Egyesülhet a Thalys és a Eurostar nemzetközi vasúttársaság, és így egy vállalat működtetheti az Amszterdam és Párizs között közlekedő, illetve a Brüsszelt Londonnal, Párizzsal, Amszterdammal és Kölnnel összekötő szuperexpresszeket.
Sokkal több műanyagot fogyasztunk a mindennapokban, mint gondolnánk: az ételekkel és italokkal akaratlanul is mikroműanyagokat viszünk be a szervezetbe, amiről még egyelőre nem tudjuk, milyen hatással van ránk pontosan, de valószínűsíthető, hogy nem túl egészséges a rendszeres fogyasztásuk. Az alábbi tippekkel minimalizálhatja a testbe kerülő műany
Az idei évben a Fliegl - Abda Gépgyártó Kft. mérföldkőhöz érkezett, mivel az a megtiszteltetés érte, hogy a Fliegl cégcsoport életében először Nemzetközi Partnertalálkozót és bemutatót rendezhetett 2019. szeptember 20-án Lébényben, a nemzetközi és hazai sajtó képviselői számára. Az egész napos program keretében gyárbejárást és gyakorlati gépbemutat
A helyi termelők piacra jutásnak elősegítésére 350 millió forintos fejlesztéssel új vásárcsarnok építését kezdi meg az önkormányzat - közölte a polgármester hétfőn az MTI-vel.
A 100 forintos érmék alapanyagát korszerűbb fémötvözetre cseréli a Magyar Nemzeti Bank. A jelenleg használt 100 forintos érmék továbbra is forgalomban maradnak - derül ki az MNB közleményéből.
Míg a szén-dioxid-kibocsátás csökkentését tekintve Magyarország az Európai Unió azon kevés országa közé tartozik, amelyek nagyon jól állnak, addig az energiahatékonyságot és a megújuló energiaforrásokat illetően már korántsem ilyen kedvező a kép. A megújulóenergia-felhasználásra kitűzött 14,65 százalékos magyar cél elérése 2020-ig azzal együtt sem
Az osztrák tulajdonos csődje nem jelenti automatikusan a magyar Neckermann csődjét, a magyar leányvállalat pénzügyi helyzete stabil és távol áll a fizetésképtelenségtől – mondta el Neckermann Magyarország ügyvezetője, Békefi Veronika a turizmus.comnak adott interjúban.
Júliusban a bruttó és a kedvezmények nélkül számított nettó átlagkereset 10,7 százalékkal, a kedvezmények figyelembevételével számított nettó kereset pedig 10,9 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest - közölte...
A növekedés annak is köszönhető, hogy a foglalkoztatáspolitikában jelentős változások történtek 2010 óta – mondta a Pénzügyminisztérium foglalkoztatáspolitikáért és vállalati kapcsolatokért felelős államtitkára.
A 100 forintos érmék alapanyagát korszerűbb fémötvözetre cseréli a Magyar Nemzeti Bank. A jelenleg használt 100 forintos érmék továbbra is forgalomban maradnak. A forgalomban levő 100 forintos érme külső megjelenése és legfontosabb...
A horvát miniszterelnök abban bízik, hogy az Európai Bizottság zöld utat ad Horvátország felvételének a schengeni övezetbe. Ez a horvát várakozások szerint október 16-án történhet meg. Lehet azonban, hogy a szlovének elrontják majd a horvátok örömét.
1,3 milliárd forintos árbevétellel zárta az első félévet az OTT-ONE Nyrt., amely az előző év azonos időszakához képest 22 százalékos növekedést jelent.
A fűtőberendezések, kémények ellenőrzésére, karbantartására hívja fel a figyelmet az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság a fűtési szezon közeledtével a szén-monoxid-mérgezések és a lakástüzek megelőzése érdekében.
Az osztrák tulajdonos csődje nem jelenti automatikusan a magyar Neckermann csődjét, a magyar leányvállalat pénzügyi helyzete stabil és távol áll a fizetésképtelenségtől – mondta el Neckermann Magyarország ügyvezetője, Békefi Veronika a turizmus.comnak adott interjúban.
A csalók különböző cégek, intézmények nevében veszik rá a gyanútlan kártyabirtokosokat, hogy adják meg személyes és kártyaadataikat, gyakran hamis weboldalakon keresztül.
200 ezer liter gázolaj van annak az orosz halászhajónak a belsejében, amely egy napig égett a Norvégia északi részén, Tromsö Breivika nevű kikötőjében. A hajó az oldalára dőlt és megfeneklett. A halászhajó fedélzetén egy ammóniát tartalmazó, robbanásveszélyes tartály is van, ezért a környéken 100 embert kellett kimenekíteni.
Ha az európai uniós versenyhatóság is jóváhagyja a Thalys és a Eurostar fúzióját, egyetlen vasúti óriáscég alá rendelhetik a Brüsszelt Londonnal, Párizzsal, Amszterdammal és Kölnnel összekötő szuperexpresszek működtetését.
Közhely, de igaz, hogy az 1997 után született Z generáció tagjainak olyan világban kell helytállnia, ami minden eddiginél zűrzavarosabb helynek tűnik. Pedig a lehetőség mindenkinek adott, hogy a saját kezébe vegye az irányítást – mondja Soós Dávid, a Lead yourself! mozgalom alapítója, aki maga is szorongó tiniből lett sikeres vállalkozó és transzfo
Korszerűbb fémötvözetre cseréli a 100 forintos érmék alapanyagát a Magyar Nemzeti Bank. A jelenlegi érme külső megjelenése és legfontosabb paraméterei nem változnak.
A Személyes Vállalkozói Mentorprogram keretében a mentoráltak teljesen ingyen, tapasztalt vállalkozók (mentorok) segítségét vehetik igénybe vállalkozásuk dinamizálásához, növekedési pályára helyezéséhez.
Keddtől lesz igényelhető a diplomájuk megszerzéséhez szükséges nyelvvizsgával nem rendelkező főiskolai és egyetemi hallgatók számára a nyelvtanulási diákhitel.
Négymillió földtulajdonos van Magyarországon, de csak 200 ezer gazdálkodik, és az 50 százalékuk bérli a földet - mondta Jakab István, az Országgyűlés alelnöke, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) elnöke hétfő reggel az M1 aktuális csatornán.
Az magától értetődő, hogy ami a cégé volt, az nem megy a süllyesztőbe, de a Mezort Zrt., Simicska Lajos cégbirodalmának agrár-ékköve mától nem létezik.
Az Országgyűlés gazdasági bizottsága alkalmasnak ítélte Kandrács Csabát, a Magyar Nemzeti Bank alelnöki posztjára, a jelöltet a kinevezése előtt hétfőn hallgatta meg a parlamenti testület.
Keddtől lesz igényelhető a diplomájuk megszerzéséhez szükséges nyelvvizsgával nem rendelkező főiskolai és egyetemi hallgatók számára a nyelvtanulási diákhitel.
Korszerűbb fémötvözetre cseréli a 100 forintos érmék alapanyagát a Magyar Nemzeti Bank; az új érmék jövő májusban kerülhetnek a készpénzforgalomba, mellettük a jelenlegi 100 forintosok is használhatók lesznek – közölte a jegybank az MTI-vel hétfőn. Az érme külső megjelenése és legfontosabb paraméterei, például az átmérő és a vastagság nem változik,
200 ezer liter gázolaj van annak az orosz halászhajónak a belsejében, amely egy napig égett a Norvégia északi részén, Tromsö Breivika nevű kikötőjében. A hajó az oldalára dőlt és megfeneklett. A halászhajó fedélzetén egy ammóniát tartalmazó, robbanásveszélyes tartály is van, ezért a környéken 100 embert kellett kimenekíteni.
Szeptemberben a vártnál nagyobb mértékben, másfél éves mélypontra csökkent a németországi infláció a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis hétdőn közzétett jelentése alapján.
A november végéig 33,2 kilométeresre bővülő útszakasz mintegy nettó 66 milliárd forintba került, a beruházás jelentősen javítja Kaposvár és a Balaton közúti kapcsolatának minőségét.
Ön vajon mit tenne, ha reggel kinézne az ablakon és azt látná, hogy az autójának belsejét darabjaira szedték? Nemcsak az órája ébresztette fel ugyganis azt a prügyi sértettet, aki hajnalban látni vélet lakásának ablakából amint egy férfi dühében éppen darabokra szedi az autóját. – írta a Police.hu Gyakorlatilag atomjaira szedte a kocsi belsejét Jár
Egymás után érkeznek a hírek a Saudi Aramcóról, a világ legnagyobb olajipari vállalata akár a világ legnagyobb piaci értékű vállalata is lehet, és a jövőre tervezett osztalék sem csekély.
Szeptemberben a vártnál nagyobb mértékben, másfél éves mélypontra csökkent a németországi infláció a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis hétdőn közzétett jelentése alapján.