A mostani, 1300 milliárd forintos és a múlt héten bejelentett 430 milliárd dolláros előterjesztéssel Magyarország államadósságának törlesztése erős lábakon áll – hangsúlyozta a pénzügyminiszter.
Nem csak hogy kiírták a balatonkenesei egykori Telekom hotel felújítására szóló tendert, de az új tulajdonosi szerkezet is apró változáson ment át az ingatlan felvásárlása óta.
Bár az érdekelt gazdálkodók többsége úgy gondolta, hogy sikerült kezelnie a Brexit által okozott adminisztratív és operációs kihívásokat, az érintetteknek 2022. január 1-től újabb változásokra kell felkészülnie. Szakértők összegyűjtötték a legfontosabb intézkedéseket, valamint javaslatokat, amelyek segíthetnek az érintetteknek a felmerülő kihívások
A koronavírus fehérjéinek károsítása nélkül sikeresen szüntették meg a világjárványt okozó kórokozó wuhani és delta variánsának fertőzőképességét pécsi kutatók saját fejlesztésű eszközük segítségével, ezzel szélesebb körben válik kutathatóvá a megbetegedés kórokozója - közölte a Pécsi Tudományegyetem (PTE) hétfőn az MTI-vel.
Ideiglenesen leállította a termelést Románia legnagyobb műtrágyaüzeme, a Marosvásárhely határában levő Azomures a magas gáz- és villamosenergia-árak miatt - közölte hétfőn a vállalat.
Orbán Viktor hétfőn a Parlamentben jelentette be, hogy 2022 januárjától 3% helyett 5%-kal emelkednek a nyugdíjak. Megmutatjuk, hogy ez mekkora plusz összeget jelent az érintettek számára.
Számos magyar, valamint a V4-ek többi országából érkező vállalat állított ki a december 5-ig tartó Planet Budapest 2021 Fenntarthatósági Expó és Világtalálkozón. A kiállítók mindegyike olyan technológiákkal, szolgáltatásokkal, megoldásokkal foglalkozik, amelyek az adott iparágon belül a kisebb környezetterhelési cél elérését segítik. Ezekből mutatu
A Magyar Nemzeti Bank által publikált statisztikák szerint októberben visszaesésnek indult a magyarok hitelfelvételi kedve. Bár mélyen a korábbi hónapok számai alá zuhant az összes népszerű lakossági hiteltípus, a tavalyi számokhoz képest még mindig jól teljesítenek. De vajon tartós folyamat előjele a lakossági érdeklődés csökkenése? Mi állhat a mo
November 30-án fogadta el a parlament azt a törvénymódosítást, amely alapján 2022. január 1-től gyakorlatilag megszűnik a gyógyszerek csomagküldése. A módosítás értelmében már nem csak a vényköteles termékek, hanem bármely gyógyszer házhozszállítását csak patikai szakdolgozók végezhetik. Ezeket korábban interneten keresztül rendelhették a betegek é
Ideiglenesen leállította a termelést Románia legnagyobb műtrágyaüzeme, a Marosvásárhely határában levő Azomures a magas gáz- és villamosenergia-árak miatt - közölte hétfőn a vállalat.
Szijjártó Péter arról számolt be, hogy a koronavírus-járvány egyebek mellett Európa biztonságos energiaellátásának kérdéséről is elterelte a figyelmet, amelyet sokan hibásan adottságként kezeltek az elmúlt időszakban, pedig azért folyamatosan meg kell dolgozni.
Egyre gyakoribb a munkáltatóknál, hogy év végén ajándékot adnak munkavállalóiknak. Mivel ez az ajándék vagy bónusz különbözőképpen adózhat, ezt érdemes megfontolniuk a cégvezetőknek – hívta fel a figyelmet a BDO Magyarország adóigazgatója.
A teljes fennálló jelzáloghitel-állomány 40 százalékának, mintegy 466 ezer szerződésnek változhat meg a kamata 2021 közepe és 2022 közepe között – közölte a napokban az MNB. Mivel emelkedik a kamatkörnyezet, ez jellemzően törlesztőrészlet-emelkedést jelent az érintetteknek, amire a devizahiteles kataklizma óta alig volt példa, és aminek a várható m
Hétfőn délután 5 órakor megnyílt hat dunántúli megyében a több mint 200 milliárd forintos keretösszegű lakossági napelemes és fűtéskorszerűsítési uniós pályázat. A következő hetekben az ország összes megyéjében és Budapesten is megnyílik majd a pályázat, amely az egyes térségekben 3-3 hétig lesz nyitva. Aki lemarad a mostani beadási körről, vagy es
Az Egyesült Királyság jövő évtől fizetne azoknak a gazdáknak, akik a talajvédelem jegyében télre ahelyett, hogy "csupaszon" hagynák a földjeiket, talajtakaró növényeket ültetnek.
A közép-ázsiai politikai elitek rájöttek, hogy jobb, ha keblükre ölelik Kínát és finoman távolabb tartják maguktól a Kreml forró leheletét. Az elitek új tagjaiban változás állt be: a kazah elnök például folyékonyan beszél mandarin nyelven, ráadásul diplomáciai tapasztalatai és kapcsolatai is vannak Kínával. Káncz Csaba jegyzete
Allergiás reakciót kiváltó gomba szennyezettség miatt az Auchan Magyarország Kft. visszahívta a Les Natures márka jelzésű, 450 grammos kiszerelésű gyűjtött gombákból álló gyorsfagyasztott darabolt gombakeveréket - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) hétfőn az MTI-vel.
A jövőbeli járványok fertőzőbbek és halálosabbak lehetnek, mint a koronavírus-járvány, ezért nagyobb mértékű finanszírozásra van szükség a pandémiára való felkészüléshez – figyelmeztetett az Oxford-AstraZeneca vakcina egyik megalkotója a brit BBC beszámolója szerint.
Mintegy ötven vendég részvételével rendezték meg december 3-án, pénteken a budapesti Hotel Anna épületében a Natur Agro Hungária Kft. által szervezett "Ki lesz a Kukoricagóré?" című kukorica termésverseny díjátadó rendezvényét.
A korábban lakáshitelt felvevők 40 százaléka változó kamatozású hitellel rendelkezik. Összességében 466 ezer lakáshitel szerződés kamata emelkedhet 2021 év közepe és 2022 június 30. között. Az idei évben nagy lendülettel megindult kamatemelkedés miatt ezen szerződések esetében elengedhetetlen, hogy az adósok megvizsgálják a fix kamatozásra váltást.
A túl kevés szélenergia és bizonyos rendszerkarbantartási okok miatt jelentős áramhiány alakult ki mára a lengyel áramellátásban, ezért az állami rendszerirányító (PSE) külföldi rendszerirányítók segítségét kérte, így például egy svéd olajalapú áramtermelő üzemet is be kellett indítani – írja a Reuters. A PSE a keddi, december 7-i napra is azt vázo
Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) a RoActemra nevű gyulladáscsökkentő gyógyszer alkalmazásának uniós engedélyezését javasolja a súlyos koronavírus-fertőzésben szenvedő felnőtteknél - közölte az Európai Unió gyógyszerfelügyeleti hatóságának szerepét betöltő, amszterdami székhelyű uniós ügynökség hétfőn.
A bankok digitális területen látható rivalizálásának végsősoron az ügyfelek örülhetnek. Egyre több biztonságos, gyors és kényelmes megoldást használhatnak, a banki és nem banki szolgáltatások tárháza pedig a jövőben bővülni fog - mondta az Mfor.hu-nak adott interjújában Németh Balázs, a K&H innovációs vezetője. Beszélt az okostelefonos fizetése
Az eredetileg tervezett három százalék helyett 5 százalékkal emelik a nyugdíjakat a következő év elején – derült ki Orbán Viktor miniszterelnök azonnali kérdésre adott válaszából a parlamentben. Kérdés persze, hogy ennyi elég lesz-e.
A világ autóipari vezetői a szektor nyereségének növekedését várják a következő években – derül ki a KPMG Global Automotive Executive Survey éves felmérésből, amelyet idén már 22. alkalommal készített el a KPMG. Bár a szakemberek zöme szerint az iparág képes kezelni a következő nagy technológiai átalakulást, a megkérdezettek több mint fele aggódik
A jövő évben több mint 7 százalékos infláció valószínűsíthető Csehországban, elsősorban a dráguló energiaforrások következtében - mondta Petr Král, a Cseh Nemzeti Bank monetáris szekciójának vezetője abban az interjúban, amelyet hétfőn közölt a Hospodárské Noviny című cseh gazdasági és politikai napilap.
A korábban lakáshitelt felvevők 40%-a változó kamatozású hitellel rendelkezik. Összességében 466 ezer lakáshitel szerződés kamata emelkedhet 2021 év közepe és 2022 június 30. között. Az idei évben nagy lendülettel megindult kamatemelkedés miatt ezen szerződések esetében elengedhetetlen, hogy az adósok megvizsgálják a fix kamatozásra váltást. Ráadás
A Chainalysis jelentése szerint, ha nem kerülünk fel egy NFT projekt whitelist-jére, érdemes kétszer is meggondolni, mielőtt NFT-t vásárolunk. Egy új Chainalysis jelentés szerint azok az NFT-befektetők járnak a legjobban, akik vagy nagyon koraiak, vagy nagyon türelmesek. Az elmúlt évben…
Az Amerikai Egyesült Államok leggyorsabban növekvő ingatlanportálja évek óta vásárol fel ingatlanokat mesterséges intelligencián alapuló értékbecslők segítségével. A Zillow nevű cég 5-10 százalékkal a becsült piaci ár alatt veszi meg a lakásokat úgy, hogy az eladónak egy napon belül kifizetik a teljes összeget. Az innováció előszele már megcsapta M
A kertészkedést soha nem lehet, és nem is szabad abbahagyni – mondja Molnár Zoltán, aki Keszthelyen, a Balaton-part közelében termel csodálatos salátákat, paprikákat és paradicsomokat, és nemcsak családja számára, hanem vásárlóknak is. Utóbbiak többsége a tapolcai piacon veszi tőle a házi zöldségeket.
Rég nem látott izgalmakat hoz a Forma-1-es évad vége, hiszen Lewis Hamilton ezúttal óriási csatában van Max Verstappennel a világbajnoki címért. Ha nem is ilyen jelentőségű, de az X-Faktor szereplői között is folyik a küzdelem. Most kiderül, hogy melyik műsort nézték többen.
Átfogó, kötelező oltási kampányt indítanak Csehországban, a döntés érinti az egészségügyi dolgozókat, ápolókat, orvosokat, rendőröket, katonákat és minden, 60 év feletti állampolgárt – számol be a hírről a Guardian.
Az elmúlt években lényegesen, 3-5-szörösére nőtt a téli hónapokban D-vitamint fogyasztók aránya. Azt már régóta tudjuk, hogy a téli, napfénymentes időszakokban érdemes a D-vitamin-pótlásról gondoskodnunk, de hogy mennyi a javasolt, úgynevezett telítő vitaminmennyiség legyengült állapotban, például koronavírusos betegség esetén, arról új ajánlást fo
Átfogó, kötelező oltási kampányt indítanak Csehországban, a döntés érinti az egészségügyi dolgozókat, ápolókat, orvosokat, rendőröket, katonákat és minden, 60 év feletti állampolgárt – számol be a hírről a Guardian.
Közel 70 egészségügyi dolgozó tesztje lett pozitív koronavírusra Spanyolországba azt követően, hogy részt vettek egy karácsonyi partin – írja a Guardian.
Vegyesen mozgott a forint hétfőn a főbb devizákkal szemben a bankközi piacon: az euróhoz és a dollárhoz képest gyengült, ugyanakkor a frankkal összevetve erősödött.