Azt jól tudjuk, hogy a tégla a legismertebb falazóanyag, amely már évezredek óta bizonyít. Ha a téglát választjuk, akkor biztosak lehetünk benne, hogy olyan rosszul nem döntöttünk. Az okostégla azonban még a téglánál is jobb választás....
Strandoláskor sem nélkülözhető a kellő körültekintés, hogy kizárólag kellemes élményeket szerezzenek a családok – hívta fel a figyelmet a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége.
Múlt hét pénteken tette közzé az OTT-One, hogy a vállalat részvényeinek a kereskedését ma egész napra felfüggesztik, mivel fontos bejelentést tesz a társaság. A bejelentés megérkezett: egyrészt nagy értékű megbízást kapott a vállalat...
Közepes minőségű évre számíthat a szántóföldi ágazat, a repce gyengébb lett a tavalyinál, árpából is voltak rosszabb tételek, a búzatermés a kedvezőtlen toxinhelyzet ellenére megfelelő - közölte a Concordia Közraktár Zrt. hétfőn az MTI-vel.
Biczók Andrást nevezték ki hétfőtől a Mavir Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt. élére - közölte a társaság. A társaság szerint Biczók András a vezérigazgatói pozíciót a Mavir felügyelő bizottságának...
A Budai Egészségközpont július 8-án megnyitotta legújabb, egyben első pesti rendelőjét a 13. kerületben, a Váci út 135-139. sz. alatt. Varga Péter Pál, a Budai Egészségközpont vezetője is részt vesz a
Pénteken jelentette be az OTT-One, hogy a társaság részvényeinek kereskedését ma egész napra felfüggesztik majd, a cég fontos bejelentése előtt. A bejelentés megérkezett, a vállalat nagy értékű megbízást kapott és a társaság nyilvános...
Hazánk falvainak legújabb kori története a jövő hónapban kezdődik. Júliustól lehet ugyanis falufejlesztő pályázatokat (hivatalosabban a Magyar Falu Program pályázatait) benyújtani, majd az elnyert támogatás (és természetesen egyéb forrás) felhasználásával a falut élhetőbbé tenni.
Harmadával esett vissza mind a forgalom, mind az újonnan megjelenő kínálat a fővárosi újlakás-piacon 2019 első felében. Bár az OTP legfrissebb Budapesti Újlakás Értéktérképe szerint éves összehasonlításban nem ilyen drámai a helyzet...
A profit és a bevétel szintjén is a várakozásoknál jobb második negyedéves eredményről számolt be a Citigroup. Az egy részvényre jutó eredmény a várt 1,881 dollár helyett 1,895 dollár, a bevétel a várt 18,47 milliárd dollár helyett...
A júniusi néhány tucat új pályázati nyertes után júliusban eddig kereken 300 cég nyert el együttesen sokmilliárd forintot uniós gazdaságfejlesztési pályázaton főként munkahelyi képzési programokra és infokommunikációs fejlesztésekre...
Az Andest-2005 Bt. és a Lajoskomáromi Agrár Cégcsoport tisztelettel meghívja Önt és munkatársait a 2019. augusztus 2-án (pénteken) tartandó lajoskomáromi országos gépbemutatójára!
Százévesnél is régebbi dilemma az, hogy ha a nagyvállalatok jótékonykodnak a vagyonukból, az mennyire kompenzálja az egyébként etikátlan viselkedésüket.
Adott esetben állandósult és súlyos jellemhiba miatt is el lehet tiltani valakit a vezetéstől - mondta Borbély Zoltán közlekedési szakjogász hétfő reggel az M1 aktuális csatornán.
A szőlőterület kevesebb mint 8 százalékára, mintegy 5200 hektárra nyújtottak be a szőlő és borfelesleg piaci zavarainak megelőzésére szolgáló, zöldszüreti támogatási kérelmet a szőlőtermelők június 11-ig a Magyar Államkincstárhoz (Mák) - közölte a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (Hnt) az Mti érdeklődésére.
A felemás kínai makroadatok után bár emelkedéssel indult a hét első napja az európai tőzsdéken, a délelőtt második felére azonban elfogyott a lendület, és a kontinens börzéi pénteki záróértékeik közelébe süllyedtek vissza, majd...
Az OTT-ONE a mai napon megkötötte eddigi működésének legnagyobb összegű szerződését, közel 2 milliárd forint értékben. A szerződés értelmében egy magyarországi megrendelő számára hajt végre innovatív informatikai és információbiztonság-technológia fejlesztéseket a vállalat. Ugyancsak a mai napon a tőzsdei társaság menedzsmentje arról határozott, ho
Műanyaghulladék-fronton vannak reménykeltő hírek a környezetvédők számára: az Európai Unió 2021-től betiltott egy sor egyszer használatos műanyag terméket, és a műanyag zacskók termékdíjának emelését is több országban napirendre tűzték, ez a magyar kormányban is felmerült már - olvasható az Index oldalán. Mivel a zacskókkal mindannyian napról napra
Tovább csökkentek a lakossági fogyasztók rezsiköltségei Magyarországon: egy kétkeresős háztartás villamos energia- és földgázköltsége az átlagos jövedelmükhöz képest a korábbi időszak 4 százalékos értékéről ugyanis 3,4 százalékra mérséklődött 2019 júniusában a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) legújabb, júniusi nemzetközi árös
Az idei első öt hónapban a nyers adatok szerint 23 százalékkal nőtt a román építőipari termelés volumene a tavalyi év azonos időszakához képest - közölte hétfőn a román országos statisztikai intézet.
A statisztikai hivatal friss kiadványában eddig még nem ismert adatokat publikált: kiderül, melyik megyében mennyi az átlagos öregségi nyugdíj. A rangsor két vége között 40 ezer forintos különbség van.
A náci Enigma feltörője, a mesterséges intelligencia korai kutatója és a számítástechnika egyik atyja kerül pénzre. Sokat kellett erre várni, pedig nagyon megérdemli az elismerést.
Idén október 15-én nyílhat meg az a 10 milliárd forintos keretösszegű uniós pályázat, amely új gyakornokok és kapcsolattartóik, illetve megváltozott munkaképességű gyakornok foglalkoztatása esetén a munkavégzés segítésével foglalkozó...
Ezen a héten több mint 100 ezer hektáron folytatódik a szúnyogirtás, az ország 418 településén, valamint négy budapesti kerületben - tájékoztatta a program végrehajtásáért felelős Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes-szóvivője...
Lakásvásárlás előtt rengeteg szempontot figyelembe kell venni mielőtt meghoznánk a végső döntést. A vásárlók többsége természetesen az ár és az elhelyezkedés összefüggésében igyekszik megtalálni a megfelelő kompromisszumot, de...
A patrióta gazdaságpolitika hét eredményének megőrzése után hét feladat vár Magyarországra, ahol a kormány is beavatkozásra kész. Energiafüggetlenség, tiszta ország, egyetemközpontú innovációs ökoszisztéma, digitális képességfejlesztés...
A Discovery Paul Rehriget nevezte ki az Eurosport Digital vezérigazgatójának. Az új vezető az Eurosport fogyasztóknak szóló digitális termékeinek és szolgáltatásainak fejlesztéséért és irányításáért felel majd. Rehrig a Discoveryhez és az Eurosporthoz az AMC Networkstől érkezik, ahol közel nyolc évig digitális és üzletfejlesztési ügyvezető alelnök
Bruno Valsangiacomo 2000 óta a zürichi székhelyű Tectus Group (tectusgroup.com) ügyvezető elnöke. A Tectus Group a legkülönfélébb iparágakban jelen van, az építőipai és mérnöki tevékenységtől a szórakoztatáson keresztül a befektetésekig. Bruno 2018-ig az ITI Group ügyvezető elnöke volt, és egyike a cég három alapító részvényesének, akik a TVN-t, a
Az építőipar – részben a ritka enyhe és csapadékmentes időszaknak köszönhetően – jóformán repülőrajtot vett az év elején. Februárban éves alapon 48, márciusban pedig 68 százalékkal nőtt a termelés.
Mintegy hetvenezer lakás és üzlet maradt áram nélkül szombat este az egyesült államokbeli New Yorkban, ahol leállt, illetve akadozott a metró közlekedés, továbbá emberek ragadtak a liftekben.
Egy év alatt öt százalékponttal csökkent a hazai rádióhallgatók száma, ugyanakkor egyre többen rádióznak naponta legalább három órát a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) kutatása szerint. A hatóság tavalyi, 2018 végén...
A prágai és a szegedi lézerközpontok a fizikusokon és a biokémikusokon kívül a tudomány más ágai képviselőinek is kitűnő feltételeket biztosítanak kutatásaikhoz – emelte ki a miniszter.
Ha nyár, akkor új rekord. Soha nem kapott munkát ennyi magyar Ausztriában. Majdnem százezer magyar állampolgárságú személy dolgozott ott hivatalosan az előző hónapban. Igyekeznek a románok, de még meg sem tudták közelíteni a magyarok számát.
A finomítás üzletág várható jövőbeli hanyatlásának ellensúlyozásaként az OMV fejleszti petrolkémiai divízióját. A Molnál is hasonló tendenciákat láthatunk.
Rég a múlté már az a feltételezés, hogy egy jó borért vagyonokat kell kifizetni. Mai versenyzőnk például egy hiper sajátmárkás bora, ami fél áron 1000 forint alatt vihető, igazi best buyként. Jó bornak nem kell cégér, tartja...
Hétfőn a középső és délnyugati megyékben, kedden pedig az északi megyesávban több lehet a gomolyfelhő, és ezeken a tájakon néhol futó zápor is előfordulhat, sőt hétfőn a Dráva mentén egy-egy zivatar sem teljesen kizárt