Egyre nehezebb helyzetben vannak a brit fintechek, melyek egykor azzal fenyegettek, hogy radikálisan átalakítják az ország nagybankjai által uralt piacát – írja a Financial Times.
A magyarok a nyugdíjjövedelmük több mint felét még mindig az államtól várják, de a fiatalok egyre inkább tisztában vannak az állami ellátás határaival.
Júliusban a bruttó és a kedvezmények nélkül számított nettó átlagkereset 10,7 százalékkal, a kedvezmények figyelembevételével számított nettó kereset pedig 10,9 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn.
Október elsejétől új beruházás-ösztönzési rendszer lép életbe Magyarországon, amelynek célja, hogy a technológiaorientált beruházásokról szóló döntések is Magyarország mellett szülessenek.
Ötmilliárd forintos forgalomnövekedésre számít idén Magyarország legnagyobb online piactere, az eMAG Marketplace, ami egyben a platform 5 éves hazai történetének legkiemelkedőbb eredményét jelenti. A Romániában, Lengyelországban és Bulgáriában is elérhető rendszer mára 4300 eladó közel 1,7 millió termékét kínálja itthon, így az eMAG.hu-n jelenleg é
A modern gazdaság építésének útján tett lépésként értékeli Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök, hogy Lengyelország déli részén új, hatalmas szénbányát nyitnak, amelyből az acélgyártásban használatos koksz alapanyagát termelik majd ki.
A magyar Shapr3D a 6 millió dolláros befektetéssel egyebek mellett a Spotify-jal és a Revoluttal kerül egy polcra. A korábbi körökben 1,5 millió dollárnyi befektetést már kapott a cég.
A hétfői kereskedés második felében vegyesen teljesítenek az irányadó európai részvényindexek, a hangulatra az USA és Kína közötti kereskedelmi háborús feszültség vet árnyékot. A magyar tőzsde a kezdeti, enyhe erősödését ledolgozva immár a pénteki záróértéke alá süllyedt vissza.
Négymillió földtulajdonos van Magyarországon, de csak 200 ezer gazdálkodik, és az 50 százalékuk bérli a földet - mondta Jakab István, az Országgyűlés alelnöke, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) elnöke hétfő reggel az M1 aktuális csatornán.
Még mindig várjuk az ingatlanszakma legkiválóbb fiatal tehetségeinek jelentkezését, küldd el még ma mindenképp az aláírt jelentkezési lapodat! A pénznyereményen túl a legkiválóbbakat különböző szakmai eseményeken való részévétel is várja, az Indotek Group és a Portfolio Csoport által létrehozott "Az Év Ingatlanpiaci Tehetsége" díj átadásával összek
Szöllősi Györgyit senkinek nem kell bemutatni, hiszen 10 éven át volt a közszolgálati televízió meghatározó arca. 2015-től 2018-ig a Hír TV műsorvezetőjeként láthatták a nézők nap mint nap. Október 28-től az ATV Start csapatához csatlakozik. „Nagyon örültem az ATV megkeresésének, izgalommal várom a közös munkát. Világéletemben este voltam képernyő
Jelenleg úgy tűnik, hogy az összes tagállam kész elfogadni” az EU-támogatások jogállamisági feltételrendszerhez kötését – mondta a finn YLE közszolgálati csatornának nyilatkozva vasárnap Antti Rinne. Az Európai Unió soros elnökségét ebben a félévben betöltő Finnország miniszterelnöke mindezt azután mondta, hogy pénteken a témáról egyeztetett Brüssz
Kiadta a friss elemzését a CIG Pannóniával kapcsolatban a Concorde Értékpapír, miután a biztosító múlt héten jelentette be, nagyobb lesz a vesztesége az olasz szerencsejáték-biztosításon, mint azt eddig gondolták. Az elemzés szerint a CIG-re adott korábbi, 315 forintos célár felülvizsgálat alatt van, arra további információk rendelkezésre állása es
Júliusban a bruttó és a kedvezmények nélkül számított nettó átlagkereset 10,7 százalékkal, a kedvezmények figyelembevételével számított nettó kereset pedig 10,9 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn.
A német Rheinmetall fogja gyártani a magyar Leopard 2A7+ általános harckocsik és a Panzerhaubitze 2000-es önjáró tarackok fő fegyverzetét és tűzvezérlő rendszerét – jelentette be a német vállalat weboldalán. A tankok L55A1-es lövegeket kapnak majd, ezeket a korszerű fegyvereket eddig még csak két ország rendszeresítette. A 300 millió eurós megállap
Enyhén bővült a kiskereskedelmi forgalom Németországban augusztusban, ez pedig enyhítheti azokat az aggodalmakat, hogy a feldolgozóipar recessziója kezd lecsapódni a legnagyobb euróövezeti gazdaság fogyasztás által hajtott növekedésében.
Fölényes győzelmet aratott a vasárnapi előrehozott parlamenti választásokon az Osztrák Néppárt. A Sebastian Kurz vezette konzervatív párt a voksok 38,4 százalékát szerezte meg az előzetes végeredmények szerint.
PPC specialista, DTP operátor, CRM specialista. Te tudod mit takarnak ezek a foglalkozások? Kár, pedig kifejezetten jól fizető pozíciókról van szó, és nem igényelnek olyan extra tudást vagy képességet, amelyet ne lehetne megtanulni belátható...
A fuvarozással foglalkozó Prevost Hungária Kft. 40 db új, Renault T520-as nyerges vontatóval bővíti flottáját. A különleges átadáson számos olyan mondat is elhangzott, amely a két cég kihívásaira és jövőjére is rávilágított. A Prevost Hungária Kft. 200 nyerges vontatóval igazi nagyvállalat a fuvarozók között. A flotta 140 T modellt számlál, melyek
Főként az adócsökkentések, a versenyszféra és a közszféra béremelései, illetve a jelentős gazdasági növekedés hatására – a családi adókedvezményekkel együtt – 86 százalékkal emelkedtek a nettó keresetek.
A német munkanélküliség váratlanul csökkent szeptemberben. A gazdasági lassulás többnyire a feldolgozóipari szektorból származik, mégis a munkanélküliség tízezerrel csökkent szeptemberre. Ez azt sugalja, hogy Európa legnagyobb gazdaságának munkapiaca egyenlőre immunisnak tűnik a gazdasági konjunktúra lassulására.
A WholeFruit csokoládégyártó módszer nem csak a kakaóbabot, de az egész kakaógyümölcsöt hasznosítja. A Mondelez a héten már be is mutatja az ezzel az eljárással készült, új termékeit az USA-ban.
A WholeFruit csokoládégyártó módszer nem csak a kakaóbabot, de az egész kakaógyümölcsöt hasznosítja. A Mondelez a héten már be is mutatja az ezzel az eljárással készült, új termékeit az USA-ban.
A megadott határidőre hétfőn befejezi a rezsiutalványok kézbesítését a Magyar Posta - közölte a posta az MTI-vel hétfőn. Az utalványokat 2020. március 31-ig lehet beváltani.
Miközben az úgynevezett Virtuális Erőmű Program önmagában jelentősen hozzájárult az energiafelhasználás hatékonyságának javulásához, amit Áder János köztársasági elnök a New York-i ENSZ-klímacsúcs résztvevőinek figyelmébe ajánlott a héten, és a kezdeményezés nyomán már több ország is beindította a maga saját programját, összességében valószínűleg m
Nehéz kenyér az online piramisjátékozás, hiszen gyakorlatilag minden sémának előbb-utóbb az a vége, hogy a korai beszállók felmarkolnak egy csomó pénzt, a kései beszállók pedig elbukják az összes tőkéjüket. Néhány rutinos online hálózatépítő megelégelte, hogy újra és újra kirúgják alóluk a széket, így kitalálták, hogy befektetési portfóliót építene
Miközben egyes előrejelzések azzal riogatnak, hogy a gyártásban dolgozó munkahelyek közel 10%-át elveszik majd a robotok, Ryan Bourne, a Cato Institute gazdasági igazgatója szerint az átalakulás lassú lesz és azoknak, akiknek a robotok valóban fenyegetik a munkahelyeit, bőven lesz idejük átképezni magukat más munkakörök ellátására – írja a Fox Busi
A kereskedelmi háború újabb fejleménye is lehet, hogy felreppent a híresztelés kínai részvények eltávolításáról az amerikai tőzsdékről. Ezt később cáfolták, de estek a kínai papírok. A forint erőt gyűjt, az OTP már annyit ostromolta a 12 800-at, hogy lassan illene áttörnie. Ma jön egy Opus-jelentés.
A vártnál is nagyobb az érdeklődés a nagycsaládosok autóvásárlási támogatása iránt, az elmúlt három hónapban már több mint 14 ezren igényelték - mondta a család- és ifjúságügyért felelős államtitkár.
A vártnál is nagyobb az érdeklődés a nagycsaládosok autóvásárlási támogatása iránt, az elmúlt három hónapban már több mint 14 ezren igényelték - mondta a család- és ifjúságügyért felelős államtitkár.
Több mint hat és fél éve, 79 hónapja töretlenül nőnek a reálbérek Magyarországon, csak az elmúlt egy évben hétszázalékos volt az emelkedés üteme - mondta Varga Mihály a friss kereseti adatokat kommentálva a tárca közleménye szerint hétfőn.
Az Európai Parlamenti jogi szakbizottsága a ma délelőtti ülésén 12:9 arányban ismét kimondta, hogy megítélése szerint összeférhetetlenség áll fent Trócsányi László európai uniós biztosi posztja és (korábbi) ügyvédi irodai tevékenysége között, ezért nem javasolja a posztra őt a szakbizottság. Most a döntés az Európai Bizottság elnökjelöltjének kezéb
Több mint 11 éves mélypontra csökkent a munkanélküliségi ráta az euróövezetben augusztusban. Az Európai Unió statisztikai hivatala (Eurostat) által hétfőn kiadott jelentés szerint az euróövezet 19 tagállamában a szezonális kiigazítással számolt munkanélküliségi ráta 7,4 százalékra süllyedt, ami 2008 májusa óta a legalacsonyabb érték. Elemzők a júli