2021. október 30. szombat

okt. 30
0:09
Budapesten háromszor annyi ideig kell félretenni a mediánbért egy használt lakásra, mint egy kisvárosban (ProfitLine)
A Központi Statisztikai Hivatal tájékoztatása alapján 333 825 forint volt a bruttó mediánbér augusztusban, míg a bruttó átlagbér 426 507 forintot tett ki. A Bank360 közleményéből kiderül, hány évig kell dolgozni, hogy összegyűljön a tőke egy saját ingatlanra.
okt. 30
1:09
Magyar innováció nyert ezüstérmet az év egyik legfontosabb egészségügyi startup versenyén (ProfitLine)
A gyógyszerfejlesztési módszereket hatékonyabbá tévő, állatkísérletet minimalizáló Appercell-t díjazta a nemzetközi zsűri az EIT Health európai egészségügyi innovációs programjában
okt. 30
2:03
Vezető tisztségviselők jutottak AutoWallis részvényhez a Munkavállalói Résztulajdonosi Program keretében (ProfitLine)
Az AutoWallis által indított Munkavállalói Résztulajdonosi Program (MRP) 2019-es programja keretében kitűzött célok teljesültek, így a programban részt vevő vezető tisztségviselők összesen 16,6 millió darab részvényre váltak jogosulttá. A részvényeket az MRP szervezet 19,9 millió részvényéből kapták meg, így a szervezet részesedése az 5 százalékos
okt. 30
3:03
Vezető tisztségviselők felelőssége a cégre kiszabott bírságért – akár több milliárd forint is lehet a tét (ProfitLine)
Az ügyvezetőkre egy vállalkozás vezetése során nagy felelősség hárul. Nem csak a mindennapi működés személyi és tárgyi feltételeinek, valamint a profitábilis működés biztosítására kell folyamatosan ügyelniük, de arra is, hogy a vállalkozás tevékenysége mindenben megfeleljen a jogszabályi követelményeknek. Amennyiben ez mégsem így történik, a vállal
okt. 30
4:18
Még mindig tombol a chiphiány (okosipar.hu)
A kulcsfontosságú alkatrész továbbra is nehezen szerezhető be, ami komolyan sújtja az európai autógyárakat, illetve azok beszállítóit. Az eeNews az Alix Partners tanácsadó cég előrejelzésére hivatkozva azt írja, hogy egy normál szállítási adottságokat garantáló évhez képest idén 7,7 millióval kevesebb gépjármű készül a világon, ami kb. 210 milliárd
okt. 30
4:42
Kisebb jelentőségű őszi repcekártevők (Agrofórum)
Az őszi káposztarepce vetések az ősz folyamán a legkülönbözőbb állati károsítók támadásának vannak kitéve. Egy részük tényleg látványos, sok esetben az állomány létét veszélyeztető kártételt okozhat. Ilyenek pl. a repcebolha, a káposztabolhák, a repcedarázs, de akár még a mezei rágcsálók is. Vannak ugyanakkor olyan, kisebb jelentőségű kártevők, ame
okt. 30
4:42
Robotok segítik a pénzügyi szektor digitális fejlődését (New Technology)
Jelentősen csökkenő ügykezelési idő, javuló ügyfélélmény, csökkenő működési költségek, a monoton feladatok alól felszabaduló kollégák – többek között ezekkel az előnyökkel jár, ha egy pénzintézet szoftverrobotot vet be. A következő időszakban globális szinten évente átlagosan jóval tíz százalék fölötti növekedés várható ezen a piacon. Látványos vál
okt. 30
4:45
Októberi kereskedési versenyünk részeredményei (2021.10.28.) (Kripto Akadémia)
Október 1-én vette kezdetét a hatodik Kripto Akadémia trading race. A hónap végéig tartó, 2000 dollár összdíjazású kereskedési versenyen bárki részt vehet, aki rajtunk keresztül regisztrál a Binance oldalára. A verseny szabályait itt foglaltuk össze. Az aktuális állásról a lenti…
okt. 30
4:51
Magyar kutyák is szimatolják a koronavírust Abu-Dzabiban (Forbes)
Egyes kutyák száz százalékos magabiztossággal szagolják ki a fertőzötteket az arab ország repterén, a helyi hatóság pedig a Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat kiképzett kutyáit is alkalmazza. A leggyorsabb és legolcsóbb
okt. 30
4:57
Több éjszakai BKK-járat menetrendje is változik az óraátállítás miatt (Adózóna)
Az óraátállítás miatt több éjszakai BKK-járat menetrendje is változik vasárnap hajnalban – tájékoztatta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken az MTI-t.
okt. 30
5:03
A magyar gyerekek háromnegyede videójátékozik (ProfitLine)
A 6-18 éves magyar gyerekek háromnegyede játszik videójátékkal, közülük minden negyedik naponta egyszer, minden nyolcadik viszont naponta többször is ezzel tölti az idejét. A videójátékozó gyerekek átlagosan hetente 8 órát, azaz egy teljes munkanapot fordítanak erre a hobbira. A 10-16 év közötti fiúk szeretik leginkább ezt a kikapcsolódást, a legtö
okt. 30
5:09
Minden, amit az ingyenes napelem támogatásról tudni akart (Alternatív Energia)
A szakértők arra számítanak, hogy a csomaggal több tízezer háztartás fog élni.
okt. 30
5:12
Google Ads, avagy a kulcsszóhirdetések védjegyjogi vonatkozásai (Márkamonitor)
Bármely vállalkozás élete során eljöhet az a pillanat, amikor azt tapasztalja, hogy versenytársai vagy éppen hamisítók a saját termékeikkel összefüggésben használják az általa felépített márkanevet. Ez a jelenség elsőre különösen megfoghatatlannak tűnhet, ha a márkanevével kapcsolatos Google-keresés találati oldalán veszi észre, hogy fizetett szöve
okt. 30
5:39
Lehet-e fenntartható a csomagolás? (Transpack)
A csomagolás akkor válik fenntarthatóvá, ha a szemétbe dobás helyett begyűjtjük, újrahasznosítjuk, újrafelhasználjuk.
okt. 30
5:42
Időjárás: Országos esővel érkezik a november (Agroinform)
A hétvégén még nem lesz hiány napsütésben.
okt. 30
5:42
Energotest: A jövő zöld, az energia megújuló (New Technology)
A zöld gondolkodás az egyetlen lehetőség, hogy megmentsük a bolygónkat. A megújuló energia felhasználásával pénzt spórolhatunk és még a lelkünkre is jótékony hatást gyakorol. A környezettudatos megoldásokról híres vállalatunk, az Energotest Kft. elindította ismeretterjesztő oldalát a Green NEW BRAIN-t, ahol hasznos információkat osztunk meg a zöld
okt. 30
5:45
Brutális összegeket költött az Orbán-kormány a washingtoni magyar nagykövetségre (Privátbankár)
Az eredeti, közel 3,8 milliárd forint helyett a közbeszerzés módosítása szerint 4,4 milliárdba került a washingtoni magyar nagykövetség felújítása. Az ingatlan vételára sem volt kevés, eredetileg 6,6 millió dollárért (mintegy 2 milliárd forintért) került a piacra.
okt. 30
5:45
Új Unia aprómagvető-egység (GépMax)
A kétféle tartálytérfoggal rendelhető aprómagvetőegység elektromos meghajtású adagolóval rendelkezik.
okt. 30
5:48
Mikor és hogyan kell metszeni a diófát? (Agrofórum)
A diófa ültetésekor már érdemes előre gondolkodnunk - magas és széles koronája miatt -, hogy nagyobb terület szükséges számára, a légvezetékeket is zavarhatja, valamint nagy árnyékot ad.
okt. 30
5:48
Gazdáinknak is jobb, ha normálisan eszünk (Agrárágazat)
A hazai mezőgazdaság, kertészetek terményeit gazdasági és egészségügyi okokból is jobb vásárolni.
okt. 30
6:09
Rugalmas energiatermelés és regionális együttműködés: mit hozhat Kelet-Közép-Európában az energetikai átmenet? (ProfitLine)
Ellátásbiztonság, költségek, károsanyagkibocsátás és energiafüggőség – a Deloitte elemzői szerint legalább ezt a négy tényezőt kell szem előtt tartanunk, ha szeretnénk megérteni a globális energiaszektor előtt álló utat, amely a fosszilis alapú termeléstől a széndioxidmentességig vezet.
okt. 30
6:12
Magyar találmány a napelemes járda – már gyártják (Tiszta Jövő)
Szolárjárdával áramot generálni? Eddig leginkább csak koncepció szintjén hallottunk ilyesmiről, egy magyar vállalat azonban már gyárt és ad is el olyan térköveket, amelyek a lábunk alatt gyűjtik be a Nap energiáját.
okt. 30
6:21
Szolgálati idő igazolása nyugdíjhoz (Adózóna)
Olvasónk egyik cikkünkhöz kapcsolódva a szolgálati idő igazolásának részleteiről kérdezett. Winkler Róbert nyugdíjszakértő válaszolt.
okt. 30
6:24
Mérgező víz folyik a csapból Magyarországon? Utánajártunk az igazságnak (Portfolio)
Újra és újra előkerül az a dilemma, hogy csapvizet vagy ásványvizet érdemes-e inkább inni. Sokszor hozzák fel a csapvízzel szemben az olyan érveket, mint magas arzéntartalom, ólomtartalom, és egyéb szennyezettségek, ezért megnéztük, hogy a legfrissebb, a magyar ivóvízminőségre vonatkozó jelentés mit mond az ivóvíz egészségkárosító hatásáról. Jó hír
okt. 30
6:27
Háromszor annyit kell takarékoskodni egy budapesti lakáshoz, mint más városokban (Piac és Profit)
A Központi Statisztikai Hivatal tájékoztatása alapján 333 825 forint volt a bruttó mediánbér augusztusban, míg a bruttó átlagbér 426 507 forintot tett ki. A Bank360 közleményéből kiderül, hány évig kell dolgozni, hogy összegyűljön a tőke egy saját ingatlanra.
okt. 30
6:27
Kőkemény technológiai erődemonstráció – az Apple megcsinálta a világ legjobb laptopjait (Forbes)
Az Apple bemutatta új MacBook Pro szériáját, a gépek pedig minden várakozást felülmúlóan erősek, gyakorlatilag a csúcs asztali PC-kkel vetekednek. Az amerikai cég új evolúciós útra lépett, aminek ez csak egy állomása.
okt. 30
6:29
300 milliárdos üzlet a láthatáron: először lehet közép-európai tulajdonosa nagy angol futballklubnak (Forbes)
Arab olajsejkek, orosz oligarchák és amerikai milliárdosok után először jelenhet meg valaki a térségünkből a Premier League-ben ennyire komoly pénzügyi szereplőként.
okt. 30
6:33
Itt vannak a referenciaadatok a kárenyhítéshez (Mezőhír)
Hamarosan beadható a kárenyhítési kérelem.
okt. 30
6:42
Akciós John Deere gépek, AdBlue-árkrízis, éjszakai takarmányszállítás egyszerűen (Agroinform)
Az AdBlue-árkrízis pesszimista forgatókönyv szerint leállíthatja a gazdaságot; a legnagyobb gépmárkák alkatrészei pár kattintásra tőled; van megoldás a csillagászati üzemanyagárak kivédésére.
okt. 30
6:42
Kilőttek az árak a megyei jogú városokban (KKV Magazin)
Minden használt ingatlantípusnál nőtt a négyzetméterár az egy évvel ezelőttihez képest, derült ki az Otthon Centrum megyei jogú városokra vonatkozó összesítéséből: a tanulmány szerint a társasházi és panel lakások, illetve a családi házak áremelkedése között 5-20 százalék közötti a szórás.
okt. 30
6:48
Mi tette tönkre a dió termését? (Agrofórum)
Rengeteg tönkrement, fekete színű dió hullott le és maradt fenn a fán. Mi okozza?
okt. 30
6:54
"Olyan migrációs hullámot indíthat be a felmelegedés, amelyet nehéz lesz majd határkerítésekkel megállítani" (Növekedés)
Mivel 2070-ig a szárazföldek 19 százaléka lakhatatlanná válhat a klímaváltozás miatt, ezért az érintett területeken élő 3,5 milliárd ember kénytelen lesz új otthont találni magának - mondta el a Növekedésnek Ürge-Vorsatz Diána, klímaszakértő.
okt. 30
7:03
Zöldebb, tágasabb, hatékonyabb – aktualitások az újlakáspiacon (ProfitLine)
A Zöld Otthon Program indulását megelőző kivárás a múlté, és újra teljes sebességgel száguld az év eleje óta élénkülő újlakáspiac. Az országosan tapasztalható keresletnövekedéssel együtt emelkednek az árak, a szigorodó energetikai előírásoknak való megfelelés mellett a szemlátomást átalakuló vásárlói preferenciák is formálják ezt a piaci szegmenst.
okt. 30
7:06
Szomorú igazság derült ki az őszi óraátállításról: erre senki nem számított 2021-ben (Pénzcentrum)
Hiába a mindent elsöprő népakarat, továbbra sem fog pont kerülni a mindenki által gyűlölt óraátállítás ügyében. A helyzet koránt sem ideális, főleg nem az emberi egészségre nézve, arról nem is beszélve, hogy egyeseknek 2 hétig is tarthat az átállási procedúra, ami cseppet sem mentes kártékony hatásoktól.
okt. 30
7:12
Viharkárok és villámcsapás, avagy mi minden sújtotta idén a hazai ingatlanokat? (Bank360 blog)
Viharkárok, villámcsapás miatt kialakuló lakástűz, otthoni balesetek - ezek a káresetek határozták meg a nagyobb hazai biztosítók kifizetéseit 2021 első felében, de a koronavírus-járvány hatása is több területen megmutatkozik. A Bank360.hu elemzői lakásbiztosítói körképükben arról kérdezték a biztosítókat, hogy melyek voltak a leggyakrabban előford
okt. 30
7:18
Visszaesett tavaly a PR ügynökségek árbevétele (Növekedés)
A koronavírus-járvány nem hatott jól a PR-iparra Magyarországon: az ágazat árbevétele az előző évi 64 milliárd forintról 48 milliárd forintra esett 2020-ban, az adózott eredmény azonban nem csökkent, míg a szektorban foglalkoztatottak száma több mint 27 százalékkal mérséklődött - derül ki a Magyar Public Relations Szövetség 30. évfordulója alkalmáb
okt. 30
7:30
Chikán Attila: Kornai külső szemlélőként írta le a rendszereket, amiket vizsgált (G7)
A G7 Podcast e heti adásában a nemrég elhunyt Kornai János, az egyik legnagyobb hatású magyar közgazdász életművéről beszélgettünk.
okt. 30
7:39
Az országban nagyon eltérően fogyott tovább a magyar (Azenpenzem)
Az idén az első kilenc hónapban a tavalyi azonos időszaknál kevesebb volt a születés és több a halálozás. A KSH részletes adatai szerint az ebből adódó természetesen fogyás Pest régióban duplázódott.
okt. 30
8:03
Így zárta az INA a harmadik negyedévet (ProfitLine)
Az INA horvát olajipari vállalat bevétele az első háromnegyed évben elérte a 16,95 milliárd kunát (811 milliárd forint), ami 45 százalékkal több, mint tavaly ugyanebben az időszakban; a kiadásai 21,8 százalékkal 15,67 milliárd kunára (750 milliárd forint) nőttek.
okt. 30
8:12
Új szigorító határozat jelent meg: ez is életbe lép Magyarországon, ha túl sok a fertőzött (Pénzcentrum)
Látogatási tilalmat kell elrendelni a szakellátást nyújtó szociális intézményekben, amennyiben a lakók legalább 5 százaléka koronavírusos lesz. Az NNK határozata szerint kivételt képeznek ez alól a háromszor oltott lakók és látogatók, emellett a végstádiumosokhoz is be lehet menni elbúcsúzni.
okt. 30
8:12
Globális magnéziumhiány is várható - Nagyon kihat majd az autóiparra (Növekedés)
Jövő héten a hazai ipari és kiskereskedelmi szektor szeptemberi teljesítményét ismerhetjük meg
okt. 30
8:15
Újra együtt! Szakmai Konferenciát szervez a Csaosz (Transpack)
Csomagolástervezés, újrahasznosítás, környezetvédelem, Sup, és még sorolhatnánk a közelgő Csaosz konferencia fókusztémáit.
okt. 30
8:18
Mindenszentek, halottak napja, halloween: biztos tudod, melyiken, mit ünneplünk? (Agroinform)
Ismerjük meg mindhárom ünnep múltját és jelenét.
okt. 30
8:20
Ezek az ideális virágok szeretteid sírjára (Agroinform)
Elhunyt szeretteink emlékét örökké a szívünkben őrizzük. Segítünk kiválasztani a sírjukra a legszebb virágokat.
okt. 30
8:21
A széllel szemben is lehet – műtrágyaszórás WindControllal (GépMax)
Újabb innováció a mezőgazdaságban: gombnyomásra ellensúlyozható a szél műtrágyaszóráskor.
okt. 30
8:22
Növényvédelmi előrejelzés: A repce élete a tét! (Agroinform)
Már október vége felé járunk, joggal gondolhatnánk, hogy ilyenkor már nem kell a kártevőkkel foglalkozni, de ebben tévedünk. Az őszi vetéseket szemlézve még mindig a kártevőkkel találkozunk, míg a betegségek korai fertőzését alig észleljük. Megvan ennek is az oka. Az Agroinform.hu 2021. évi 43. heti növényvédelmi előrejelzése.
okt. 30
8:24
Öt hajótulajdonost vádolnak a mezőgazdasági károkért (Agrárágazat)
A mezőgazdaság látja kárát a vadkapitalizmusnak: milliárd dolláros veszteség a logisztikai gondok miatt.
okt. 30
8:36
A betakarítás lassulása miatt drágul a kukorica és a szójabab (Agrofórum)
Pénteken a kukorica 1,1 százalékkal, a szójabab 0,3 százalékkal, a búza 0,1 százalékkal, a repce pedig 1,4 százalékkal drágult Chicagóban. Európában a malmi búza és a repce drágult, a takarmánybúza ára nem változott, a kukorica pedig olcsóbb lett.
okt. 30
8:42
A Louis Vuitton luxuscég alapítója egykor hajléktalan volt, ma már több milliárd dollárt ér az általa alapított márka (Növekedés)
A Louis Vuitton manapság a világ egyik legnagyobb divatcége. Azt viszont már kevesebben tudják, hogy maga Louis Vuitton egykor hajléktalanként tengette napjait Párizsban - és nem is sejtette, hogy egy napon egy dollármilliókat érő luxusmárka fog a nevéhez fűződni. Hogyan írt történelmet Louis Vuitton?
okt. 30
8:51
A PR-ügynökségeknek is betett a Covid-járvány (Privátbankár)
A koronavírus-járvány nem hatott jól a PR-iparra Magyarországon: az ágazat árbevétele az előző évi 64 milliárd forintról 48 milliárd forintra esett 2020-ban.

Keresés