Hidrogén üzemanyagcellás kompokat állítanának szolgálatba az amerikai vizeken – szerdán bejelentette partnerségét a Golden Gate Zero Emission Marine (GGZEM) nevű startup és a Switch Maritime zöld befektetésekkel foglalkozó vállalat. Utóbbi finanszírozza majd az első flottát. A hidrogén üzemanyagcellás technológia elvileg zéró emissziós is lehet, de
Az egyelőre 106 település csatornahálózatának adatait tartalmazó mobilalkalmazást az Európai Unió támogatásával, a Rainman elnevezésű interregionális együttműködési operatív program keretében hozták létre. A Rainman projekt célja segíteni a heves esőzések miatti károk megelőzését vagy azok mértékének minimalizálását.
A miniszterelnök-aspiráns azt mondta: ha az európai vezetőket megkeresi „egy olyan brit miniszterelnök, akivel készek tárgyalni”, akkor „hajlandók lennének a csomag újratárgyalására”.
A munkát és jövedelmet terhelő adók mérséklése mellett az adókedvezmények bővítésével folytatódhat a közterhek enyhítése - mondta a pénzügyminiszter a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában. Varga Mihály szerint...
A brit külügyminiszter szerint megfelelő brit javaslat esetén az Európai Unió hajlandó lenne újratárgyalni a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszerét rögzítő megállapodást, annak érdekében, hogy megoldás szülessen...
Akkor se ess kétségben, ha még nem tudod, hova mész ezen a nyáron nyaralni, van még esélyed jó áron hozzájutni olcsó repülőjegyhet. A Pénzcentrum összeszedte, hol és hogy érdemes repülőjegyet foglalni úgy, hogy a lehető legalacsonyabb...
Több nyugdíjas szövetkezet is elindult a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. által kiírt közbeszerzésen, a nyertes végül egy szentlőrinci szervezet lett.
A munkát és jövedelmet terhelő adók mérséklése mellett az adókedvezmények bővítésével folytatódhat a közterhek enyhítése – mondta a pénzügyminiszter a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában.
Vasárnap országszerte zivatarokkal ér véget a kánikula. Az Országos Meteorológiai Szolgálat a hőség miatt még másodfokú figyelmeztetést adott ki Bács-Kiskun, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyére
A 2018-as pénzügyi eredmények mellett az ALTEO fenntarthatósági beszámolóját is tartalmazza a cég első integrált jelentése. Így átfogó kép nyújtható a cég működéséről, a legfőbb pénzügyi mutatókon túl a társaság környezeti és társadalmi szerepvállalásának legfontosabb eredményeit is bemutatva.
A július elsején hatályba lépő új közjegyzői díjrendelet kedvezően érinti a nagycsaládosokat, a lakásvásárlókat, az időseket és a fiatalokat - mondta Szécsényi-Nagy Kristóf, a Magyar Országos Közjegyzői Kamara szakügyvezetője az M1 aktuális csatornán vasárnap.
Összességében kiegyensúlyozottan teljesített az ipar az áprilisi adatok alapján Magyarországon - mondta Csath Magdolna közgazdász az M1 aktuális csatornán vasárnap, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb, a héten közzétett adatait elemezve.
A július elsején hatályba lépő új közjegyzői díjrendelet kedvezően érinti a nagycsaládosokat, a lakásvásárlókat, az időseket és a fiatalokat - mondta Szécsényi-Nagy Kristóf, a Magyar Országos Közjegyzői Kamara szakügyvezetője...
A munkát és jövedelmet terhelő adók mérséklése mellett az adókedvezmények bővítésével folytatódhat a közterhek enyhítése - mondta a pénzügyminiszter a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában.
Csökken az egyházi fenntartású iskolák száma Tolna megyében, szeptember 1-jétől a gerjeni református iskola ismét állami fenntartású lesz, a tolnai Szent Mór Katolikus Általános Iskola megszűnik.
A nyári strandszezon kezdetére befejeződött a Palatinus és a Paskál fürdő energetikai korszerűsítése, a két beruházás teljes költsége közel 162 millió forint volt - közölte a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei (BGYH) Zrt. A friss...
A Volkswagen konszern már 1,77 milliárd eurót költött a dízelbotrány miatti tanácsadói és ügyvédi költségekre - számolt be róla vasárnap a Handelsblatt online kiadása. A lap beszámolója szerint az 1,77 milliárd euró a konszern...
Mozgalmas heteket tudhat maga mögött a magyar tőzsde és a hazai nagypapírok technikai képe alapján különösen az OTP számára lehet majd izgalmas a folytatás, miután a részvény fontos támaszzóna közelébe érkezett meg. Összeszedtük...
Továbbra is dinamikusan nő – főképp a nem-élet ág révén – a biztosítási piac, de a bővülés üteme elmarad a gazdaság gyarapodásáétól és az uniós felzárkózási pályától.
Megnéztük, hogy mire lehet számítani a következő hónapokban, negyedévekben a budapesti újlakás-piacon. Az 500 projekt nagy része, ami mintegy 25 ezer lakás építését foglalja magába, már idén befejeződhet, így csak ebben az évben...
A G20-ak környezetvédelmi miniszterei Japánban tartott találkozójukon megállapodtak a tengerek műanyaghulladék-szennyezésének kezeléséhez szükséges intézkedések bevezetésének és alkalmazásának globális hatókörű keretrendszerében. Valljuk be, ennek itt volt az ideje.
Akár hónapokkal később is kialakulhat poszttraumás stressz (PTSD) azoknak a szakembereknek, például a búvároknak az esetében, akik részt vettek a Dunába süllyedt Hableány turistahajó mentésében - mondta Lénárt Ágota pszichológus szombat reggel az M1 aktuális csatornán.
A munkát és jövedelmet terhelő adók mérséklése mellett az adókedvezmények bővítésével folytatódhat a közterhek enyhítése - mondta a pénzügyminiszter a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában.
Dél-Budapest ipari központja, a Csepel-sziget 200 hektáros gyártelepének mintegy húsz helyszínét lehet megtekinteni június 29-én és 30-án a Nyitott Gyárak Hétvégéje sorozat keretében.
A kormány azon dolgozik, hogy megteremtse a család és a munka egyensúlyát az édesanyák mellett az édesapák számára is - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) családpolitikáért felelős helyettes államtitkára a Fiatal Családosok Klubja (Ficsak) vasárnap, az apák napjára szervezett dunai hajózást megelőző sajtótájékoztatóján Budapesten.