2019. július 2. kedd

júl. 2
9:46
Jól ébredt Európa (vg.hu)
Indexemelkedéssel indult a kereskedés kedden a főbb európai értékpapírpiacokon, a BUX is pozitívan nyitott.
júl. 2
9:48
Pluszban nyitottak a tőzsdék (ProfitLine)
Indexemelkedéssel indult a kereskedés kedden a főbb európai értékpapírpiacokon.
júl. 2
9:51
Pluszban zárta az első negyedévet a kormányzati szektor (Menedzsment Fórum)
Az előző végén 5,8 százalékos GDP-arányos deficit volt az állás, ezt sikerült feljavítani 0,1 százalékának megfelelő többletre.
júl. 2
9:51
Évek óta ömlik az olaj a tengerbe (NRGreport)
Jóval nagyobb az olajvész a Mexikói-öbölben, mint azt eddig hitték: naponta akár 17 ezer liter olaj is ömölhet a vízbe egy 15 éve létező léken át egy olajfúró platformnál - állapította meg az amerikai Nemzeti Óceán- és Légkörkutató Hivatal (NOAA).
júl. 2
9:53
238 millió euróval csökkent a külkereskedelmi mérlegtöbblet áprilisban (Menedzsment Fórum)
Az egy évvel korábbihoz képest.
júl. 2
9:54
Túlteljesít az új állampapír (AQUA)
Varga Mihály pénzügyminiszter elmondása szerint egyetlen hónap alatt ezermilliárdot meghaladó szintre nőtt a teljes állomány.
júl. 2
9:57
238 millió euróval csökkent a külkereskedelmi mérlegtöbblet áprilisban (Privátbankár)
Az egy évvel korábbihoz képest.
júl. 2
10:03
Éves csúcs után korrigált a szójabab ára (Agrofórum)
A szója a 940 dollárcentes vékánkénti áron ért éves csúcsra az elmúlt napokban a kereskedelmi háborúval kapcsolatos fejlemények kapcsán.
júl. 2
10:06
Csányi Sándor OTP-részvényeket hívott le (Portfolio)
Az OTP bejelentette, hogy a társaság elnök-vezérigazgatója, Csányi Sándor és Kovács Antal, az OTP igazgatósági tagja hétfőn OTP-részvényeket hívott le. Az OTP kedden bejelentette, hogy a társaság elnök-vezérigazgatója, Csányi Sándor...
júl. 2
10:12
Az utóbbi 4 évben annyit csökkent a déli jégtakaró, amennyit 34 év alatt az északi (444.hu)
Még nem tudni, pontosan mi ennek az oka, de nagyon súlyos következményei lehetnek.
júl. 2
10:15
KSH: 245 millió euró volt a külkereskedelmi mérlegtöbblet áprilisban (Infostart)
Áprilisban az export euróban kifejezett értéke 3,8, az importé 7,0 százalékkal emelkedett az egy évvel korábbihoz képest, a kereskedelmi mérlegtöbblet 245 millió euró volt, 238 millió euróval kevesebb a tavaly áprilisinál - jelentette kedden második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
júl. 2
10:15
Megérkezett az Apple Pay a GRÁNIT Bank ügyfeleihez (vg.hu)
A mobilfizetés az ügyfelek számára a pénzintézet tájékoztatása szerint ezzel minden eddiginél egyszerűbb, biztonságosabb és gyorsabb lesz.
júl. 2
10:17
Élelmiszerüzletként és gyorsétteremként is nyereséget termelnek a benzinkutak (vg.hu)
Egy új koncepció szerinti kút profitja akár tíz százalékkal is gyorsabban nőhet, mint egy hagyományosé – derült ki a Világgazdaság körképéből.
júl. 2
10:19
Csökkent a német kiskereskedelmi forgalom (vg.hu)
A várt növekedés helyett csökkent a kiskereskedelmi forgalom májusban az előző havihoz képest Németországban a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis beszámolója alapján.
júl. 2
10:21
Mechanikus gyomirtás kukoricában – Nyolcsoros kultivátor a bácsai földeken (Agrofórum)
A Győr melletti Bácsán már március végén elkezdték a kukorica vetését, hogy a klímaváltozást, a szárazságot és a nagy meleget könnyebben átvészelje a növény. A csapadékos és hűvös május azonban lelassította az állomány fejlődését.
júl. 2
10:23
Drónok, gépek és kalászos gabonák – Karintia Jamboree Rábahídvégen (Agrofórum)
Rendkívül sikeres, sok termelőt megmozgató Jamboreet tartott a Karintia Kft. Rábahídvégen június elején. A kalászosokra összpontosító szakmai rendezvényen a vasvári székhelyű cég legújabb fajtáival is megismerkedhettek a gazdálkodók.
júl. 2
10:27
Lisztharmat fertőzés őszi búzában, védekezési javaslatokkal – Agrofórum növenyvédelmi kisokos (Agrofórum)
Mit kell tudni a lisztharmat gombabetegségről? Hogyan lehet megelőzni a lisztharmat fertőzést? Védekezés és a lisztharmat jellemzői. Agrofórum növényvédelmi kisokos Békési Pállal.
júl. 2
10:30
Emelkedéssel indulhat a keddi kereskedés Európában (Portfolio)
Az irányadó európai részvényindexek mérsékelt emelkedéssel indították a napot, a délelőtt második felére azonban alábbhagyott a korábbi lendület és a kontinens börzéi felemásan teljesítenek. A magyar tőzsde minimális erősödése...
júl. 2
10:33
“Már 5,7 tonnás repcénk is volt” – Kiváló tapasztalatok az Umberto KWS repcével! (Nyárlőrinc) (Agrofórum)
Ifjabb Forgó István családjával 2008 óta termeszt repcét, a Kws termékei pedig 2010 óta vannak jelen a gazdaságban, amelyekre általánosságban is jellemző a gyors fejlődés és a jó termésképesség, valamint a viharállóság.
júl. 2
10:36
Elindul a BÉT Xbond, a Budapesti Értéktőzsde új kötvénypiaca (ProfitLine)
A Magyar Nemzeti Bank július elsejével elindítja a Növekedési Kötvényprogramot (NKP), amelyen keresztül a tervek szerint mintegy 300 milliárd forintos forrásból vásárol majd hazai székhellyel rendelkező, nem-pénzügyi vállalatok által kibocsátott, megfelelő minősítéssel ellátott kötvényeket. A program indulásával egyidejűleg a Budapesti Értéktőzsde
júl. 2
10:36
Két interjú a magyar egészségügyről, amit elolvasol és csak pislogsz (Portfolio)
Fontos nap július elseje a magyar egészségügyben, ez a magyar egészségügy napja, 1818-ban ezen a napon született Semmelweis Ignác. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyi illetékeseit meg is szólaltatták az ünnep alkalmából...
júl. 2
10:42
Megszólalt az Enefi nagytulajdonosa: a prémium kategória a cél (Portfolio)
Nagy potenciált lát az Enefiben az új nagytulajdonosa, Petykó András Zoltán, főként az élelmiszeripar, a turizmus, a pénzügy és az egészségügy területén lehetnek kitörési lehetőségek - mondta el a Világgazdaságnak adott interjúban....
júl. 2
10:45
Milyen kórokozó fertőzheti szüret után a cseresznyét? (Agrofórum)
J. Erzsébet kérdése: A cseresznyefám gyümölcsei már letermettek. Milyen növényvédelmi teendőkre van még szükség a nyár folyamán? Mire figyeljek oda?
júl. 2
10:48
Helyzeti előnyben a fejlődő piacok (vg.hu)
A központi bankok hirtelen a lazítás irányába forduló monetáris politikája lendületet adhat a fejlődő piaci részvényeknek.
júl. 2
11:03
Akciós OTP-részvényekből tárazott be Csányi Sándor (Privátbankár)
Jó 30 százalékkal a piaci ár alatt vásárolhatott az elnök-vezérigazgató - 395 milliót el is költött.
júl. 2
11:06
Hatalmas leépítés jöhet a Deutsche Banknál (ProfitLine)
Elkezdtek kiszivárogni annak a nagyszabású költségcsökkentési programnak a részletei, amelyről nemrég a bank vezérigazgatója, Christian Sewing beszélt az éves közgyűlésen.
júl. 2
11:06
Amit sokan nem tudnak a babaváró hitelről: ezzel mindenképp számolnod kell! (Pénzcentrum)
A kamatmentes, szabad felhasználású babaváró támogatás remek alternatívája lehet a személyi hitelnek. Aki jogosult a felvételére, annak mindenképp érdemes élnie vele, számos olyan élethelyzet van azonban, amikor a személyi hitel a jobb...
júl. 2
11:15
Nagyon jó áron vett OTP-t Csányi Sándor - 395 milliót költött (Menedzsment Fórum)
Jó 30 százalékkal a piaci ár alatt vásárolhatott az elnök-vezérigazgató - 395 milliót el is költött.
júl. 2
11:18
Ezeken a helyeken féláron kínálják a lakásokat - Jó ötlet így vásárolni? (Portfolio)
Nemrég újra reflektorfénybe került az Andrássy úton álló egykori MÁV-székház, amit most közel 8 milliárd forintos kikiáltási áron szeretne értékesíteni a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. Az MNV-nek azonban más, jelentősen olcsóbb...
júl. 2
11:21
Nyolcszáz taggal bővül az Oscar-díjakat odaítélő filmakadémia (vg.hu)
Az amerikai a testületbe meghívást kapott többek között Lady Gaga, Tom Holland és Adele is.
júl. 2
11:23
A magyar államé a mezőhegyesi vetőmagüzem (vg.hu)
A kormány stratégiai célból vásárolta meg a vállalatot.
júl. 2
11:24
A jövőben csak elektromos taxik közlekedhetnének Dubrovnikban (Portfolio)
Csak elektromos taxik közlekedhetnének ősztől Dubrovnikban, mert a város nem tudja és nem is akarja kezelni a helyzetet, amit a rengeteg taxi okoz a közlekedésben - mondta Mato Frankovic, Dubrovnik polgármestere. Dubrovnikban a nyári szezonban...
júl. 2
11:25
Akár hosszabb távon is fenntartható a gyors növekedés (vg.hu)
Fél százalékponttal, 4,5 százalékra javította az idei GDP-bővülési prognózisát a Kopint-Tárki.
júl. 2
11:27
Az olasz sajtot fenyegeti Trump, de vannak más érdekességek is (Privátbankár)
A hétvégi G20-as csúcs hírei csúcsra repítették az amerikai tőzsdét, így kedden inkább kivárás látszik a piacokon. Ebben szerepet játszik az is, hogy a napvilágot látott makroadatok elég elkeserítőek, de az sem lényegtelen, hogy a vámok kapcsán Washington nem tud leállni. Lássuk a legérdekesebb információkat, ami hatással lehet az árfolyamokra.
júl. 2
11:33
Ahogy megírtuk: az Erste-ügyfelek is fizethetnek Apple Pay-jel (Menedzsment Fórum)
Az viszont újdonság, hogy mától a Gránit Bank is elérhetővé tette a legalább iPhone 6-os verziójú készülékkel rendelkezőknek, hogy okostelefonjuk érintésével fizessenek.
júl. 2
11:36
Az OTP már folyósította az első Babaváró támogatásokat (ProfitLine)
Nem sokkal a július 1-i indulás után az OTP Bank már több ügyfelének is folyósította a szabadon felhasználható Babaváró támogatást. Az első igénylések Veszprém és Zala megyéből érkeztek. Az igénylők 30 év körüliek, és mindkét esetben a maximálisan igényelhető, 10 millió forintot folyósította a hitelintézet.
júl. 2
11:36
A lejárt bankóknak is van piacuk (AQUA)
Hamarosan lejár több, korábban használatos bankjegy esetében a visszaváltásra felkínált határidő, addig még névértéken vissza lehet vinni az elfekvőben lévő papírpénzt.
júl. 2
11:39
Napenergia felé nyitna az Egyesült Arab Emírségek (NRGreport)
A világ legnagyobb különálló napkollektor projektje a Noor Abu-Dzabi, ami a tervek szerint 1,2 gigawatt teljesítményre képes- írja az Engadget.  Az Egyesült Arab Emírségek általában arról híres, hogy rengeteg ott a kőolaj, mesterséges szigeteket és metropoliszokat húznak fel, de egyébként nincs ott más, csak a sivatag. Most kitalálták, hogy ezt mi
júl. 2
11:39
Az Ersténél és a Gránitnál is elindult az Apple Pay (FinTechRadar)
Már három magyar bank kártyáit lehet hozzáadni az Apple Wallethez.
júl. 2
11:48
Megszavazták: illetékmentesen igényelhető a babaváró hitel (Portfolio)
Az Országgyűlés kedden 182 igen szavazattal, 1 tartózkodás mellett, házszabálytól eltérve fogadta el az illetéktörvény módosítását úgy, hogy a mentesség már a július 1-jétől benyújtott igényekre érvényes legyen. Lakossági roadshow...
júl. 2
11:50
OTP-részvényeket értékesítettek a bank vezetői (Portfolio)
Az OTP bejelentette, hogy a társaság igazgatósági tagjai hétfőn összesen 42 160 darab OTP-részvényt értékesítettek. Az OTP kedden bejelentette, hogy a bank igazgatósági tagjai 2019. július 1-jén OTP-részvényeket értékesítettek:...
júl. 2
11:52
Rontott a magyar bankszektor megítélésén a Moody's (Portfolio)
Stabilra változtatta kedden a magyar bankrendszer kilátását az eddigi pozitívról a Moody's Investors Service nemzetközi hitelminősítő. A hitelminősítő mindenekelőtt azzal a véleményével indokolva a lépést, hogy a magyar bankok kockázatleépítési...
júl. 2
11:54
Moody's: stabilra változott a magyar bankrendszer kilátása (vg.hu)
A hitelminősítő döntését többek között azzal indokolta, hogy a magyar bankok kockázatleépítési folyamata jórészt befejeződött.
júl. 2
11:56
Egy fillérbe sem kerül a babaváró hitel igénylése (vg.hu)
Illetékmentesen igényelhető a babaváró hitel, valamint a nagycsaládosok autóvásárlási támogatása.
júl. 2
11:58
A monetáris politikát is befolyásolja a társadalmi szerkezetváltozás (vg.hu)
A népesség szerkezeti átalakulása az élet több területét érinti, amelyek közül sokat hallani a nyugdíjrendszer fenntarthatatlanságáról vagy a lakáspiaci változásokról.
júl. 2
12:06
Kivárás látszódik a júniusi lakáspiaci adatokon (ProfitLine)
A Duna House ismét közreadja havi Tranzakciószám Becslését (DH-TB), amely szerint 2019 júniusában, országosan 10 542 ingatlan adásvétel bonyolódott.
júl. 2
12:15
Ennek örülhetnek az Erste és a Gránit Bank ügyfelei (Privátbankár)
Mindkét hitelintézet ugyanis elérhetővé tette a legalább iPhone 6-os verziójú készülékkel rendelkezőknek, hogy okostelefonjuk érintésével fizessenek.
júl. 2
12:21
Pozitívról stabilra változtatta a magyar bankrendszer kilátását a Moody's (Privátbankár)
Indoklás: a magyar bankok pénzügyi mérlegének kockázatmentesítési folyamata jórészt befejeződött, a javulás üteme pedig várhatóan lassulni kezd.
júl. 2
12:24
Emelkedéssel indulhat a keddi kereskedés Európában (Portfolio)
Az irányadó európai részvényindexek mérsékelt emelkedéssel indították a napot, a délelőtt második felére azonban alábbhagyott a korábbi lendület és a kontinens börzéi felemásan teljesítenek. A magyar tőzsde előző napi záróértéke...
júl. 2
12:24
Pénzügyminisztérium: A vámhivatal mobillaborjai egyedülállók az Európai Unióban (AQUA)
A hét mobillabort tavaly mintegy négyezer esetben vetették be a pénzügyőrök. A visszaélések kiszűrése így nagyon egyszerű, a helyszínen néhány perc alatt végrehajtható a műszeres vizsgálat.

Keresés