A magyarok 35 százaléka nem tud félretenni a havi fizetéséből megtakarítási célra, miközben ez az arány négy évvel ezelőtt még 45 százalék volt - közölte a Generali Biztosító legújabb reprezentatív kutatásának eredményéről.
Minimum 755 milliárd forintnyi beruházás átütemezésével valósul meg 2022-ben a tervezettnél alacsonyabb GDP-arányos hiánycél, így javítja azt a kormány 5,9-ről 4,9 százalékra – írta meg a Portfolio a Pénzügyminisztérium szerda
Hosszú évek óta nem volt rá példa, hogy Szerbiában úgy kelljen várni a karácsonyt és az újévet, hogy az előző hetekben az élelmiszer-alapanyagok legyenek a rekorderek az árak versenyfutásában. Annak, hogy ez most így alakult, vajmi kevés köze van ahhoz, hogy az ünnepek közeledtével rendre megugrik a finomabbnál finomabb falatok kereslete.
Donald Trump korábbi amerikai elnök szerdán egy interjúban megmagyarázta, hogy annak idején miért nem adott kegyelmet Edward Snowdennek, az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) egykori ügynökének, informatikusnak, valamint a WikiLeaks kiszivárogtató portál alapítójának, Julian Assange-nak.
F. Kovács Sándor a Tisza-tóért, Demeter Szilárd közgyűjtemények és a popkultúra fejlesztéséért felel miniszteri biztosként - utóbbi ezért havi 650 ezer forintot is kap.
Az LG Electronics (LG) bemutatta első, kifejezetten játékra szánt laptopját (17G90Q modell), ezzel tovább bővítve prémium kategóriás UltraGearTM termékcsaládját. A 2022-es CES innovációs díjával kitüntetett, elegáns dizájnnal rendelkező, nagy teljesítményű laptop lenyűgöző élményt és szabadságot nyújt felhasználóinak, így bárhol, bármikor hódolhatn
Az Európai Unióból származó búza-export a 2021/2022-es gazdálkodási évben december 19-ig elérte a 13,36 millió tonnát az Európai Bizottság adatai szerint. Felhívták a figyelmet, hogy a Franciaországra vonatkozó adatok hiányosak.
Az elmúlt húsz évben százmillió fékvezérlő elektronikát gyártott le a Continental technológiai vállalat budapesti gyára, melynek termékei és mobilitási megoldásai szerte Európa útjain hozzájárulnak a balesetmentes közlekedéshez. A mérföldkő nem csupán a vállalat, hanem a Magyarországon készült, a mindenkori csúcstechnológiát képviselő termékek tört
Washingtonban a 12 évnél idősebbektől megkövetelik az éttermekben és más létesítményekben a védettségi igazolvány bemutatását - közölte az amerikai főváros polgármestere, Muriel Bowser a honlapján szerdán.
A világ újra korlátozásokkal készül a következő koronavírus-járványhullámra, amit már az omikron variáns okoz. Ugyanakkor egyre több jel utal arra, hogy az új hullám nem követel majd annyi emberéletet, mint az előzőek. Most azt próbálják eltalálni az országok, hogy az enyhébb betegséglefolyás és a gyorsabb terjedés ellentmondó hatásai milyen korlát
Uniós összehasonlításban is jelentős lett volna a tervezett GDP-arányos hiánycél, a kormány ezért újabb kiigazításokat jelentett be. A választások közeledtével nem a lakosságot közvetlenül érintő pénzköltéseket fogják vissza, hanem beruházásoktól vonnak el forrást.
A hét utolsó kereskedési napja jön a magyar tőzsdén, holnap a budapesti tőzsde zárva tart karácsony miatt és több irányadó külföldi tőzsdén, többek között az amerikai és a német piacon sem lesz kereskedés. Jó hangulatban készülnek a karácsonyi szünetre ma reggel a részvénypiacok, az amerikai tőzsdén folytatódott a felpattanás szerdán és az ázsiai r
A baromfihús előállításához használt rizskorpa-olaj kutatók szerint segít javítani a csirkehús minőségét, növeli a tápértékét, hozzájárulva ezzel a fogyasztók egészségi állapotának fenntartásához.
Az év minden napján rengeteg receptet osztanak meg egymással az internetezők, de a közösségi főzés csúcsidőszaka vitathatatlanul a karácsony. A SentiOne kutatása szerint idén decemberben már több mint 22 ezer receptet osztottak meg egymással a netezők, ezek pedig rekordnak számító 88 milliós elérést generáltak az online térben. A főételek közül egy
Pozitívan befolyásolta az agrárszakma társadalmi megítélését az „Agrártudományi pályaorientáció az ágazat versenyképességének javítása, a szakember-utánpótlás erősítése érdekében, a képzési környezet innovatív fejlesztésével” című projekt.
Válság után válságban címmel állított össze egy javaslatcsomagot a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara. Ezek összesen négy célterületre fókuszálnak: fejlesztéspolitikai javaslatok, források és támogatások, adminisztráció és humánerőforrás. A javaslatcsomag célja az új koronavírusjárványból való sikeres kilábalás hathatós segítsége, a helyi igé
A magyarok 47 százaléka idén ugyanúgy karácsonyozik a szeretteivel, mint a járvány előtt, a többség ugyanakkor igyekszik különböző módokon mérsékelni a fizikai találkozók számát. Amennyiben nincs személyes jelenlét, a legtöbben, 43 százalék, online videóhívás formájában köszönti a hozzátartozóit, de továbbra is nagyon népszerűek a hagyományos telef
Első cégként kerültek át az Xtend kategóriából a Standard-be a Megakrán részvényei. Az emeléstechnikai megoldásokkal foglalkozó társaság szintlépését ünnepélyes csengetési ceremónia jelezte a Budapesti Értéktőzsdén. A társaság 2018-ban elsőként jelent meg a BÉT Xtend piacon, most pedig tőkebevonással a kategórialépést is elsőként teljesítette. A KÉ
Miután egy elszámolási vita miatt felmondta a gázkereskedő a győri távhős céggel az ellátási szerződést, azt a döntést hozta meg a kormány, hogy április 15-ig megtiltja a hasonló esetek bekövetkezését – derült ki a legfrissebb Magyar Közlönyből. Egy másik kormányrendelet a győri esetre vonatkozóan megnyitja az utat a pénzügyi rendezés felé, egy har
Még egy hét áll rendelkezésre a februári adóvisszatérítéshez szükséges nyilatkozat kitöltésére, amelyből csütörtök reggelig már 650 ezer be is érkezett. Az adóhivatal december 31-ig még mintegy 100 ezer szülő nyilatkozatát várja - mondta Tállai András.
A Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a SPAR Magyarország jubileumi, 25. Adni Öröm! karácsonyi adománygyűjtő akciója révén 2021-ben 188 tonna élelmiszerből készültek ajándékcsomagok, amelyeket a szeretetszolgálat még az ünnepek előtt eljuttat a rászorulóknak. „Idén az előző évektől eltérően már jóval korábban, december 1-jén elindult a Magyar Málta
Könnyen lehet, hogy a 2021. évben a szántóföldön látottakról szóló sorozat legrövidebb része következik, de ennek ellenére nem szerettem volna kihagyni a sorból a repce gombabetegségeinek tárgyalását. Azért sem, mert hozott ez az évjárat olyan tapasztalatot, amely nem minden évben adatik meg.
A kormány 140 milliárd forinttal két új pályázatot indít a vidéki településeknek az energiahatékonyság növelése és a turizmus fejlesztése érdekében - írta Varga Mihály pénzügyminiszter a Facebook-oldalára felkerült posztjában csütörtökön.
Hagyományőrző, de közben innovatív – a Pannonhalmi Főapátság nem ma érdemelte ki ezt a jelzőpárost. Környezettudatos kezdeményezéseikkel szeretnék vezetni az embereket, vinni a lángot előttük, hogy lássák, még nem késő megmenteni a Földet. Megjelent a Zöld Forbes, a címlapján Hortobágyi T. Cirill atya.
A Walter Reed katonai kutatóintézet (WRAIR) tudósai néhány héten belül várhatóan bejelentik: olyan vakcinát hoztak létre, amely a SARS és a Covid valamennyi variánsa, így az omikron ellen is hatásos - olvasható az Euronews cikkében.
Még egy hét áll rendelkezésre a februári adóvisszatérítéshez szükséges nyilatkozat kitöltésére, amelyből csütörtök reggelig már 650 ezer be is érkezett. Az adóhivatal december 31-ig még mintegy 100 ezer szülő nyilatkozatát várja - tájékoztatta Tállai András az MTI-t.
Még egy hét áll rendelkezésre a februári adóvisszatérítéshez szükséges nyilatkozat kitöltésére, amelyből csütörtök reggelig már 650 ezer be is érkezett.
A kormány Észak-Magyarország villamosenergia ellátásbiztonságának biztosítása érdekében idéntől három évig ideiglenesen kijelölte az MVM Mátra Energia Zrt.-t, hogy meghatározott mennyiségű áramot egy meghatározott csomóponton tápláljon be a villamosenergia-rendszerbe és ezért cserébe már az idei költségvetésből rögtön 45,2 milliárd forintos költség
A fogyasztók egyre nagyobb számban térnek vissza az üzletekben történő vásárláshoz, és a házon kívüli szórakozás és az utazás is egyre nagyobb teret nyer, mivel ötből hárman (61%) optimistán tekintenek a jövőbe – derül ki a PwC 2021-es Global Consumer Insights Pulse felméréséből. A derűlátás 23 százalékponttal magasabb a legalább részben beoltottak
A kormány 140 milliárd forinttal két új pályázatot indít a vidéki településeknek az energiahatékonyság növelése és a turizmus fejlesztése érdekében - írta Varga Mihály pénzügyminiszter a Facebook-oldalára felkerült posztjában csütörtökön.
Stagnálással kezdett csütörtök reggel a forint az euróval szemben, így 368 körül jár a jegyzés. Vagyis továbbra sem tud eltávolodni a magyar deviza a 370-es lélektani szinttől, sőt történelmi mélypontja is belátható közelségben van.
Aki hálózathasználati szerződés vagy villamosenergia-vásárlási szerződés nélkül vételez áramot a villamosenergia-rendszerből, az az eddiginél jóval fájdalmasabb anyagi következményekkel néz szembe – derül ki a legfrissebb Magyar Közlönyből.
A beoltottak száma 6 245 773 fő, közülük 5 957 571 fő már a második oltását is megkapta, 3 136 000 pedig már a harmadik oltást is felvették. A beoltottak több mint fele tehát már a megerősítő oltást is felvette.
Tegnap 3586 új koronavírus-fertőzöttet regisztráltak Magyarországon, a betegséggel összefüggésben 140 fő hunyt el. Mindét adat a járvány további enyhülésére utal, a negyedik hullám lecsengőben van. Ezt mutatja, hogy nagyot csökkenve 5000 fő alá került a kórházban lévők száma: 4827 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 454-en vannak léleg
Az online kereskedelem bővülése mellett újra fellendülőben van a bolti vásárlás a PwC felmérése szerint - közölte a tanácsadó cég az MTI-vel a hét elején.