A vörös bolygóra csak akkor lehetséges eljutni, majd onnan egy darabban visszatérni, ha a teljes utazás nem tart tovább négy évnél. Egy amerikai-orosz-német kutatócsoport friss tanulmánya szerint azért nem szabad túllépni az időhatárt, mert a Naprendszeren kívülről érkező sugárzás a legoptimálisabb esetben is komolyan veszélyeztetné az asztronauták
A világ több száz üzleti iskoláját monitorozva a Financial Times minden évben összeállítja különböző nemzetközi rangsorait a legjobb üzleti iskolákról és képzéseikről. A neves brit üzleti lap évente listázza többek között a menedzsment mesterképzéseket – ebben a rangsorban idén 91. helyen szerepelt a Corvinus Vezetés és szervezés mesterképzése -, t
Széles körben alkalmazható és nagy rugalmasságot ad akár a konfekcionált, akár a csatlakozóval ellátott (vagy anélküli) kábelek átvezetésénél a Rittal új moduláris kábelátvezetője. A kábelátmérő függvényében kell kiválasztani a megfelelő modult, mellyel az IP66 védettség a szerelés után is megtartható. Kábelbevezető lemezként standard tömszelencékk
Szlovákiában a nyugdíjakhoz képest is jelentős összeget kapnak a 60 felettiek, ha felveszik a vakcinát. A kormánypártok döntöttek az óvatos nyitásról, de a gyerekeket a téli szünet előtt egy héttel hazaküldik így is.
2021. december 5-én hatályba léptek az ún. KKV rezsicsökkentés szabályai. A villamos energiáról szóló törvény (VET) veszélyhelyzet ideje alatt történő eltérő alkalmazásáról szóló Kormányrendelet szabályait dr. Szabó Gergely LL.M., a Bán, S. Szabó, Rausch & Partners ügyvédi iroda ügyvédje ismerteti.
Az ingatlan az egyik legmegbízhatóbb befektetés, a magyar lakosság is előszeretettel fekteti ingatlanba a megtakarításait. Ennek azonban nem az ingatlanvásárlás az egyetlen módja, léteznek ugyanis ingatlanbefektetési alapok, amelyek ugyancsak stabil, jól tervezhető befektetésnek számítanak. A befektetési alapok lehetővé teszik a befektetők számára,
Agrárszakképző intézmények számára fejlesztett a munka- és erőgépek használatát és karbantartását oktató virtuális rendszert a Pix VR Training Kft. - tájékoztatta a vállalkozás az MTI-t.
Eddig 1500 fogyasztási pontra már telepített, és további 10 ezer helyszínre tervez okos mérőt a Zalavíz. Az eszközökből és a rájuk szabott mobilhálózatból felépülő dolgok internete (IoT) segítségével gyorsabban észlelhetőek a meghibásodások és megelőzhetőek a fogyasztói károk és panaszok is. Ez a megoldás az édesvíz megóvása mellett a vízmű díjszám
A gasztronómiai élmények miatt utazni egyre népszerűbb szegmense a turizmusnak. A pihenni vágyók gyakran nem a nevezetességek, hanem a finomságok keresik fel a világ nagyobb városait, hogy az azokra jellemző ételeket végig kóstolják. Fedezzünk fel nyolc várost, melyek híresek étel különlegességeikről, valamint lenyűgöző étkezési kultúrájukról.
A világ egyik legnagyobb játékfejlesztő cége NFT kibocsátásra készül. Az Ubisoft vezetője tegnap jelentette be, hogy ezek közül az elsők már holnapután, vagyis december 10-től elérhetőek lesznek a vállalat egyik játékában. Az újdonság a fenti videón is látható Ghost Recon:…
Adam Vojtech egészségügyi miniszter a kormányülés után megerősítette: a tárca még a héten rendeletet bocsát ki, amely március elsejétől kötelezővé teszi az oltást a 60 éven felüliek, valamint néhány szakmában - egyebek között az egészségügyben, rendőrségnél, mentőknél, katonaságnál - dolgozók számára, vagy az orvostanhallgatóknak. A bejelentésből h
A 2022. évre vonatkozó adóváltozások egyik legnagyobb pozitív meglepetését kétségtelenül az átalányadózásra vonatkozó szabályok változása jelenti. A jogalkotó nem csak a személyi jövedelemadózásban, hanem a társadalombiztosítási járulék és a szociális hozzájárulási adó tekintetében is engedményt tett.
Újszerű funkcióval nyílt meg kedden a Zöld Budapest Tanácsadó Iroda a Városháza épületében: a központban az érdeklődők a levegőtisztaság védelmével és a lakások energiahatékonysági korszerűsítésével kapcsolatban kaphatnak szakmai tanácsadásra is kiterjedő, komplex szolgáltatást - tájékoztatta a Főpolgármesteri Hivatal az MTI-t.
Rendre felmerült, hogy a végrehajtási ügyek „irányítottak”, bizonyos érdekek mentén dőlnek el. Az ezt egyértelműen túlzásnak tartó véleményeket a legújabb botrány finoman szólva megkérdőjelezheti. Milyen ország az, ahol az igazságügyi tárca vezetőhelyettese játszhat hosszasan össze a végrehajtókkal?
„A bátorság nem azt jelenti, hogy nem félünk. Hanem hogy a félelem ellenére megyünk tovább” – mondta D. Tóth Kriszta, a díjat alapító WMN magazin tulajdonosa az ötödik SzuperWMN-gálán, amit a Nemzeti Táncszínházban rendeztek meg december 5-én. A WMN szerkesztősége az olvasók bevonásával egy év kihagyással választotta meg újra civil és közéleti kate
Vegyes hangulatban zajlott a kereskedés a terménypiacokon kedden. Chicagóban a búza 0,3 százalékkal, a kukorica pedig 0,4 százalékkal drágult, ám a szójabab ára 0,9 százalékkal, a repcéé pedig 0,4 százalékkal csökkent a Bloomberg adatai szerint. Európában a malmi búza kurzusa stagnál, a repce és a kukorica ára felfelé, a takarmánybúzáé pedig lefelé
Az irodai munka számos olyan részfeladatból áll, amely hosszadalmas, monoton és ráadásul rendszeresen ismétődik. Ezek általában jelentős humán erőforrást igénylő munkafolyamatok, és a cégek igyekeznek megszabadulni tőlük, gyakran úgy, hogy alacsonyabb jövedelmű országokba szervezik ki őket. Ma már viszont egyre inkább az a jellemző, hogy a mindenki
21,97 százalékos jelenleg a brazil erdőirtás, ami 2006 óta a legdurvább arány. Érdekes lesz ezekkel a számokkal nekiállni az ENSZ klímakonferenciáján tett ajánlásoknak, miszerint 2030-ig teljesen leállítják a deforesztációt az országban is.
Az adóhivatal segít abban, hogy minden érintett február 15-ig visszakapja az idén befizetett adóját, ezért a napokban mintegy 180 ezer szülőnek küld tájékoztatást. Az érintetteknek csak annyi a teendőjük, hogy 2021. december 31-ig kitöltik a VISSZADO-nyilatkozatot - tájékoztatott Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára.
A bitcoin árfolyama közel 10 000 dollárt erősödött a szombati 42 000 dolláros mélypont óta. Az egyelőre még nem egyértelmű, hogy egy trendfordulónak, vagy csak az ehhez hasonló zuhanások után jellemző mini korrekciónak lehettünk tanúi. A kedvező hangulatot azonban igyekszik…
Magyarország legnagyobb szállodaipari beruházássorozata zajlik a Hunguest Hotelsnél, közel 50 milliárd forintból újul meg 12 szálloda, a felújítások fő célja, hogy egységes képet mutassanak - mondta el a Portfolio-nak Détári-Szabó Ádám, a Hunguest Hotels Zrt. vezérigazgatója. Interjúnkban a cégvezetőt a fejlesztések mellett a szektor helyzetéről, a
Az adóhivatal segít abban, hogy minden érintett február 15-ig visszakapja az idén befizetett adóját, ezért a napokban mintegy 180 ezer szülőnek küld tájékoztatást. Az érintetteknek csak annyi a teendőjük, hogy 2021. december 31-ig kitöltik a VISSZADO-nyilatkozatot - tájékoztatta Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára a
Megnyitott a Culinaris új, prémium italokra specializálódott Wine&Spirit kiskereskedelmi egysége a Hegyvidék Bevásárlóközpontban. A budai üzlet különlegessége a nemzetközi és hazai prémium italkínálat legjavának értékesítése, a soft drinkektől egészen az olasz vagy dél-amerikai borokig. A tervek szerint a helyszín a jövő évben Culinaris delikátessz
A Magyar Mezőgazdaság hetilap, visszanyúlva a gyökereihez, 2018-ban első főszerkesztőnkről, Adorján Jánosról elnevezett díjat alapított, amit külső szerzőink közül az kaphat meg, akinek írását, szakmai tanácsait olvasóink hasznosnak, gazdálkodásukban hasznosíthatónak, informatívnak és közérthetően megfogalmazottnak ítélnek.
A dél-afrikai kísérleteken alapuló laboratóriumi vizsgálatok azt mutatják, hogy a Pfizer-vakcina antitestjei akár negyvenszer kisebb hatékonyságot mutatnak az omikron-variánssal szemben.
Magyarország egyik legnépszerűbb zenekara, az országszerte telt házas koncerteket adó Bagossy Brothers Company 2022. január 14-én első alkalommal lép fel a Papp László Budapest Sportarénában. Az együttes a megszokottnál jóval hosszabb műsorral, meglepetés vendégekkel, rendhagyó színpadtechnikai és vizuális megoldásokkal készül az estére. A 2013 m
A támogatásokra vonatkozó általános csoportmentességi rendelet változása megszünteti az elektromos töltőállomások adókedvezményét. A szabályozásból nem derül ki egyértelműen, mikortól szűnik meg, a Niveus Consulting Group véleménye szerint már 2021-ben sem élhetünk a kedvezménnyel, de ami biztos: jövő februártól már nem.
A legfinomabb szaloncukor élvezeti értékét is lenullázhatja, ha tölteléke a papírba folyik. Az ünnepi édességkülönlegességből a hétköznapibb termékekhez hasonlóan annyit kell kapniuk a vásárlóknak, amennyit a csomagolás szerint kifizetnek. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) által elrendelt fogyasztóvédelmi vizsgálat szerint húsz karác
Jövő héten zárulhat a magyar zöldkötvény-kibocsátás a kínai piacon – mondta a Reutersnek Kurali Zoltán, az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) vezérigazgatója. A szakember szerint az utóbbi hetek hozamemelkedése után mostanra egyensúlyba került a piac.
2022. december 5-én hatályba léptek az ún. KKV rezsicsökkentés szabályai. A villamos energiáról szóló törvény (VET) veszélyhelyzet ideje alatt történő eltérő alkalmazásáról szóló Kormányrendelet szabályait dr. Szabó Gergely LL.M., a Bán, S. Szabó, Rausch & Partners ügyvédi iroda ügyvédje ismerteti.
A becsültnél is nagyobb mértékben csökkent a japán gazdaság teljesítménye a harmadik negyedévben, amikor a globális ellátási láncok zavarai miatt visszaesett az export, a fogyasztók vásárlási hajlandóságát pedig a koronavírus-járvány fogta vissza.
A Pilisi Parkerdő jelentős, az aktív kikapcsolódást segítő fejlesztéseket valósít meg jövőre több mint 3 milliárd forintból, ezekkel javul az erdei kerékpáros-infrastruktúra, új elemekkel bővül a Nagyvillám-sípálya, és további parkolóhelyek létesülnek a népszerű kirándulóhelyeken.