Októberben majdnem 140 ország állt be az OECD 15 százalékos globális minimumadóra vonatkozó kezdeményezése mögé. A megállapodás lényege, hogy 2023-tól egységesen 15 százalékos társasági adót alkalmaznának a kormányok, de az értékhatárok miatt ez várhatóan csak 100 multinacionális vállalatot érint majd. Főként a nagyobb államok érdekeit szolgálja ez
A homlokzat felújítása már zajlik, most pedig belső tér is megújul a Kútvölgyi klinikán - derül ki Fürjes Balázs Facebook bejegyzéséből. A beruházás keretei közt összesen 7 emeleten újul meg a kórház, melyre a kormány 5 milliárd forintot biztosít. A munkálatok 2022 őszére fognak elkészülni.
Az omikron vírusvariáns megjelenése és rohamos terjedése okozta közelmúltbeli részvénypiaci bizonytalanság lehetőséget nyújthat a befektetőknek arra, hogy a rövidesen elkövetkező újranyitásra pozícionálják portfólióikat a JPMorgan vezető stratégája szerint.
Jövőre több adó mértéke is változna – foglalta össze az Andersen Magyarország adótanácsadó cég a november 23-án a minimálbér és a garantált bérminimum 2022. évi emelésével összefüggésben szükséges adóintézkedésekről szóló törvényjavaslat lényegét.
Az intenzív osztályokon is kezelnek gyerekeket – árulta el a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke az Infostartnak, azt is hozzátéve, még várják az eljárásrendet az 5–12 évesek oltásához.
Erős kilenc hónapon van túl az AutoWallis: a társaság EBITDA-ja meghaladta az 5,7 milliárd forintot, így várhatóan túlszárnyalja éves 5,5-6,2 milliárd forintos tervét a tőzsde autós vállalata. A Csoport árbevétele 145,4 milliárd forint volt az év első kilenc hónapjában, fedezettermelése közel 10 százalékkal bővült, miközben EBITDA marginja 3-ról 3,
December 1-jétől a munkaerőpiaci szempontból hátrányos helyzetűek után is igényelhető a kilencven napos munkatapasztalat-szerzést elősegítő támogatás a Vállalkozások munkaerő támogatása programban - emlékeztetett Bodó Sándor. A kiterjesztés mások mellett pályakezdők, kisgyermeket vagy hozzátartozót gondozók, tartósan munkanélküliek számára teremt l
December 1-jén, a hatodik kerületi HubHuB közösségi irodában tartotta meg első gyűlését a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány (BVK) által életre hívott Smart Budapest Közösség. Az együttműködési platform célja, hogy a városinnovációért felelős fővárosi döntéshozókat összekapcsolja a budapesti vállalkozói szféra azon szereplőivel, akik ha
Az elmúlt napok erősödése után 363 alatt kezdi a csütörtöki napot a forint az euróval szemben. Ma az MNB várhatóan megint megemeli majd az irányadó kamatot, a kérdés csak az, mennyit tesznek még rá az elmúlt hetek 110 bázispontos szigorítására.
A GlaxoSmithKline antitest-kezelése hatékonynak tűnik az omikron variáns ellen a tesztelések korai fázisában – közölte a brit gyógyszergyártó a Bloomberg tudósítása szerint.
Időről-időre érdemes mindenkinek rápillantania a Bitcoin Visuals összefoglalójára, mindig izgalmas háttérinformációkkal, egyfajta gyors “látlelettel” szolgál a vezető kriptopénz állapotáról. Hosszas bevezető helyett csapjunk bele! Az első ábrán a Bitcoin blokklánc méretét (barna), illetve az éves, százalékos növekményét tekintjük át. Ahogy…
Ez a cikk arról szól, hogy miért nem fenntartható az az unortodox hazai jegybanki politika, amelyik a növekedés támogatása köré rendezte a stratégiáját az elmúlt években, és ehhez irreálisan alacsony kamatkörnyezetet rendelt. Arról is szól a cikk, hogy milyen szinten tetőzhet a hazai kamatszint, és miért?
A szállítmányozásban kialakult késedelmek miatt már üvegből is hiány van világszerte. Ez nehezíti az égetett szeszek és borok készítőinek munkáját. A munkaerőhiány és a megnövekedett árak is kihívások elé állítják az iparág képviselőit.
Hiába a legmodernebb gép, ha nem a megfelelő futóműrendszert építették be. Hogyan kerüljük el a lehető legtöbb javítási munkát és a bevételkiesést? Megkérdeztük a futóműspecialistát!
Az omikron variáns megjelenése még szigorúbb lokális fellépésekre késztetheti Kínát, azaz még több kikötő- és gyárbezárás jöhet. Az ellátási láncok már eddig is nyomás alatt voltak, amelynek a magas inflációban látjuk leginkább jelét. Ha a kínaiak erőteljesebben lépnek fel az új variáns miatt, az tovább mélyítheti az ellátási láncok válságát, és ta
Az áttörés éve lett 2021 a hazai kriptopiac világában. Az idei esztendőben egymástól függetlenül fél tucat kriptopénz, úgynevezett token elindulásáról döntöttek magyar szereplők. A szerencsés esetben már néhány hónap alatt akár 300-400 százalékos haszonnal kecsegtető virtuális pénz a befektetők fantáziáját is megmozgatta. A legalább százezer főre b
Jelentősen csökken pénteken az üzemanyagok nagykereskedelmi ára, ennek köszönhetően sok kútnál kerülhet a kiskereskedelmi ár is a hatóságilag megszabott 480-as szint alá.
A dél-koreai hitelező óriás, a Shinhan Bank a dél-afrikai Standard Bankkal együttműködve, a Hedera Hashgraph segítségével befejezte a nemzetközi átutalások stabilcoin projektjének tesztelését. A projekt célja, hogy tesztelje a stablecoinok kibocsátását és terjesztését a nemzetközi átutalásokhoz, amelyek a magas díjak,…
Az utóbbi napokban érezhetően erősödött a forint, ami csütörtökön is folytatódik. Egyrészt a nemzetközi hangulat pozitív, másrészt az MNB újabb 20 bázispontos kamatemelése is jót tett.
Az MNB tíz hitelintézetet érintő témavizsgálatban tekintette át, hogy a pénzügyi intézmények a jogszabályban rögzített határidőben és megfelelő tartalommal küldik-e meg a fogyasztóknak a szerződéskötést követő tájékoztatásokat. A vizsgálatok minden intézmény esetében hiányosságokat tártak fel, ezért az MNB összesen 64,7 millió forint bírságösszeg k
Az Mnb tíz hitelintézetet érintő témavizsgálatban tekintette át, hogy a pénzügyi intézmények a jogszabályban rögzített határidőben és megfelelő tartalommal küldik-e meg a fogyasztóknak a szerződéskötést követő tájékoztatásokat.
El kell utasítani Magyarország és Lengyelország azon keresetét, amelyet a jogállamiság elveinek a megsértése esetén az uniós költségvetés védelmére szolgáló feltételrendszer ellen nyújtottak be - olvasható Campos Sánchez-Bordona főtanácsnok csütörtökön megjelent indítványában. Ez azt jelenti, hogy - bár az indítvány végső következtetése nem köti az
Tíz bankot vizsgált meg a Magyar Nemzeti Bank (MNB), hogy a jogszabályban rögzített határidőben és megfelelő tartalommal küldik-e meg a fogyasztóknak a szerződéskötést követő tájékoztatásokat. Egyetlen intézmény sem felelt meg az előírásoknak, ezért összesen közel 65 millió forintos bírságot szabtak ki.
Az Mnb tíz hitelintézetet érintő témavizsgálatban tekintette át, hogy a pénzügyi intézmények a jogszabályban rögzített határidőben és megfelelő tartalommal küldik-e meg a fogyasztóknak a szerződéskötést követő tájékoztatásokat.
Szlovákiában 500 eurós utalvánnyal ösztönöznék az oltási hajlandóságot, az erről szóló törvény tervezet már elkészült, és, ha minden jól megy, akár már a héten el is fogadhatják. Ugyanakkor a parlamentben nem lesz könnyű elfogadni a javaslatot. Az ösztönzésre azért is szükség van, mert a szomszédos átoltottsága csak 43 százalékos, amellyel az EU se
Amikor úgy döntünk, hogy családunk jövőjét, anyagi biztonságát szeretnénk valamilyen befektetéssel is megtámogatni, rendelkeznünk kell egy jól körvonalazott tervvel, hogy mi a befektetésünk célja és időtávja. Ha ez az időtáv 3 év felett van, akkor célszerű a befektetésed Tartós Befektetési Számlára elhelyezned, ha pedig még ennél is hosszabb távban
Több gyógyszertár-tulajdonos is döbbenten áll az előtt a törvénymódosítás előtt, ami miatt január 1-től már a vény nélküli gyógyszereket is csak gyógyszerész szakemberek szállíthatják majd ki - adta hírül az RTL Klub Híradója.
Szeptemberben az export euróban mért értéke az egy évvel korábbihoz képest változatlan maradt, az import viszont 14,3 százalékkal nőtt. A külkereskedelmi áruforgalom mérlege az előző két hónaphoz hasonlóan deficittel zárt 128 millió euró értékben, ami 1,316 milliárd euróval rosszabb az egy évvel korábbinál - közölte csütörtökön második becslése ala
A Waberer’s Befektetői Napra ma fog sor kerülni a következő Portfolio Klub keretében, a vállalat pedig közzétette az eseményhez kapcsolódó prezentációt, melyben többek között a 2025-ig tartó stratégiáról is kiderültek fontos információk.
2021. november 30-i hatállyal Simonyi András tölti be az XXXLutz Lakberendezési Kft. CEO tisztségét. A szakember új pozíciója mellett megtartja az MMXH Lakberendezési Kft. ügyvezetői pozícióját is. A lépéssel az osztrák hátterű XXXLutz csoport valamennyi magyarországi márkája, így a Mömax, a Möbelix, valamint a korábbi Kika áruházakat átvevő XXXLut
Az oltási akció során 9 nap alatt mintegy 880 ezer ember vette fel a védőoltást, amire nagyobb szükség van, mint valaha, hiszen Magyarország ismét vezet a halálozások számában.
Reggeli rohanás a suliba a gyerekkel, délután pedig a különórákra? Bevásárlás és főzés a szülők helyett? Soha véget nem érő feladathegyek a munkában? A magyar felnőtteknek saját bevallásuk szerint is komoly terhekkel és állandó rohanással kell megbirkózniuk a mindennapokban
A hétvégén nőtt annak a kockázata, hogy az amerikai kormány rövid időre leáll. A republikánusok és a demokraták megosztottak egy rövid távú költségvetési törvényjavaslat miatt, és néhány republikánus törvényhozó azzal fenyegetőzött, hogy visszatartja az oltási mandátumokat.
Az Európai Bizottság egyik tisztségviselője szerint nincs ok aggodalomra, de van aki szerint az energiaárak kiugró növekedése olyan nyomásként nehezedik a gazdaságra, amely élelmiszerhiányt is előidézhet.
December elsejétől téli szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzést rendel el Erdős Norbert, az Agrárminisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára. Az akció célja, hogy az ünnepeket megelőző időszakban megnövekedett forgalom mellett is biztonságos és jó minőségű élelmiszerek kerüljenek az üzletek polcaira és az otthonokba.