December 5-ig tartott a Planet Budapest 2021 Fenntarthatósági Expó és Világtalálkozó, ahol számos magyar, és a régióból érkező vállalat is a kiállított. Közülük mutatunk be néhányat: egy gazdaságos autómosó szolgáltatót, egy repülőgépgyártót, és egy olyan céget is, amely a zöld finanszírozás kritériumainak való megfelelésben segíti a vállalatokat.
A legtöbb hazai webáruházat megmozgató megmérettetés iránt már most nagyobb az érdeklődés mint egy évvel ezelőtt. Az Árukereső.hu szervezésében 2010-ben útjára indított Ország Boltja – a hazai webáruházak egyik legrangosabb versenye – már a 11. alkalommal kerül megrendezésre. Az online vásárlási szezon legaktívabb időszakában most is a fogyasztók s
Hangsúlyos üzenetet fogalmazott meg nemrég közösségi oldalán Dr. Novák Hunor Kóbor János halálával kapcsolatban. A gyeremkorvos szerint bátran kell fogalmazni, hogy elkerüljük az olyan családi tragédiákat, amelyeket az oltásellenesség okoz.
Korábban nem látott szintre emelkedett a hazai villamosenergia-rendszerterhelés kedden délután. Nem lenne meglepő, ha a következő hetekben, hónapokban akár több új rekord is születne.
Már csaknem 6 millió liter fertőtlenítőszert gyártott a MOL a pandémia kezdete óta, és 76 ezer liter kéz- és felületfertőtlenítőt adományozott. A MOL decemberben a Dévai Szent Ferenc Alapítványt támogatja 2500 liter Mol Hygi fertőtlenítővel – áll a cég közleményében.
Jelentős felértékelődési potenciált lát az Apple részvényeiben a Morgan Stanley elemzője, véleménye szerint ugyanis nem árazták még be a befektetők a vállalat új termékeit, ami lehet akár egy kiterjesztett valóság-headset, akár egy önvezető technológia.
Az ünnepek közeledtével immár 8. alkalommal indult útnak a minőségi sertéshúsfogyasztást népszerűsítő kampány az Agrárminisztérium, az Agrármarketing Centrum (AMC), valamint a Magyar Húsiparosok Szövetsége jóvoltából. Idén az „Ünnepeljünk malaccal!” szlogennel hirdették meg a kampányt december 7-én, amelynek elsődleges célja az adventi időszakban a
Nem valószínű, hogy Magyarország és Lengyelország uniós helyreállítási programjait még az idén jóváhagyja az Európai Bizottság – jelezte a gazdasági és pénzügyminiszterek (Ecofin) mai brüsszeli tanácskozása után újságíróknak Valdis Dombrovskis, az Európai Bizottság alelnöke a Népszava tudósítása szerint. Ez azt jelenti, hogy a helyreállítási progra
Január 1-jétől a világ pénzügyi központjaihoz igazítják a hivatalos munkahetet az Egyesült Arab Emírségekben, tehát a muszlim vallású arab országban is szombaton és vasárnap lesz a hétvége - jelentette kedden a WAM hírügynökség, amely az Emírségek hivatalos hírügynöksége.
A román statisztikai intézet enyhén felfelé módosította az idei első három negyedévre vonatkozó gazdasági növekedési adatot, amely így a naptárhatástól megtisztított érték szerint 6,9 százalék lett.
A szervátültetettek 95 százaléka túl van a második Covid-oltáson, 54 százalékuk pedig november közepéig már a harmadikat is felvette - közölte a Magyar Szervátültetettek Szövetsége (MSZSZ) kedden. A felmérés országos online kérdőívét november közepén csaknem hétszáz dializált, szervre váró és szervátültetett töltötte ki, vagyis a mintegy 5200 magya
A Ksh legfrissebb lakáspiaci jelentése1 alapján a tavalyi évben 134 ezer ingatlan cserélt gazdát, mintegy 2.690 milliárd forint értékben. A Duna House szakemberei szerint idén túllépheti a 150 ezret az adásvételek száma, amely növekedéssel újra 3.000 milliárd forint felett zárhat a lakáspiac forgalma. A koronavírus okozta ingatlanpiaci változások
Gyengült kedden a forint a bankközi piacon a kora reggeli árfolyamához képest, 0,5 százalékkal az euróval, 0,8 százalékkal a dollárral és 0,7 százalékkal a svájci frankkal szemben.
A legtöbben a lakásukra költenének, ha lenne néhány millió forintjuk egy friss felmérés szerint. Az eredmények azt mutatják, hogy az arányokat tekintve a legtöbben - a válaszadók 40 százaléka - hosszú távra szóló elképzeléseik megvalósítására használnák fel a pénzt, utána következik a sorban az életkörülmények javítása, de a rövid távú terveket meg
Nincs egyetértés a koronavírus elleni oltás kötelezővé tételéről az Andrej Babis ügyvezető cseh kormányfő vezette leköszönő, illetve a Petr Fiala kinevezett kormányfő most formálódó kabinetje között.
Január 1-jétől a világ pénzügyi központjaihoz igazítják a hivatalos munkahetet az Egyesült Arab Emírségekben, tehát a muszlim vallású arab országban is szombaton és vasárnap lesz a hétvége - jelentette kedden a WAM hírügynökség, amely az Emírségek hivatalos hírügynöksége.
Az idei év egészét tekintve a lakáspiacon kétszámjegyű (több mint 10 százalékos) árnövekedés várható, a forgalom pedig a 2020-as 15 százalékos csökkenéssel nagyjából megegyező mértékű bővülést követően elérheti a 155 ezret - derül ki az OTP Jelzálogbank legfrissebb Lakóingatlan Értéktérkép elemzéséből.
Bár az érdekelt gazdálkodók többsége úgy gondolta, hogy sikerült kezelnie a Brexit által okozott adminisztratív és operációs kihívásokat, az érintetteknek 2022. január 1-jétől újabb változásokra kell felkészülniük. A BDO Legal Jókay Ügyvédi Iroda jogi szakértői összegyűjtötték a legfontosabb intézkedéseket, valamint javaslatokat, amelyek segíthetne
Biztató adatok érkeztek az egyik koronavírus elleni készítményről, hatékonynak tűnik a GlaxoSmithKline és a Vir Biotechnology antitest-terápiája a koronavírus minden variánsa, köztük az omikronra is a legfrissebb adatok szerint - írja a Reuters.
Aki követi a hazai politikusaink közösségi médiában való jelenlétét, az megszokhatta, hogy különleges bejelentések tanúi lehetünk időnként. Ilyen ez a mai rendkívüli horderejű bejelentés is, melyet Gyurcsány Ferenc a DK vezetője tett a hivatalos FB oldalán.
Az alkatrészek, különösen a félvezetők hiánya nyomta rá bélyegét az ipar októberi teljesítményére is, amely a legnagyobb súlyú ágazatokat, a járműgyártást és az elektronikai termékek gyártását sújtotta leginkább. Az MTI-nek nyilatkozó elemzők szerint a helyzet javulása a jövő év közepéig aligha várható, így az ipar és a hozzá kötődő export növeked
A tanulás nem minden gyereknek könnyű, viszont mindenkinek muszáj. Az általános iskolásoktól kezdve a felnőttképzésig mindenki küzd a tanulás nehézségeivel, hol jobban, hol kevésbé. Különösen igaz ez olyan tantárgyakra, mint a matek vagy a fizika, ahol nagyon sokan érzik reménytelen küzdelemnek még a kettes szint elérését is. Pedig van néhány olyan
A beoltottaknak és a koronavírus-fertőzésből felgyógyultaknak is kötelezően 14 nap karanténba kell vonulniuk Horvátországban, ha fennáll a gyanúja annak, hogy olyan személlyel érintkeztek, aki megfertőződött vagy megfertőződhetett a koronavírus új, először Afrika déli részén azonosított omikron változatával - közölte kedden a horvát közegészségügyi
A beoltottaknak és a koronavírus-fertőzésből felgyógyultaknak is kötelezően 14 nap karanténba kell vonulniuk Horvátországban, ha fennáll a gyanúja annak, hogy olyan személlyel érintkeztek, aki megfertőződött vagy megfertőződhetett a koronavírus új, először Afrika déli részén azonosított omikron változatával - közölte kedden a horvát közegészségügyi
Decembertől a HUMDA Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. veszi át az elektromos meghajtású közlekedési eszközök támogatási rendszerének lebonyolítását az IFKA Közhasznú Nonprofit Kft.-től -közölte a HUMDA MTI-vel.
Az egészségügyi vészhelyzet ellenére továbbra is a gazdaság kulcsszereplői maradtak a családi vállalkozások – derül ki az EY és a svájci St. Gallen Egyetem friss Global Family Business Index rangsorából. A világ 500 legnagyobb családi hátterű cégének listáján számos Magyarországon is ismert márka szerepel, mint például a francia Decathlon, a német
Az idén 30 éves WWF Magyarország és az Első Pesti Egyetemi Rádió együttműködésének köszönhetően megjelent az első, hazai természethangokat tartalmazó album.
Emelkedtek a lakáshitelek kamatai decemberben, a drágulás miatt a törlesztőrészletek is emelkedhetnek. Az új lakáshitelek kamatai sem képeznek kivételt.