2021. október 13. szerda

okt. 13
0:06
Újabb csúcson a BUX (Infostart)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 106,86 pontos, 0,20 százalékos emelkedéssel, 54 539,42 ponton zárt kedden.
okt. 13
0:06
Hamis PCR-tesztekkel kereskedő bűnbandát fogott el a rendőrség (Adózóna)
Elfogtak egy hamis PCR-tesztekkel kereskedő bűnbandát, amely az eddigi adatok szerint csaknem száz sértettet több mint hétmillió forinttal károsított meg – közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda a police.hu oldalon.
okt. 13
0:10
Ötezer háztartás energia-ellátását oldja meg az új ösküi napelempark (Infostart)
2030-ra a villamosenergia-termelés 90 százaléka szén-dioxid-kibocsátás nélkül történhet, ezen az úton pedig jelentős lépés a mostani.
okt. 13
0:12
Jelentős összegű hitelt fizetett vissza a Lufthansa (ProfitLine)
A Lufthansa 2,16 milliárd eurónyi forrást vont be a tőkeemeléssel.
okt. 13
1:06
Idei román gazdasági növekedésre számít az IMF (ProfitLine)
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) az idén 7 százalékos román gazdasági növekedésre számít, miután 1 százalékponttal javította korábbi előrejelzését a kedden közölt őszi Világgazdasági kilátások (World Economic Outlook, WEO) jelentésében.
okt. 13
2:06
Emelkedett a 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama (ProfitLine)
Hozamemelkedés mellett értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet (dkj) keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
okt. 13
2:36
Megegyeztek a jövő évi béremelés részleteiről a postánál (ProfitLine)
Megegyezett a jövő évi 9 százalékos béremelés részleteiről a Magyar Posta vezetése és a két legnagyobb postai szakszervezet, a béremelésen túl a minimum 15 éves munkaviszonnyal rendelkezők egyszeri bérjellegű kifizetést is kapnak - tájékoztatta a Magyar Posta Zrt. kedden az MTI-t.
okt. 13
3:06
Az előzőhöz képest kisebb globális gazdasági növekedést vár idén az IMF (ProfitLine)
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) az előző, júliusi prognózisához képest minimálisan kisebb világgazdasági növekedést jelez az idei évre kedden ismertetett előrejelzésében.
okt. 13
3:36
A tavalyi válság mélypontja óta a legalacsonyabb lett a ZEW német gazdasági hangulatindexe (ProfitLine)
A piaci várakozásoknál nagyobb mértékben romlott tovább októberben a ZEW gazdaságkutató intézet német gazdasági hangulatindexe és 2020 márciusa, a tavalyi válság mélypontja óta a legalacsonyabb értéket érte el.
okt. 13
4:12
A magyar nyugdíj korhatár 16 (!) évre csökkentését igéri az Mkkp (ProfitLine)
Váratlan, a jövőbeli nyugdíjasokat jelentősen érintő politikai bejelentés tett az Mkkp a hazai nyugdíjkorhatárral kapcsolatosan.
okt. 13
4:15
Napelemparkot adtak át Veszprém megyében (okosipar.hu)
Napelemparkot adtak át kedden a Veszprém megyei Öskün. A tíz megawatt teljesítményű erőmű több mint ötezer család villamosenergia-ellátását biztosítja. Steiner Attila, az Innovációs és Technológiai Minisztérium körforgásos gazdaság fejlesztéséért, energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára az átadó ünnepségen hangsúlyozta: a kormány azt célo
okt. 13
4:18
Mit kell tudni az ingyen napelemes programról? (Alternatív Energia)
Decembertől nyújthatók be a pályázati kérelmek a 100 százalékban vissza nem térítendő napelemes pályázatban.
okt. 13
4:36
Az 5 legggyakoribb csomagolási hiba webshopos rendeléseknél (GazdaságPortál)
Felgyorsult világunkban a technológia fejlődésével egyre többen használják ki az internet nyújtotta lehetőségeket. A koronavírus idején sokan kényszerültek üzletük bezárására vagy szüneteltetésére, így aki továbbra is értékesíteni szeretett volna, egy webshop indításában láthatta meg a lehetőséget. Egy webáruháznak megannyi tényező mellett a csomag
okt. 13
4:39
A Siemens kapcsolja össze digitálisan az Expo 2020 épületeit (New Technology)
A dubaji világkiállítás legfontosabb infrastruktúra-digitalizációs partnereként a Siemens az expo hatalmas, Monaconál kétszer nagyobb területén bemutatja, hogyan lehet egy város épületeit, gépeit és létesítményeit okos technológia segítségével összekapcsolni. A Siemens MindSphere nevű ipari IoT megoldása tölti be az Expo 2020 központi idegrendszeré
okt. 13
4:45
Kabát Péter számára véget ért a Survivor (Márkamonitor)
Csak pár másodpercen múlt, de Kabát Peti alulmaradt a versenyben, így számára véget ért a játék, míg a Guazabarában a Védettségi nyakláncot Juliska szerezte meg, így ő már biztosan benne van a Top 3-ban.   Szerdai előzetes: Rózsa hátba támadja Mátét? (10.13.) Vajon a Törzsi Tanácson újabb fordulatok sokkolják majd a játékosokat? További részletek s
okt. 13
5:06
Biztossá tenni a bizonytalant: nemcsak a túlélést, de akár 30%-kal nagyobb profitot is hozhat az agilitás a vállalatoknak (ProfitLine)
Az elmúlt években a vállalatok többségét a gyorsuló digitalizáció, a globalizáció és az automatizáció kihívásai tartották lázban, aztán megérkezett a koronavírus és magasabb fokozatra kapcsolt a túlélésért folytatott harc. Miközben több százezer cég húzta le a rolót világszerte, azok a vállalatok kaptak erőre, melyek képesek voltak rugalmasan és gy
okt. 13
5:06
A napelemek jelenthetik a megoldást a cégeknek a szárnyaló áramárak ellen (NRGreport)
A hazai kereskedelmi és ipari ingatlanok lapos tetői ideális helyszínt és szinte végtelen növekedési lehetőséget kínálnak a napelemes rendszerek kiépítésére, ami mindinkább elérhető, gazdaságilag életképes és racionális beruházás a vállalkozások számára. Ehhez a fenntarthatósági elvárásoknál is erőteljesebb motivációt jelenthet a villanyszámlák mas
okt. 13
5:15
Ezzel az ablakkal nem lenne többé villanyszámlánk (Tiszta Jövő)
Okosablakot fejlesztettek Németországban, az ablakkal pénzt spórolnak és még a környezetnek is jó.
okt. 13
5:15
A JOY magazin elkészítette az Ország Szextesztjét (Márkamonitor)
A magyar 18-49 éves nők több mint fele négy partnerrel bújt eddig ágyba a JOY magazin rendhagyó reprezentatív felmérése szerint. Az Ország Szextesztje című online kutatás arra is fény derített, hogy Magyarországon melyek a legkedveltebb pózok.   A fiatal magyar nők többségének tíznél kevesebb szexpartnere volt az élete során – derül ki a JOY magazi
okt. 13
5:15
Először jelenik meg Magyarország az intelligens közlekedési rendszerek legnagyobb kiállításán (okosipar.hu)
Első alkalommal jelenik meg Magyarország nemzeti standdal az intelligens közlekedési rendszerek és szolgáltatások területének legnagyobb szabású nemzetközi találkozóján, az ITS World Congress nevű konferencián és kiállításon – mondta Palkovics László kedden a hamburgi rendezvényen. Az innovációs és technológiai miniszter az MTI-nek telefonon elmond
okt. 13
5:36
Földgáz-krízis: kell-e aggódni a magyar fogyasztóknak? (Menedzsment Fórum)
A nemzetközi gazdasági sajtóban hetek óta fontos téma az energiaárak féktelen emelkedése. A fogyasztók számára komoly költséget jelentő áremelkedésen túl már azzal is riogatnak sok helyen, hogy gázhiány lesz a télen. Adódik a kézenfekvő kérdés, hogy mi lesz a hazai fogyasztókkal?
okt. 13
5:36
Kap-e újabb gyomrost az Orbán-kormány? Megkezdődött a meghallgatás (Privátbankár)
A héten megkezdte a meghallgatásokat az Európai Bíróság a jogállamisági mechanizmusról, amelynek ügyében tavasszal nyújtott be keresetet a magyar és a lengyel kormány. Ha jóváhagyja a mechanizmust, a jövőben uniós forrásokat vonhatnak meg azoktól a tagországoktól, amelyek megsértenek bizonyos jogállamisági kritériumokat. Brüsszel a Helyreállítási A
okt. 13
5:36
Megemelte idei magyar GDP-növekedési előrejelzését az IMF (ProfitLine)
Jelentős mértékben feljavította előző prognózisához képest magyar gazdasági növekedési előrejelzését a Nemzetközi Valutaalap (IMF) kedden publikált Világgazdasági kilátások (World Economic Outlook, WEO) jelentésében. Eszerint a közép-kelet-európai régióban Magyarország éri el az idén a legnagyobb GDP-növekedést.
okt. 13
5:45
Dubajban terjeszkedik tovább a magyar Swapp utóelőfizetős szolgáltatás (Márkamonitor)
Bécs és Budapest után Dubajban is elindítja havidíjas autóelőfizetős szolgáltatását a Swapp. A részben magyar startup a helyi befektetők érdeklődése és a kedvező piaci feltételek miatt döntött a közel-keleti piacra lépés mellett.    A Swapp havi előfizetéses rendszerben kínál személygépkocsikat futamidő vagy hűségidő nélkül. A vállalatot magyar szá
okt. 13
5:45
A pandémia legnehezebb időszakában is 115 százalékos teljesítmény (New Technology)
A HAHN+KOLB Hungária Kft. húsz éve biztosít különböző megoldásokat a magyar piacon. Cikksorozatunk első részében a cég hazai történetét mutattuk be. A második részben a vállalat jelenéről és jövőjéről beszélgettünk Németh Zoltánnal, a HAHN+KOLB Hungária Kft. ügyvezető igazgatójával. Minőségi segítség nyújtása A partnereinknek különböző eszközökre v
okt. 13
5:45
Az új talajfertőtlenítő rovarölő szer egyúttal starter műtrágya is (Agrárágazat)
Kalászos Gabona Fórumán új talajfertőtlenítő rovarölő szerét mutatta be a termelőknek a Sumi Agro Hungary
okt. 13
5:45
Mindössze 3 m szállítási szélesség valamennyi jelenlegi Big X sorozatnál (GépMax)
3 méter szállítási szélesség a Krone Big X sorozat gépeinél.
okt. 13
5:45
Szépség és harmónia – ezt kellett felöltöztetni (Transpack)
A pati mákolajos szappan csomagolásával nyert különdíjat a 2021-es Hungaropack Csomagolási Versenyen a Kompress.
okt. 13
5:48
Időjárás: Megint esni fog, ráadásul havaseső, hózápor is lehet! (Agroinform)
Hótaposó még nem kell, de hűvös, őszi napunk lesz.
okt. 13
5:54
Nemcsak a túlélést, de sokkal nagyobb profitot is hozhat az agilitás a vállalatoknak (Piac és Profit)
Az elmúlt években a vállalatok többségét a gyorsuló digitalizáció, a globalizáció és az automatizáció kihívásai tartották lázban, aztán megérkezett a koronavírus és magasabb fokozatra kapcsolt a túlélésért folytatott harc. Miközben több százezer cég húzta le a rolót világszerte, azok a vállalatok kaptak erőre, melyek képesek voltak rugalmasan és gy
okt. 13
6:06
Ezrével menekülnek a taxisok a sárga kocsikból (Infostart)
Körülbelül kétezer taxis tűnt el a főváros utcáiról a pandémia kezdete óta. Az Országos Taxis Szövetség elnöke azt mondta: csúcsidőben nehéz autóhoz jutni, de erről nem a munkaerőhiány, hanem a dugók tehetnek.
okt. 13
6:06
kártevővel szennyezett rizst hív vissza a Tesco (ProfitLine)
Szabad szemmel is látható, élő állati kártevők jelenléte miatt visszahívta az 1 kilogrammos Hearty food márkájú rizst a Tesco-Global Zrt. - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) honlapján kedden.
okt. 13
6:06
Ketyeg a kamatbomba: egy egyszerű hiteltrükkel elkerülheted a törlesztőrobbanást (Pénzcentrum)
Bizony, vége a jó világnak! Az MNB, nemrég megkezdett kamatemelési ciklusának hatásai szépen lassan begyűrűznek a lakossági hitelpiacra (is), így pedig nemsokára az eddigi, rekordalacsony kamatkörnyezetnek is búcsút inthetünk. Aki lakásvásárláson gondolkodik, annak is érdemes mielőbb lépnie, és még a drágulás előtt valamilyen fix kamatozású hitelte
okt. 13
6:06
Lehűtik a környezetet a nagy napelemparkok (NRGreport)
Tudósok műholdas technológiát alkalmazva először mutatták ki, hogy a nagy napelemparkok lehűtik a környezetüket.
okt. 13
6:15
Megjelent a Harry Potter szerzőjének új regénye, A karácsonyi malac (Márkamonitor)
Megérkezett 2021 egyik legjobban várt – gyerekeknek és gyereklelkű felnőtteknek szóló – regénye, A karácsonyi malac. A Harry Potter-sorozat óta ez az első történet, amelyet Rowling kifejezetten gyerekeknek írt. Magyarországon az Animus Könyvek gondozásában jelent meg.   Bár J.K.Rowling tavaly világszerte elérhetővé tette előbb online, később pedig
okt. 13
6:15
Soha nem volt még olyan magas a babaváró hitel referenciakamata, mint most októberben (Bank360 blog)
Ismét emelkedett a babaváró hitel ügyleti kamatát meghatározó referenciakamat, az ÁKK által közzétett új érték 2,22 százalék - ez 18 bázispontos emelkedésnek felel meg az előző havi referenciaértékhez képest.
okt. 13
6:15
A Coca-Cola HBC vállalja, hogy karbonsemlegessé válik 2040-ig (okosipar.hu)
A Coca-Cola HBC AG ma vállalást tett arra, hogy 2040-ig a teljes értéklánca karbonsemlegessé válik. A tudományosan megalapozott célkitűzés révén a vállalat 2030-ig 25%-kal, a következő évtizedben pedig további 50%-kal csökkenti az üvegházhatású gázokból keletkező közvetlen és közvetett kibocsátását a teljes értékláncon belül.  Mivel a vállalatcsopo
okt. 13
6:21
Brutálisan drágul a benzin, mikor lesz ebből elegünk? (Növekedés)
Történelmi csúcsot döntöttek az üzemanyagárak, a folyamatos növekedés miatt sokan azt kérdezik, mikor kezdik el letenni a kocsit az emberek. Utánajártunk, és bár senki nem örül a drágulásnak, messze van még az a szint, aminél tömegesen maradnának garázsban az autók. Már ha egyáltalán eljön.
okt. 13
6:21
Így védekezz a rágcsálók ellen: 5 házi trükk ultrahanggal (Agrárágazat)
Mezőgazdaságban, kertes házban is van szelíd megoldás a rágcsálók elleni védelemre!
okt. 13
6:24
Ez már a felzárkózás évtizede lehet (vg.hu)
Óriási előnyre tehetett szert a gazdaság a gyors kilábalással.
okt. 13
6:27
Debrecenbe kéne menni – növénytermesztési tanácskozáson jártunk az épp ünneplő intézetben (Mezőhír)
Jelenleg a 200 hektáros kísérleti telep 140 hektárnyi öntözött területtel rendelkezik, ez tovább bővül majd.
okt. 13
6:30
Munkaidőkeret: visszafizettethető-e a bér, ha kevesebbet dolgozik a munkavállaló? (Adózóna)
A járványügyi helyzetben sok vállalkozás rákényszerült arra, hogy éljen a rugalmas foglalkoztatási lehetőségekkel, amelyek közül a legfontosabb a munkaidőkeret alkalmazása. Ezzel összefüggésben több olyan írás is megjelent a közelmúltban, melyek szerint egyes munkáltatók a munkaidőkeretben foglalkoztatott munkavállalókkal "visszafizettetik" a bérük
okt. 13
6:36
Nft piacteret indít a Coinbase (Kripto Akadémia)
Valószínűleg még idén elindul a legnagyobb mainstream kripto tőzsde által fejlesztett NFT piactér. A Coinbase NFT Ethereum alapú tokenek kibocsátását és kereskedését fogja lehetővé tenni, később azonban más blokkláncokat is felvehet a kínálatába, derült ki az oldal tegnap közzétett bejegyzéséből.…
okt. 13
6:36
Valami elképesztőt tett az emberek vagyonával a koronavírus, nem is gondolnád, hova ment a sok pénz (Portfolio)
Mágikus szinthez, 200 ezermilliárd euróhoz ért a háztartások vagyona a világon, a koronavírus a megtakarítási ráta éles emelkedését hozta magával. A „kikényszerített megtakarításokról” szóló tavalyi évben azonban nem a részvények voltak a nagy nyertesei a visszafogott fogyasztásnak, pedig sokan ezt gondolhatják. A versenyt a bankbetétek nyerték, ne
okt. 13
6:36
Így emelkedtek a bolti árak (Azenpenzem)
Miközben egy év alatt hivatalosan 4,4 százalékkal drágultak az élelmiszerek, az Azénpénzem.hu által figyelt közel 20 termékek tartalmazó kosár több boltban is bő 13 százalékkal kerül most többe a tavalyinál. Az áruházláncok, online boltok közötti különbség ugyanilyen összevetésben mintegy 40 százalékos.
okt. 13
6:36
McKinsey: a fizetési piac újra fel fog támadni (FinTechRadar)
A globális fizetési szektorról adott ki rövid jelentést a McKinsey. A dokumentum a pénzügyi cégeket több módon is megviselő 2020-as év hatásait és az ebből fakadó trendeket ismerteti.
okt. 13
6:42
Minden, amit a családi vagyontervezésről tudni kell (KKV Magazin)
Mérföldkő a magyarországi family office üzletág számára: elkészült az első olyan elemzés, amely a nyilvánosság számára is közérthető módon mutatja be a family office keretében történű együttműködést a bankok, alapkezelők, és a bizalmi vagyonkezelők között.
okt. 13
6:45
Séfek séfe: Krausz Gábor csapata lealáz mindenkit, fogynak az ellenfelek a konyhában (Márkamonitor)
Hatalmas harcot vívott a konyhában a Séfek Séfe három csapata! Ördög Nóra hatalmas csavarának köszönhetően pedig teljes lett a káosz a főzés alatt!   ÖSSZEFOGLALÓ CIKK Krausz Gábor csapata lealáz mindenkit, fogynak az ellenfelek a konyhában   ADÁSRÉSZLETEK A kékektől érkezett erősítés a feketékhez, el is mondta: Sz*r az étel   Legyen harc: Viki sze
okt. 13
6:45
Tavaly decemberben volt utoljára ilyen olcsó a szójabab (Agrofórum)
Megérkeztek a mínuszok az agrárpiacokra. Chicagóban a kukorica 2 százalékkal, a szójabab 2,4 százalékkal, a repce pedig 2,7 százalékkal lett olcsóbb. Kivételt jelentett a búza a maga enyhe, 0,3 százalékos áremelkedésével. Európában a repce és a kukorica zárta értékcsökkenéssel a napot, miközben a malmi búza és a takarmánybúza árszintje emelkedett.
okt. 13
6:45
A gyártási pontosságban nem ismer kompromisszumot (New Technology)
A kezdetben magyar, később pedig magyar-német vállalatként működő Alutech Kft-t 1993-ban alapították Kállón. Később teljes egészében német tulajdonba került, végül 2005-ben vásárolta fel a holland Bons&Evers Holding, melynek égisze alatt működik a mai napig. A kállói üzemben kizárólag alumínium alkatrészek süllyesztékes kovácsolását és CNC forgácso

Keresés