135 fiatal séf 12 régióból, 50 ország képviseletében egy lépéssel közelebb került a S.Pellegrino Young Chef 2020-as döntőjéhez. Több mint kétezernégyszázan pályáztak a világ minden tájáról, hogy részt vehessenek a globálisan elismert versenyen, amely a világ legjobb fiatal séfjét keresi. A döntősök között szerepel Koppány Levente is Magyarország ké
Mintegy tízszázalékos energiamegtakarítás érhető el pusztán azzal, ha a távfűtéssel felszerelt házak lakásait, radiátorait teljesítményszabályozó szelepekkel látják el.
Kiraboltak egy bankfiókot Üllőn, a képek alapján egy OTP-fiókról van szó. Személyi sérülés nem történt. Egy pénzintézet alkalmazottját kényszerítette pénz átadására egy férfi. Személyi sérülés nem történt, a rendőrök megkezdték...
Marczinkó Zoltán részletezte, a programban az állam az önkormányzatoknál 6 órás diákfoglalkoztatást támogat a minimálbér, illetve a garantált bérminimum és járulékai mértékéig.
A Magyar Versenyjogi Egyesület tisztújító közgyűlése további négy évre dr. Hegymegi-Barakonyi Zoltánt választotta az Egyesület elnökének. Emellett dr. Liber Ádám, a Baker McKenzie vezető jogásza ismét az Egyesület főtitkára lett. A Magyar Versenyjogi Egyesület 1993-ban alakult, mind a tisztességtelen verseny elleni jog, mind pedig a versenykorlátoz
Mint minden új technológiát, a hibrid autózást is tanulnunk kell. Egy kaliforniai felmérés azt találta, hogy sokan sima hibridként használják tölthető hibridjüket, de az is látszik, hogy az akkumulátorkapacitást érdemes az egyéni autózási szokásokhoz igazítani. A szabályozás segítheti a vásárlót a számára megfelelő típus kiválasztásában, a vásárlón
Az államnak szerepet kell vállalnia az 5G hálózatok infrastruktúrájának kiépítésében - mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter az 5G Koalíció (5GK) plenáris ülésén és konferenciáján kedden Budapesten. Hálózatépítésben...
Az Agrárminisztérium új támogatási konstrukciót dolgozott ki a baromfi- és sertéságazat számára, amely a mezőgazdasági alapanyag-termelést kiegészítő termékfeldolgozási, –forgalmazási, és a vertikumra jellemző más, kiegészítő tevékenységeket (pl. takarmánygyártás) a szakképzett munkaerő megtartásán keresztül segíti, és általános, csekély összegű tá
Az MKB Bank az Agrár-Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvánnyal (AVHGA) szoros együttműködésben új, az eddigieknél kedvezőbb finanszírozású agrár-hitelkonstrukciót dolgozott ki MKB Hektár Plusz Termékcsalád néven. Az új hitellehetőség...
A termékenységi arányszám 2011-től bekövetkezett javulása európai uniós összehasonlításban is szignifikáns mértékű – állapította meg a családtámogatások rendszeréről készített elemzésében az Állami Számvevőszék (ÁSZ).
A miniszter kiemelte: az 5G a mobilhálózatok legújabb generációja, jelentőségében messze túlmutat a távközlésen, a technológia katalizátora számos innovatív területnek.
Ha mindenki úgy élne, mint a magyarok, a Föld éves tartalékai már június 14-én kimerültek volna – közölte a WWF. A természetvédelmi szervezet szerint a világ népességének 80 százaléka olyan országokban él, ahol több erőforrást használnak fel, mint amennyit az ökoszisztémák meg tudnak újítani.
Ha mindenki úgy élne, mint a magyarok, a Föld éves tartalékai már június 14-én kimerültek volna – közölte a WWF. A természetvédelmi szervezet szerint a világ népességének 80 százaléka olyan országokban él, ahol több erőforrást használnak fel, mint amennyit az ökoszisztémák meg tudnak újítani.
Mindössze egy magyar befektetési alap van a legnagyobb 20 közül, amely az elmúlt öt évben magasabb hozamot tudott elérni az új magyar állampapír, a MÁP+ 4,95%-os hozamánál. Az összes magyar alap alig 7%-a tudta felülteljesíteni ezt...
Bár Mario Draghi EKB-elnök ma délelőtti szavai, az újabb monetáris lazítás kilátásba helyezése, felkavarta a nyári állóvizet a nemzetközi pénz- és tőkepiacokon, a forintra ez sem hatott. Az euróval szemben 322 felett ragadt, igaz...
A BÉT mai tájékoztatása szerint az Alteo által korábban benyújtott törlési kérelem alapján az Alteo részvény (eltérő osztalékjogosultságú) elnevezésű, törzsrészvényeket a BÉT törli a terméklistáról. A Budapesti Értéktőzsde...
2018-ban 13 százalékkal több tranzakció mellett 2 százalékkal kevesebb termőföld cserélt gazdát, mint egy évvel korábban. Az árak emelkedése immár bő évtizedes távlatban töretlen, így a tavalyi 9 százalékos drágulás alapján elmondható, hogy egy hektár, 2010-ben vásárolt termőföld ára 2018-ra összességében már átlagosan két és félszeresére nőtt.
Eséssel indult a keddi kereskedés az európai tőzsdéken, a kontinens részvényindexei azonban felpattantak, miután az EKB-elnök újabb stimulust helyezett kilátásba, Mario Draghi szerint amennyiben az szükséges, mindez kamatcsökkentés...
Építkezne, esetleg felújítana? A legújabb szabályzatokat követve modernizálni szeretné otthona fűtését, szellőztetését? Az Airzone olyan korszerű megoldásokat kínál a szellőztető- és fűtésrendszerek kiépítésénél, ami már a jövőbe mutat!
Egy friss felmérés szerint a legnagyobb európai munkáltatók az 5G hálózatok teljes körű bevezetését és a digitalizáció, az új technológiák támogatását várják az új Európai Bizottságtól.
Apránként derülnek ki a részletek arról, melyik banknál milyen feltételek mellett igényelhetjük július 1-től a babaváró hitelt. A Bank360 kérdésére most több bank is közölte a részleteket.
A kijevi vezetés gázválságra figyelmeztette az Ukrajnán át Európába jutó orosz gáz vásárlóit, hogy várhatóan nem tud megegyezni az orosz állítóval a tranzit feltételeiről az év végéig, ami azt jelenti, hogy január elején leállíthat a gázellátás.
Végre elkezdte felfedni a Facebook saját kriptopénzének, a Librának részleteit, melynek célja, hogy felhasználói díjmentesen tudjanak pénzt küldeni vagy online vásárolni. A kriptopénz elköltésére egy Calibra nevű alkalmazásán keresztül...