Reggelig a Dunántúl nagy részén erősen, másutt változóan felhős lesz az ég, főként a Dunántúlon alakulhat ki néhol kisebb eső, zápor. Vasárnap közepesen és erősebben felhős időszakok és területek egyaránt lesznek, helyenként kisebb eső előfordulhat.
Változékony idő várható a jövő héten: napsütésre, záporokra is készülni kell. A maximumértékek egyre inkább 10 fok felett, helyenként akár 20 fok felett is alakulhatnak
Zurbó Dorottya Könnyű leckék című dokumentumfilmje két díjat is nyert a ZagrebDox fesztiválon, Az Úr hangja című legutóbbi Pálfi György-film pedig a legjobb speciális effektek díját hozta el Portugáliából a Fantasporto filmfesztiválról - tájékoztatta vasárnap a Magyar Nemzeti Filmalap (MNF) az MTI-t.
Ezek a voltak 2019 9. hetének legfontosabb, legérdekesebb, legolvasottabb cikkei a Pénzcentrumon. A teljes írás elolvasásához kattints a címekre, illetve a képes ajánlókra. Ebbe a pesti iskolába járatja gyerekeit a keresztyén elit:...
Golfozók ezrei ragadtak ütőt országszerte a 2019-es szezon első hivatalos hétvégéjén, ami a meleg időnek köszönhetően a megszokottnál szerencsére korábban érkezett el.
Rövid ideig tartó betegség után, 81 éves korában elhunyt Koós János táncdalénekes, parodista-színész – adta hírül az MTI. “A család most arra kéri az elektronikus és a nyomtatott sajtó munkatársait, hogy a halálesettel kapcsolatos híreikben tartsák tiszteletben Koós János emlékét és a hozzátartozók gyászát” – olvasható a közleményben, amelyet lányá
Tizenhatodik alkalommal vonultak utcára szombaton Franciaországban a kormány- és elitellenes sárgamellényes tüntetők, akiknek fő célja, hogy életben tartsák a hétről hétre zsugorodó utcai felvonulásokat az Emmanuel Macron államfő által meghirdetett nagy nemzeti vita két hét múlva esedékes végéig.
Hagyatéki ügyekben az adatok összegyűjtése nem a hatóságok feladata, a hozzátartozók a hagyatékkal és az örökösökkel kapcsolatos információk átadásával jelentősen gyorsíthatják az eljárásokat - erről beszélt Böröcz Helga közjegyző az M1 aktuális csatorna vasárnap reggeli műsorában.
Aggályosnak tartja a Volán-társaságcsoport újabb átszervezését a Közlekedési Munkástanácsok Szövetsége (KMSZ), úgy vélve, hogy az események hátterében a Volánok szerepe csökkentésének szándéka húzódik meg. A szakszervezet vasárnapi...
A Novatek, Oroszország legnagyobb magántulajdonban lévő földgáz-termelő vállalata, valamint a Shell bejelentették, hogy az amerikai gázzal szemben az orosz gáz megtartja versenyelőnyét az európai piacokon– írja a Reuters.
Ruth Beckermann-nal, a Jó estét, Mr. Waldheim! rendezőjével beszélgettünk. Azért nem hangzanak el a filmben interjúk, mert az unalmas és hamis lett volna, de ez nem jelenti, hogy a film objektív akarna lenni.
A Novatek, Oroszország legnagyobb magántulajdonban lévő földgáz-termelő vállalata, valamint a Shell bejelentették, hogy az amerikai gázzal szemben az orosz gáz megtartja versenyelőnyét az európai piacokon– írja a Reuters.
A tisztán elektromos és a plug-in hibrid hajtású új személygépjárművekből rekordszámú, összesen 386 ezer darabot adtak el tavaly a kontinensen - írja közleményében a Magyar Elektromobilitás Szövetség az Európai Elektromobilitás Szövetség (AVERE) hivatkozva.
Nagy-Britannia kilépése veszélyezteti Európa jövőjét - mondta Mohi Csaba volt nagykövet, nemzetközi jogász az M1 aktuális csatorna Szemtől szembe című műsorában vasárnap este.
A Novatek, Oroszország legnagyobb magántulajdonban lévő földgáz-termelő vállalata, valamint a Shell bejelentették, hogy az amerikai gázzal szemben az orosz gáz megtartja versenyelőnyét az európai piacokon– írja a Reuters.
Az orosz-indiai barátság és együttműködés újabb jelképének nevezte Vlagyimir Putyin orosz elnök az indiai Korvában megnyitott Kalasnyikov gyárat a vasárnapi felavató szertartás részvevői számára küldött üdvözlő táviratában.
Százezer forintra emelné az otthonápolási díj jelenlegi havi 30-50 ezer forintos összegét az LMP - jelentette be a párt országgyűlési képviselője vasárnap Budapesten, sajtótájékoztatón.
Háromnapos üléssel folytatja munkáját az Országgyűlés a következő két hétben. A Ház kedden lehetővé teheti vagyonkezelő alapítványok létrehozását, továbbá az államfő kifogásai alapján módosíthat a tavaly novemberben elfogadott jogalkotási törvényjavaslaton.
Egy év alatt stabilizálta pénzügyi helyzetét a Mátrai Erőmű Zrt., és a vállalat működésének újraszervezésével, a termelés optimalizálásával, illetve további, egyszeri tételekkel sikerült fenntartható pályára állítani a társaságot és megalapozni a további, a megújuló energiatermeléshez, a rendszerszabályozáshoz és az energiatároláshoz kapcsolódó fej
Két hónap alatt a bankok jó része több mint egymilliárd forintnyi NHP fix hitelkérelmet fogadott be, s többségük az összegek folyósításán is túl van. A pénzintézetek számottevő keresletről számolnak be.
Egyes orvosi vizsgálatokat javallott 1-5 évente rendszeresen elvégeztetni, azonban az SZTK-s várólisták olyan hosszúak az alapvető szűrésekre is, hogy képtelenség előre tervezni azokkal az időpontokkal. Ha a pár hónap múlva esedékes...
Az ALDI Magyarország közel 800 tonnányi élelmiszert juttatott el rászorulók számára a Magyar Élelmiszerbank Egyesület segítségével, idén újabb ALDI-üzletek csatlakoznak a programhoz. 2016 óta tart az ALDI és az Élelmiszerbank együttműködése, amely során a diszkont áruházlánc az üzleteiből, illetve a logisztikai központjából kereskedelmi forgalomba
Jó esély van arra, hogy újraindul a TLTRO, hiszen Németországnak is ez az érdeke a lapunknak nyilatkozó elemző szerint, Az EKB a csütörtöki kamatdöntő ülésén azonban aligha ad majd iránymutatást a programról.
Bombaként robbant a befektetési alapkezelőknél a hír, hogy az MNB T+180 napra emelné az ingatlanalapok visszaválthatósági idejét. Ez azt jelenti, hogy a befektetők a jövőben fél évet is várhatnak arra, hogy pénzükhöz jussanak, cserébe...
Rosszabb a magyarok egészségi állapota, mint a hasonló fejlettségű országok lakosaié a régióban, a hazai egészségügyi rendszer egyik legnagyobb problémája, hogy a kialakuló betegségek többségét csak későn diagnosztizálják, az orvosszakma elöregedett, nem tudni, ténylegesen mennyibe kerül egy beteg kezelése – többek között ezeket a megállapításokat
A NIF legdrágább folyamatban lévő, többéves beruházása az M30-as autópálya Miskolc és Tornyosnémeti közötti szakasza, az új nyomvonal nettó kivitelezési költsége 183 milliárd forint.
Viszonylag csendes hetünk lesz, itthon a pénteken megjelenő inflációs adat lehet a legfontosabb, míg Európában az EKB kamatdöntésére lehet érdemes figyelni. Amerikában a szokásos havi munkaerő-piaci statisztika jelenik meg, ami azonban...
Új reklámkampánnyal ünnepli fennállásának 25. évfordulóját a vezető napilap, olvasótáborát pedig speciális születésnapi lapszámmal ajándékozza meg. Március 1-jén ünnepli fennállásának 25. évfordulóját a Blikk napilap, amely a jeles évforduló alkalmából új reklámkampánnyal lepi meg népes közönségét. A bulvárlap évek óta bevált reklámarcaival – Sza
Az amerikai törvényhozás felsőházában is meglehet a kellő többség ahhoz, hogy elutasítsa azt a rendkívüli állapotot, amelyet Donald Trump elnök a déli határnál uralkodó "vészhelyzet" miatt hirdetett ki, miután Rand Paul republikánus...
A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) az idén nettó 585 milliárd forintnyi közlekedési infrastruktúra-beruházásra készül, ebből kivitelezésre 545 milliárd forint jut a társaságtól kapott válasz szerint. Az állami cég nyolc legnagyobb projektjéből hat közúti, kettő pedig vasúti.