2019. augusztus 16. péntek

aug. 16
12:06
Nagy István: Évente egymilliárd forint származik az állami horgászokmányok értékesítéséből (AQUA)
Jelenleg több mint 528 ezer nyilvántartott horgász van Magyarországon. A horgászati és horgászturisztikai szektor a családtagokkal együtt egymillió embert érint.
aug. 16
12:09
Hatalmas költekezéssel menekülne a recessziótól Hongkong (Portfolio)
A vállalatokat és a lakosságot segítő intézkedéseket jelentett be Paul Chan hongkongi pénzügyminiszter, melyekkel a városban uralkodó politikai és társadalmi zűrzavar, valamint az amerikai-kínai kereskedelmi háború negatív hatásait...
aug. 16
12:21
A tengerjáró hajók majdnem környezetszennyezőbbek, mint a repülőgépek (NRGreport)
Rengeteget hallunk a kereskedelmi repülés környezetszennyező mivoltáról, és meglepően keveset arról, hogy a nagy óceánjáró hajók milyen mértékben teszik tönkre a bolygónkat. Pedig egyáltalán nincsenek lemaradva a légiközlekedéstől, sőt, bizonyos szempontokból még rosszabbak is, mint a repülőgépek.
aug. 16
12:27
Kilenc vezető kapott a Mol részvényeire jogosultságot (NRGreport)
Mol-részvények megszerzésére vonatkozó jogosultságot szerzett a munkavállalói résztulajdonosi program keretében a Mol kilenc vezetője.
aug. 16
12:36
Felfelé evickélnek ezek a magyar vállalkozások: van esélyük árral szemben? (Pénzcentrum)
A 2018-os pénzügyi beszámolók alapján a piaci szereplők az árbevételük mellett a dolgozói létszámukat is tudták növelni - állítja Hantos Zoltán, az OPTEN céginformációs szolgáltató projektmenedzsere. 2018-ban a főtevékenységként...
aug. 16
12:42
Norvégia sem ad több pénzt Brazíliának erdővédelemre (Menedzsment Fórum)
Logikus, hiszen mióta Jair Bolsonaro a brazil elnök, borzasztóan felpörgött a fairtás az Amazonas-vidéken. Németország ugyanezért már múlt héten bejelentette, hogy leállítják a segély folyósítását.
aug. 16
12:54
Nagy István: Évente egymilliárd forint származik az állami horgászokmányok értékesítéséből (AQUA)
Jelenleg több mint 528 ezer nyilvántartott horgász van Magyarországon. A horgászati és horgászturisztikai szektor a családtagokkal együtt egymillió embert érint.
aug. 16
13:00
Közelít a határidő: már csak szeptemberig lehet beváltani ezeket a bankjegyeket (Privátbankár)
Lejár a Bartók Béla és Ady Endre portréjával ellátott bankók beváltásának ideje.
aug. 16
13:03
Érik a fordulat az Nvidia-nál (ProfitLine)
Helyesen becsülhette meg az Nvidia menedzsmentje azt, hogy az idei év második felére nagyjából leépülnek az addicionális készletek a videokártyák piacán - olvashatjuk az Erste elemzői anyagában.
aug. 16
13:06
Akár dupla felminősítésben is lehet ma reménykedni (AQUA)
Sűrű programmal kezdődik idén a második hitelminősítői kör. Ma, várhatóan késő este hozza nyilvánosságra idei második, ütemezett felülvizsgálatának eredményeit a Standard & Poor's és a Fitch Ratings is.
aug. 16
13:18
Gazdasági növekedésben elsők vagyunk (AQUA)
Ha lehet úgy fogalmazni: szinte nyoma sincs a lassulásnak – fogalmazott Szajlai Csaba, aki szerint a legfontosabb kérdés az hogy mi okozza a magyar gazdaságnak ezt az elképesztő pörgését?
aug. 16
13:21
Az OTP lett az ország legjobb digitális bankja (FinTechRadar)
A Global Finance magazin listája szerint a magyar bankok közül a legjobb az OTP, az egyes kategóriákban azonban nem arattak a hazai banki megoldások. Itt a lista, kitől lehetne tanulni.
aug. 16
13:27
Kilenc vezető kapott a Mol részvényeire jogosultságot (NRGreport)
Mol-részvények megszerzésére vonatkozó jogosultságot szerzett a munkavállalói résztulajdonosi program keretében a Mol kilenc vezetője.
aug. 16
13:33
Közelít a határidő: már csak szeptemberig lehet beváltani ezeket a bankjegyeket (Menedzsment Fórum)
Lejár a Bartók Béla és Ady Endre portréjával ellátott bankók beváltásának ideje.
aug. 16
13:42
Soros György üzent a CEU-nak: még több pénzt ad (Privátbankár)
Soros szerint biztos az egyetem jövője.
aug. 16
13:42
Kína korrupt gigaberuházásai Kampalától Budapestig (Piac és Profit)
Peking megveszi kilóra a helyi eliteket és masszívan túlárazott infrastrukturális projekteket nyom le az országok torkán. Egy ugandai és egy magyar projektet veszünk górcső alá. A jelek szerint a fekete-afrikai országban még működik független Állami Számvevőszék.
aug. 16
13:42
Szezon végi utazásokra készülnek a magyarok augusztus huszadikán (AQUA)
Noha az időjárás szeszélyessé válhat az augusztus 20-i államalapítás ünnepét megelőző napokban, ez nem szegi kedvét a telt házat jegyző belföldi wellness szállodák vendégeinek.
aug. 16
13:45
Közgyűlést tart az UBM (Portfolio)
Az UBM 2019. szeptember 16-án 14 órakor közgyűlést tart majd, amelynek helyszíne: 2085 Pilisvörösvár, Kisvasút utca 1., III. emeleti nagytárgyaló. Az UBM bejelentette, hogy a társaság 2019. szeptember 16-án 14 órakor közgyűlést tart...
aug. 16
13:48
Soros György üzent a CEU-nak: még több pénzt ad (Menedzsment Fórum)
Soros szerint biztos az egyetem jövője.
aug. 16
14:03
Mit mér és mire panaszkodik a magyar netező? (ProfitLine)
Négyéves a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (Nmhh) szélessávú szolgáltatásokat összehasonlító portálja, a Szélessáv.net, amely az elmúlt egy évben 211 kihelyezett mérőeszközzel több mint 1,3 millió mérést végzett el. Ezzel kapcsolatban a hatóság egy reprezentatív felméréséből az is kiderült, hogy 2018-ban az internetezők – 58 százaléka – legink
aug. 16
14:03
Szomszédok, Aranyélet, Barátok közt, Jóban Rosszban: mennyit érnek a hazai sorozatok lakásai? (Portfolio)
Kultikus magyar sorozatok, amelyek ingatlanjaiban családok életét követhettük végig a régmúlttól napjainkig. A lakótelepi élet mindennapjai, a külvárosi társasház családi hangulata, a budai elit villái és a belvárosi fiatalok albérlete....
aug. 16
14:06
A képviselői béreket már sikerült felzárkóztatnia az Orbán-kormánynak Európához (Privátbankár)
Nagyon elszakadt egymástól az átlagbér és a képviselők fizetése Magyarországon.
aug. 16
14:15
Szomszédok, Aranyélet, Barátok közt, Éjjel-Nappal Budapest: mennyit érnek a hazai sorozatok lakásai? (Portfolio)
Kultikus magyar sorozatok, amelyek ingatlanjaiban családok életét követhettük végig a régmúlttól napjainkig. A lakótelepi élet mindennapjai, a külvárosi társasház családi hangulata, a budai elit villái és a belvárosi fiatalok albérlete....
aug. 16
14:15
Ahol megjelenik a CSOK, elszállnak az ingatlanárak, most épp vidéken (Biztosító Magazin)
Az állami támogatások egyre nagyobb hatással vannak az ingatlanpiacra, emelik az árakat, növelik a keresletet. Ez elsősorban vidéken, főleg azokon a településeken, amik rajta vannak a CSOK-listán, érzékelhető.
aug. 16
14:21
Történelmi rekordok dőlnek az európai kötvénypiacon (Portfolio)
Történelmi mélypontjaik közelében mozogtak az euróövezeti államkötvények hozamai pénteken, híven tükrözve a globális recessziós kockázatok miatti aggodalmakat és azon várakozások fokozódását, hogy az Európai Központi Bank hamarosan...
aug. 16
14:27
Ellepi Budapestet a hullámkarton, nem győzik a hulladékudvarok (NRGreport)
"FIGYELEM! Tájékoztatjuk tisztelt ügyfeleinket, hogy valamennyi hulladékudvarunkban, az extrém módon megnövekedett hullámkarton beszállítások miatt, kapacitáshiány okán, korlátozott az átvétel és jelenleg - átmeneti ideig - csak a lakossági mennyiségek átvételére van mód. Megértésüket köszönjük!"
aug. 16
14:33
A kereskedelmi háborús bizonytalanság nem tett jót a Deere-nek (Portfolio)
Pénteken publikálta legfrissebb számait a Deere, a mezőgazdasági gépgyártó bevétele visszaesett, és a profit alulmúlta az elemzői várakozásokat, a cég pedig visszavágta az idei évre vonatkozó várakozásait. A befektetők nem fogadták...
aug. 16
14:39
Mutatjuk, hol rejtőzködnek magyarok százezrei (Portfolio)
Tavasszal új történelmi mélypontra csökkent a munkanélküliségi ráta Magyarországon, az adatok pedig azt sugallják, hogy megvalósul a teljes foglalkoztatás. Éppen ezért érdemes utánajárni, hogy milyen tartalékokkal rendelkezik a munkaerőpiac....
aug. 16
14:48
Őrület, mennyi elektronikai hulladékot termelnek a magyar családok (Pénzcentrum)
Egy friss felmérés szerint egyre nő az Európai Unió által kitermelt elektromos és elektronikai hulladék mennyisége, melyeknek jelentős részét háztartási nagygépek teszik ki. Az egyes EU-tagállamok között jelentős a különbség e-hulladék...
aug. 16
15:03
Növekedésnek indult a magyar halgazdálkodás (ProfitLine)
Növekedésnek indult a 2017-es visszaesést követően tavaly a főtevékenységként halászatot és halgazdálkodást megjelölő vállalkozások száma, ezzel párhuzamosan a szektor összesített nettó árbevétele is közel 18 milliárd forintra emelkedett, egy évvel korábban 16,82 milliárd forintot tett ki - közölte az Opten céginformációs szolgáltató az MTI-hez pén
aug. 16
15:09
Ellepi Budapestet a hullámkarton, nem győzik a hulladékudvarok (NRGreport)
"FIGYELEM! Tájékoztatjuk tisztelt ügyfeleinket, hogy valamennyi hulladékudvarunkban, az extrém módon megnövekedett hullámkarton beszállítások miatt, kapacitáshiány okán, korlátozott az átvétel és jelenleg - átmeneti ideig - csak a lakossági mennyiségek átvételére van mód. Megértésüket köszönjük!"
aug. 16
15:15
Mennyiért lehet most dinnyét kapni? Megnéztük (Menedzsment Fórum)
Még egy hónapig kitarthat a dinnyeszezon. Bár az árak magasabbak, mint korábban voltak, a termelők mégsem lehetnek felhőtlenül boldogok az őket nehéz helyzetbe hozó, a külföldi piacokról kiszorult, rosszabb minőségű termékek belföldi térnyerése miatt. Friss piaci körképünkben megnéztük, mennyiért lehet most dinnyét venni a budapesti piacokon, sarki
aug. 16
15:18
Kitiltanák Bukarest belvárosából a szennyező autókat (Piac és Profit)
Kitiltaná a belvárosból az Euro 3-asnál rosszabb besorolású, környezetszennyező autókat a bukaresti főpolgármester.
aug. 16
15:30
Ha Horvátország megtelt, irány Albánia! (AQUA)
Az albán fővárosba heti háromszor indít járatot az egyik nagy fapados légitársaság, ha időben megvesszük, még nyáron is meglehetősen pénztárcabarát az oda-vissza jegy.
aug. 16
15:33
Váratlan pofont kapott a napelem (NRGreport)
Bár a francia Colas még 2016-ban fektette le a napelemes autóút-hálózat első kilométereit, mára egyértelművé vált, hogy valamit alaposan elszámoltak az útépítő cég mérnökei. A végeredmény ugyanis zajos és törékeny lett, emiatt már le is mondtak a meglevő napelemes utak karbantartásáról - számolt be a Totalcar nyomán a Napi.hu.
aug. 16
15:39
Mi lehet a fintech kutyás Airbnb-je? (FinTechRadar)
Tökéletes ingyen reklámot kap az Airbnb, mert az utazók szeretik az érdekességeket, a sajtó pedig kiszolgálja őket.
aug. 16
16:03
Tulajdonost vált az MKB Bank, de még véletlenül sem a tőzsdén keresztül (Portfolio)
Június 17-én indult el a kereskedés a BÉT-en az MKB Bank részvényeivel, de csak elméletben. A gyakorlatban egyetlenegy részvény sem cserélt gazdát azóta, egészen máig. Bár ma délután bejelentették, hogy Szíjj László közvetett, 32,9%-os...
aug. 16
16:15
Ellepi Budapestet a hullámkarton, nem győzik a hulladékudvarok (NRGreport)
"FIGYELEM! Tájékoztatjuk tisztelt ügyfeleinket, hogy valamennyi hulladékudvarunkban, az extrém módon megnövekedett hullámkarton beszállítások miatt, kapacitáshiány okán, korlátozott az átvétel és jelenleg - átmeneti ideig - csak a lakossági mennyiségek átvételére van mód. Megértésüket köszönjük!"
aug. 16
16:36
Csak ne panaszkodj: íme, 8 ország, ahol többet kell dolgozni, mint itthon (Pénzcentrum)
Egy átlagos magyar munkahéten 39,6 órát kell dolgoznia a munkavállalóknak az OECD felmérése szerint. Ez nagyjából 8 órát jelent naponta, azonban a világ számos országában ennél jóval több az átlagos munkaidő: Kolumbiában a legtöbb...
aug. 16
16:57
Frissítés: Rejtélyes új tulajdonos az MKB-ban (Menedzsment Fórum)
Egy szolnoki magánszemély által igazgatott kft-t tulajdonló magántőkealap vásárolta meg Szíjj Lászlótól a BanKonzult Finance Zrt.-t, amely az MKB 32,9 százalékos részvényese.
aug. 16
17:09
Nem akarsz majd máshogy kimenni a reptérre, ha kipróbálod a Mol újdonságát (NRGreport)
Amikor a Mol tavaly év elején bejelentette autómegosztó szolgáltatása, a Limo elindítását, már tudtam, hogy használni fogom, de legalábbis kipróbálom. Nem siettettem azonban a dolgot, egyrészt, mivel eddig is mindenhová eljutottam autóval, biciklivel, gyalog, illetve tömegközlekedéssel (szándékosan nem közösségit írok); másrészt, mivel kertvárosi o
aug. 16
17:27
Trump újabb húzása recesszióba döntheti a világot (Portfolio)
Az Egyesült Államok ősszel újabb kínai termékekre vethet ki védővámot, ez pedig már próbára teheti a kínai vezetést, hogy fenn tudják-e tartani a gazdaság növekedését - véli a JP Morgan vezető közgazdásza. A CNBC által idézett...
aug. 16
17:29
Elárulták, miről tárgyalhat hétfőn Merkel Orbánnal (Portfolio)
Angela Merkel a Németország újraegyesítéséhez nyújtott történelmi jelentőségű magyar hozzájárulás iránti nagyrabecsülését fejezi ki soproni látogatásával - mondta a német kancellár szóvivője pénteken Berlinben. Steffen Seibert...
aug. 16
17:39
Kizöldült Amerika az egész heti rángatás végére (Portfolio)
Erősödéssel kezdték a pénteki kereskedést a vezető amerikai részvényindexek, a Dow Jones majdnem 300 pontos pluszban állt a kereskedés félidejéhez közeledve. Ebben szerepe van annak is, hogy az amerikai kötvényhozamok felpattantak történelmi...
aug. 16
17:54
Bécsben már tudják, mi válthatja le az okostelefonokat (Piac és Profit)
Pusztán a szemmozgások vezérlik azt az adatszemüveget, amelynek gyártása októberben indul Bécsben. A szemkövetést és kevert valóságot ötvöző eszköz sok területen nyithat új perspektívát és akár az okostelefonokat is leválthatja.
aug. 16
18:03
11 éve zuhant ekkorát a GE részvénye (ProfitLine)
11 éve nem látott esést szenvedtek el tegnap a General Electric részvényei, miután egy neves pénzügyi elemző azzal gyanúsította meg a céget, hogy könyvelési csalást követtek el.
aug. 16
18:03
Megrohanják a magyarok a boltokat, átlagosan 50 ezret költhetünk el (Portfolio)
A karácsony után a július és szeptember közötti időszak a második legnagyobb vásárlási szezon, az iskolakezdés miatt ilyenkor mélyen zsebükbe kell nyúlniuk a szülőknek - derül ki a Deloitte nemzetközi tanácsadó cég "Deloitte back-to-school...
aug. 16
18:09
Generali előrelátok: Hátrébb az agarakkal, izé a műanyagokkal (Biztosító Magazin)
Talán mára már mindannyian tisztában vagyunk vele, hogy mennyire fontos változtatnunk a műanyaghoz való hozzáállásunkon. A minket érő, elképesztő információáradat közepette azonban nehéz eldönteni, hol is kezdje az ember. Ebben fogunk most segíteni.
aug. 16
18:21
Annyira jól áll a hordozható atomreaktor fejlesztése, hogy hamarosan elindulhat a Marsra (NRGreport)
Az eddigi tesztekkel elégedettek voltak a szakemberek, ezért úgy vélik, 2022-ben már célba is vehetik vele a Marsot.
aug. 16
18:27
Gyenge lesz az idei termés - Elszállhat a népszerű gyümölcs ára? (Portfolio)
Erős keresletre számítanak a magyar almatermelők, mivel az idei termés a 600-650 ezer tonnát kitevő többéves átlagmennyiségtől várhatóan gyengébb, mintegy 450-500 ezer tonna lehet majd - közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK)...

Keresés