A klímaváltozás elleni védekezés ma már minden iparágban érezteti a hatását – így nem meglepő módon az építőiparban is. Az ennek okán elfogadott építési előírások azonban sokszor adnak vitára okot és nem egy esetben állítják komoly kihívás elé a hazai ingatlanpiac szereplőit. Soha nem tapasztalt intenzitású tűz pusztítja az Amazon őserdeit … félelm
A külügyminiszter elmondta: a Krones AG 15 milliárd forintos beruházással építette fel a termelőüzemét Debrecenben, amivel 500 új munkahelyet hozott létre.
Brit álláspont szerint Nagy-Britannia mindenképpen, megállapodással vagy a nélkül, de ki fog lépni az Európai Unióból, amely azt jelenti, hogy az Egyesült Királyság uniós tagságának megállapodás nélküli megszűnése, a rendezetlen Brexit sohasem volt ennyire valószínű – jelentette ki Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke Strasbourgban szer
Globálisan először adtak el kevesebb elektromos autót júliusban, mint az előző időszakban - mindezt azért, mert Kínában csökkent a kereslet rájuk, és Észak-Amerikában sem adtak el annyit belőlük, mint egyébként szoktak. Európában viszont még mindig tart a felfelé ívelő tendencia.
Határozatképtelen volt az Országgyűlés szerdai rendkívüli ülése, amelyet az ellenzék azért kezdeményezett, hogy a parlament tájékoztatást kapjon a kormánytól Magyarország klímaügyi vállalásairól. A kormány, valamint a Fidesz és a Kdnp képviselői nem vettek részt a tanácskozáson. Az ellenzékiek napirend előtt arról beszéltek, hogy az októberi önkorm
Brit álláspont szerint Nagy-Britannia mindenképpen, megállapodással vagy a nélkül, de ki fog lépni az Európai Unióból, amely azt jelenti, hogy az Egyesült Királyság uniós tagságának megállapodás nélküli megszűnése, a rendezetlen Brexit sohasem volt ennyire valószínű – jelentette ki Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke Strasbourgban szer
A Cordia lakóingatlan-fejlesztő cég a kelet-közép-európai régió mellett már Spanyolországban is terjeszkedik, ahol egy pilotprojektben 80 luxus lakás építését vállalta. A nemzetközi terjeszkedéssel a társaság európai szinten is meghatározó lakásfejlesztővé akar válni – közölte a Cordia szerdán az MTI-vel. A vállalat a régióban több mint 4000 lakást
Ez több mint 14-szerese (!!!) annak, amiben az átlagos összegű nyugellátásban részesülő személy reménykedhet. Persze, a sor másik végén több tízezren vannak olyanok is, akiknek még 5000 forint, vagyis havi 500 forint sem jár.
Erősen visszafogott várakozást közölt a FedEx a most kezdődött gazdasági évre tegnap, az elemzők által várt 14,73 dolláros EPS-sel szemben a társaság csupán 11-13 dollár közötti egy részvényre jutó eredményre számít - olvashatjuk az Erste elemzésében.
Bár hivatalosan csak az október 3-án véget érő konzervatív párti kongresszus után tervezi közölni a brit kormány az Európai Unióval az északír-ír tartalékmegoldás helyetti javaslatát, több brit lapban már kiszivárogtak ennek körvonalai. Ezek afelé mutatnak, hogy mind a londoni kormánynak, mind az EU27-nek jelentős engedményeket kellene tennie a meg
A teljes úthálózat, amely Győrt és a Balatont köti majd össze, jövő év végére valósulhat meg, összesen 1 milliárd forintból – tette hozzá Révész Máriusz, az aktív Magyarországért felelős kormánybiztos.
Magyarországon több mint 20 ezer méhész tevékenykedik, és több mint 1,2 millió az itteni méhcsaládok száma. Spanyolország és Románia után Magyarország a harmadik legnagyobb méztermelő az Európai Unióban, továbbá jelentős exportőr is, így e terület szabványosítása kiemelten fontos.
Bár hivatalosan csak az október 3-án véget érő konzervatív párti kongresszus után tervezi közölni a brit kormány az Európai Unióval az északír-ír tartalékmegoldás helyetti javaslatát, több brit lapban már kiszivárogtak ennek körvonalai. Ezek afelé mutatnak, hogy mind a londoni kormánynak, mind az EU27-nek jelentős engedményeket kellene tennie a meg
Míg a Gyurcsány-kormány alatt száz forintból legalább 22 nem érkezett be a kincstárba, addig a kiesés ma már csupán kilenc forint – mutatott rá Tállai András.
Globálisan először adtak el kevesebb elektromos autót júliusban, mint az előző időszakban - mindezt azért, mert Kínában csökkent a kereslet rájuk, és Észak-Amerikában sem adtak el annyit belőlük, mint egyébként szoktak. Európában viszont még mindig tart a felfelé ívelő tendencia.
A felmérések szerint az adminisztrációt, az infokommunikációs területeket és a pénzügyi szektort már a következő években meghódíthatja a mesterséges intelligencia.
Átlagosan 5,5 millió forintot takarítottak meg éves szinten azok a vállalkozások, amelyek áttértek a társasági adóról (TAO) a kisvállalati adóra (Kiva) – közölte az ICT Európa Holding adótanácsadó cég saját ügyfélbázisa alapján.
Rengeteg nyugdíjas még mindig nincs tisztában, hogyan is kell felhasználni a rezsiutalványokat: sok a félreértés, a félinformáció. A felmerülő technikai kérdések megoldásában szeretne most segíteni a Pénzcentrum. Gulyás Gergely...
Az elmúlt években Magyarország sikeresen átállt a termelésorientált gazdaságról a technológiaorientált gazdaságra - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Krones AG első, Németországon kívüli gyárának átadásán.
Korábban beszámoltunk, hogy a Növekedési Kötvényprogram (NKP) keretein belül több mint 9 milliárd forintnyi kötvényt bocsáthat ki az Alteo. A Scope BBB- minősítést adott az Alteonak, mely nagyon jónak számít, a Mol is hasonló értékelést kapott. A társaság egy road show-t tartott a piacon, mely során felmerült kérdéseket és válaszokat publikálta a
Megkezdte működését a Mol első szerbiai üzemanyag-terminálja Karlócán (Sremski Karlovci). A társaság legnagyobb szerbiai beruházása keretében létrehozott üzemanyag-terminál az Euro Premium BMB és Euro Diesel üzemanyagok kezelésére és tárolására szolgál.
Az elmúlt években Magyarország sikeresen átállt a termelésorientált gazdaságról a technológiaorientált gazdaságra - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Krones AG első, Németországon kívüli gyárának átadásán.
Az elmúlt években Magyarország sikeresen átállt a termelésorientált gazdaságról a technológiaorientált gazdaságra - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Krones AG első, Németországon kívüli gyárának átadásán.
A magyar gazdaság gerincoszlopa az autóipar, ennek fejlődéséhez elengedhetetlen a beszállítói ipar folyamatos fejlesztése - mondta a külgazdasági és külügyminiszter a tömegközlekedési eszközgyártás területén tevékenykedő Hübner-H Gumi- és Műanyagipari Kft. 3,4 milliárd forint értékű beruházásának bokrétaünnepségén szerdán Nyíregyházán.
Váratlan mértékű lassulással háromévi mélypontra süllyedt a brit infláció. A brit statisztikai hivatal (ONS) szerdai adatismertetése szerint a lakhatási költségek nélkül számolt fogyasztói árak 1,7 százalékkal voltak magasabbak augusztusban, mint egy évvel korábban. Júliusban 2,1 százalékos tizenkét havi inflációt mértek Nagy-Britanniában. Az előze
Nemcsak a közlekedés résztvevői számára, de a biztosításban is új kihívásokat jelentenek a gyorsan terjedő elektromos közlekedési eszközök - mondta a Magyar Biztosítók Szövetségének elnöke szerdán az M1 aktuális csatornán.
Lengyel Györgyi egészséggazdaságért felelős miniszteri biztos szerdán bejelentette: elkészült Magyarország átfogó egészségipari stratégiája, a dokumentum összhangban van a magyar mikro- kis- és középvállalkozások megerősítéséről szóló stratégiával is.
A kereskedelmi ingatlanok digitalizálása számtalan új lehetőséget tartogat a nagy ingatlanportfóliók tulajdonosainak és kezelőinek. Arról beszélgettünk Dr. Hermán Róberttel, aki három éve költözött el Magyarországról, hogy technológiai céget alapítson Kaliforniában, hogy mennyire jelentős szerepet játszik a technológia az ingatlanszektorban és hogy
Ennek fejlődéséhez elengedhetetlen a beszállítói ipar folyamatos fejlesztése – mondta a tárcavezető a Hübner-H Gumi- és Műanyagipari Kft. 3,4 milliárd forint értékű beruházásának bokrétaünnepségén.
Nemcsak a közlekedés résztvevői számára, de a biztosításban is új kihívásokat jelentenek a gyorsan terjedő elektromos közlekedési eszközök - mondta a Magyar Biztosítók Szövetségének (Mabisz) kommunikációs vezetője szerdán az M1 aktuális csatornán.
Huszonöt televízió kap közel 125 millió forintos támogatást a rendszeresen jelentkező hírműsorok, közéleti és kulturális magazinműsorok készítését támogató pályázat második fordulóján. E heti ülésén – többek között – erről döntött a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (Nmhh) Médiatanácsa. A grémium ezen kívül a Keszthely 93,4 MHz közösségi használ
A magyar lakosság 17 százaléka még sosem használt internetet, éppen ezért a jövőben különböző programokkal növelni kell a lakosság digitális kompetenciáját – mondta Solymár Károly Balázs.
Az ember életében mindig adódnak nehezebb időszakok, akár a családra, akár a munkahelyre gondolunk. Csakhogy az építkezéssel járó feladatok mindezek mellé jelentkeznek.
A Krones AG első, Németországon kívüli európai gyára 15 milliárd forintos beruházással épült fel a Debrecenben, amivel a társaság 500 új munkahelyet hozott létre. A termelőüzem átadásán Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter elmondta, hogy a kormány 5,5 milliárd forint vissza nem térítendő támogatással járult hozzá a beruházáshoz.