A Debreceni Egyetemre (DE) a tavalyihoz képest mintegy 12 százalékkal több, az általános felvételi eljárásban felvett 7420 elsőéves kezdheti meg tanulmányait a magyar nyelvű képzéseken szeptembertől.
Egyre tudatosabbak az emberek a lakásbérleti szerződések megkötésénél, ugyanakkor a megkérdezettek fele továbbra sem tudja, mire szolgál pontosan a biztosíték (kaució), és a bérleti szerződés jogszerű felmondásával kapcsolatban is sok a bizonytalanság - derült ki a Magyar Országos Közjegyzői Kamara (Mokk) online felméréséből.
30 év múlva 10 milliárd ember él majd a Földön, jósolja az ENSZ és a Világbank nemrég megjelent tanulmánya. Több mint 500 oldalon vázolják fel, milyen területeken kell javítanunk, és milyen technológiai fejlesztésekre van szükségünk, hogy a termőföldek növelése nélkül megfelelő mennyiségű élelmiszert tudjunk előállítani 2050-re. És eközben lehetőle
A korábbi évtizedek tévhitei szerint elegendő 5-7 évente lazítani a talajt. Napjainkban már tudjuk, akár évente is szükséges lehet a lazító használata – észszerűen alkalmazva. A lazítókat korábban elmunkáló elem nélkül üzemeltették, így a nyitva hagyott, rögös felszínen keresztül elpárolgott a talajnedvesség.
Tavaly a szabadfelhasználású Diákhitel 1-et 6 százalékkal, míg a felsőoktatási képzési díjakra igénybe vehető Diákhitel 2-őt 34 százalékkal több diák vette igénybe az egy évvel korábbinál - mondta Magyar Péter, a Diákhitel Központ (DK) vezérigazgatója csütörtökön az MTI-nek.
Gombamód szaporodnak Budapesten a tetoválószalonok, és a külföldi tetoválás-turizmus is egyre nagyobb méreteket ölt. Kezdőként viszont ma már nem kell annyi évet "inasként" eltöltenie az embernek, mint 10 vagy 20 éve, hiszen mind a tetoválás...
Nyáron sem pihenhet egy növényfajokban gazdag kertet karbantartó metszőolló. Dísz- és haszonnövényeink közül is sokakat kell kezelésbe vennünk az év legmelegebb hónapjaiban. Mire figyeljünk a nyári metszési munkálatoknál? Mely növényeket kell felvennünk a nyári listára?
A történelem során általában akkor ugrik meg a sárga nemesfém ázsiója, amikor bizonytalanabbá válik a gazdaság, netán a válsághangulat jelei jelennek meg a piacon.
Azok az autógyártók, amelyek nem lesznek képesek viharos gyorsasággal lefaragni flottaszintű szén-dioxid-kibocsátásukat az előírásoknak megfelelően, hatalmas bírságokra számíthatnak. Brüsszel szigora nem csak nekik, hanem a beszállítóknak...
Egyre kisebb szerepet játszik a pollenek mennyisége abban, hogy mikor, milyen erősségűek az allergiás tünetek - közölte Nékám Kristóf allergológus csütörtökön az M1 aktuális csatornán.
Az Államadósság Kezelő Központ újabb változtatásokkal tereli a lakosságot a MÁP+ irányába, és megmozdult a devizamegtakarítások piaca is – mondta az InfoRádió Üzleti Reggeli című műsorában Korányi G. Tamás tőzsdei szakértő, aki szerint az állampapír-szőkítés is felütötte fejét.
Egyre rémisztőbbé válik a helyzet Hongkongban, ahol immáron hónapok óta szinte folyamatosan tüntetések vannak. Egy erősen megkérdőjelezhető törvényjavaslat, egy botokkal és egyéb fegyverekkel támadó verőember-banda, és több millió tüntető – ezek voltak az elmúlt időszak legjelentősebb eseményei a térségben.
Rekordszintű, 72 millió eurós adózott nyereséget könyvelt el a magyar kötődésű Wizz Air diszkont légitársaság a június 30-ával végződött első pénzügyi negyedévben - olvasható a légitársaság honlapján csütörtökön közzétett jelentésben.
Egyre több jel mutat arra, hogy a lakáspiaci árak az utóbbi évek féktelen száguldását követően megtorpanhatnak. Ahogy az emelkedéshez nagy lendületet adtak a kormányzat intézkedései, úgy most a fékezéshez is ezek járulhatnak hozzá leginkább.
A felvételi ponthatárok kihirdetését követően idén is sok diák számára kezdődik meg a roham a bérelhető vagy megvásárolható ingatlanokért. Íme egy elemzés az albérleti és lakásvételi költségekről, valamint utóbbi esetekben a megtérülési időtávokról.
Montenegró legnagyobb pénzügyi intézményét hozza létre az OTP csoport, ami egyszerre szolgálja a csoport fejlődését és a montenegrói bankrendszer, illetve gazdaság érdekeit - mondta Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója csütörtökön Podgoricában sajtótájékoztatón.
Dr. Tamási Artúr 2019 júliusában csatlakozott Magyarország egyik vezető jogi irodájához ügyvédként, ahol a vitarendezési csoport társvezetője lesz a Baker McKenzie partnere, Hegymegi-Barakonyi Zoltán mellett. A szakember több mint 18 éves szakmai pályafutása során elismert nemzetközi ügyvédi irodákban szerzett tapasztalatot többek között a vitarend
A pénzügyminiszter szerint le kell számolni azzal, hogy az olcsó munkaerőn alapuló versenyképesség tartós lehet, ebből a korszakból egyre inkább kifelé tartunk.
G. Krisztina kérdése: Kedves Marietta! A csatolt képeket nem nálam fotóztam, de rá két hétre a saját almafámon is megtaláltam, kevésbé súlyos formában. Fehér, nedves pamacsok, szabad szemmel nem látni, mi van bennük?
2019 júniusában a Henan Tartományi Agráregyetem meghívására Zhenghouban jártunk, a tartomány 10 milliós központjában és általános benyomásainkat az előző cikkben írtuk le. Jelen írásunkban a kínai közkertekről és a növényalkalmazásról írunk. Az intenzíven növekvő lakosságú nagyvárosok betontengereit üdítően zöld közparkok teszik a helyiek számára é
A kormány a 2020-as költségvetésben 327 milliárd forintot szán a sportra, ami négyszerese a 2010-es összegnek, míg az idei évhez képest 24 milliárdos többletet jelent - mondta Szabó Tünde sportért felelős államtitkár csütörtöki sajtótájékoztatóján.
Idén, a tavalyi mennyiséghez hasonlóan mintegy 1600-1800 tonna zöldséget takaríthatnak be a termesztők 82 ezer hektárról az előzetes becslések szerint - közölte Ledó Ferenc, a Magyar Zöldség-gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (FruitVeB) elnöke az Mti-vel.
A fizetések növelésével megelőzhető az alkalmazottak elvándorlása, ráadásul, ha ezt a vállalatok nem veszik észre, később sokkal nagyobb keresetekkel sem feltétlenül lesznek képesek megtartani a munkásokat. A béremelés a fluktuáció...
Nagy mozgásokat váltott ki tegnap az EKB újabb lazításra való utalása, hiszen az euró a kétéves mélypontról visszapattant, majd újra gyengült, a forint pedig a dollárral szemben közelebb került bő kétéves mélypontjához. Sőt, ritka...
108 milliárd dolláros alapot indít a japán SoftBank befektetési cég, mellyel elsősorban mesterséges intelligencia-fejlesztő cégekbe akarnak befektetni - írja a CNBC. Ez lesz a japán pénzügyi intézmény második ilyen jelentős méretű...
Nem mindenkinek van pénze arra, hogy napelemet szereltessen a házára, okos termosztátot vásároljon, vagy teljesen felújítsa az egész ház szigetelését - nem is feltétlenül kell ilyenekben gondolkodni akkor, ha környezettudatosabban szeretne élni. Az alábbi változtatásokat a mindennapokban is megteheti, nem kerülnek semmibe, és mégis rengeteget segít
A Cápák Hete július 29-én, hétfő este hatalmas cápákkal és gigantikus harapásokkal tér vissza a képernyőre. A nézők augusztus 4-ig kísérhetik nyomon a cápavilág történéseit. Az ez évi Cápák Hete heti 20 órát meghaladó műsoridejével, valamint uszonyokban gazdag felhozatalával teljesen úttörőnek számító cápás történeteket fog magával hozni, betekinté
Eséssel zárták a csütörtöki kereskedést a tengerentúli tőzsdék, a befektetők az EKB kamatdöntése után a felemása vállalati gyorsjelentésekre figyeltek, Ázsiában felemásan teljesítenek ma az irányadó részvényindexek, míg Európában...
A hétvégén is marad a kánikula, de sokfelé zivatarok hoznak kisebb enyhülést. A csapadékos idő ellenére jellemzően 30 fok körül alakulnak a maximumok - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.
Szünetelt a rekorddöntés a második negyedévben az Amazonnál. Bár a bevételek közel 20 százalékkal nőttek, a megugró költekezés miatt a profit csökkent az előző negyedévhez képest és az elemzői várakozásoknál is gyengébb lett....
Hatalmas összeget fizetett egy befektetési alap 2017-ben a Sziget fesztivál 70 százalékáért Gerendai Károlyéknak. A maradékot abban az esetben vásárolja meg a Providence alap, ha a fesztivál további hét évre engedélyt kap a fővárosi...
Egyre több jel mutat arra, hogy a lakáspiaci árak az utóbbi évek féktelen száguldását követően megtorpanhatnak. Ahogy az emelkedéshez nagy lendületet adtak a kormányzat intézkedései, úgy most a fékezéshez is ezek járulhatnak hozzá leginkább.
Ázsiában összességében felemásan teljesítenek ma az irányadó részvényindexek, míg Európában a kezdeti, enyhe emelkedést követően az irányt keresik a kontinens börzéi, miután a befektetők az EKB kamatdöntése után a vállalati gyorsjelentésekre...
A francia Total tegnap publikálta féléves gyorsjelentését. A vállalat nem elégedett a jelenlegi alacsony olajárakkal, ezért jelentős eszközértékesítéseket tervez az Upstream portfoliójából. Az olajvállalat 5 milliárd dollár értékű...
A CAFOD elnevezésű katolikus környezetvédő szervezet elemzéséből kiderül, hogy az Egyesült Királyság 2010 és 2017 között 4,6 milliárd font (1,7 billió forint) közpénzt költött külföldi kőolaj- és földgázkutatásokra. Ebbe adott esetben az új lelőhelyek keresése is beletartozik. Az új lelőhelyek további fokozott kitermelést irányoznak elő, ez pedig a
A hivatalos pótdíj duplájáért tudott csak utólag becsekkolni egy feledékeny pár a repülőgépére. Ugyanis a Malév GH munkatársai olyan extraszolgáltatásokat is kiszámláztak, amit nem is vettek igénybe. Végül fizettek, mert nem akarták...
Azok a közutak is jobb állapotba kerülhetnek, amelyek felújítására forráshiány miatt eddig nem volt lehetőség, ám szerepelnek a javítandó szakaszok listáján.
A hat éves fintech majdnem elérte az unikornis státuszt a legutóbbi tőkebevonásával. Jól jelzi, hogy a metabanki szolgáltatásokkal most nagyot lehet szakítani.
A digitalizáció a fogyasztók vásárlási és tartalomfogyasztási szokásaira is hatással van, amelynek kezelésére a Gazdasági Versenyhivatal digitális fogyasztóvédelmi stratégiát alakított ki. A cél elsősorban az edukáció és a jogkövető magatartásra való ösztönzés. Az influenszerektől a gyermekreklámokig számos érdekes, új üggyel foglalkozik mostanában
A Sziget Zrt.-t 2017 elején adták el a Providence nevű amerikai befektetési alapnak, de egészen idáig nem lehetett tudni, hogy pontosan mennyiért. A konkrét összeg üzleti titok, mondták el a magyar fesztiválszervező vezetői és tulajdonosai számos interjúban.
Október 13-ra tűzte ki az önkormányzati választásokat Áder János államfő. Az erről szóló nyilatkozatot pénteken tették közzé a Köztársasági Elnöki Hivatal honlapján Demokráciánk erejét, stabilitását a nemzet választójoggal...
Október 13-ára írta ki a magyarországi önkormányzati választásokat Áder János köztársasági elnök pénteken. A választáshoz kapcsolódó határidőket, határnapokat a választásért felelős igazságügyi miniszter rendeletben határozza...
A Renault pénteken tette közzé első féléves számait, a francia autógyártó bevétele és profitja is csökkent az első félévben, a menedzsment pedig lefelé módosította várakozásait, a társaság a korábbi növekedéssel szemben immár...
Napjainkban számos folyamat zajlik egy időben. A digitalizáció az életmódunkat, a globalizáció pedig a munkamódszereinket alakítja át gyökeresen, míg az éghajlatváltozás megkérdőjelezi létünket, az emberiség fennmaradását.
Engedélyezte a GVH, hogy a Tesco győri áruházának elektronikai részlegét átvegye a Media Markt, mert a tranzakció nem jár káros versenyhatásokkal a versenyhivatal szerint. Ezzel egy tizedik hipermarketben is elindíthatja a Media Markt a shop-in-shop...
A CAFOD elnevezésű katolikus környezetvédő szervezet elemzéséből kiderül, hogy az Egyesült Királyság 2010 és 2017 között 4,6 milliárd font (1,7 billió forint) közpénzt költött külföldi kőolaj- és földgázkutatásokra. Ebbe adott esetben az új lelőhelyek keresése is beletartozik. Az új lelőhelyek további fokozott kitermelést irányoznak elő, ez pedig a