Kína előz, az Egyesült Államok későn ébredt, de igyekszik a tengeri szélenergia (offshore) kapacitások növekedési versenyében. A globális méret kevesebb, mint 4 évente megduplázódik, és az igazi boom csak most érkezik majd, mivel a költséghatékonyság és versenyképesség növelése érdekében tett lépések is több mint sikeresek.
Lehet, hogy a jövő Mozartja egy robot lesz? Elképzelhető, hogy a digitalizáció lesz a sportban az új dopping? A kérdéseknél csak a válaszok voltak izgalmasabbak a Most Fórum első etapjának rendezvényein, amelyeknek a Magyar Telekom vadonatúj, közösségi térként is funkcionáló székháza adott otthont. A digitalizáció legizgalmasabb és legégetőbb kérdé
A magyar tőzsde a történelmi csúcsáról lefordulva májusban nagyot esett, a BUX ezt követően bár többször is emelkedéssel próbálkozott meg, azonban a júniusi emelkedési kísérletek kifulladásával a hazai részvényindex végül mérsékelt...
Az eddigi olaj- és gázipari szektor nevét "nem megújuló energiaszektorra" változtatta a FTSE Russel indexszolgáltató cég. Az iparágat ezzel egy kategóriába lökték a szénbányákkal, s van aki szerint komoly befektetői pénzektől eshetnek el képviselőik.
Kimenni úgy az utcára, hogy tudod, összesúgnak a hátad mögött; képet posztolni magadról az Instára, és azt olvasni alatta, hogy menyire gáz; éveken át edzeni, aztán azt hallani, hogy ez nem ér semmit – ez talán többekkel előfordul, mint gondolnánk. A kigúnyolásnak, bántásnak számos formája van, és maradandó lelki sebeket ejtenek. A Sprite ezért tar
Magyarország külső sérülékenységének és kockázati megítélésének szempontjából kedvező folyamatok 2019 első negyedévében is folytatódtak – közölte a Magyar Nemzeti Bank.
Ember által elérhetetlen, vízzel elárasztott mélyszinti bányák felderítését végző, önálló döntésekre képes robotokat fejlesztettek miskolci vezetéssel.
A Richter mai tájékoztatása szerint a BlackRock Richter részvényekhez kapcsolódó szavazati joga 5 százalék alá csökkent. A Richter csütörtökön bejelentette, hogy a BlackRock, Inc. 2019. július 3. napján kézhez vett tájékoztatása...
A Takarékbank elemzői 4,4 százalékról 4,7 százalékra emelték az idei, valamint 3,6 százalékról 3,7 százalékra a jövő évi GDP-növekedésre vonatkozó előrejelzésüket - mondta Suppan Gergely, a Takarékbank vezető elemzője csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.
Az irányadó európai részvényindexek többsége enyhe pluszban jár a csütörtöki piaczárás felé közeledve, a magyar tőzsde előző napi záróértéke közelében fejezte be a napot, a BUX végül 12 ponttal került lejjebb, míg a blue chipek...
Újabb monetáris élénkítésre készül az Európai Központi Bank (EKB) Olli Rehn szavai szerint. A Kormányzótanács tagja utalt arra, hogy több eszközzel is igyekeznek majd élénkíteni, és újra bevethetik az eddigi legnagyobb fegyvert,...
Alexander Protsenko vette át az Allianz Hungária Zrt. elnök-vezérigazgatói tisztségét július elsejei hatállyal, a pozícióhoz szükséges hatósági engedélyezés folyamatban van - tájékoztatta a társaság csütörtökön az MTI-t.
Az Első Hazai Energia-portfólió (EHEP) július 26-ára hívott össze közgyűlést, amelynek egyetlen napirendi pontja lesz: a saját tőke és a fizetőképesség helyreállításához szükséges döntések meghozatala. Az igazgatóság javasolja...
A foglalkoztatottság és a bérek további emelkedése nagyobb vásárlóerőt generál, ezért várhatóan tovább bővül a kiskereskedelmi forgalom is – mondta Nagy Ádám.
Az Opus mai közleménye szerint a társaság megemeli a KALL Ingredients Kft. törzytőkéjét, emellett pedig az MFB Invest befektetését is jóváhagyta. Az Opus Global közleménye szerint tegnap 10 ezer euróval, 5,8 millió euróról 5,81 millióra...
Egy új kutatás szerint egyáltalán nincs olyan pályán a világ, amely a párizsi klímaegyezmény célkitűzéséhez vezethetne. Radikális lépések kellenek, elsőnek a fosszilis energiahordózók villámgyors kivezetésével.
A karosszériaelemeket gyártó, német tulajdonú Gedia Magyarország Kft. új csarnokkal bővítette tatai üzemét 400 millió forintos, saját erőből végrehajtott beruházással - mondta el az MTI-nek a társaság ügyvezető igazgatója.
A kormány 1,4 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást biztosít a 120 új munkahelyet teremtő beruházáshoz – közölte a külgazdasági és külügyminiszter.
Új titkosító zsarolóvírust azonosított a Kaspersky. A Sodin nevű kártevő egy nulladik-napi Windows-sérülékenység kiaknázásával szerez magas szintű jogosultságot a megfertőzött rendszerben.
A BÉT közleménye szerint felfüggesztik holnap az Enefi törzsrészvényeivel való kereskedést, mivel a kereskedést befolyásoló információt közölhet holnap a társaság. A közlemény szerint a felfüggesztés az Enefi törzsrészvényeit...
Európa egyik legmodernebb csomagoló- és logisztikai üzemét építi fel a kormány támogatásával 7 milliárd forintból a Deufol Debrecenben, egyben ez lesz a német vállalat délkelet-európai regionális központja is - jelentette be a külgazdasági...
Amerika ünnepli a függetlenség napját, Amerika gazdag ország, Amerika növekszik. De csak akkor jó ott, ha nem vagy hátrányos helyzetű. A gazdasági növekedést beárnyékolják a leszakadó milliók. Trump magának tulajdonítja a tőzsdei rekordokat, de hallani sem akar róla, amikor mélybe küldi az indexeket.
Májusban a kiskereskedelmi üzletek forgalma a nyers adat szerint 3,0 százalékkal, naptárhatástól megtisztítva 2,6 százalékkal haladta meg a 2018. évi májusit - jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Az eddigi olaj- és gázipari szektor nevét "nem megújuló energiaszektorra" változtatta a FTSE Russel indexszolgáltató cég. Az iparágat ezzel egy kategóriába lökték a szénbányákkal, s van aki szerint komoly befektetői pénzektől eshetnek el képviselőik.
Már több mint kétezren nyújtottak be kérelmet csütörtök délig a nagycsaládosok autóvásárlási támogatásával kapcsolatban - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára az MTI-vel...
Az Opus Global Nyrt. a KALL Ingredients Kereskedelmi Kft. egyedüli tagjaként július 3-án 10 ezer euróval – 5,8 millió euróról 5,81 millió euróra – emelte a KALL Ingredients Kft. törzstőkéjét.
Még ebben az évben legalább 3000 hétszemélyes gépjárművet értékesíthetnek a kereskedők azoknak a családoknak, amelyek a 2,5 millió forintos állami támogatást felhasználva tudnak családi autót vásárolni.
A magyar gazdaság nagyon jó helyzetben van, a kérdés az, vajon meddig képes a mostanihoz hasonló ütemben fejlődni - fejtette ki Török Zoltán, a Raiffeisen Bank Zrt. vezető elemzője a pénzintézet csütörtöki sajtótájékoztatóján Budapesten....
Alapvetően azzal a céllal, hogy az idén megszűnő takarékszövetkezetekben részjeggyel rendelkező mintegy 27 ezer tag az egyesülések eredményeként 2020. január 1-jétől egyedüliként megmaradó, immár univerzális Takarékbank eredményeiből is részesedhessen, osztalék formájában.
A Takarékbank elemzői 4,4 százalékról 4,7 százalékra emelték az idei, valamint 3,6 százalékról 3,7 százalékra a jövő évi GDP-növekedésre vonatkozó előrejelzésüket - mondta Suppan Gergely, a Takarékbank vezető elemzője.
Már több mint kétezren nyújtottak be kérelmet csütörtök délig a nagycsaládosok autóvásárlási támogatásával kapcsolatban - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára az MTI-vel, telefonon ismertetve a legfrissebb adatokat.
Elvehetetlen örökpanoráma, szép kilátás - mennyi ezekből a jelzőkből a valóság és mennyivel növeli meg az ingatlan értékét? Mennyit számít a tájolás, vagy, hogy hova néz az ablak? Régen még a napsütötte déli tájolású lakás volt a menő, a klímaváltozás viszont mostanra a nyirkos, sötét lakásból kellemesen hűvös északi fekvésű ingatlant csinált - ez
A GVH engedélyezte, hogy a Mol öt településen megvásárolja a Mobil Petrol hálózat üzemanyagtöltő állomásait, de kötelezettségeket is előírt a tranzakcióhoz egyes kutak jövőbeni árképzésével kapcsolatban. Mezőkovácsházán így literenként kb. 5-7 forinttal olcsóbb lehet az üzemanyag a jelenlegi árszintnél - közölte a GVH.
Negyvenhárom darab új MAN/Neoplan Tourliner autóbuszt adtak át csütörtökön Budapesten a Volánbusz Népliget autóbusz-pályaudvaron, az új távolsági járművek a Középkelet-magyarországi, a Középnyugat-magyarországi, a Dél-dunántúli és a Dél-alföldi Közlekedési Központokhoz kerülnek - közölte a Volánbusz és a Man buszgyártó cég közös közleményben az MTI
Az HSBC friss tanulmánya szerint Svájc az abszolút kedvenc országa a külföldön dolgozók számára - írja a Bloomberg. Az HSBC tanulmánya 33 országban vizsgálta a fizetéseket és megélhetési körülményeket,és azt találták, hogy a svájci...
Magyarország külső sérülékenységének és kockázati megítélésének szempontjából kedvező folyamatok 2019 első negyedévében is folytatódtak. A változatlanul jelentős mértékű külső finanszírozási képesség mellett a gazdaság külső adósságrátái újabb historikusan alacsony szintre csökkentek - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) csütörtökön a honlapján.
Az Opus Global Nyrt. a Kall Ingredients Kereskedelmi Kft. egyedüli tagjaként július 3-án 10 ezer euróval - 5,8 millió euróról 5,81 millió euróra - emelte a Kall Ingredients Kft. törzstőkéjét vele szemben fennálló követelése apportként történő rendelkezésre bocsátásával - tette közzé az Opus Global csütörtökön, a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapjá