2019. szeptember 3. kedd

szept. 3
13:36
Budapesti nemzetközi találkozó lendíti előre a fenntarthatóság ügyét (ProfitLine)
Négy év telt el a párizsi klímakonferencia és a 2030-as fenntartható fejlődést célzó globális ütemterv elfogadása óta. Még 11 év van hátra, hogy az emberiség megvalósítsa közös tervét és a béke és jólét bolygónk minden lakójának elérhető váljon. Az ezt garantálni hivatott 17 fenntartható fejlődési cél nem számít újdonságnak, de megvalósításuk már n
szept. 3
13:36
Így biztosítható a kerékpár Magyarországon: nem árt sietni, durva időszak jön (Pénzcentrum)
A tanév kezdetével az autósoknak fokozattan figyelniük kell az iskolák környékén a kerékpáros forgalomra már csak azért is, mert hazánkban a kerékpáros közlekedésbiztonság sajnos az uniós átlag alatti. De ki fizet, ha autós is biciklis...
szept. 3
13:42
Az új elnök új korszakkal indíthat (AQUA)
November 1-jétől új elnöke lesz az eurózóna jegybankjának, az Euró­pai Központi Banknak (EKB) ­Christine Lagarde személyében. Az új elnökre nehéz feladat vár.
szept. 3
13:48
Ősszel a kkv-k kerülnek a kormány fókuszába (Menedzsment Fórum)
Program indul a kisebb vállalkozások felzárkóztatására.
szept. 3
13:54
Revolut: nincs letiltási kampány (FinTechRadar)
Négyszáz ügyfélszolgálatost vesz fel a Revolut. A lépés egy kicsit sincs elsietve, a neobankra olvasóink és a netezők is sokat panaszkodnak.
szept. 3
14:06
Alig emelkedtek a termelői árak az euróövezetben (Menedzsment Fórum)
Közel kétéves mélypontját érte el az ipari termelői árak növekedésének éves üteme az euróövezetben.
szept. 3
14:06
Elindult a Magyarország 365 fotópályázat (ProfitLine)
Professzionális és amatőr fotográfusok magas színvonalú képeit is várják a magyar kormány által kedden elindított Magyarország 365 fotópályázatra, melynek célja az ország értékeinek bemutatása.
szept. 3
14:06
Elektromos busz is hordja az utasokat Ferihegyen (NRGreport)
Ráadásul ezt a buszt nálunk gyártják egy kínai autógyár termékeként.
szept. 3
14:18
Még mindig sok a baj a lakáshitelek kamataival (Privátbankár)
A pénzpiacokon változatlanul kihívást jelent a jelzáloghitelek kamatkockázata a Magyar Nemzeti Bank friss Pénzügyi fogyasztóvédelmi jelentése szerint.
szept. 3
14:20
Kivárnak az evások, töredékük jelentette csak ki vállalkozását az adó alól (Privátbankár)
Kalkulátor még nincs, a tájékoztató levél hamarosan érkezik. Sokféle lehetőség közül választhatnak a betéti társaságok és egyéni vállalkozások.
szept. 3
14:24
Ütős csúcshelikopterekkel erősít a Honvédség - íme néhány izgalmas kép (Portfolio)
Hamarosan elkezdik az első H145M többcélú katonai helikopterek leszállítását Magyarországnak, egészen 2021 végéig folyamatosan érkeznek majd az új gépek. Az első pilóták már részt is vettek az átképzésen, a német forgószárnyasok...
szept. 3
14:24
Egyesülnek a takarékszövetkezetek, az ország ötödik legnagyobb bankja jön létre (444.hu)
1,1 millió ügyfele lesz új pénzintézetnek.
szept. 3
14:36
Növelte forgalmát és nyereségét a Stadler (ProfitLine)
Az év első felében magasabb forgalom és rekordösszegre emelkedett megrendelés-állomány mellett jelentősen növelte nyereségét a svájci Stadler Rail AG - tájékoztatta kedden közleményben az MTI-t a vasúti gépgyártó vállalat.
szept. 3
14:48
Ekkora őrület még soha nem volt: minden magyar ezt keresi a bankokban (Pénzcentrum)
Megjelentek a hitelezési adatok 2019. júliusáról, és elképedtünk. A babaváró hitel népszerű volt, ez tudtuk, azt viszont feltételezni sem mertük, hogy a személyi hitelek mindemellett szintén keresettebbek lesznek. Pedig a személyi hiteleket...
szept. 3
14:54
Elgázolták az elektromos rollert (Infostart)
Az elektromos rollerek a közhiedelemmel ellentétben nem járulnak hozzá a környezet védelméhez a német szövetségi környezetvédelmi hivatal, az Umweltbundesamt (UBA) honlapján közzétett tanulmány szerint.
szept. 3
14:54
Így néz ki Budapest legújabb plázájának építése (képek) (Portfolio)
Lassan eléri szerkezetkész állapotát a Futureal-csoport által a XI. kerületben fejlesztett Etele Plaza. A jövő őszre tervezett átadást követően a komplexumba napi 50 ezer látogatót vár a fejlesztő, aminek jelenlegi állapotát képeken...
szept. 3
15:00
Észak-Korea: nem is fosztogattunk bankokat, becsszó (FinTechRadar)
Bár egy ENSZ jelentés szerint nagyjából 2 milliárd értékű pénzt és kriptopénzt lopott össze az ország, sértőnek érzik, hogy valaki egyáltalán szóba hozta.
szept. 3
15:06
4iG: összenőtt, ami összetartozott (Privátbankár)
A Jászai Gellért és Mészáros Lőrinc közötti tőkeátcsoportosítás egy nyilvánosan előre bejelentett forgatókönyv alapján zajlott le, s része annak a folyamatnak, amely eredményeként Mészáros Lőrinc minden energiájával cégbirodalma vezérhajója, az Opus Global Nyrt.-re összpontosít, a többi cégben, így a 4iG-ben hátrább lép, ugyanakkor azokban azért ki
szept. 3
15:06
Még mindig gondot jelent a jelzáloghitelek kamatkockázata (ProfitLine)
A pénzpiacokon változatlanul kihívást jelent a jelzáloghitelek kamatkockázata a Magyar Nemzeti Bank (MNB) friss Pénzügyi fogyasztóvédelmi jelentése szerint - mondta Szeniczey Gergő, a jegybank fogyasztóvédelemért és piacfelügyeletért felelős ügyvezető igazgatója kedden Budapesten sajtótájékoztatón.
szept. 3
15:06
Elektromos busz is hordja az utasokat Ferihegyen (NRGreport)
Ráadásul ezt a buszt nálunk gyártják egy kínai autógyár termékeként.
szept. 3
15:18
Még mindig sok a baj a lakáshitelek kamataival (Menedzsment Fórum)
A pénzpiacokon változatlanul kihívást jelent a jelzáloghitelek kamatkockázata a Magyar Nemzeti Bank friss Pénzügyi fogyasztóvédelmi jelentése szerint.
szept. 3
15:30
Körmére nézne az euróbevezetésre áhítozó országoknak az EKB új elnöke (Portfolio)
Az Európai Parlament gazdasági bizottsága ma hallgatta meg Cristine Lagarde-ot, az Európai Központi Bank elnökjelöltjét. Az IMF volt elnöke, volt francia pénzügyminiszter EP-s jóváhagyása borítékolható, és a ma este 6-kor lévő szavazás...
szept. 3
15:30
A külpiac meghódítása sem akadály (AQUA)
Infokommunikációs vállalkozások elindítását, fejlődését, kül­piacra jutását segíti térítésmentesen az Innovációs és Technológiai Minisztérium irányítása alatt működő Input program.
szept. 3
15:36
Ennyivel több forrást kapnak a háziorvosok (ProfitLine)
A kormány 2010-hez képest 76 százalékkal több forrást biztosít a háziorvosok és a házi gyermekorvosok támogatására - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára egy írásbeli kérdésre válaszolva.
szept. 3
15:36
Nincs más kiút: munkába foghatják a kisgyermekes anyákat Magyarországon (Pénzcentrum)
A magyar háromgyerekes nők közel fele nem dolgozik, a részmunkaidő nem “divat", kevés a családbarát munkahely. A kisgyermekes anyák helyzete nem könnyű a munkaerőpiacon, pedig foglalkoztatásuk segítene a munkaerőhiányon. Mi lehet a megoldás?...
szept. 3
15:42
Fordulat: Véget érhet a drasztikus drágulás a budapesti lakáspiacon (Biztosító Magazin)
Fordulatot hoztak a nyári hónapok a budapesti lakáspiacra - derül ki az ingatlan.com legfrissebb elemzéséből, amely a budapesti használt és új lakások, valamint a vidéki használt lakóingatlanok iránti keresletet vizsgálta június eleje és augusztus vége között.
szept. 3
15:48
Hard Brexitre készül az EU (Portfolio)
Meglehetősen nagy a valószínűsége annak, hogy az Egyesült Királyság végül megállapodás nélkül lép ki október végén az Európai Unióból - jelentette ki kedden az Európai Bizottság szóvivője. Mina Andreeva hangsúlyozta, hogy...
szept. 3
16:00
Hamarosan a kormány elé kerül az új kkv-stratégia (AQUA)
A stratégia fő célja a növekedésre képes vállalati kör értékteremtő képességének erősítése, a teljes kkv-szektor működéséhez kiszámítható keretek biztosítása.
szept. 3
16:06
Mi az a Birs kamat, mit jelent a hiteleseknek és mennyi az aktuális értéke? (ProfitLine)
Miért fontos egy hitelfelvevő számára a Birs kamatláb értéke? Mit jelent, ha a Birs csökken, nő, stagnál? Mennyi a Birs referencia-kamatláb aktuális értéke és hogyan alakult annak százalékos értéke? Hány százalék a 10 éves futamidejű Birs kamatláb jelenleg?
szept. 3
16:06
Célba veheti a magyar piacot a PKN Orlen (NRGreport)
Folyamatosan bővül a lengyel olajtársaság, a PKN Orlen: célegyenesbe került a Lotos Group felvásárlása, megjelent a cég a szlovák benzinkúthálózat üzemeltetői közt, a következő lépés pedig Magyarország is lehet.
szept. 3
16:12
EU-s pénzköltés Magyarországon: kirívóan nagy büntetést javasolt az OLAF (Portfolio)
2018-ban Magyarország kapcsán zárta le a legtöbb (9) vizsgálatát az EU Csalás Elleni Hivatala, az OLAF, tagállamok között, a 2014-2018-as időszakban lezárt vizsgálatok során pedig toronymagasan nálunk javasolta a legtöbb pénzügyi büntetést...
szept. 3
16:18
EU-pénzes csalások Magyarországon: hatalmas büntetést javasolt az OLAF (Portfolio)
2018-ban Magyarország kapcsán zárta le a legtöbb (9) vizsgálatát az EU Csalás Elleni Hivatala, az OLAF, tagállamok között, a 2014-2018-as időszakban lezárt vizsgálatok során pedig toronymagasan nálunk javasolta a legtöbb pénzügyi büntetést...
szept. 3
16:24
Rendkívüli közgyűlés jön az Opusnál (Portfolio)
Rendkívüli közgyűlést tart az Opus Global október 4-én, ahol a részvényesek dönthetnek a 28,6 milliárd forintos kötvénykibocsátásról. Rendkívüli közgyűlést hívott össze az Opus 2019. október 4-re, 10:00 órai kezdetre - derül...
szept. 3
16:30
Forintárfolyam: ez még csak a kezdet? (Menedzsment Fórum)
Kevesebb, mint egy százalékkal van a forint idei árfolyamcsúcsa a tavalyi felett, ami a nemzetközi devizapiacokon igen kicsinek számít. Eddig kicsi volt a forint árfolyamingadozása, a feltörekvő piacokon kialakuló pánik alaposabban is kimozdíthatja az árfolyamot. Az MNB pedig továbbra is laza.
szept. 3
16:30
Elkészült az innovációs minisztérium kkv-stratégiája (Portfolio)
Elkészült és hamarosan a kormány elé kerül az új, 2019-2030 közötti időszakra vonatkozó kis- és középvállalkozások (kkv) fejlesztési stratégiája - ismertette György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért...
szept. 3
16:36
Mégsem környezetbarát az elektromos roller? (ProfitLine)
Az elektromos rollerek a közhiedelemmel ellentétben nem járulnak hozzá a környezet védelméhez a német szövetségi környezetvédelmi hivatal, az Umweltbundesamt (UBA) honlapján közzétett tanulmány szerint.
szept. 3
16:36
Régóta nem volt ilyen gyenge az amerikai feldolgozóipar (Portfolio)
Az amerikai feldolgozóipar idén augusztusban először esett vissza 2016 óta. A gyenge adatok a lassuló világgazdaságnak és az egyre erősödő Kína és USA közötti kereskedelmi háborúnak tudhatóak be - állítja a keddi iparági jelentés....
szept. 3
16:42
Ez az iskolakezdés leghúzósabb bevásárlólistája: így ürülhet ki hamar a kassza (Pénzcentrum)
Augusztus vége, szeptember eleje az iskolakezdés időszaka, mely általában vegyes érzelmeket vált ki a gyerekekből. Vannak, akik izgatottan készülnek az új tanévre, míg mások a nyár végét siratva indulnak neki az új tanévnek. Két nagyobb...
szept. 3
16:42
Megőrizte vezető helyét a Wood: itt a brókercégek friss rangsora (Portfolio)
Augusztusban kétszámjegyű ütemben emelkedett a hazai részvénypiaci forgalom a korábbi év azonos időszakához képest, míg az augusztusi forgalom több mint felét az OTP-részvények adták. A brókercégek között a Concorde-Erste-Wood hármasból...
szept. 3
16:42
Erdőn-mezőn milliárdos érték lapul (AQUA)
A szabadidejükben az erdőt, mezőt járó magánszemélyek az államot is bevételhez juttatták, a hivatalos felvásárlók az átvett portéka után 66 millió forint közterhet fizettek be a közkasszának.
szept. 3
17:06
Tippmix helyett focirészvények? (Privátbankár)
A veretesebb focicsapatok mérkőzéseinek eredményei az egyesületek részvényárfolyamaira is kihathatnak. Ugyanakkor egy kecsegtető új igazolás is, Cristiano Ronaldo Torinóba szerződésére például csaknem 40 százalékkal ugrott meg a Juventus jegyzése. A KBC Equitas megnézte, mely nagyobb futballklubok részvényeivel lehet a tőzsdén kereskedni, illetve a
szept. 3
17:06
Csökkenő tendenciával indult a kereskedés New York-ban (ProfitLine)
Egyértelmű csökkenő tendenciával indult a kereskedés kedden az amerikai értékpapírpiacokon az előző tőzsdenapi, a pénteki vegyes zárás után.
szept. 3
17:06
A történelemben először esett vissza az elektromos autók eladása (Portfolio)
Az elektromos autók történetében először regisztráltak eladáscsökkenést a világon havi szinten. Júliusban 14 százalékkal, 128 ezerre csökkent az eladott elektromos autók száma a Sanford C. Bernstein befektetési tanácsadó cég kedden...
szept. 3
17:12
Óriási bírságot adna Magyarországnak az OLAF (Privátbankár)
Az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) 2018-as jelentése szerint a korábbi évekhez hasonlóan most sem szerepelt túl jól Magyarország.
szept. 3
17:18
Bréking: elvesztette többségét Boris Johnson (Privátbankár)
Az egyik konzervatív képviselő ma bejelentette, hogy átül a liberálisdemokraták frakciójába.
szept. 3
17:18
Vihar előtti csend a tőzsdéken (Portfolio)
Az irányadó európai részvényindexek lejjebb kerültek kedden, miután a befektetőket a kereskedelmi háború és a Brexittel kapcsolatos bizonytalanság aggaszotta. A magyar tőzsde is lejjebb került a hét második napján, a BUX végül 0,8 százalékos...
szept. 3
17:20
Egyre magasabb az infláció az OECD-országokban (Portfolio)
Elsősorban az élelmiszerárak növekedésére gyorsult a fogyasztói árak emelkedésének üteme a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) tagállamaiban júliusban. Az OECD 35 tagországában átlagosan 2,1 százalékos volt...
szept. 3
17:24
Johnson: nem halasztjuk tovább az uniós kilépést (Portfolio)
Boris Johnson brit miniszterelnök szerint elképzelhetetlen a brit EU-tagság október 31-én esedékes megszűnésének (Brexit) további halasztása. A kormányzó brit Konzervatív Párt kedden elvesztette eddigi egyfős parlamenti többségét, miután...
szept. 3
17:30
Elveszítette többségét a brit kormánypárt az alsóházban (Portfolio)
A kormányzó brit Konzervatív Párt kedden elvesztette eddigi egyfős parlamenti többségét, miután egy képviselő távozott a frakcióból. Boris Johnson kormányfő felszólalásával egy időben jelentették be, hogy Philip Lee egykori igazságügyi...
szept. 3
17:30
Célba veheti a magyar piacot a PKN Orlen (NRGreport)
Folyamatosan bővül a lengyel olajtársaság, a PKN Orlen: célegyenesbe került a Lotos Group felvásárlása, megjelent a cég a szlovák benzinkúthálózat üzemeltetői közt, a következő lépés pedig Magyarország is lehet.

Keresés