2019. június 3. hétfő

jún. 3
7:51
Megpiszkálta idei GDP-előrejelzését a GKI (Privátbankár)
Fél százalékkal feljavították. Tetszett nekik az első negyedév, de azt is látják, hogy most már lassulás várható.
jún. 3
7:54
Jó kajszibarack termés elé nézünk az idén (Agrofórum)
Az idén az átlagosan 25 ezer tonnás kajszibarack termésnél valamivel többre, míg az őszibaracknál a fagyok miatt közepes, 30-35 ezer tonnás termésre számít a FruitVeb Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács alelnöke.
jún. 3
7:57
Fél százalékkal feljavította idei GDP-előrejelzését a GKI (Menedzsment Fórum)
Tetszett nekik az első negyedév, de azt is látják, hogy most már lassulás várható.
jún. 3
7:57
Domokos László: háromhavi tartalékot a családoknak (Infostart)
Az Állami Számvevőszék elnöke a Világgazdaságnak adott interjúban egyebek között arról beszél, hogy növelni kellene a családok válságállóságát.
jún. 3
7:59
Olcsóbb lehet idén a barack, de csak azért, mert tavaly rekorddrága volt (Menedzsment Fórum)
Amúgy felemás képet mutat a termés: a kajszibaracké az átlagosnál jobban fest, az őszibaracké viszont csak közepes.
jún. 3
8:06
A családok költségvetése lehet a 2020-as büdzsé (ProfitLine)
Varga Mihály a családok költségvetésének nevezte a 2020-as büdzsét a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában.
jún. 3
8:06
Részvényeket adott át az MRP szervezetének az OTP (Portfolio)
OTP-részvényeket ruházott át a bank a pénzintézetnél működtetett Munkavállalói Résztulajdonosi Program Szervezetnek. Az OTP 2019. május 31-én 2,1 millió darab törzsrészvényt ruházott át az OTP MRP szervezet részére. A részvények...
jún. 3
8:12
1882 óta nem volt ilyen: két hétig nem használt szénenergiát Anglia (NRGreport)
Az ipari forradalom óta először telt el úgy két hét az Egyesült Királyságban, hogy az országban nem használtak fel szénenergiát. Ezzel ebben a hónapban már másodszor dőlt meg a rekord, az előző időszak 8 napig tartott – írja az Independent.
jún. 3
8:15
Közös európai égboltot akar a KLM igazgatója (vg.hu)
A jelenlegi légiközlekedési rendszer elavult, 11 év múlva nem lesznek képesek kiszolgálni az európai légi forgalmat, így éves szinten 160 millió utas nem repülhet majd.
jún. 3
8:17
Kifizetné a 15 milliós óvadékot a Viking kapitánya (vg.hu)
A kapitány az óvadék letétele után is csak nyomkövetővel a lábán mozoghat Budapest területén.
jún. 3
8:24
A Goldman Sachs rontotta az USA növekedési kilátásait (Portfolio)
A Goldman Sachs rontotta az Egyesült Államok második negyedévi GDP-növekedésével kapcsolatos várakozását, mert szerinte a Kínával és a Mexikóval szembeni kereskedelmi konfliktusok hatással vannak az amerikai gazdaságra. A nemzetközi...
jún. 3
8:24
Egymilliárd dollárt vesztett az Uber (FinTechRadar)
Habár növekszik a cég, még így is jó sokat vesztettek.
jún. 3
8:36
Változik a sürgősségi gyermekellátás (Portfolio)
Hét központba szervezi a kormány a gyerekek sürgősségi és baleseti ellátását, az átalakítást már el is kezdték - tudta meg a Népszava.
jún. 3
8:42
Messze még a fellélegzés, eséssel indulhat a hét Európában (Portfolio)
Eséssel zárták a hét utolsó napját a tengerentúli tőzsdék, miután az amerikai elnök által bejelentett újabb vámemelés alaposan elrontotta a hangulatot, a kereskedelmi háborús feszültség a hétfői, ázsiai kereskedésben sem oldódott...
jún. 3
8:44
Befagyott a forint 325 körül, várjuk a pénteki adatot (Portfolio)
Csendesen indul a hét a forint piacán, változatlanul 325 körül jár az euró árfolyama. A hét második felében erősödhet fel ismét a mozgás a magyar deviza piacán, péntek reggel inflációs adat érkezik, ami hatással lehet a forintra....
jún. 3
8:48
Új pénzt hoz létre a Facebook, már tárgyalnak az elindításáról (Portfolio)
A Facebook egy új digitális pénzes fizetési rendszer alapjait teszi le éppen, már az amerikai szabályozókkal tárgyalnak erről. A digitális pénzzel a Facebook-felhasználók egymás között pénzt küldhetnek és az interneten vásárolhatnak...
jún. 3
8:48
Tovább esik az olaj ára (vg.hu)
Hétfőn kora reggel csaknem másfél százalékos mínuszban állt a Brent olajfajta ára, folytatva ezzel a pénteki lejtmenetet.
jún. 3
8:50
Minimálbért kaphatnak a jól tanuló diákok (vg.hu)
Akár a minimálbért is elérheti a szakképzésben tanuló, jó eredményű diákok ösztöndíja – írja a Magyar Nemzet.
jún. 3
8:54
Megugrott az NKM profitja (NRGreport)
1,474 milliárd forintról közel tízszeresére, 13,357 milliárd forintra emelkedett az állami közműcég, az NKM Nemzeti Közművek Zrt. nyeresége 2018-ban a megelőző évhez képest.
jún. 3
9:00
Kölcsönszerződést kötött a SET Group (Portfolio)
A SET Group mai tájékoztatása szerint a társaság kölcsönszerződést kötött a SET Group két vezető feladatokat ellátó személyével, Huszár Péter Tamás igazgatósági elnökkel és Orbók Ádám stratégiai igazgatóval. A SET Group...
jún. 3
9:00
Kevesebb áramot, de nagyobb profitot termelt a Paksi Atomerőmű (NRGreport)
Jelentősen nőtt 2018-ban a Paksi Atomerőmű nyeresége a megelőző évhez képest, amit osztalék formájában ki is vesz a társaságból a tulajdonos MVM.
jún. 3
9:06
Negatív hangulat várható a hazai részvénypiacon (ProfitLine)
Negatív hangulatban indulhat a kereskedés hétfőn a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője szerint.
jún. 3
9:06
Saját részvényeket vásárolt a Duna House (Portfolio)
A Duna House bejelentette, hogy a társaság május 28-a és május 31-e között 353 darab saját részvényt vásárolt tőzsdei forgalomban, a munkavállalói résztulajdonosi program céljából. A Duna House bejelentette, hogy a társaság május...
jún. 3
9:08
Másfél éves csúcson a magyar feldolgozóipari optimizmus (Portfolio)
Májusban 57,9 pont lett a feldolgozóipari beszerzésimenedzser-index (bmi) értéke. Az mutató bőven a növekedést jelző 50 pont feletti tartományban maradt, sőt, a friss adatnál utoljára 2018 elején láthattunk nagyobbat. A bmi ígérete szerint...
jún. 3
9:12
Messze még a fellélegzés, eséssel indulhat a hét Európában (Portfolio)
A globális kereskedelmi háborús félelmek és növekedési kilátások romlása együttesen aggasztja a befektetőket, az irányadó európai részvényindexek eséssel indították a hét első napját, a negatív hangulatban a magyar tőzsde is lejjebb...
jún. 3
9:15
Megelőlegező szocpol - tízezer gyermek hiányzik a rendszerből (Infostart)
A megelőlegező szocpol idején a vállalt gyerekek nagyjából negyede nem született meg - írja a Napi.hu a Pénzügyminisztériumtól közérdekű adatigénylés útján hozzájutott adatok alapján.
jún. 3
9:21
Jónak ígérkezik az idei baracktermés (vg.hu)
Tavaly a rekord gyenge termés miatt a barack ára magas volt, így az idén jelentősen csökkenhet.
jún. 3
9:23
Meg sem moccant nyitáskor a BUX (vg.hu)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 40 904,12 ponton, pénteki záró értékén nyitott hétfőn.
jún. 3
9:24
Figyelmeztet a Morgan Stanley: egy éven belül jöhet a recesszió Amerikában (Portfolio)
A Morgan Stanley vezető közgazdásza szerint a befektetők még mindig alulbecslik a kereskedelmi háború globális gazdaságra gyakorolt kockázatát, még úgy is, hogy a május volt eddig az év legrosszabb hónapja az amerikai részvénypiacnak...
jún. 3
9:25
Mínuszból indul Európa (vg.hu)
Gyengüléssel kezdtek a vezető európai tőzsdék irányadó mutatói hétfőn a pénteki záróértékeikhez képest.
jún. 3
9:26
Küszöbön a változás: fájdalmas új szabály repítheti tovább a lakásárakat (Portfolio)
A 2021-től szigorodó energetikai szabványok alaposan átformálhatják az új építésű házak és lakások piacát. Az életbelépő rendelet szerint az épület úgynevezett primer energiaigényének (fűtés és használati melegvíz előállításának...
jún. 3
9:27
Áprilisban is emelkedtek az ipari termelői árak (Menedzsment Fórum)
Befutott a KSH soros jelentése.
jún. 3
9:28
Domokos: Itt az ideje a kamatadó eltörlésének (Portfolio)
Az államnak minden eszközt fel kell használnia a családok pénzügyi biztonságának megerősítése érdekében - fejtette ki a Világgazdaságnak adott interjújában Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke, aki két lehetséges intézkedést...
jún. 3
9:30
Esik az olajár Trump vitatott lépése után (Portfolio)
Folytatják a gyengülést az olajárak hétfő reggel; a befektetők továbbra is a kereskedelmi háború keresletcsökkentő hatásai miatt aggódnak. Az árfolyamok pénteken is jókora eséssel fejezték be a napot, így a májusi teljesítményük...
jún. 3
9:30
Teljes fordulat: Magyarország is kaphat pénzt az eurózónás minibüdzséből (Portfolio)
Várhatóan csak kis összegű, 22 milliárd eurós lesz a külön költségvetési eszköznek beharangozott eurózónás büdzsé, és nem külön, hanem a 2021-2027-es közös EU-s költségvetésen belül jön létre - foglalja össze a június 13-i...
jún. 3
9:33
Áprilisban is emelkedtek az ipari termelői árak (Privátbankár)
Befutott a KSH soros jelentése.
jún. 3
9:36
Mennyit keresnek a debreceni polgárok a BMW beruházással? (ProfitLine)
A hazai önkormányzatok, különösen a nagyobb városok számára meglehetősen fontos bevételi forrás a helyi iparűzési adó, amit a helyi vállalkozások fizetnek be a városkasszába. Egy-egy nagyberuházást követően ezek a bevételek jelentősen megugorhatnak, ahogy azt a kecskeméti Mercedes gyár megépülését követően tapasztalhattuk. Vajon mennyit profitálnak
jún. 3
9:36
Mától indul a szuperállampapír - Varga hamarosan nagy bejelentést tesz (Portfolio)
Mától jegyezhető az új lakossági állampapír, a Magyar Állampapír Plusz. Varga Mihály pénzügyminiszter és Tátrai Bernadett, a Fundamenta-Lakáskassza elnök-vezérigazgatója hamarosan sajtótájékoztatót tart az új konstrukcióval kapcsoltban....
jún. 3
9:36
Megdöbbentő, mennyire sokan kapnak 100 000 forint alatti nyugdíjat (Pénzcentrum)
Több mint hetvenszeres a különbség a legkisebb és legnagyobb magyar nyugdíj között - írja a Népszava.  Majd 21 ezer olyan idős ember él az országban, akinek a nyugdíja még az 50 ezer forintot sem éri el havonta - írja a lap...
jún. 3
9:36
Mégis támogatná a kormány a szántóföldi napelemek létesítését (AQUA)
A Magyar Napelem Iparági Egyesület is támogatná a szántóföldi napelemprogram újraélesztését, amennyiben az nem a jelenlegi, kiszámítható rendszer felborítását eredményezné.
jún. 3
9:42
Messze még a fellélegzés, eséssel indulhat a hét Európában (Portfolio)
A globális kereskedelmi háborús félelmek és növekedési kilátások romlása együttesen aggasztja a befektetőket, az irányadó európai részvényindexek eséssel indították a hét első napját, a negatív hangulatban a magyar tőzsde is lejjebb...
jún. 3
9:44
Minimálbért adnának a jól tanuló diákoknak (Portfolio)
Akár a minimálbért is elérheti a szakképzésben tanuló, jó eredményű diákok juttatása, a jövőben ugyanis jobban odafigyelnek arra, hogy anyagi okok miatt semmiképp ne maradjanak ki az iskolából a fiatalok - írja a Magyar Nemzet. Az ágazati...
jún. 3
9:54
Drágult az ipari termelés áprilisban (vg.hu)
Az áremelkedés ütemét a munkabérek növekedése, a forint árfolyamváltozása és a kőolaj világpiaci árának alakulása befolyásolta.
jún. 3
9:54
Megugrott az NKM profitja (NRGreport)
1,474 milliárd forintról közel tízszeresére, 13,357 milliárd forintra emelkedett az állami közműcég, az NKM Nemzeti Közművek Zrt. nyeresége 2018-ban a megelőző évhez képest.
jún. 3
9:56
Erzsébet királynőhöz látogat Donald Trump (vg.hu)
Trump a királynő vendégeként tölt el három napot a brit fővárosban, de látogatása a normandiai partraszállás közelgő 75. évfordulójához is kötődik.
jún. 3
10:00
Újabb banki költözési hullám indult Londonból (Portfolio)
A Brexittel kapcsolatos "szélcsendet" kihasználva a Deutsche Bank, az UniCredit és több más bank is Londonból Frankfurtba költöztette át swap kereskedési tevékenységének egy részét - írja a Bloomberg. A hírügynökség forrásai szerint...
jún. 3
10:00
Kevesebb áramot, de nagyobb profitot termelt a Paksi Atomerőmű (NRGreport)
Jelentősen nőtt 2018-ban a Paksi Atomerőmű nyeresége a megelőző évhez képest, amit osztalék formájában ki is vesz a társaságból a tulajdonos MVM.
jún. 3
10:06
Olcsóbb és jobb lehet idén a barack (ProfitLine)
Az idén az átlagosan 25 ezer tonnás kajszibarack termésnél valamivel többre, míg az őszibaracknál a fagyok miatt közepes, 30-35 ezer tonnás termésre számít a FruitVeb Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács alelnöke.
jún. 3
10:06
Dollármilliókat spórolt Bulgária azzal, hogy orosz helyett amerikai földgázt vásárolt (NRGreport)
Bulgária először vásárolt amerikai cseppfolyósított földgázt (LNG).
jún. 3
10:12
1882 óta nem volt ilyen: két hétig nem használt szénenergiát Anglia (NRGreport)
Az ipari forradalom óta először telt el úgy két hét az Egyesült Királyságban, hogy az országban nem használtak fel szénenergiát. Ezzel ebben a hónapban már másodszor dőlt meg a rekord, az előző időszak 8 napig tartott – írja az Independent.

Keresés