A Waberer's december 2-án Befektetői Napot tartott, ahol a vezetőség ambiciózus növekedési tervvel állt elő a 2022 és 2025 közötti időszakra. A Concorde most elemzésben értékelte a cég terveit, azonban az ajánlásán és a célárán nem változtatott.
Összesen 5182 munkáltató neve, székhelye, adószáma, természetes személy esetében az adóazonosító jele szerepel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) legújabb listáján a végleges és végrehajtható közigazgatási vagy bírósági határozat szerint be nem jelentett foglalkoztatottakat alkalmazókról.
Korábbi sajtóértesülések nyomán, miszerint Áder János köztarsasági elnök őrségét is megfigyelhették-e a Pegazus kémszoftverrel, megérkezett a Belügyminisztérium válasza.
Az új „Fenntartható Finanszírozási Keretrendszer” alig két hónappal ezelőtti bevezetését követően a Henkel kibocsátotta az első két, fenntarthatósághoz kapcsolódó kötvényét: Egy 500 millió eurós volumenű, tizenegy éves futamidejű és 0,5 százalékos kamatozású kötvényt, valamint egy 250 millió dollár (kb. 220 millió eurónak megfelelő összegű), ötéves
A Clark Moody Bitcoin Dashboard adatai szerint a valaha létező összes bitcoin több mint 90%-át már kibányászták. A számítások szerint a maradék 10%-ot a következő 119 évben fogják kitermelni. Ahogy a bitcoin hálózat ismertsége és használata világszerte növekszik, és ez…
Novemberben 7,8 százalékra lassult a román éves infláció az előző hónapban jegyzett 7,94 százalékról - közölte hétfőn a román országos statisztikai intézet.
Idén sem maradnak karácsonyi ajándékok, kedvezmények nélkül a magyar mobilszolgáltatók ügyfelei. Van, olyan cég, amely mobilnetet, más kedvezményes készülékeket ad ajándékba. A Pénzcentrum most összeszedte, hogy mit kapnak 2021-ben a Telenor, Telekom, Vodafone előfizetői.
Annak ellenére, hogy a home office és a rugalmas munkavégzés már hosszú távon is velünk marad, egyelőre se a bérleti díjakban, se a bérlők területigényében nem látható érdemi változás az irodapiacon. Az viszont mindenképpen szembeötlő, hogy a bérlők sokkal óvatosabbak, amiből fakadóan a döntéshozatali folyamataik is lassabbak - véli John McKie, a C
A madárinfluenza járványhelyzet kedvező alakulásának eredményeként módosította az országos főállatorvos a betelepítésekre elrendelt korlátozásokat Bács-Kiskun megye teljes, valamint Csongrád-Csanád megye csongrádi járásának korlátozás alatt nem álló területein. Egyúttal bővült a szállításokat megelőző kötelező mintavételben érintett területek köre.
A beérkezett mintákból kettő esetében mutatták ki a koronavírus omikron variánsát Magyarországon - mondta Müller Cecília, az országos tisztifőorvos az M1 Híradóban. Ezt azonban nem a Nemzeti Népegészségügyi Központ azonosította, hanem egy magánlabor. Vagyis a magyar járványügy továbbra is nagyon súlyos hiányosságokkal küzd, a szekvenálás (variáns k
Egy külföldön nem is járt házaspárnál mutatták ki Magyarországon a legújabb, omikronnak elnevezett, Dél-Afrikából származó koronavírus-mutációt. További gyanús eseteket is vizsgálnak.
Bővíti együttműködését az Aldi Magyarország a Biofilter Környezetvédelmi Zrt.-vel, országszerte az áruházlánc több mint 100 üzleténél teszik lehetővé a használt étolaj visszagyűjtését.
A GreenGo 2016 novemberében, 45 autóval és 25 négyzetkilométeres területtel elsőként indított autómegosztó szolgáltatást Magyarországon. Azóta is ők az egyetlen tisztán elektromos flottával rendelkező szolgáltató. Az indulás óta már 320-ra bővült a flotta, több mint háromszor ekkora területen lehet greengózni és a nagy tárgyak szállítására idén már
A gödöllői, debreceni és budai középiskolák után az idén a pesti gimnáziumok mérték össze tudásukat a Koleszterinsuli verseny keretében. A Richter Gedeon Nyrt. által életre hívott megmérettetés célja, hogy felhívja a fiatalok figyelmét a magas koleszterinszint romboló hatására, valamint az egészséges életmódra. A döntőt 2021. december 11-én rendezt
Bővíti együttműködését az Aldi Magyarország a Biofilter Környezetvédelmi Zrt.-vel, országszerte az áruházlánc több mint 100 üzleténél teszik lehetővé a használt étolaj visszagyűjtését.
A tavalyi évben a pandémia ellenére is több, mint 36 000 vállalat tulajdonosi körében következett be változás. Az Opten számai azt jelzik, hogy tavaly csaknem minden harmadik tulajdonosváltozás az adott társaság teljes tulajdonosi szerkezetének kicserélődésével járt, ez egy évvel korábban minden negyedik esetében volt elmondható. Az adásvételt mege
Jövőre mintegy 76 hektár új erdőterület létesülhet a Nógrád és Pest megyében működő Ipoly Erdő Zrt. erdőgazdaság közbenjárásával. Ez több mint 100 focipályának megfelelő területet jelent.
A téli autózás ugyanolyan örömteli lehet, mint a nyári; néhány szempont betartásával a hideg hónapok-ban épp olyan megbízható és biztonságosan üzemeltethető társunk lehet az autó, mint nyáron. A Magyar Gumiabroncs Szövetség (HTA) szakértői szerint még nem késő felkészülni a télre.
Az Európai Bizottság elnöke azt mondta: a támogatás az EU kiállását tükrözi a fehérorosz nép mellett a szabadságért és a demokráciáért folytatott harcában.
Az OTP, a Takarék és az UniCredit után az Erste jelzálogbankja is zöld jelzáloglevelet bocsátott ki, mégpedig 1,7-szeres túljegyzés mellett, 10,4 milliárd forint névértékben.
Jelentős érdeklődés, 1,7-szeres túljegyzés mellett bocsátotta ki első zöld jelzáloglevelét az Erste Jelzálogbank. Az Erste ügyfelei számára rendkívül fontos, hogy fenntartható otthonban éljenek, a pénzintézet új jelzáloglevél programja pedig – a zöld jelzáloghitelezés erősítése révén – hozzájárul a környezeti szempontokat is figyelembe vevő lakáspi
Folyamatosan zajlanak az építési munkálatok a MOL Campuson, november végén a készültségi szint elérte a 74 százalékot. Az ország legmagasabb épülete kívülről is egyre látványosabb, ezúttal azonban a Market Építő Zrt. közösségi médiában közzétett fotóin keresztül a belső állapotokat is bemutatjuk.
A Samsung 2021-ben 150 vállalat közül a negyedik a World Benchmarking Alliance (WBA) Digitális Befogadás (Digital Inclusion) listáján. A Samsung következetes és változatos, a digitális felelősségvállalásra irányuló törekvései 2020-ban a tizedik pozíciót érdemelték ki, idén pedig a negyedik helyre lépett a vállalat.A WBA több mint 200 nemzetközi, re
Az amerikai Pfizer 6,7 milliárd dollárért megvásárolja az egyebek között az immunbetegségek gyógyítását célzó gyógyszerek fejlesztésével foglalkozó Arena Pharmaceuticals Inc. vállalatot.
Jobb a helyzet Európa és Közép-Ázsia térségben az alultápláltság, illetve a súlyos és közepes éhezés tekintetében a világ többi pontjához képest, mindemellett 14 millió emberrel több éhezett tavaly – a pandémia kitörése után – mint 2019-ben.
Az egyik legátfogóbb folyamat, amivel a közeljövővel számolnunk kell az ingatlanpiacon - és itt most elsősorban a lakáspiacra gondolunk - az az emberek városokból külvárosokba való kiköltözése. Ugyan a folyamat már a járvány előtt is észlelhető volt, a pandémia beállta értelemszerűen felgyorsította a folyamatot. A külvárosiasodás mellett azonban so
Richard Bernstein, a híres intézményi befektető ismét kongatta a vészharangot a bitcoinnal és egyéb, szerinte túlzottan spekulatív befektetési lehetőségekkel kapcsolatban. Bernstein arra figyelmeztet, hogy a bitcoin és ezek az eszközök buborékban vannak, a legnagyobb hozamokat pedig többek között az olaj piacán lehet majd realizálni jövőre a guru s