2019. július 3. szerda

júl. 3
8:09
Eddig 2532 milliárd forintot adott kkv-fejlesztésre az EU a 2014-2020-as ciklusban (Privátbankár)
A Ginop-program vissza nem térítendő támogatásai mellett a nullaszázalékos kölcsönöket is habzsolják a magyar kisvállalkozók.
júl. 3
8:09
Idén is lesz zártkerti revitalizációs program (Agrofórum)
Idén is meghirdeti az Agrárminisztérium a zártkerti revitalizációs programot, a települési önkormányzatok és ezek konzorciumai pályázhatnak a 2 milliárd forintos keretösszegű programban vissza nem térítendő támogatásra - jelentette be Nagy István agrárminiszter sajtótájékoztatón kedden Budapesten.
júl. 3
8:12
Halat szinte csak karácsonykor és húsvétkor eszünk (vg.hu)
Nem változtak a hazai fogyasztói szokások az elmúlt néhány év során abban a tekintetben, hogy a halhúsfogyasztás meglehetősen idényjellegű.
júl. 3
8:14
Kanada kiáll az ukránok mellett (vg.hu)
Támogatást ígért Ukrajnának az orosz fenyegetésekkel szemben Justin Trudeau kanadai miniszterelnök kedden Torontóban.
júl. 3
8:18
Ha Londonban jársz - kis képes kiállítás ajánló! (Portfolio)
Beköszöntött a nyár és ezzel együtt az utazási főszezon is. A tengerparti desztinációk mellett érdemes egy-egy nagyvárost is meglátogatni, hiszen a kulturális pezsgés nyáron sem csillapodik. Erre tökéletes példa London, kollégánk...
júl. 3
8:21
Októberben nyugdíjba vonul Alföldi István (Márkamonitor)
Október 31-ével nyugdíjba vonul Alföldi István, a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT) ügyvezető igazgatója, akinek tisztségét Szalay Imre, a szervezet jelenlegi alelnöke tölti majd be. 23 éves ügyvezető igazgatói munka után július 1-től megkezdi felmentési idejét és október 31-én nyugdíjba vonul Alföldi István. Az idén 71 éves vezet
júl. 3
8:30
Saját részvények vásárlásába kezdhet a SET Group (Portfolio)
Rendkívüli közgyűlést hív össze a SET Group augusztus másodikára, abból a célból, hogy felhatalmazzák az igazgatóságot saját részvény vásárlására. A rendkívüli közgyűlést augusztus 2, 10:00 órára hívja össze a SET Group...
júl. 3
8:36
Drágult a benzin (ProfitLine)
A Mol emelte 5 forinttal a benzin nagykereskedelmi árát szerdán, a gázolajé nem változott.
júl. 3
8:36
Itt a Kúria álláspontja: így végződhetnek a devizahiteles perek (Pénzcentrum)
Jelenleg ötezer devizahiteles per van folyamatban Magyarországon, az Adóskamara a Kúriához és a kormányhoz fordult a helyzet rendezése érdekében. A bírói testület polgári kollégiumának vezetője ismertette a Kúria álláspontját a kérdésben....
júl. 3
8:42
Meg sem mozdul a forint (Portfolio)
Alig mozdult a forint a vezető devizákkal szemben szerdán reggel, a nap folyamán csak az Egyesült Államokból érkezik piacbefolyásoló makroadat. Szerdán reggel 323 forint közelében jegyzik az eurót, ami minimális elmozdulást jelent...
júl. 3
8:45
Kóklereket vonzhat a rövid határidő (vg.hu)
Átlagosan 30 százalékkal drágult a lakásépítés az elmúlt két és fél évben.
júl. 3
8:45
Nemcsak Paksot, a fél világot bevette az orosz atom (NRGreport)
Az orosz állami atomcég, a Roszatom brutális dominanciára tett szert az atomerőmű-piacon: 2000 óta a világ minden negyedik reaktorát őt építették vagy építik, az exportpiacon (azaz a külföldi beruházások terén) 60 százalékos a részesedésük. Az orosz atom hódítása az ország politikai céljaitól sem független, és a politikai mellett egyesek a dolog bi
júl. 3
8:48
Folytatódhat az emelkedés az európai tőzsdéken (Portfolio)
Mérsékelt erősödéssel zárták a keddi kereskedést a tengerentúli tőzsdék, az S&P500 ezzel új történelmi csúcson zárt, Ázsiában mindemellett lejjebb kerültek az irányadó részvényindexek ma reggel, miután a hangulatra egy gyengébb...
júl. 3
8:51
Ideiglenesen távozott az IMF éléről Orbán korábbi mumusa (Privátbankár)
Christine Lagarde az EKB-elnöki jelölése miatt lépett most hátra egyet.
júl. 3
8:54
Két nagybankkal tárgyal a Deutsche Bank - Fontos üzletágát adhatja el (Portfolio)
Egyre közelebb kerül ahhoz a Deutsche Bank, hogy felszámolja amerikai befektetési banki üzletágát. Legalábbis ezt mondják azok a források, akik szerint a bank a Citigrouppal és a BNP Paribas-val is tárgyal egyes üzletrészek eladásáról...
júl. 3
8:56
135 milliárd eurónyi tőkeemelésre lesz szüksége az EU bankjainak az új bázeli szabályok miatt (Portfolio)
Körülbelül 135 milliárd eurónyi friss tőkére lesz szüksége az EU bankjainak annak érdekében, hogy a legújabb bázeli szabályoknak meg tudjanak felelni - számolta ki az Európai Bankhatóság (EBA). A Bázel IV névre keresztelt globális...
júl. 3
9:00
Jött a GDPR, és hirtelen több mint 10-szeresére ugrott a kiberincidensek száma (Portfolio)
2018-ban hatalmasat ugrott a brit pénzügyi felügyeletnek (FCA) jelentett kiberincidensek száma a pénzügyi szolgáltatóknál: a 2017-es 69-hez képest tavaly 819 esetet regisztráltak. Közérdekű adatközlés révén árulta el a brit pénzügyi...
júl. 3
9:00
Tőzsdenyitás előtt – Kis emelkedéssel nyithat a magyar tőzsde (GazdaságPortál)
Kis emelkedéssel indulhat a kereskedés szerdán a Budapesti Értéktőzsdén az Equilor Befektetési Zrt. elemzője szerint. Tóth Bálint az MTI-nek küldött kommentárjában azt írta, hogy mérsékelt pozitív nyitásra számít, a kedvező nemzetközi hangulat hatására. A vezető részvények közül kiemelte: az OTP emelkedése folytatódhat, megkísérelheti a 11 875 fori
júl. 3
9:03
Ideiglenesen távozott az IMF éléről Orbán korábbi mumusa (Menedzsment Fórum)
Christine Lagarde az EKB-elnöki jelölése miatt lépett most hátra egyet.
júl. 3
9:03
Optimistábban látja a magyar gazdaságot a Kopint-Tárki (Infostart)
A márciusi jelentésében prognosztizált 4 százalékos GDP növekedés helyett 4,5 százalékot vár erre az évre a Kopint-Tárki Zrt., az inflációs várakozásuk pedig átlagosan 3,5 százalék erre az évre a korábbi 3 százalék helyett - közölte Palócz Éva vezérigazgató.
júl. 3
9:03
Lendületben az Ört – prezentációk sora a megelőzés érdekében (Márkamonitor)
A reklámipar vállalatainál tartott prezentációkkal a reklámalkotók első szintjéhez viszik el a reklám jogi és etikai kérdéseivel kapcsolatos információkat az ÖRT vezetői. A megelőzés az önszabályozás rendszerének fontos eleme. A reklám készítése és jóváhagyása során a hirdetői, ügynökségi és a médiaoldalon is fontos szempont ma már a piaci érzékeny
júl. 3
9:06
Megkötötte az első babaváró hitelszerződéseket az OTP és Erste Bank (ProfitLine)
A lakossági piac két meghatározó bankja, az OTP és Erste már megkötötte az első babaváró hitelszerződéseket.
júl. 3
9:06
Nem gondolnád: innen jön a legtöbb turista Magyarországra (Pénzcentrum)
Németországból érkezik a legtöbb turista Magyarországra - derült ki az Eurostat adataiból. Nem kevés pénzt hagynak itt, átlagosan napi 24 ezer forintot költenek el a német turisták. Ami a magyarokat illeti: meglepő, de nem Horvátország...
júl. 3
9:12
Folytatódhat az emelkedés az európai tőzsdéken (Portfolio)
Mérsékelt erősödéssel vágtak neki a hét harmadik napjának az európai tőzsdék, a szerdai piacnyitástól távolodva a kontinens börzéi emelkednek, míg a hazai részvényindex előző napi záróértéke alá süllyedt, a hazai blue chipek...
júl. 3
9:14
Lassan annyi bevételük lesz a benzinkutaknak a kávékból és szendvicsekből, mint üzemanyagból (Portfolio)
A tankolás mellett egyre nagyobb a súlya a töltőállomásoknál a nem üzemanyag termékek eladásának, szakértők szerint a meleg italok, szendvicsek és egyéb élelmiszertermékek benzinkutakon történő értékesítése belátható időn belül...
júl. 3
9:18
Ritkán látható égi jelenség kerítette hatalmába a Chilében járó turistákat (vg.hu)
Turisták százezrei vonultak ki Chile északi részébe kedden, hogy a világ egyik legtisztább égboltja alól figyelhessék meg a teljes napfogyatkozást.
júl. 3
9:20
Kis emelkedés a pesti tőzsdén (vg.hu)
A keddi záró értékéhez képest 0,01 százalékkal erősödött.
júl. 3
9:21
Fejenként 6 kiló zöldséget és gyümölcsöt dobunk ki (Infostart)
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szemléletformáló kampányt indított a zöldség-gyümölcs pazarlása ellen "Vegyél számba!" címmel - közölte a hatóság.
júl. 3
9:22
A csok már július elején éreztette a hatását (vg.hu)
Élénk ingatlankeresletet hoz a csokos hitel kiterjesztése a használt lakásokra és a babaváró támogatás.
júl. 3
9:36
Minimális erősödéssel nyitottak a tőzsdék (ProfitLine)
A keddi záróértékükhöz képest minimális erősödéssel nyitottak szerdán a vezető európai értéktőzsdék.
júl. 3
9:39
Átveri a Rádió 1 a hallgatóit és hirdetőit (Menedzsment Fórum)
A valóságtól elszakadó információt terjesztenek a Balázsék című reggeli műsor hallgatottságáról.
júl. 3
9:39
A britek feltalálták az ügyintézés nélküli ügyintézést (FinTechRadar)
Nem kell papírt aláírni, ügyintézővel beszélni, a mobilszolgáltatóval lehet sms-ben is szakítani.
júl. 3
9:39
Szenvedéllyel csábít a Ballantine’s (Márkamonitor)
A Ballantine’s nemrég piacra dobta a Ballantine’s Passion változatot, amelyet influencer-kampány 9s támogat. Az újdonságról Pesti Gergelyt, a Pernod Ricard márkamenedzserét is megkérdeztük. „A whiskypiacon egyre népszerűbbek az ízesített whiskyk. Ezáltal azok is megtalálják az ízlésüknek megfelő italt, akik nem szeretik a klasszikus whisky ízt, azo
júl. 3
9:42
Blockchainnel újít a Nestlé (Portfolio)
Blockchainnel korszerűsítené élelmiszer-ellátmányi láncait a Nestlé, a világ legnagyobb élelmiszeripari vállalata - számol be a Coindesk. A blockchain gyakorlati alkalmazásáról is szó lesz a Portfolio-MAGE Ipar 4.0 konferencián. Regisztráljon...
júl. 3
9:45
Ezt közölték titokban Orbánnal – Izrael készül a megelőző csapásra (Privátbankár)
Az izraeli katonai- és hírszerzői közösségben komoly vita robbant ki arról, hogy Tel-Aviv végrehajtson-e megelőző csapást Irán nukleáris létesítményeire, amely vitában a megelőző csapás hívei kerekedtek felül. Értesülésünk szerint Alijev azeri elnök hét éve közölte a Bakuba látogató Orbán Viktor kormányfővel, hogy ha Izrael csapást hajt végre Irán
júl. 3
9:48
Véleményezhető az MNB zöld pénzügyi programja (Portfolio)
Az MNB Zöld Programja keretében kívánja elősegíteni, hogy a hazai pénzügyi közvetítőrendszer a jelenleginél lényegesen erőteljesebben támogassa a környezeti fenntarthatóságot. A jegybank ezért számos piacfejlesztő intézkedés lehetőségét...
júl. 3
9:51
Nyugat-Európa sincs kirobbanó formában (vg.hu)
A keddi záróértékükhöz képest minimális erősödéssel nyitottak szerdán a vezető európai értéktőzsdék.
júl. 3
9:53
Jobban megy a bírságolás a NÚSZ-nak (vg.hu)
A jogosulatlan úthasználat kifizettetése nem egyszerű feladat, a hatékonyságot növelhetné, ha egy kézben lenne a szankcionálás.
júl. 3
9:54
OTP-részvényeket hívott le a bank vezérigazgató-helyettese (Portfolio)
Az OTP bejelentette, hogy a társaság vezérigazgató-helyettese, Kiss-Haypál György kedden 13 881 darab OTP-részvényt hívott le, Kiss-Haypál György mindemellett 2 697 darab OTP-részvényt értékesített kedden. Az OTP bejelentette, hogy...
júl. 3
9:54
Tőzsde – Minimális erősödés nyitáskor a főbb nyugat-európai piacokon (GazdaságPortál)
A keddi záróértékükhöz képest minimális erősödéssel nyitottak szerdán a vezető európai értéktőzsdék. A kereskedés első perceiben Londonban az FTSE-100 index 0,20 százalék, a frankfurti DAX index 0,15 százalék, a párizsi CAC-40 index pedig 0,06 százalék pluszt jelzett. Az eurót 1,1284 dolláron jegyezték a nemzetközi bankközi devizapiacon kilenc órak
júl. 3
10:06
160 millió dolláros befektetés a Woltnál a nemzetközi növekedés felgyorsítására (ProfitLine)
A Wolt, a helsinki központú ételkiszállítással foglalkozó gasztrotech cég 160 millió dolláros tőkebevonást kapott a közelmúltban. A befektetés két körből áll, a nemrég lezárult, Iconiq Capital általi 130 millió dolláros C körös, illetve egy 2018. januári, a 83North által vezetett 30 millió dolláros B körös bevonásból. A Highland Europe, az EQT V
júl. 3
10:06
Változó kamatozás: a probléma, ami nem oldódik meg magától (Portfolio)
A hazai jelzáloghitelek jelentős része még mindig változó kamatozású, azaz érzékeny a piaci kamatok változására. A megváltozó nagyságú törlesztőrészletek számos háztartás pénzügyeiben okozhatnak feszültséget, ahogy erre a devizahitelek...
júl. 3
10:09
Újra tűzgyújtási tilalom van érvényben az alföldi térségben (Agrofórum)
Az elmúlt napok átlagosnál melegebb időjárása miatt az alföldi térség erdőterületein található avar réteg kiszáradása miatt tűzveszély alakult ki. 2019. július 3-tól öt megyében életbe lép a tűzgyújtási tilalom. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) felhívja a lakosság figyelmét, hogy legyenek fokozottan körültekintőek, Magyarországon
júl. 3
10:12
Nehéz dolga lesz 2020-ban a kormánynak (Portfolio)
A legutóbbi költségvetési adatok azt mutatják, hogy nem lesz gond a 2019-es hiánycél teljesítésével, azonban a 2020-ra kitűzött 1%-os GDP-arányos hiánycél nagyon ambiciózus - vélik az OTP Bank elemzői. Szerintük pótlólagos intézkedésekre...
júl. 3
10:15
Németek fenték rá a fogukat, mégis magyar kézben maradt a világ második legnagyobb perlitbányája (Menedzsment Fórum)
A világ második legnagyobbja pedig egyúttal a világ egyik első perlitbányája is: 1958-ban nyitott meg a Zemplén északi oldalának egyik ezer lakosú kisvárosa, Pálháza mellett.
júl. 3
10:18
Teljes jogú taggá lépett elő a világszervezetben a magyar egyesület (Portfolio)
A Magyar Környezettudatos Építés Egyesülete (HuGBC) a legmagasabb, teljes jogú tagi státuszba lépett a World Green Building Council (WorldGBC) világszervezetén belül. A HuGBC az új tagsági státuszával a fenntarthatóság témakörében...
júl. 3
10:24
Felfüggesztette munkáját az IMF vezérigazgatója (vg.hu)
Christine Lagarde, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója ideiglenesen távozott a szervezet éléről.
júl. 3
10:26
Spanyolországban kibérelték a Ferrarikat, majd az autókat eladták Magyarországon (vg.hu)
Összesen egy motort, hét teherautót, tizenkilenc kocsit és két hajót szerzett meg egy bűnbanda.
júl. 3
10:27
Katasztrófa vár Lengyelországra (NRGreport)
A lengyel szén viszonylagosan magas ára és az energiaipar átállása miatt több tízezer munkahely megszűnése várható Lengyelországban. A keresetek már most pocséknak mondhatók.
júl. 3
10:27
Új szakemberek az Artvertising Group rendezvényes csapatában (Márkamonitor)
Több sikeres tendernyerés és egyre nagyobb számban érkező rendezvényes megbízás tette indokolttá az Event&Promotion divízió bővítését. „A tavaly elkezdett belső stratégiai átalakításunk és a divíziók átszervezésébe fektetett munka máris látszik az eredményeken. Egyre több olyan megkeresésünk és tendernyerésünk van idén, amely arra enged következtet

Keresés