2021. október 13. szerda

okt. 13
11:16
Péntektől még drágább lesz a tankolás, egy héten belül másodszor is rekordok dőlnek (Portfolio)
Pénteken ismét változik az üzemanyagok ára a hazai kutakon, a holtankoljak.hu információi szerint a benzin ára 3 forinttal emelkedik, míg a gázolaj literenkénti átlagára 4 forinttal nő. Ez egyrészt új csúcsot fog jelenteni mindkét üzemanyagtípus számára, azonban az emelkedés üteme némileg csökken az elmúlt alkalmakhoz képest.
okt. 13
11:18
Felújítják a repülőtéri gyorsforgalmi utat - most beleszólhatsz, milyen legyen (Portfolio)
A Liszt Ferenc repülőtérre vezető, köznyelvben csak gyorsforgalmiként emlegetett út felújítása már régóta várat magára. A beruházásról végül 2018 végén döntött kormány, mára pedig ott tartunk, hogy lezárult a tervezési közbeszerzés. A Budapest Fejlesztési Központ most a lakosság véleményére is kíváncsi, hogy az út mentén élők és azt rendszeresen ha
okt. 13
11:20
Bige László szerint alaptalanok az őt ért újabb vádak (Portfolio)
Alaptalannak nevezte és visszautasította az őt ért vádakat Bige László a Nitrogénművek Zrt. által kiadott közleményben, hangsúlyozva, hogy a gyanúsítás nem érinti a cég működését. A vállalat tulajdonosa azonban a napokban a földgázárakra hivatkozva kilátásba helyezte a Portfolio-nak a műtrágya-termelés leállítását, a Fitch Ratings pedig kedden este
okt. 13
11:24
Újra megnyílt egy pályázat – 20 milliárd forint a keret (Piac és Profit)
A vállalkozások ismét pályázhatnak vissza nem térítendő támogatásra a Magyar Falu Vállalkozás-újraindítási Programban.
okt. 13
11:24
Értesítést kap a NAV-tól, aki elmulasztotta a környezetvédelmi termékdíj bevallását (Adózóna)
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elkészítette a környezetvédelmitermékdíj-bevallás elmulasztásával érintett ügyfelek elemzését, és kigyűjtötte azon adózókat, akik 2020. évben környezetvédelmi termékdíj köteles termékek forgalmazásával érintettek voltak, azonban bevallást nem nyújtottak be.
okt. 13
11:30
Kell új erdészeti stratégia, de a mostani Eu-s tervezet nem megfelelő (Agroinform)
NAK: újra kell gondolni az EU új erdészeti stratégiáját.
okt. 13
11:33
Kutas István és Pecsenye Roland is a Bankholdingnál (MMonline)
A Magyar Bankholding kommunikációs vezetője lesz Kutas István 2022. január elsejétől, aki jelenleg még a Magyar Telekom vállalati kommunikációs igazgatója. A bankcsoporthoz október elsejével csatlakozott Pecsenye Roland, a fintech szektor elismert szakembere, aki digitalizációért és operációért felelős vezérigazgató-helyettesként dolgozik., Kutas I
okt. 13
11:36
Négy új híd épül a magyar-szlovák határon (ProfitLine)
"A napokban ünnepeltük az újjáépített Mária Valéria híd átadásának huszadik évfordulóját, a közeljövőben újabb három határhíd fenntartásáról létrejött magyar-szlovák megállapodást szentesíthet az Országgyűlés" - jelentette be Schanda Tamás. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szerdai közleményében a parlamenti és stratégiai államtitkár
okt. 13
11:36
Egyre kevesebb időt élnek meg a magyar cégek: sokan nem bírják, lehúzzák a rolót (Pénzcentrum)
A vártaknak megfelelően a kényszertörlések újraindítása cégtörlési hullámot indított Magyarországon, amely magas cégalapítási értékekkel párosulva rekordközeli cégfluktuációt okoz.
okt. 13
11:39
Környezetvédelmi projekteket bocsát szavazásra a Raben (newtechnology.hu)
Ha ősz, akkor szavazás… Megkezdődött az Eco2Way túra második szakasza, amelyet fennállásának 90. évfordulója alkalmából szervezett Európa egyik legjelentősebb logisztikai szolgáltatója, a Raben Group. Mostantól két hónapon át bárki szavazhat három környezetvédelmi kezdeményezés egyikére: denevérek megmentése Németországban, a tengerpartok megtisztí
okt. 13
11:45
A vállalkozások vezetésének generációváltását segítő program indult (Demokrata)
Olyan vállalkozások jelentkezését várják, amelyek legalább 5 lezárt üzleti évvel rendelkeznek.
okt. 13
11:45
Gyógyszerhiány: már szív- és rákgyógyszerek is a listán (Növekedés)
Nincs olyan ország a világon, ahol ne lenne hiánycikk valamilyen gyógyszer, beleértve az életmentő készítményeket, az antibiotikumokat, szív- és érrendszeri vagy az onkológiai szereket. A gyógyszerellátási problémákra a koronavírus-járvány még inkább rávilágított, ugyanis az Európában felírt gyógyszerek, vagy azok alapanyagainak 80 százaléka Indiáb
okt. 13
11:48
A pandémia meglepő hatása: jelentősen nőtt a privátbanki ügyfelek megtakarítása (Portfolio)
Eredményes évet tudhat maga mögött a privátbanki szektor, jelentősen gyarapodtak az ügyfelek megtakarításai – mondta a Portfolio-nak az SPB Befektetési Zrt. privátbanki üzletágát irányító Széplaki Julianna. A szakember szerint a pandémia miatt kedvező beszállási lehetőségek alakultak ki a vállalati kötvények piacán, beszélt arról, melyek a legjobba
okt. 13
11:48
Ha ilyen rizst vettél a Tesco-ban, ne edd meg! (Agroinform)
Bizonyos rizsben szemmel látható, élő állati kártevők vannak.
okt. 13
11:54
Elindult a Turmix, a Pénzcentrum heti hírlevele (Pénzcentrum)
Elindult a Turmix, a Pénzcentrum heti hírlevele. Mutatjuk, mire számíthatsz, ha feliratkozol, és miben különbözik napi hírlevelünktől.
okt. 13
11:54
Visszavonták a rendeletet, ami szerint csak képzettséggel lehet lángost sütni (444.hu)
Szeptember elsején lépett hatályba a rendelet, miszerint képzettség kell a meleg és hideg ételek, italok készítéséhez.
okt. 13
12:00
Nem véletlenül van csúcson a BUX index, feltűnt az eltűnt milliárdos (Privátbankár)
Rossz kezdés után pluszba mentek át az európai indexek, a BUX is tartja magát, pedig több napos csúcsdöntögetés után egy pihenő sem lenne meglepő. Megvan annak az oka, miért megy ennyire, mégpedig az infláció. Az euró/forintot odaragasztották a 360-hoz. A Volkswagen nagy leépítést tervez, az urán megint sztár lett.
okt. 13
12:00
Generációváltás a cégekben – a kormány új programot indított (Piac és Profit)
Jövő augusztus végéig jelentkezhetnek az érintett cégek.
okt. 13
12:06
Hamarosan indul a Bohemian Bulldogs presale, remek áron juthatsz Nft-khez (Kripto Akadémia)
Az NFT piac továbbra is dübörög, egyre-másra érkeznek meg újabb és újabb kollekciók. Nagyon ritka azonban, hogy egy olyan kimagaslóan igényes projekt jelenjen meg a piacon, mint a Bohemian Bulldogs. Nagyon menő kutyákról van szó, mindegyik egy-egy külön személyiség, igazi…
okt. 13
12:06
A Synlab lett a Magyar Labdarúgó Szövetség labordiagnosztikai partnere (ProfitLine)
Maximálisan biztonságos környezetben zajlanak a hazai futballbajnokságok, mivel a szezon kezdetén együttműködési megállapodást kötött a Magyar Labdarúgó Szövetség és a Synlab Hungary a játékosok és sportszakemberek koronavírus tesztelésére.
okt. 13
12:06
Eldőlt: visszakozott a kormány a vendéglátásban dolgozók ügyében (Portfolio)
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) az elmúlt időszakban érkezett piaci visszajelzéseket figyelembe véve módosította a képesítési követelmények rendeletét azért, hogy 2021. október 13-tól a konyhai, valamint a cukrászati tevékenységekben csak a szakmai felügyeletet ellátó személynek kelljen képesítéssel rendelkeznie.
okt. 13
12:15
MNB alelnök: A sikeres és biztonságos euróbevezetésben vagyunk érdekeltek (Növekedés)
Magas az euró elfogadottsága Magyarországon, de csak a lakosság negyede gondolja úgy, hogy a hazai gazdaság – mondta Virág Barnabás, a jegybank alelnöke a Joint Venture Szövetség mai konferenciáján.
okt. 13
12:24
Prímán keresett az állam a balatoni ingatlanok eladásával (Menedzsment Fórum)
Egyre nagyobb számban érkeztek megkeresések az állami tulajdonban álló ingatlanok megvásárlására, főleg Budapesten és a Balatonnál. Az állam pedig ezer örömmel adta el beruházóknak például a balatoni telkeket, a bevétel dupla annyi lett, mint amennyit reméltek.
okt. 13
12:24
200 ezres minimálbér – a kormány komoly engedményt adna a cégeknek (Privátbankár)
Úgy tűnik a kormány számára kulcsfontosságú a minimálbér 20 százalékos emelése, ennek érdekében ugyanis igen méltányos járulékcsökkentés lehetőségét villantotta fel.
okt. 13
12:24
Áremelkedés a benzinkutakon: ismét drágulásra készülhetnek az autósok (Piac és Profit)
Csak két napig élnek a mai üzemanyagárak, péntektől a benzin literje átlagban 3, míg a gázolajé 4 forinttal megy feljebb, 491, illetve 505 forintra.
okt. 13
12:26
Megakadt a magyar cégek digitalizációja (Piac és Profit)
A Digiméter 2020 után idén is megmérte a hazai kis- és középvállalkozások digitalizációját. A fő index 40-es értéke (100-as skálán) nem változott, látszólag nem történt érdemi elmozdulás a tavalyi évhez képest. Az adatok mélyére nézve azonban több apró eltérésre lehetünk figyelmesek, amik hosszabb távú változások előszelét is jelenthetik. A hazai d
okt. 13
12:27
A kormány kész csökkenteni a szociális hozzájárulási adót (Demokrata)
A 200 ezer forintos minimálbér elérése érdekében a kormány kész kompenzálni a vállalkozásokat.
okt. 13
12:36
Erős volt az európai ipar augusztusban (Portfolio)
A vártnál erősebben nőtt az euróövezet ipara éves összevetésben augusztusban, ami a félkész termékek és a nem tartós fogyasztási cikkek növekvő termelésének köszönhető.
okt. 13
12:39
ITM: a vállalkozások vezetésének generációváltását segítő program indult (Növekedés)
A vállalkozások vezetésének generációváltását segítő program indult Evolúció - megújuló vállalkozások programja néven, amelyre 2022. augusztus 31-éig várják a jelentkezéseket - jelentette be György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára.
okt. 13
12:42
Egymást kizáró vagy erősítő biztosítási jogviszonyok. Hol kell járulékot fizetni? (Adózóna)
A biztosítási kötelezettség elbírálásának egyik alaprendelkezése , hogy az egyidejűleg több biztosítással járó jogviszonyban álló személy biztosításának fennállását mindegyik jogviszonyában külön-külön kell elbírálni. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy rendelkezzék az adott személy egyidejűleg bármennyi jogviszonnyal (akár ugyanazon munkaadónál),
okt. 13
12:42
Mi történik? 12 éve nem volt olyan alacsony a munkanélküliség a hányatott sorsú európai országban, mint ma (Portfolio)
Görögországban bő egy évtizede, 2010 szeptembere óta a legalacsonyabb szintre süllyedt a munkanélküliségi ráta idén augusztusban.
okt. 13
12:42
Komoly teher ez az egészségügyi szolgáltatás a magyaroknak: túl sokba kerül (Pénzcentrum)
A magyarok döntő többsége még mindig saját zsebből fizeti a magánegészségügyi ellátást, miközben ez közel 60 százalékuk számára jelentős anyagi teher - derült ki egy friss felmérésből.
okt. 13
12:42
Budapesten az Észt digitális csoda megalkotói (KKV Magazin)
Mi köze a digitalizációnak az államhoz? Hogy bíznak az emberek a digitális kormányzás megoldásaiban és hogy lehet ezt a bizalmat erősíteni? Miért jobb elektronikusan ügyeket intézni? Milyen előnyökkel jár a digitális társadalom létrehozása és miért lenne fontos ennek megteremtése Magyarországon is? Hol tartunk mi ebben és miben lenne fontos fejlődn
okt. 13
12:51
Szigorúbb hazai és Eu-s feltételrendszer (Agrárágazat)
Újra képernyőn a Kiváló Minőségű Élelmiszer védjegy, a mezőgazdaságból érkező minőségi élelmiszerek mutatója.
okt. 13
12:51
A sárfelhordással nem bosszantani akarják az autósokat (GépMax)
Tiszta utakért kampányol a Magyar Közút és a Megfosz, a jogszabály is tiltja a szennyezést!
okt. 13
12:51
Jubileumot ünnepel hazánkban a Heidelberg (Transpack)
30 éves fennállását ünnepeli hazánkban a csomagolóanyag-gyártás területén nagy tapasztalattal rendelkező Heidelberg.
okt. 13
13:00
A kormány elárulta, mit adna a cégeknek a 200 ezer forintos minimálbérért cserébe (Piac és Profit)
Készek csökkentei a szochót.
okt. 13
13:00
Itt az energiaválság első nagy régiós áldozata: bedőlt Csehország legnagyobb alternatív energiaszolgáltatója (Portfolio)
Megszünteti tevékenységét a Bohemia Energy csoport, amely a legnagyobb csehországi alternatív energiaszolgáltató vállalat - jelentette be a cég szerdai közleményében.
okt. 13
13:03
Eltűnhet a hagyományos bankok nagy része? – A Revoluté és társaié lehet a jövő (Növekedés)
A McKinsey előrejelzései szerint a világban jelenleg működő mintegy 12 ezer bank mindössze 1 százaléka fog sikeresen túlélni a következő 30-50 évben. A jövőt az olyan digitális platformon működő, a 21. századi igényekre alapozott, komplex pénzügyi megoldásokat kínáló neobankok jelenthetik, amilyen például a Revolut.
okt. 13
13:09
Új évaddal folytatódik a Felforgatók (MMonline)
Ma startol a bátor és sikeres magyarokról szóló podcast műsor, a Felforgatók negyedik évada. Az új szériában összesen tizenkét részt hallgathatnak meg az érdeklődők, az epizódokban Kadarkai Endre vendégei a sikerhez vezető, olykor rögös útról mesélnek. A Betone Studio podcastja hetente jelentkezik majd friss epizóddal, többek között Geréb Ágnes, az
okt. 13
13:12
Még évekig jelentősen bővül a gáz- és olajkereslet (Menedzsment Fórum)
A Nemzetközi Energia Ügynökség (IEA) azzal számol, hogy idén napi 5,2 millió hordóval nő a világ olajkereslete, és 2023-ra már visszatér a pandémia előtti szintre, míg a világ gázkereslete 15 százalékkal bővül 2030-ra, döntő részben az ázsiai és csendes-óceáni térség keresletnövekedésének a hatására.
okt. 13
13:12
Két új vezető a Magyar Bankholdingnál (Infostart)
Pecsenye Roland, a fintech szektor elismert szakembere digitalizációért és operációért felelős vezérigazgató-helyettesként, Kutas István pedig kommunikációs vezetőként csatlakozik a bankcsoporthoz.
okt. 13
13:12
Megemelte éves célját az SAP (ProfitLine)
A felhő alapú szolgáltatások előretörése miatt az SAP megemelte az idei évre vonatkozó eredmény várakozását.
okt. 13
13:12
Energiaválság: jelentős gázár-emelést jelentettek be a cseheknél, milliók fogják megérezni (Portfolio)
Szerdán azt jelentette be a legnagyobb csehországi földgázszolgáltató, az innogy Energie (a német REWE utódja), hogy november 20-tól 10,6 százalékkal emeli a gázárakat. A lépést az innogy Energie is a világpiaci gázárak emelkedésével indokolja, amire hivatkozva váratlanul tevékenysége megszüntetését jelentette be szintén szerdán a legnagyobb cseh a
okt. 13
13:14
Az EU kemény választ ígér a botrányos lengyel döntésre (Portfolio)
Az Európai Unió külügyi főképviselője azt mondta szerdán, hogy az EU határozott választ ad a lengyel alkotmánybíróság döntésére, amely megkérdőjelezte az EU-s jog elsőbbségét bizonyos területeken. Joseph Borell emellett felszólította Lengyelországot, hogy tartsa be a közösség szabályait.
okt. 13
13:15
Magasabb támogatást kapnak az ökológiai gazdálkodók (Demokrata)
74 százalékkal megemelkedik a támogatási összegek mértéke – jelentette be Nagy István.
okt. 13
13:16
Így lőtt ki az űrbe a hazai lakáspiac - Tíz évvel ezelőtt senki nem fogadott volna erre (Portfolio)
A tavaly berobbant járvány hatásaként sokan számítottak arra, hogy a következő években megállhat az áremelkedés, sőt egyesek tartós árcsökkenést prognosztizáltak. Ma viszont már látjuk, hogy ez nem következett be. Mi játszhatott szerepet abban, hogy egy ilyen globális esemény sem tudta megállítani az évek óta tartó áremelkedést? Mi történt az elmúl
okt. 13
13:18
Varga Mihály elárulta, mi áll most a gazdaságpolitika fókuszában (Privátbankár)
A magyar kormány álláspontja az, hogy a gazdaságpolitika fókuszában a beruházások támogatásának, az üzleti környezet javításának és a versenyképesség növelésének kell állnia - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a Joint Venture Szövetség (JVSZ) 10. makrogazdasági konferenciáján.
okt. 13
13:18
A Litecoin idén harmadszor is megelőzte az Ethereumot az aktív címek terén (Kripto Akadémia)
A litecoin az aktív címek tekintetében megelőzte az ethereumot és újabb történelmi csúcsot ért el ebben a mérőszámban az on-chain adatokat szolgáltató Santiment szerint. Emellett a litecoin fizetések száma is új történelmi csúcsot ért el. ???? #Litecoin has just flipped…
okt. 13
13:18
Telemedicina: a lehetőség, ami a jövőbe repítheti az elcsigázott magyar egészségügyet (Portfolio)
A telemedicina kifejezésről a COVID-járvány előtt sokaknak valamiféle televíziós gyógyítás juthatott eszébe, és nem rakta helyre a fogalmat az általam is kedvelt távgyógyítás megnevezés sem: ezoterikus tévéműsorok, csaló csodadoktorok képe sejlett fel azokban, akik számára ismeretlen volt a szó egészségügyben használatos értelme. Aztán a fertőzésve

Keresés