A Megakrán bejelentette, hogy szeptember 16-án 10:30-kor rendkívüli közgyűlést tart, amelynek helyszíne a társaság székhelye (8060 Mór, Nemes utca 23.). A Megakrán rendkívüli közgyűlést tart 2019. szeptember 16-án, 10:30-kor, amelynek...
Gyopáros Alpár elmondta, hogy önkormányzati tulajdonú utak felújítására 8 milliárd forint áll rendelkezésre az ötezer lélekszám alatti települések számára.
A Százhalombatta és Pusztaszabolcs közötti pályafelújítás miatt a Budapest-Pusztaszabolcs-Dombóvár-Pécs vonalon augusztus 5-től 25-ig jelentős menetrendi változások lesznek. A pécsi InterCity vonatok Dunaújváros felé kerülnek. A...
A szeptemberi tanévkezdéssel induló Talentis Gyakornoki Program résztvevői stratégiai fontosságú ágazatokban szerezhetnek gyakorlati tapasztalatokat tanulmányaik során.
Szinte napra pontosan egy évvel a tavalyi hosszú, nagy kánikula beköszönte után ugyanonnan indul újra a paksi atomerőmű hűtési mizériája, mint 2018-ban: augusztussal átlépett a kritikus hőmérsékleti sávba a Duna.Szinte napra pontosan egy évvel a tavalyi hosszú, nagy kánikula beköszönte után ugyanonnan indul újra a paksi atomerőmű hűtési mizériája,
A Mol ma hajnalban tette közzé második negyedéves beszámolóját. A társaságnak minden eredménysoron sikerült felülmúlni a várakozásokat, így pozitív árfolyamreakció várható a ma reggeli nyitásban. A legnagyobb meglepetést a Downstream okozta, melynek eredménye bővülni tudott a gyenge finomítói környezet ellenére. Jól áll a Mol az éves célok teljesít
Visszafogott gazdasági konjunktúráról árulkodó munkapiaci adatok jelentek meg ma délután a tengerentúlon. Az Egyesült Államokban a foglalkoztatottság csak mérsékelten bővült, illetve a bérek növekedési üteme is visszafogottan alakult....
Nagyot estek az irányadó európai részvényindexek pénteken, miután Donald Trump tegnap bejelentette, szeptember 1-jétol mintegy 300 milliárd dollár értéku kínai árura vet ki 10 százalékos vámot, míg az amerikai vámemelés esetén Kína...
Szabad vizekben, legyen szó folyókról, természetes vagy mesterséges tavakról, nem lehetséges szabadon fürdőzni. A magyar jogszabályok kifejezetten szabálysértésként nevesítik a tiltott helyen fürdést – hívja fel a figyelmet a DAS szakportál.
Közeledik az óvodakezdés hónapja, szeptember, mely nem csak a családok számára jelent kihívást. Bár az óvodai férőhelyek száma évek óta 380 ezer fő körül alakul, az egyenlőtlen elosztás máig gondokat okoz. Ugyanis amíg sok helyen...
Hidegfront érkezik augusztus első hétvégéjére, helyenként kiadós eső is várható - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-nek.
A Babaváró kölcsön egy hónapja érhető el, ez idő alatt több mint 8 ezer család igényelte a kedvezményes hitelt az OTP Banknál, amelyből már több mint 3 ezer kölcsönt folyósított is a hitelintézet. Az indulás óta a legtöbb igénylést Budapesten és környékén nyújtották be, de az északkelet-magyarországi és észak-dunántúli régió is felzárkózóban van. A
Eladja a magyar állam a stratégiai földgáztárolást végző MMBF Földgáztároló Zrt.-ben lévő többségi tulajdonát – írja a Népszava. Az eddigi kisebbségi tulaj, a Magyar Szénhidrogén Készletező Szövetség (MSZKSZ) 19,9 milliárd forintot fizet az állami tulajdont kezelő Magyar Fejlesztési Banknak (MFB) az 51 százalékos állami részért.
A Mol ma hajnalban tette közzé második negyedéves beszámolóját. A társaságnak minden eredménysoron sikerült felülmúlni a várakozásokat, így pozitív árfolyamreakció várható a ma reggeli nyitásban. A legnagyobb meglepetést a Downstream okozta, melynek eredménye bővülni tudott a gyenge finomítói környezet ellenére. Jól áll a Mol az éves célok teljesít
Júniusban 2,1%-kal esett vissza az amerikai export, miközben az import 1,7%-kal volt alacsonyabb, mint egy évvel korábban. Az USA külkereskedelmének gyengélkedéséről szóló hír egy nappal azután érkezett, hogy Donald Trump amerikai elnök...
Forgalomkorlátozásokra és az érintett közösségi közlekedési járatok útvonalának változására kell számítani szombattól vasárnap hajnalig a Lánchíd, a Várkert Bazár és a budai Vár környékén futóverseny miatt - közölte a Budapesti...
"Elképzelhetetlenül sokat", több tízezer cigány gyermeket érint ma Magyarországon a nélkülözéssel és nyomorral leírható élethelyzet - mondta ki a cigányság felzárkóztatásáért felelős miniszterelnöki biztos a Magyar Nemzetnek adott...
Hamis, 25 000 forint értékű kuponokra hívta fel a figyelmet a Spar, ami a bolthálózat hivatalos álláspontja szerint nem az ő kiadványuk, ezért jobb lesz vigyázni ezekkel a papírfecnikkel, hiszen azokat a boltokban nem fogadják el. Az...
Mégsem drágul 100 milliárddal a 2022-es férfi kézilabda Európa-bajnokságra épülő sportcsarnok, a Fidesz frakcióvezetője szerint hamis következtetéseket vontak le szavaiból.
Nem biztos, hogy teljesen le kell mondanunk az autózásról akkor, ha egy zöldebb, környezettudatosabb jövőt szeretnénk. Rengeteg alternatíva létezik a hagyományos benzines és dízeles kocsikra, de hiányzik mögülük a piaci támogatás és a politikai nyomás, hogy szélesebb körben is elterjedhessenek. Az alábbi megoldások bármelyike egy környezettudatosab
Az MNB határozataiban szigorúan korlátozta a különbözetre vonatkozó pénzügyi megállapodásokat (CFD) kínáló öt hazai piaci szereplőnél e spekulatív, kiemelten kockázatos termék lakossági forgalmazását. A jegybank azt követően lépett...
Eleinte többnyire erősen felhős lesz az ég, és többfelé várható eső, zápor, zivatar, - a hevesebb zivatarok a déli országrészben várhatók -, majd az éjszaka második felétől nyugat felől szakadozik, csökken a felhőzet, egyre inkább keleten valószínű eső, zápor. Jelentős mennyiségű csapadékra van kilátás.
Nem jelent biztonsági kockázatot a Duna melegedése az atomerőmű működésében, a vízhőmérséklet ugyanis a mérési eredmények szerint nem érte el azt a szintet, amelynél a termelést csökkenteni kellene, jelenleg 24,2 Celsius-fok - közölte...
Nem biztos, hogy teljesen le kell mondanunk az autózásról akkor, ha egy zöldebb, környezettudatosabb jövőt szeretnénk. Rengeteg alternatíva létezik a hagyományos benzines és dízeles kocsikra, de hiányzik mögülük a piaci támogatás és a politikai nyomás, hogy szélesebb körben is elterjedhessenek. Az alábbi megoldások bármelyike egy környezettudatosab
2011 óta megy a Google tudományos pályázata/versenye, a Google Science Fair, amelyen 13 és 18 év közötti diákok indulhatnak a saját kísérleteikkel, és azok eredményeivel. A fődíj 50 ezer dollár, a versenyt amúgy a Lego, a Virgin Galactic, a National Geographic és a Scientific American is szponzorálja.
Sparosnak tűnő, de valójában csalók által "kiállított" online kuponok miatt adott ki figyelmeztetést Facebook-oldalán a Spar Magyarország. A kiskereskedelmi vállalat oldalán az alábbi látható: ...
Kutatók idén eddig 430 000 – főleg üzleti – felhasználót találtak, akik olyan rosszindulatú szoftverek célpontjaivá váltak, melyekkel pénzügyi adataikat, kriptovalutáikat és web-money adataikat próbálták ellopni.
A Marosvásárhelyi Törvényszék ma tárgyaláson kívül elhalasztotta az ítélethozatalt az E-Star Mures Energy és Marosvásárhely Önkormányzata közötti kártérítési per újratárgyalásban, indoklás nélkül - közölte az Enefi a BÉT...
Tovább menetel a hazai kiskereskedelem, és az adatok azt mutatják, hogy most éri meg igazán webáruházat indítani. A hazai e-kereskedelem brutálisan fejlődött, az eredmény megdöbbentő. A hazai webáruházak 55 százaléka könyvelt...
A napokban kapják meg emelt bérüket az egészségügyi szakdolgozók - mondta el az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára pénteken sajtótájékoztatón, Budapesten. Rétvári Bence közölte, július 1-jével újabb...
Mostantól könnyebben hozzájuthatnak a tartós ápolást végzők 50 ezer forintos időskori támogatásához a nyugdíjas szülők - számolt be a Magyar Nemzet. Az Alkotmánybíróság 8:7 arányban elfogadott döntése tisztázta, hogy a nyugdíjpótló...
Erőteljes hétvégi forgalomra számít a Formula-1 verseny miatt az M3-as autópálya Budapest és Mogyoród közötti szakaszán a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. A tavalyi Magyar Nagydíj idején az érintett sztrádaszakaszon kétszer...
Csakúgy, mint Európában, rossz a hangulat az amerikai tőzsdéken is a hét utolsó kereskedési napján.Kereskedelmi megállapodást kötött Trump az EU-val 2019.08.02 21:50Megállapodást írt alá Donald Trump amerikai elnök pénteken Washingtonban...
Több mint hatéves csúcson, 1457,50 dolláron zárt az arany határidős árfolyama pénteken - hívta fel a figyelmet a MarketWatch. A legnagyobb forgalmú, 2019. decemberi határidős kontraktus esetében 2,7%-os árfolyamemelkedést hozott ez...
Június végi viharkárok miatt lakhatatlanná vált egyházi és magántulajdonú ingatlanok kárenyhítésében segít a kormány Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, közel 250 millió forinttal - derül ki a legfrissebb közlönyből. A támogatás...
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) engedélyezte az Indotek csoporthoz tartozó GSZ-Monument Kft.-nek, hogy megvásároljon több, a Klepierre csoport tulajdonában lévő társaságot - derül ki a GVH honlapján pénteken közzétett határozatból....
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) engedélyezte az Indotek csoporthoz tartozó GSZ-Monument Kft.-nek, hogy megvásároljon több, a Klepierre csoport tulajdonában lévő társaságot - derül ki a GVH honlapján pénteken közzétett határozatból.
Megállapodást írt alá Donald Trump amerikai elnök pénteken Washingtonban az Európai Unió képviselőivel az unióba irányuló amerikai marhahúsexport növeléséről. A megállapodást a Fehér Házban írták alá ünnepélyes keretek között...