Az amerikai gazdaság június elmúltával egy újabb hónappal többet bírt ki recesszió nélkül, ami csak azért különleges, mert a mostani ciklus ezzel rekordhosszúságú lett. Az amerikai növekedésre vonatkozóan az 1800-as évek közepe óta...
Májusban 8,7 százalékkal nőtt az ipari termelés az egy évvel korábbihoz képest, a munkanaphatástól megtisztított adatok alapján a termelés 6,1 százalékkal bővült - jelentette pénteken első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Csütörtökön az amerikai tőzsdék zárva voltak a nemzeti ünnepük miatt, így a szokásosnál kevesebb piacmozgató hír látott napvilágot. Ennek megfelelően Európában visszafogottabb kereskedés jellemző.
A főváros és a kerület közötti megállapodás értelmében a jelenlegi díjfizetős várakozási övezet területén a fővárosi tulajdonban lévő újbudai utakon kialakított 1356 parkolóhelyen is bevezetik a nyár folyamán a díjfizetést.
Évente átlagosan hat kilogramm zöldséget és gyümölcsöt dob ki egy ember Magyarországon - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Növény-, Talaj- és Agrárkörnyezet-védelmi Igazgatóságának osztályvezetője az M1 aktuális csatornán.
Ez derül ki a legfrissebb cégközlönyben megjelent tájékoztatásból, miszerint az április 1-jétől az adásait beszüntetett Echo TV-t működtető társaság szeptember 30-ával beolvad a HírTV Zrt.-be.
Távozik posztjáról a BMW elnök-vezérigazgatója, Harald Krüger nem kéri megbízatásának meghosszabbítását és így 2020 áprilisának végén távozik a német autógyártó éléről. A BMW bejelentette, hogy a társaság elnök-vezérigazgatója...
A Gazprom orosz gázipari holding piaci tőkeértéke először lépte át a 6000 milliárd rubelt (1 rubel=4,50 forint) a moszkvai értéktőzsde csütörtöki kereskedésében elért árfolyama alapján - írta a az MTI a TASZSZ orosz hírügynökségre hivatkozva.
A mezőgazdasági tevékenység az egyik legveszélyesebb a többi foglalkozási típushoz képest, ezért az Európai Bizottság nem kötelező érvényű munkavédelmi ajánlást adott ki az ágazati szereplőknek.
Extra keresletet hoz a fokozatosan bővülő magyar újautó-piacra és a lízingcégeknek a nagycsaládosok számára júliustól elérhető autónként maximum 2,5 millió forintos állami támogatás - közölte a Magyar Lízingszövetség. A kedvezmény...
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium szerint a kamarai és békéltető testületi javaslatokon alapuló módosítással megerősödik és hatékonyabbá válik a békéltetés.
Eddig hatezer általános és középiskolás diáknak tartottak interaktív előadásokat az Itthonról otthonra nevű kampány keretében - közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) Zala megyei elnöke pénteken az M1 aktuális csatornán.
Közel 450 milliárd forint hagyta el az elmúlt években a magyar kötvényalapokat, hiszen az alacsony hozamkörnyezetben ennek az elsősorban kockázatkerülő befektetőket célzó eszközkategóriának jócskán akadnak a piacon jobb hozampotenciállal...
Úgy tűnik, a szlovák villamos művek lemondott arról, hogy az ígért jövő év eleji határidőre üzembe helyezze a mohi atomerőmű harmadik reaktorát. Már senki sem számolja hanyadszor halasztják az átadást.
Még két döntő meccs van a Franciaországban zajló labdarúgó-világbajnokságból. A csoportkörök statisztikája szerint azonban a Visa jól járt a sporteseménnyel.
A Budapesti Értéktőzsde ma bejelentette, hogy a Nutex alaptőkeemeléséből származó 4 650 000 darab törzsrészvényt 2019. július 8-án vezetik be a tőzsdei kereskedésbe. A Budapesti Értéktőzsde pénteki tájékoztatása szerint a Nutex...
Nem kéri megbízatásának meghosszabbítását és így 2020 áprilisának végén távozik posztjáról Harald Krüger, a BMW német autógyártó elnök-vezérigazgatója - jelentette be a bajor konszern pénteken Münchenben.
Nyár közepén járunk, ami azt jelenti, hogy rengeteg magyar zöldségnek és gyümölcsnek is éppen ez idő táj van szezonja. Egyáltalán nem mindegy azonban, hogy az egyre olcsóbb választékot milyen áron találjuk meg az egyes boltokban. Ahogy...
Lezárult a Design Terminal 2019-es tavaszi mentroprogramja, amelyre 174 startup jelentkezett a világ 30 országából, közülük tíz csapat vehetett részt a mentorprogramban. Augusztus 4-ig várják a leginnovatívabb hazai és nemzetközi startupok...
A globális olajpiacot általában rövidtávon a kínálati hírek, mint a politikai feszültségek, embargók, szankciók és új mezők beállítása, mozgatják. A fókusz azonban az elmúlt két hónapban átterelődött a kereslet oldalra, amire a 2009-es válság óta nem volt példa. Hiába szűkíti kínálatát az OPEC, hiába torpant meg az amerikai palaolaj termelés június
Lezárult a Design Terminal 2019-es tavaszi mentroprogramja, amelyre 174 startup jelentkezett a világ 30 országából, közülük tíz csapat vehetett részt a mentorprogramban. Augusztus 4-ig várják a leginnovatívabb hazai és nemzetközi startupok...
Egy jól működő uniós piac ugródeszkát jelent a hazai vállalkozások számára, mivel megkönnyíti a magyar cégek európai és globális piacokhoz történő csatlakozását – mondta György László államtitkár.
Júniusban 224 ezer új munkahely jött létre az Egyesült Államokban, lényegesen meghaladva a 170 ezres várakozásokat, és némiképp feledtetve a megelőző hónapok gyengébb számait. A kedvező gazdasági adat egyben a kamatcsökkentési várakozásokat...
Bár még csak 2020-ra tervezik az elindítását, az amerikai politikusok egy csoportja máris legszívesebben betiltaná a Facebook Libra nevű kriptodevizáját, elektronikus fizetőeszközét. Biztonsági és rendszerszintű kockázatokkal riogatnak. Más országok is ellenzik, de támogatói is vannak, nagy csatákra lehet készülni. Nem tudni, megvalósul-e, ha nem,
A múlt év utolsó negyedéhez képest enyhén nőtt, az egy évvel korábbihoz viszonyítva erősen csökkent az Európai Unió folyó fizetési mérlegének aktívuma az Eurostat becslése szerint - közölte pénteken az unió statisztikai hivatala.
Mérsékelt mínuszban járnak az irányadó európai részvényindexek, míg a magyar tőzsde felfelé kapaszkodik. A tengerentúlról beérkező munkaerőpiaci adatközlés után a befektetők a Fed kamatcsökkentésének esélyeit latolgathatják....
A közép-európai országoknak együtt kell fellépniük annak érdekében, hogy a gazdálkodás biztos megélhetést nyújtson a gazdák számára, és minőségi, hazai élelmiszer kerülhessen a lakosság asztalára.
A múlt év utolsó negyedéhez képest enyhén nőtt, az egy évvel korábbihoz viszonyítva erősen csökkent az Európai Unió folyó fizetési mérlegének aktívuma.
Talán mindenki hallott már arról, hogy a diverzifikáció mennyire fontos a befektetéseknél. Kutatások is bizonyítják, hogy valamennyire azért mindenki megpróbál tenni a dolog érdekében, hogy csökkenjen a kockázat. A gond csak az, hogy...