2019. június 18. kedd

jún. 18
17:21
Norvégia 14 milliárd dollárnyi fosszilisenergia-részvénytől szabadul meg (NRGreport)
A norvég parlament megszavazta a Konzervatív Párt vezette kormány által beterjesztett törvényjavaslatot, melynek értelmében az összességében 1 billió dollár értékű nemzeti vagyonalapból fokozatosan eladnak jelentős mennyiségű olaj-, gáz- és szénipari vállalatból birtokolt részvényt.
jún. 18
17:24
Gazprom: A tranzitszerződéshez meg kell alakulnia az új ukrán kormánynak (hirado.hu)
A Gazprom hajlandó felújítani a 2015-ben Kijev által leállított közvetlen gázszállításokat Ukrajnának és 25 százalékkal csökkenteni az árat.
jún. 18
17:30
Jogsértő a külföldieket diszkrimináló német autópályadíj (vg.hu)
Közösségi jogot sért a gyakorlatilag kizárólag külföldieket terhelő autópályadíjak németországi bevezetése.
jún. 18
17:32
A Richter volt a BÉT királya kedden (vg.hu)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 157,92 pontos, 0,39 százalékos emelkedéssel, 40 922,41 ponton zárt kedden.
jún. 18
17:36
A tőzsdei bevezetés, mint reális exit alternatíva (ProfitLine)
A május végén megrendezett Venture Capital Summit, a kockázati tőkét középpontba állító szakmai csúcskonferencia keretében felmerült a tőkepiaci bevezetés, mint az exit egyre népszerűbb, reális alternatívája. A témát Tóth József, a Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. tőkeprogramjának, a Nemzeti Tőzsdefejlesztési Alapnak a tranzakciós igazgatója mutatta
jún. 18
17:42
Itt a minisztérium válasza a munkaerőhiányra: 12 napig igényelhető a támogatás (Pénzcentrum)
Az Agrárminisztérium új támogatási konstrukciót dolgozott ki a baromfi- és sertéságazat számára, amely a mezőgazdasági alapanyag-termelést kiegészítő termékfeldolgozási, -forgalmazási, és a vertikumra jellemző más, kiegészítő...
jún. 18
17:45
Megnyílt a pofonegyszerű céges napelemes pályázat (NRGreport)
Az egy hónappal ezelőtti bejelentésnek megfelelően ma elindult a mikro-, kis- és középvállalkozások számára 1,5-3 milliós vissza nem térítendő támogatást ígérő napelemes pályázat beadhatósága. Bár a pályázat sokáig nyitva áll, de várhatóan az erős érdeklődés miatt a 15 milliárd forintos keret idővel el fog fogyni. A nagyobb céges napelemes, illetve
jún. 18
17:51
84,5 milliárd jöhet be az 5G tenderekből - az állam is szerepet vállal az infrastruktúra kiépítésében (Menedzsment Fórum)
Az államnak szerepet kell vállalnia az 5G hálózatok infrastruktúrájának kiépítésében - mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter az 5G Koalíció (5GK) plenáris ülésén és konferenciáján kedden Budapesten.
jún. 18
17:53
Nekiment az euróövezetnek Trump (Menedzsment Fórum)
Az amerikai elnök szerint szándékosan gyengítették a devizát, miután Mario Draghi, az Európai Központi Bankot vezetője arról beszélt, hogy szükség lehet a pénzpolitika további lazítására, ha a gazdasági kilátások nem javulnak.
jún. 18
17:54
Prémium kategóriás részvény lett a 4iG (Portfolio)
Holnaptól a 4iG részvényei Prémium kategóriás részvényeknek minősülnek - ismertette a cég a Budapesti Értéktőzsde vezérigazgatójának határozatát. A Prémium Kategóriába sorolásra tekintettel a Társaság a Budapesti Értéktőzsde...
jún. 18
18:03
Európa-liga: itt vannak a magyarok ellenfelei (vg.hu)
A székesfehérváriak az FK Zeta, a hajdúságiak az FK Kukësi, a fővárosiak pedig az FK Zalgiris Vilnius csapatával találkoznak.
jún. 18
18:05
Jól kezdett a világbajnokságon a 3x3-as kosárválogatott (vg.hu)
A magyar női válogatott magabiztos győzelemmel kezdte meg szereplését az Amszterdamban zajló 3x3-as kosárlabda-világbajnokságon.
jún. 18
18:06
2 éves mélypontra esett Kína amerikai állampapír állománya (ProfitLine)
Áprilisban 2 éves mélypontra, 1110 milliárd dollárra csökkent a Kína által tartott amerikai állampapír állomány.
jún. 18
18:06
Standard kategóriás lett a Futuraqua (Portfolio)
T kategóriából Standard kategóriába sorolta a FuturAqua törzsrészvényeit a BÉT. A tőzsde a kibocsátó 2019. június 13-án benyújtott kérelmének tett eleget. Amikor egy tőzsdei cég a részvénysorozának más kategóriába történő...
jún. 18
18:07
Photon: beindult a fotósok és videósok Uberje (vg.hu)
A 2017-ben indított cég ügyvezetője szerint a startup-ökoszisztéma Magyarországon az aranykorát éli, de azért vannak olyan akadályok, amelyekkel mindenkinek meg kell küzdenie.
jún. 18
18:15
Nem lesz a spekulánsok játékszere a Facebook új kriptopénze (Privátbankár)
Kedden mutatták be a Facebook által kibocsátott új kriptopénzt, a Librát. Ez, ellentétben a Bitocoinnal inkább egy átutalásokat segítő eszköz lesz, amellyel Zuckerbergék az emberek milliárdjainak akarnak korszerű pénzügyi szolgáltatásokat biztosítani. A befektetők már megelőlegezték a bizalmat.
jún. 18
18:18
Titokban árusítja aranykészletét Venezuela (Portfolio)
Venezuela titokban kiárusítja az aranykészletét - írta internetes oldalán a The Wall Street Journal című lap. A lap szerint a dél-amerikai ország aranykészletéből 7,4 tonna már Afrikában található, ám nem tudni, hogy hol, illetve mely...
jún. 18
18:36
Zivataros, szeles szerda vár ránk (vg.hu)
A legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán 26 és 32 fok között alakul.
jún. 18
18:38
A sok eső növeli a növényvédelmi kiadásokat (vg.hu)
A gyümölcsösökben néhány ezer hektáron okozott károkat a hétvégi vihar.
jún. 18
19:00
Az építőipar bővülése idén elérheti 21 százalékot (hirado.hu)
Az építőipari ágazat jövő évi teljesítményét a közgazdász szerint az 5 százalékos áfa körül korábban kialakult bizonytalanságok is befolyásolják.
jún. 18
19:03
Jelentős változás a 4iG részvényeinél (Infostart)
A 4iG Nyrt. részvényei június 19-től prémium kategóriás részvényeknek minősülnek a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) vezérigazgatójának határozata alapján - tette közzé a társaság kedden, a tőzsde honlapján.
jún. 18
19:06
A Richter húzta fel a BUX-ot (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 157,92 pontos, 0,39 százalékos emelkedéssel, 40 922,41 ponton zárt kedden, ami a Richter közel 4 százalékos emelkedésének köszönhető, a többi vezető papír gyengült.
jún. 18
19:09
Erős nap az európai porondon (vg.hu)
A kontinens vezető börzéi mind jó napot produkáltak, de a nap győztese Frankfurt volt.
jún. 18
19:11
Az emberközpontú növekedés felé (vg.hu)
Az egyes országok polgáraiknak a munka világára történő jobb felkészítésével tudják a leghatékonyabb módon erősíteni a gazdasági növekedést.
jún. 18
19:12
Történelmi mélypontjukon az európai állampapírhozamok (Portfolio)
Történelmi mélypontra süllyedt a tízéves német, francia és osztrák államkötvény hozama kedden, miután Mario Draghi, az Európai Központi Bank elnöke kijelentette, hogy szükség lehet a pénzpolitika további lazítására, ha a gazdasági...
jún. 18
19:13
Prémium kategóriában a 4iG-részvények (vg.hu)
A 4iG Nyrt. részvényei június 19-től prémium kategóriás részvényeknek minősülnek a Budapesti Értéktőzsde vezérigazgatójának határozata alapján.
jún. 18
19:24
Magyar bankokat minősített fel a Moody's (Portfolio)
Magyar bankok egyes osztályzatai javította kedden a Moody's Investors Service. A nemzetközi hitelminősítő kedd este Londonban bejelentette, hogy a K&H Bank hosszú távú forintbetét-besorolását az eddigi "Baa2"-ről egy fokozattal "Baa1"-re...
jún. 18
19:27
Megvan az égbolt királya (Infostart)
Június 18-án, a Paris Air Show második napján kihirdette évente készülő, a világ legjobb légitársaságainak százas ranglistáját a brit Skytrax elemzőcég.
jún. 18
19:33
Vasárnapi boltzár - itt a következő lépés (Infostart)
Minden fél nyitott a vasárnapi nyitva tartás korlátozására, első körben egy konzultációs fórum napirendjére kerülhet.
jún. 18
19:36
Derékfájás kezelése: mik a legjobb fájdalomcsillapító módszerek? (ProfitLine)
Miközben ma már a gyerekek között is egyre több a derék- és hátfájós, a legtöbben nem veszik elég komolyan a problémát. Pedig a tünetek nem múlnak el maguktól, sőt, idővel csak rosszabbodik a helyzet.
jún. 18
19:36
Európa nagy bajban lesz: ezt a klímatervet kell teljesítenünk 2030-ig (Pénzcentrum)
A Párizsi Klímaegyezményben foglalt célok elérése érdekében alkotott előzetes nemzeti energia- és klímatervek elmaradnak az elvárásoktól a megújuló energiaforrások részesedését és az energiahatékonysági hozzájárulásokat tekintve...
jún. 18
19:36
Brexit: egy lépéssel közelebb kerültünk, hogy megtudjuk, ki vezényli le a brit kilépést (Portfolio)
Egy jelölt, Dominic Raab volt Brexit-ügyi miniszter esett ki a kormányzó brit Konzervatív Párt vezetőválasztási szavazássorozatának kedden tartott második fordulójában, amelyben ismét a legesélyesebbnek tartott jelölt, Boris Johnson volt...
jún. 18
19:36
Prémium kategóriába került a 4iG a tőzsdén, miután Jászai Gellért megvette Mészáros Lőrinc részvényeit (444.hu)
Tegnap jelentették be, hogy a felcsúti csodamilliárdos kezet rázott az üzletre a jobbkezével.
jún. 18
19:39
Élet a babavárón túl: ilyen kamatokkal számoljon az, aki nem csap le az állami milliókra (Menedzsment Fórum)
Megnéztük, mennyibe kerül a hitel, ha sem a babaváró hitelt, sem a CSOK-ot nem akarjuk felvenni, és tisztán piaci hitelre támaszkodunk céljaink megvalósításához.
jún. 18
19:42
Titokban viszik ki Venezuelából az aranyat (vg.hu)
A The Wall Street Journal szerint Venezuela titokban kiárusítja az aranykészletét. Több mint 7 tonna már Afrikában található.
jún. 18
19:44
Gazprom: még homályos a tranzitszerződés (vg.hu)
Az orosz Gazprom gázipari vállalat az új ukrán kormány megalakulásához köti, hogy tárgyaljon Kijevvel az Európába irányuló gáztranitról.
jún. 18
20:00
44 ezer új repülő - ennyire lesz szükség (Portfolio)
A Boeing frissített előrejelzése szerint a következő húsz évben 44 ezer új repülőgépre lesz igény a világban, összesen 6800 milliárd dollár értékben. A chicagói székhelyű repülőgépgyártó a párizsi légi szalon idején, kedden...
jún. 18
20:03
Meglepő ütemben fehéredik a magyar gazdaság (Infostart)
Közel felére szorulhatott vissza az áfacsalás 2010 óta – számolta ki a G7.
jún. 18
20:06
Aprózódó földterületek, növekvő árak (ProfitLine)
2018-ban 13%-kal több tranzakció keretében 2%-kal kevesebb termőföld cserélt gazdát, mint egy évvel korábban. Az árak emelkedése immár bő évtizedes távlatban töretlen, így a tavalyi 9%-os drágulás alapján elmondható, hogy egy hektár, 2010-ben vásárolt termőföld ára 2018-ra összességében már átlagosan két és félszeresére emelkedett – derül ki a NAV
jún. 18
20:09
Kína árnyékában: miért tüntetnek milliók az utcákon? (Privátbankár)
A relatív függetlenséget élvező Hongkongban elszabadultak az indulatok, miután egy új törvénytervezetben a kormányzótanács megkönnyítette volna a kiadatást. Mi folyik az utcákon? Mit lépett a kormányzó? Rövid videóban foglaltuk össze a legfontosabb eseményeket.
jún. 18
20:15
Elment „Peppa néni”, 116 éves volt (vg.hu)
Meghalt 116 éves korában Európa és egyben Olaszország legidősebb asszonya, a foggiai Giuseppina Robucci.
jún. 18
20:36
Erős pluszban zártak a tőzsdék (ProfitLine)
Erős nyereségben zártak a főbb nyugat-európai tőzsdeindexek kedden annak nyomán, hogy Mario Draghi, az Európai Központi Bank elnöke újabb gazdaságösztönző intézkedéseket ígért arra az esetre, ha az infláció nem jön lendületbe.
jún. 18
20:42
Ennyivel drágult a termőföld ára tíz év alatt: majdnem minden megyében (Pénzcentrum)
2018-ban 13 százalékkal több tranzakció keretében 2 százalékkal kevesebb termőföld cserélt gazdát, mint egy évvel korábban. Az árak emelkedése immár bő évtizedes távlatban töretlen, így a tavalyi 9 százalékos drágulás alapján...
jún. 18
21:06
Gyengült a forint (ProfitLine)
Gyengült a forint a bankközi piacon a főbb devizákkal szemben kedd este a reggeli szintekhez képest.
jún. 18
21:30
Magyar bankok osztályzatait javította a Moody's (hirado.hu)
A Moody's a magyar bankrendszer egészére pozitív kilátást tart érvényben, immár három éve.
jún. 18
21:36
Szerdától prémium kategóriásak a 4iG részvényei (ProfitLine)
A 4iG Nyrt. részvényei június 19-től prémium kategóriás részvényeknek minősülnek a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) vezérigazgatójának határozata alapján - tette közzé a társaság kedden, a tőzsde honlapján.
jún. 18
21:45
Feltételt szabott a Gazprom az európai gáztranzithoz (Infostart)
Az év végén lejár a szerződés, tárgyalni kellene Kijevvel. Jelenleg az Európai Unióba tartó orosz gázexport több mint egyharmada halad át Ukrajnán.
jún. 18
22:06
Pörög az építőipar, de jelentősen visszaeshet a teljesítmény (ProfitLine)
A magyar gazdaság idén 4,3 százalékkal, ezen belül az építőipar termelési volumene 21 százalékkal bővülhet, ugyanakkor 2020-tól már lassul a gazdaság növekedése, az építésgazdaság teljesítménye pedig jelentősen visszaeshet - ismertette Varga Dénes közgazdász, kutatásvezető a független Építési Piaci Prognózis 2019-2022 című kutatás eredményeit kedde
jún. 18
22:15
Magyar bankok osztályzatait javította a Moody's (Infostart)
Az Erste és a K&H bank egyes besorolásain javítottak.
jún. 18
22:18
Európában kezdődött, Amerikában folytatódott a tőzsdei örömködés (Portfolio)
Az ázsiai óvatos hangulat nyomta rá a bélyegét a keddi kereskedés első óráira az európai tőzsdéken, a kontinens részvényindexei azonban felpattantak, miután az EKB-elnök újabb stimulust helyezett kilátásba. Mario Draghi monetáris lazítást...

Keresés