Az elmúlt hónapokban meredeken emelkedett több nyersanyag, így a földgáz, a szén ára, részben emiatt pedig a többek között gázból és szénből előállított villamosenergia ára is elszállt. Az elmúlt órákban begyorsult az áremelkedés, a földgáz negyedével, az áram hetedével drágul egyetlen nap alatt. Az energiaárak emelkedése miatt több európai ország
Az OTP Alapkezelő Zrt. közgyűlése 2021. október 5-én Bánfi Attilát a Társaság Igazgatóságának tagjává, majd az Igazgatóság elnökévé választotta. A szakember közel 10 éve csatlakozott az OTP Bankhoz, jelenleg az OTP Private Bankinget is magába foglaló, csoportszinten működő OTP Global Markets Igazgatóság ügyvezetője. Új megbízatásának célja, hogy az
Biztató adat érkezett a magyar kiskereskedelemről, egyre nagyobb az esélye az elemzők szerint, hogy összejön a 7,7 százalékos GDP-növekedés az idei évre - a Covid előtti kisker-bővülési tempótól azért persze még messze vagyunk.
A globálisan kedvezőtlen hangulatban csökkenéssel nyitottak a főbb nyugat-európai részvénypiacok szerdán, miközben a világpiaci olajárak többéves csúcsra futottak fel. A londoni Ftse 100 mutató 0,64 százalékos, a frankfurti DAX-index 0,78 százalékos, a párizsi CAC-40 mutató 1,01 százalékos, a madridi IBEX-35 index 0,50 százalékos, a milánói Ftse MI
A kis- és középvállalkozásokat célozza a MOL és az i-Cell közös fejlesztése, amely a használatarányos magyar útdíjak (HU-GO) utólagos kiegyenlítését teszi lehetővé.
Az OTP Bank számára kiemelten fontos, hogy biztosítsa és elősegítse a fenntarthatóságot, amit többek között a környezeti lábnyomának csökkentésével, zöld pénzügyi termékek bevezetésével, valamint energiahatékonyságot-növelő beruházások támogatásával szeretne elérni. Az MNB által meghirdetett Zöld Otthon Programban való részvétel pedig a következő l
Meghívásos tenderen választotta ki a Positive Adamsky-t a Delivery Hero Hungary a foodpanda őszi bevezető kampányának megtervezésére és lebonyolítására. A NetPincérből foodpandává alakult márka integrált kampányának szerves részét képező reklámfilmet a cég futárpartnereivel forgatták, így a szereplők bármikor bekopogtathat a foodpanda rendelők ajta
A londoni FTSE 100 mutató 0,64 százalékos, a frankfurti DAX-index 0,78 százalékos, a párizsi CAC-40 mutató 1,01 százalékos, a madridi IBEX-35 index 0,50 százalékos, a milánói FTSE MIB pedig 0,61 százalékos mínuszban indította a kereskedést. Az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül az EuroStoxx50 0,89 százalékkal esett. Nyitás után néhány percc
Biztató adat érkezett a magyar kiskereskedelemről, egyre nagyobb az esélye az elemzők szerint, hogy összejön a 7,7 százalékos GDP-növekedés az idei évre - a Covid előtti kisker-bővülési tempótól azért persze még messze vagyunk.
Akár már idén karácsonykor az EU-n belül is megtörténhet, hogy lesznek üres polcok,. A Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének szóvivője az Infostartnak árulta el a részleteket.
A két intézmény közös munkája során kiemelt szerepet kap egyebek mellett az együttműködés a jogszabályok előkészítésében, a kártalanítási eljárásban, illetve a fióktelepekkel és a határon átnyúló szolgáltatást nyújtó szervezetekkel kapcsolatban.
Erősödött a forint ma reggelre Szerda reggel 8 órára 0.15%-ot erősödött a forint az euróval szemben és így lett 358 forint és 32 fillér az euró, az ÁrfolyamTudós.hu napi jelentése szerint. A dollárhoz képest 0.27%-ot erősödött a hazai fizetőeszköz, ennek megfelelően egy amerikai dollár jelenleg 309 forintba és 36 fillérbe kerül. A frankhoz viszonyí
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a gyermeket nevelőknek járó adó-visszatérítéssel kapcsolatban tájékoztatót tett közzé, illetve leggyakoribb kérdésekre adott választ honlapján.
Rekord drága Európában a földgáz, és rég volt ilyen kevés tartalék a tározókban. Erről egyszerre tehet egy sor véletlen, a klímaváltozás, és pár jó és rosszabb szándékú változtatás.
A napraforgó közel 80 százalékát learatták Zala megyében, a 6500 hektáros területen átlagosan hektáronként 2,4 tonna, megfelelő minőségű olajos növény termett - közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) megyei elnöke az MTI-vel.
Magyarországon 64 milliárd forintból indulhatnak egészségügyi fejlesztések, többek között 17 kórház is megújulhat – jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter Facebook-oldalára feltett videóban.
A 4 és fél kilométeres Duna alatti vasúti alagút megépítésével eltűnne a Déli pályaudvar a Föld felszínéről. Bel-Budán a sínek elvágó hatása megszűnne, értékes területek szabadulhatnának fel, valamint a Nyugati pályaudvar egy jelentős része is felszabadulna"- mondta el Fürjes Balázs, Budapestért és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős áll
Az energiaválság újabb csúcsokra repítette a földgáz árát, miután kedden a földgáz európai ára története során először átlépte a 100 eurót, ma délelőtt pedig már 156 euróig száguldott, ami új történelmi rekordot jelent. Egészen beteg árfolyammozgásokat láthatunk az európai energiaárakban, a földgáz ára a holland áramtőzsdén a tegnapi 24 százalékos
A hiteltörlesztési moratórium jelenlegi szakaszában nem csak a védernyő alatt maradásról érdemes dönteni. A money.hu szakértői arra hívják fel a figyelmet, hogy azon ügyfelek számára, akik korábban magas kamatozású, vagy épp változó kamatozású hitelt vettek fel, a bankkal történő kapcsolatfelvétel arra is lehetőséget ad, hogy a moratórium után olcs
Augusztusban a kiskereskedelmi forgalom volumene a nyers adat szerint 4,6 százalékkal, naptárhatástól megtisztítva 4,1 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest - ismertette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Nem túlzás azt állítani, hogy dráma, ami az európai földgázpiacon zajlik, az elmúlt percekben sorra dőltek a rekordok, és soha nem látott magasságba emelkedett a gáz ára, ami Európa szerte lakossági és vállalati gázfogyasztókat, de áttételesen az árampiacon és általában a termékek és szolgáltatások várható drágulásán keresztül mindenkit érint. Tegn
Minden befektetés rizikóval jár, éppen ezért szükséges a kockázat minimalizálására törekedni. Egy marketing kampány pedig csak akkor lehet sikeres, ha alapos tervezés áll mögötte. De pontosan milyen marketing módszerekkel lehet napjainkban hasítani a piacon? Íme az 5 leghatékonyabb! (x) PPC hirdetések A PPC (Pay-Per-Click) hirdetések hallatán sokak
Kimondottan rossz hangulatú kereskedést láthatunk ma Európa tőzsdéin, szektorszinten rosszul teljesítenek többek között az autóipari vállalatok - a legkomolyabb mínuszt a Renaultnál láthatjuk a délelőtti órákban.
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) tagállamaiban 4,3 százalékra gyorsult a fogyasztói árak éves emelkedése augusztusban a júliusi 4,2 százalékról. Augusztusban az energiaárak emelkedése 2008 szeptembere óta a legnagyobb, 18 százalék volt a júliusi 17,4 százalék után, az élelmiszerárak emelkedése pedig 3,1 százalékról 3,6 szá
Két kiugróan erős hónap után augusztusban meredeken, a vártnál jóval nagyobb mértékben csökkent a német feldolgozóipar új megrendeléseinek értéke az előző hónaphoz képest a külső kereslet gyengülésének következtében.
Hatalmas verseny kezd kialakulni a biztosítási piacon az újfajta digitális szereplők nyújtotta biztosítási szolgáltatások, valamint a piacon már régebb óta jelen lévő biztosítók között. A technológiai fejlődés és innováció a két legfontosabb szempont, amelyet a biztosítók nem hagyhatnak figyelmen kívül, ha szeretnék megőrizni versenyképességük.
Ismét akciós tűzifát hirdetve csaltak ki pénzt ismeretlen eladók a vevőiktől - adta hírül kedden a honlapján a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).
“Látják, hogy mi történik Európában, ahol hisztéria és zűrzavar van a piacokon? Miért van ez így? Mert senki sem viszonyul ehhez komolyan, van, aki spekulál az éghajlatváltozás problémáin, van, aki alábecsül dolgokat, van, aki pedig elkezdi csökkenteni a kitermelő iparágakba történő beruházásokat” – mondta Putyin. “Az átállásnak (a zöld energiára v
Esés, emelkedés, esés – szabályos sorminta kezd kialakulni a héten a részvénypiacokon, a keddi pluszok után ugyanis a szerdai kereskedést ismét csökkenésekkel indítják az európai tőzsdék. Az ázsiai tőzsdéken elromlott a hangulat és az amerikai határidős indexek is szemmel látható mínuszokat jeleznek előre a mai kereskedésre.
Már így is hazai rekordon a benzin és a gázolaj literenkénti ára, és a legfrissebb piaci fejlemények alapján komolyabb áresésre a közeljövőben nemigen számíthatunk, sőt! Az üzemanyagok havi átlagára lényegében egy éve folyamatosan emelkedik, így ma már súlyos ezrekkel többe kerül megtankolni egy autót, mint tavaly ilyenkor. A forgalmi adatokból vis
Több bank kínálatában is megjelent hétfőn a Zöld Otthon Program legfeljebb 2,5%-os kamatozású lakáshitele, és indul ennek kamattámogatott változata is, a 0%-os zöld CSOK-hitel. A Portfolio számításai szerint 10 millió forint hitelösszegenként előbbivel akár 2-3 millió, utóbbival akár 5-6 millió forintot spórolható meg az átlagos piaci lakáshitelekh