2021. október 3. vasárnap

okt. 3
10:45
Közelít a 15 millió tonnához az ukrán gabonaexport (Agrofórum)
Ukrajna már 14,36 millió tonna gabonát exportált a 2021/22-es július-júniusi gazdálkodási szezonban, szemben az egy évvel korábbi 12,15 millió tonna gabona mennyiségével - mutatták a kijevi mezőgazdasági minisztérium adatai.
okt. 3
10:51
Hétfőtől lehet pályázni elektromos kerékpárok kedvezményes vásárlására (Infostart)
Egymilliárd forintos keretösszegű pályázat indul.
okt. 3
10:57
Nagy lehetőség: történelmien jó lakáshitel körvonalazódik (Piac és Profit)
A hazai hiteltörténelem alighanem legkedvezőbb lakossági felhasználású konstrukciója körvonalazódik a heteken belül igénybe vehető zöld lakáshitel bevezetésével. Az akár 70 milliós hitel az előzetes hírek szerint 2,5 százalékos kamatozású, sőt egyes esetekben akár kamatmentes lesz. Kizárólag az energiahatékonyság javítására lehet majd fordítani.
okt. 3
11:06
A Pensum Group Nyrt. adózott eredménye és az árbevétele is nőtt (ProfitLine)
A Pensum Group Nyrt. első féléves eredményére szinte már egyáltalán nem hatott a koronavírus-járvány: árbevétele 8,9 százalékkal 1,2 milliárd forintra, míg adózott eredménye 26,6 százalékkal 27 millió forintra bővült az előző év azonos időszakához képest - közölte a humánerőforrás-szolgáltatásokkal, főként a munkaerő-kölcsönzéssel foglalkozó vállal
okt. 3
11:12
100 ezer forint is ütheti a nyugdíjasok markát még idén: erre nem számítottak (Pénzcentrum)
Az október 1-jei miniszterelnöki interjúban elhangzott bejelentés szerint 2021. novemberében az összes jogosult egységesen 80 ezer forint nyugdíjprémiumban részesül. Ez még az eddigi legoptimistább várakozásokat is meghaladja, hiszen ezen felül novemberben nyugdíjemelési korrekció is várható, amelynek mértéke a KSH-adatok alapján havi 0,7% lesz, am
okt. 3
11:21
Ismét itt a pályázat, amely sokaknak jól jöhet (Piac és Profit)
Megint pályázhatóvá válnak az elektromos kerékpárok vásárlásához adható támogatások.
okt. 3
11:42
Robotszüret gyors megtérüléssel (Agroinform)
Előbb-utóbb meg kell szokni, hogy az önjáró szállítóeszközök ugyanúgy a mindennapos terménybetakarítás részévé válnak, mint az idénymunkások. Az Augean Robotics most 10,9 millió dollárt fordít a „Series A“ finanszírozására, hogy jövőre már több mint 500 Burro (szamár) terménykihordó eszközzel bővítse állományát és segítse jelenlegi és új ügyfeleit.
okt. 3
11:48
A brit miniszterelnök beszólt a kelet-közép-európai munkavállalóknak, őket okolja a mostani helyzetért (Portfolio)
Boris Johnson brit miniszterelnök szerint jórészt azért nem vonzó Nagy-Britanniában a kamionsofőr-szakma, mert a közép- és kelet-európai EU-országokból érkező sofőrök hajlandók voltak rossz munkakörülmények között és alacsony bérezésért is dolgozni.
okt. 3
12:06
Tokaj és környéke turisztikai középponttá válhat (ProfitLine)
Tokaj-Hegyalját természeti szépsége és az ehhez társuló, folyamatban lévő fejlesztések az ország turisztikai célpontjává és központjává tehetik - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter szombaton Tokajban.
okt. 3
12:06
Te tudnád, mit tegyél, ha baj van? Itt vannak a legjobb tippek tapasztalt mentősöktől (Pénzcentrum)
Az Országos Mentőszolgálat Alapítvány kiemelt küldetése, hogy minél több ember magabiztos tudással rendelkezzen arról, hogyan tudja segíteni a mentők munkáját akkor, amikor akár egy szerette, akár egy számára ismeretlen bajbajutott szorul segítségre. Mert mentőre mindig, mindenhol szüksége van valakinek.
okt. 3
12:12
Csongrád-csanádi fóliák alatt Mobi Dick termett – Korhatáros videó! (Agroinform)
A paprika- és paradicsomtermesztésről híres Csongrád-Csanád megyében a fóliasátrak alatt ezúttal meglepetésre bukkantak a rendőrök.
okt. 3
12:21
Johnson a kelet-európaiakat hibáztatja a brit káosz miatt (Növekedés)
Boris Johnson brit miniszterelnök szerint jórészt azért nem vonzó Nagy-Britanniában a kamionsofőr-szakma, mert a közép- és kelet-európai EU-országokból érkező sofőrök hajlandók voltak rossz munkakörülmények között és alacsony bérezésért is dolgozni.
okt. 3
12:27
Bevonják a brit hadsereget is az ellátási hiány enyhítésére (Növekedés)
Közel 200 katonát, köztük 100 kamionsofőrt von be hétfőtől a brit kabinet, hogy a hetek óta tartó üzemanyag-hiányt csökkenthessék. Boris Johnson kormányfő úgy nyilatkozott, hogy nem szeretnék bevándorlással megoldani a munkaerőhiányt.
okt. 3
12:36
Csongrád-csanádi fóliák alatt Moby Dick termett – Korhatáros videó! (Agroinform)
A paprika- és paradicsomtermesztésről híres Csongrád-Csanád megyében a fóliasátrak alatt ezúttal meglepetésre bukkantak a rendőrök.
okt. 3
13:06
Felavatták Kossuth Lajos mellszobrát a New York állambeli Buffalóban (ProfitLine)
Az amerikai-magyar diplomáciai kapcsolatok 100. évfordulója, valamint a közelgő október 6-i nemzeti gyásznap alkalmából ünnepélyes keretek között felavatták szombaton Kossuth Lajos mellszobrát a New York állambeli Buffalóban.
okt. 3
13:06
Rengeteg magyart érint a munkahelyi nyavalya: kevesen tesznek ellene, az állásukkal játszanak (Pénzcentrum)
A délutáni, ebéd utáni fáradtság senkit sem kímél, amióta pedig távmunkában dolgozunk, talán még nagyobb kihívás frissnek maradni ezekben az órákban. Van, aki a szundira esküszik, van, aki a friss levegőre, egy biztos: testünk cirkadián ritmusa jelez, hogy ideje visszavonulót fújni a napi teendőkben.
okt. 3
13:12
Programajánló a mai napra – Vadászati világkiállítás (Agroinform)
A délutáni programok között is mindenki talál kedvére valót!
okt. 3
13:27
Pénzmozgások az év első felében (Mezőhír)
A válság ellenére erős volt a beruházási kedv.
okt. 3
13:30
Még mindig üzemanyaghiány sújtja az Egyesült Királyságot (Portfolio)
Az ország nagy részében már javult az üzemanyag-ellátás helyzete, de Londonban és Dél-Kelet-Angliában még mindig nagy hiány van - mondta a Konzervatív Párt tisztviselője.
okt. 3
13:32
Üzleti okai is vannak, hogy ilyen piszok jók a dél-koreai filmek és sorozatok (Portfolio)
Bevallom, hogy a legtöbb Netflix filmet és sorozatot, amit elkezdek nézni, sosem fejezem be. Általában csak elalvásra jók, és nagyon ritkán elég izgalmasak ahhoz, hogy érdemes legyen később folytatni ezeket. Ám a napokban felbukkant egy lehengerlő és minden elemében figyelmet követelő sorozat, amire szűkös időmben is szorítottam időt, hogy végignéz
okt. 3
13:39
X-Faktor sztori – Az X-Faktor legemlékezetesebb pillanatai (Márkamonitor)
Az X-Faktor jubileumi évada október 2-án az X-Faktor nagy pillanatait felidéző különleges adással folytatódott.   Elevenítsd fel újra az X-Faktor legdurvább mentorvitáit! A hatalmas felelősség komoly nyomást helyez még az edzett mentorokra is. Összegyűjtöttük az elmúlt évtized legnagyobb összetűzéseit!   Az X-Faktor mentorai felfedték a műsor kulis
okt. 3
13:57
Kiderül, mennyivel drágul az életünk – milyen más érdekességeket tartogat a hét Magyarországon? (Piac és Profit)
Több statisztika is megjelenik a jövő héten, közöttük a szeptemberi infláció, a szálláshelyek augusztusi forgalma, az ipar augusztusi teljesítménye.
okt. 3
14:09
Újabb luxusmárka lép új útra (Infostart)
A BMW konszern tulajdonában lévő luxusmárka, a Rolls-Royce 2030-ra kizárólag teljesen elektromos hajtású modelleket fog gyártani.
okt. 3
14:15
Energiatárolókat tesztel az MVM csoport (Tiszta Jövő)
Az MVM Démász hálózatán három, összesen 2000 kilowattóra kapacitású energiatárolót tesztel az MVM csoport.
okt. 3
14:51
Vállalati csalások: komoly védelmet kaphat, aki jelenti a visszaéléseket (Piac és Profit)
Az esetleges megtorlással szemben is magasszintű védelmet nyújt majd a visszaélést bejelentőknek az EU Tanácsa által elfogadott új irányelv. A jogszabály értelmében a köz- és magánszervezetekben is ki kell alakítani a biztonságos bejelentési csatornákat a hatóságok felé. Ugyanezt a célt szolgálja a tisztviselők kiképzése a visszaélések bejelentésév
okt. 3
14:57
A török elnök külpolitikai vesszőfutása – pénzügyileg sem bírja a hadjáratokat (Privátbankár)
Az utóbbi időben Erdogan iszlamista rezsimjének külpolitikai vonalvezetése és török a nemzeti érdekek egyre távolabbra kerülnek egymástól. Ráadásul a siralmas állapotú török pénzügyek miatt Ankara egyre kevésbé képes megfinanszírozni a hadjáratokat. Káncz Csaba jegyzete.
okt. 3
15:06
Megint lehet pályázni az elektromos kerékpárok kedvezményes vásárlására (ProfitLine)
A Klíma- és Természetvédelmi Akcióterv keretében már a tizenegyedik pályázati szakaszban támogatja az elektromos rásegítésű kerékpárok beszerzését a kormány október 4. és 8. között - jelentette be Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkára közleményben vasárnap.
okt. 3
15:12
Magyar vizslák főtenyészvizsgája – beszámoló képekkel (Agroinform)
Középpontban a kutyás életforma kedvelői!
okt. 3
15:14
Elkészült Magyarország legrészletesebb madáratlasza – Online lapozható! (Agroinform)
Az Agrárminisztérium és a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) együttműködésében egy kiemelten fontos adatbázis és hiánypótló szakirodalom született meg.
okt. 3
15:24
Párhuzamos pénzügyi rendszer épül a világon: mit tudnak az iszlám fintechek? (Portfolio)
A mostanában egyre többet hangoztatott és egyre mérvadóbb ESG befektetések kapcsán, elsőre talán nem biztos, hogy az iszlámra asszociálnánk. A vallás azonban - az élet számos más területe mellett - a pénzügyeket is szigorú megkötésekkel igyekszik szabályozni. A tilalmak pedig olyan etikus gyakorlatotokat eredményeznek, amik sok szempontból fedik a
okt. 3
16:03
Koronavírus: összeomlott az izraeli egészségügyi minisztérium internetes rendszere (Növekedés)
Összeomlott az izraeli egészségügyi minisztérium internetes nyilvántartási rendszere a tömeges védettségi-igazolvány-igénylés miatt, ezért elhalasztották pár nappal az új védettségi igazolványok bevezetésének határidejét - jelentette vasárnap a katonai rádió.
okt. 3
16:06
Itt egy előrejelzés, amely szerint jó sokáig laza kínai jegybankra számíthatunk (Portfolio)
Gyülekeznek a felhők a kínai gazdaság felett, az energiaárak emelkedése mellett még az Evergrande problémái is borzolják a kedélyeket. A jegybanknak ilyen környezetben nem volt sok választása: kamatot kellett csökkenteni, és biztosítani a szükséges likviditást. A Fitch Solutions elemzői szerint viszont ezzel nem ér véget a jegybanki lazaság kora Kí
okt. 3
16:12
Igen száraz volt a szeptember! Sajnos a hatás nem maradt el! (Agroinform)
Az ország területének háromnegyed részén 20 – 40 mm-rel kevesebb csapadékot regisztráltak a sokévi átlagnál.
okt. 3
16:33
Logikus lépés, de még tabu: exportálhatók-e a topligás futballmeccsek? (Menedzsment Fórum)
Miután felröppent a hír, hogy az angol labdarúgó Premier League vizsgálja „jelentőségteljes meccsek” külföldi megrendezését, a liga gyorsan cáfolta azt, hogy más országokba vinne a jövőben bajnokikat. Az átstrukturálás egyelőre valószínűleg csak az idény eleji, promóciós-pénzszerző túrák átszervezését érinti, de bármennyire is tabu a futballban a k
okt. 3
16:36
Átadták a felújított füzérradványi Károlyi-kastélyt (ProfitLine)
Átadták a több mint 3,1 milliárd forintból felújított füzérradványi Károlyi-kastélyt vasárnap.
okt. 3
16:48
Esős, hűvös idő! – Videó! (Agroinform)
Ilyen időjárás vár ránk egész héten!
okt. 3
17:00
Nagy fordulat van kilátásban: Magyarország még idén megkaphatja ez eurómilliárdokat az EU-tól (Portfolio)
A német Spiegel az Európai Bizottság köreiből érkező információi szerint Magyarország és Lengyelország még idén megkaphatja az EU-tól a koronavírus-járvány negatív gazdasági hatásainak kompenzációjára szánt helyreállítási alapjából igényelt összegek első részletét, bizonyos feltételek teljesülése mellett - idézi a lapot a 24.hu.
okt. 3
17:12
Magyar siker a Xxii. Szarvasbőgő Európa-bajnokságon – Képek! (Agroinform)
A magyar csapat az első helyen végzett, Kasper Máté egyéniben ezüstérmes lett.
okt. 3
17:21
Az akkumulátoros eszközök árát is hajtja a lítiumhiány (Infostart)
Szeptember első heteiben jelentős drágulásnak indult a lítium, a kereslet folyamatosan nő, a kínálat viszont ezzel nem mindig tud lépést tartani – mondta a Portfolio elemzője.
okt. 3
17:36
Ezeket a számokat húzták a hatos lottón (ProfitLine)
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 39. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
okt. 3
17:42
Külföldön élő magyar állampolgár tb-fizetése, egészségügyi ellátása (Adózóna)
Olvasónk a következőket írta: Lányom külföldre költözött (nem az unióba), ott él. Magyarországi lakását megtartotta, magyar lakcímmel rendelkezik. Megállapodást kötött, így havonta fizet a tb-nek. Ő minek számít (biztosított vagy egészségügyi szolgáltatásra jogosult)? Milyen szolgáltatásokat vehet igénybe a tb keretében? Csak, ha Magyarországon tar
okt. 3
18:18
Vége a válságnak? Berobbant a magyar turizmus (Portfolio)
Túlszárnyalja eddigi várakozásokat az ősz - közölte a Portfolio-val Baldauf Csaba, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke. Sokkal jobbak lettek a szeptemberi szállodai foglaltságok, mint, amire a nyári rekordforgalom után számítottak. Főleg a vidéki szállodák kezdik a régi formájukat hozni. Van egy két szállodalánc, ahol a szeptember j
okt. 3
18:36
Október végén kerül a mozikba az új magyar horrorfilm (ProfitLine)
Október 28-től kerül a magyar mozikba Bergendy Péter Post Mortem című kísértetfilmje, amely eddig több magyar és nemzetközi díjat is kapott.
okt. 3
18:42
Aranyat érő Wagyu szarvasmarha az Alföldön! (Agroinform)
Az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokon a mítoszok övezte wagyu szarvasmarhát is felvezették!
okt. 3
18:57
Rezsicsökkentés hőszigeteléssel: rengeteg magyar tervez hasonló beruházást (Piac és Profit)
Az elkövetkező 3 évben slágertéma lehet a hőszigetelés. A lakosság 32 százaléka tervez ilyen jellegű munkálatot – derül ki az újHÁZ Centrum legfrissebb reprezentatív felméréséből.
okt. 3
19:00
Helikopter balesetben életét vesztette az egyik leggazdagabb román vállalkozó (Portfolio)
Irodaépületre zuhant egy kisrepülőgép vasárnap a Milánó melletti San Donato Milanese településen, a fedélzeten lévő nyolc ember életét vesztette.
okt. 3
19:12
A Nemzeti Vágta győztes hölgyét ünnepeljük! (Agroinform)
Maga mögé utasította a férfi huszárokat Szabó Nikolett, Szabadka lovasa, aki Pipacs nevű lován nyerte meg a 14. Nemzeti Vágta döntőjét.
okt. 3
19:18
A Nemzeti Vágta győztes hölgyét ünnepeljük! (Agroinform)
Maga mögé utasította a férfi huszárokat Szabó Nikolett, Szabadka lovasa, aki Pipacs nevű lován nyerte meg a 14. Nemzeti Vágta döntőjét.
okt. 3
19:42
BioNTech-vezér: újfajta oltásra lehet szükség jövőre a koronavírus ellen (Portfolio)
Új formulára lehet szükség a koronavírus elleni védőoltásoknál jövőre a mutációk megfékezése érdekében – mondta a Financial Timesnak Ugur Sahin, a BioNTech vezére.
okt. 3
20:06
Szabadka lovasa nyerte a 14. Nemzeti Vágtát (ProfitLine)
Szabó Nikolett, Szabadka lovasa Pipacs nevű lován nyerte a 14. Nemzeti Vágta döntőjét vasárnap este a budapesti Hősök terén.

Keresés