnék jobban magukat a lakóhelyük...
A Budapesti Értéktőzsde ma bejelentette, hogy a SET Group alaptőkeemeléséből származó 632 050 darab törzsrészvényt 2019. március 18-án vezetik be a tőzsdei kereskedésbe. A BÉT csütörtöki tájékoztatása szerint a SET Group 632 050...
Megjelentek a részletek a 10 millió forintos babaváró hitellel kapcsolatban. Ennek ismeretében a szakértő szerint egy kifejezetten jó kölcsönt használhatnak fel a tudatosan tervezők.
Az elmúlt napok csapadékos időjárásának köszönhetően jelentősen csökkent a tűzveszély az erdő és mezőgazdasági területeken, ezért 2019. március 15-től (péntek) az ország teljes területén visszavonásra kerül a tűzgyújtási tilalom.
2019. március 31-ével, közös megegyezéssel távozik a Magyar Fejlesztési Bank elnök-vezérigazgatója, Bernáth Tamás - közölte a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter. Utódjának kinevezéséről hamarosan döntés születik.
2019. március 31-ével, közös megegyezéssel távozik a Magyar Fejlesztési Bank elnök-vezérigazgatója, Bernáth Tamás. Utódjának kinevezéséről hamarosan döntés születik. Bernáth Tamás 2016 novemberétől vezette a Magyar Fejlesztési...
Március 15-től élesedik az év első háromnapos hosszúhétvégéje. Ez azonban súlyosan befolyásolja a boltok nyitvatartását is, ugyanis március 15-én, pénteken rengeteg üzlet tart majd teljesen zárva. Ennek apropóján összeszedtük...
A tíz évvel ezelőtti pénzügyi és tőkepiaci válság óta a magyar hosszú kötvényalapok túlteljesítették az inflációt és az RMAX rövid futamidejű állampapír-indexet is, bár a MAX indexet legtöbbjük már nem érte utol. Többségük 6-9 százalék közötti éves hozammal örvendeztette meg befektetőit, ami így is több mint fele a jóval kockázatosabb részvényalapo
Szolid eredményt és stabil gyártási számot ért el tavaly az Audi Hungaria Zrt., amelynek 2,3 százalékkal 7,377 milliárd euróra (2307 milliárd forint) csökkent az árbevétele 2017-hez képest - jelentette be a győri székhelyű társaság csütörtökön Győrben.
Az MNB - tekintettel az ügyfelek érdekeinek védelmére - visszavonta az NHB Bank tevékenységi engedélyét és elrendelte végelszámolását. A hitelintézet betétkifizetései, kötelezettségvállalásai korlátozásának időszakában sem tudta...