Országos és kereshető lista készült az eladó zöld otthonokról az ingatlan.com-on, a vevők pedig egyből rárepültek ezekre az ingatlanokra. Naponta 5-6 ezer keresés érkezik a zöld hitelre alkalmas lakásokra és házakra, az első öt nap alatt pedig a számuk meghaladta a 23 ezret.
Kisebb kilengések mentén leginkább esést láthattunk tegnap a vezető európai és tengerentúli tőzsdéken, a jelentős áremelkedésekre reflektálva érkeznek a fontosabbnál fontosabb kamatdöntések a jegybankoktól, elsősorban erre várnak a piaci szereplők. A hazai befektetők számára az MNB Monetáris Tanácsának mai ülése lesz a legfontosabb, emellett megism
A december általában a csúcsszezon a brit futballban, hiszen a Premier League futballistái karácsonykor sem pihennek. Az utóbbi napok azonban nem az eredményekről, hanem az elmaradt meccsekről szóltak, ugyanis korábban sosem látott számú pozitív koronavírus-tesztet produkáltak a játékosok. Néhányan már a bajnokság felfüggesztéséről beszélnek miután
A 2022 első félévi francia soros EU-elnökség alatt elindul majd Magyarország ellen a jogállamisági eljárás, az áprilisi választások előtt pedig nem várható pénz folyósítása az uniós helyreállítási alapból – lényegében ezek a főbb információk derültek ki az EU-pénzek kilátásairól Emmanuel Macron francia köztársasági elnök hétfői budapesti látogatása
Az HSBC és a Wells Fargo felfedezte magának a blokklánc technológiában rejlő lehetőségeket, és a devizapiacon alkalmazott klíringrendszert megkerülve a kriptoeszközök háttérinfrastuktúráját kezdték el használni néhány jelentős deviza adás-vételéhez.
Az ellátási lánc ingadozása és a chiphiány hatásai nagyban befolyásolták az idei vásárlási láz alakulását. 2021-ben a november végi hetekben rejlő értékesítési potenciál erősen korlátozott volt a termékek elérhetősége és a magasabb árszintek miatt.A kialakult helyzet kapcsán a vásárlók gyakran a megszokottól eltérő döntéseket hoztak, könnyebben vál
Újabb vállalatok állítottak le gyárakat Kína egyik fontos gyártóközpontjában, a Jangce folyó deltájában a koronavírus terjedésének megfékezése érdekében, és Kína egyik fontos teherhajó-kikötőjét is érintik a lezárások. A leállás számos terméket érint az akkumulátoroktól a textilfestékeken át a műanyagokig. Ráadásul megjelent az omikron variáns az o
A STOP SHOP bevásárlópark portfóliója újabb szolgáltatással bővült: 14 hazai helyszínen 116 elektromos autó töltőpont kezdte meg működést - szerepel a tulajdonos Immofinanz közleményében.
2022 első negyedévében a hazai munkáltatók 34 százaléka tervezi bővíteni jelenlegi munkaerőkeretét, miközben csökkentést 17 százalékuk tervez. Ehhez hasonló optimizmusra a piaci szereplők körében utoljára 2018 harmadik negyedévében volt példa – derül ki a ManpowerGroup ma közzétett Munkaerőpiaci Előrejelzéséből.
Hétfőn ismét gyengült a forint, így ma reggel 368 körül kezd az euróval szemben. A befektetők elsősorban a délutáni jegybank kamatdöntésre figyelnek, várhatóan a Monetáris Tanács ismét megemeli majd az alapkamatot, illetve közzéteszik a friss inflációs- és GDP-prognózisukat.
Elkerülhetetlen a 10 százalék feletti áremelés a szállodaiparban a jelentősen megemelkedett rezsiköltségek és az év végével kifutó állami támogatások miatt - mondta el a Világgazdaságnak Baldauf Csaba, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) elnöke. A szállodákban egyelőre félházas karácsonyra készülnek, a szilveszteri időszakra viszo
Interjút adott a Világgazdaságnak Ficzere Andrea, a Magyar Kórházszövetség elnöke, aki a lapnak beszélt az ellátás nehézségeiről, a kórházak leterheltségéről, az intézmények finanszírozási helyzetéről, és arról is, hogy mennyibe kerül egy covidos beteg ellátása.
Az eredetileg tervezett ezer kilométerhez képest negyedével több útszakasz rendbetétele készült el vagy legalább kezdődött meg 2021-ben - írja közleményében az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közleményében. Az idei beavatkozások nagyobbik hányadát a vidéki életminőség emelését célzó Magyar Falu Program forrásai tették lehetővé. 2017 ó
Több ezer taxis hiányozhat Budapestről, a járvány miatt sokan szakmát váltottak, most már futárodnak. Akik viszont maradtak, tarifaemelést szeretnének – írja a Telex.
Már a parlament előtt a törvényjavaslat, ami arra kötelezné a kiskereskedőket, hogy legalább 48 órával a minőségmegőrzési idő lejárata előtt adják le termékeiket karitatív célokra.
Csütörtökön kerül sor élő, interaktív adásunkra, amelyben egyebek mellett megtudhatjuk, el lehet-e tüntetni a negatív reálkamatot, mint ahogy azt is, mit tenne az ellenzék, ha nyerne.
Mi köze van a szervezeti kultúrához a víruskutatásnak? Milyen trükköket vet be a csapatépítésben egy olimpikonokkal dolgozó sztáredző? Mi a szerepe az énmárkának a vállalatirányításban? Többek között ezeket a kérdéseket járta körbe a Prezi és az IBM Budapest Lab spinoff-ja, a CraftHub által szervezett Strech konferencia nemzetközi csúcsvezetők, eli
2022 első negyedévében a hazai munkáltatók 34 százaléka tervezi bővíteni jelenlegi munkaerőkeretét, miközben csökkentést 17 százalékuk tervez. Ehhez hasonló optimizmusra a piaci szereplők körében utoljára 2018 harmadik negyedévében volt példa – derül ki a ManpowerGroup munkaerőpiaci előrejelzéséből.
Tovább emeli a kiskereskedelmi különadó legfelső kulcsát a kormány, amivel a legnagyobb multiláncokat sarcolja tovább. Számításaink szerint több milliárd forintnyi plusz bevételhez jut így az állami költségvetés, amire a kormány kommunikációja szerint is egyre nagyobb szükség van.
Az aszály és vízhiány által előidézett vízgazdálkodási feladatok aránya a klímaváltozás következtében egyre nő, ezáltal a megelőzés és a kárenyhítés költsége is folyamatosan növekszik.
A belső kerületekben a másfél milliót is meghaladja az ilyen ingatlanok átlagára, a külvárosokban viszont 700 ezer forint alatt is lehet vásárolni négyzetméterenként.
A koronavírus világméretű terjedése bizonyította, hogy a robotok a vírus elleni védelem hatékony eszközei, emellett segítséget nyújtanak az egészségügyben és vendéglátásban tapasztalható munkaerőhiány enyhítésében. Az Enjoy Robotics Zrt. a Debreceni Egyetem Műszaki Karával együttműködve a nemzetközileg is versenyképes hazai robotikai ipar hosszútáv
A kanadai fizetési szolgáltató, a Nuvei egy kriptobarát kártyaszolgáltatást készül elindítani Európában egy nemrég megszerzett leányvállalatán, a Simplexen keresztül. A felhasználók szabadon fizethetnek majd a kriptoeszközeikkel bármilyen Visa kártyát elfogadó helyen.
December elstartolt az Mvm Edison startup verseny hatodik szériája, amelyre 2022. január végéig jelentkezhetnek ötleteikkel a most induló vagy már meglévő vállalkozások. A pályázatokat két érettségi fázisban és hat kategóriában várja az Mvm Csoport szakértő zsűrije. A legjobbak az értékes nyeremények mellett esélyt kaphatnak egy legfeljebb 50 milli
A hagyományos munka-magánélet egyensúly a múlté, az európaiak pedig már nem is szeretnének visszatérni a 9-től 5-ig tartó munkanapokhoz a több mint 14.000 felhasználóra kiterjedő, európai szintű felmérés szerint. A Samsung és a The Future Laboratory közös, A hibrid életmód jövője című kutatása azt vizsgálja, hogyan alkalmazkodtak az európaiak az át
A gyermeket nevelő szülők csak akkor kaphatják meg 2022. február 15-ig az idén befizetett adójukat, ha a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ismeri a kiutaláshoz szükséges adatokat, a szülő belföldi bankszámlaszáma vagy postacíme nélkül tehát nem tud utalni az adóhivatal – hívta fel a figyelmet a NAV keddi közleményében.
A Gloster a Budapesti Értéktőzsde oldalán tette tegnap közzé a 2025-ig tartó stratégiáját. Az előrejelzések szerint a BÉT Xtend kategóriájában jegyzett informatikai vállalat árbevétele 14 milliárd forintra, az eredménytermelő képességét mutató EBITDA-ja pedig a 2021-es várható érték közel négyszeresére, 3 milliárd forint közelébe ugorhat.
A formátum eredeti változata, az angol Dragons’ Den 2005-ben hódította meg a világot, ma már több mint 40 országban látható, hazánkban 2019-ben került először képernyőre. Az RTL Klub üzleti showműsorának Cápái olyan üzletemberek, akik saját pénzüket kockáztatva döntik el, hogy beszállnak-e egy üzletbe, vagy sem. Az elmúlt évadok során ennek köszönh
Aki a következő év üzletmenetét tervezi, legyen cégvezető, magánszemély vagy gazdaságpolitikus, beleütközik az életünk fontos vonatkozásait körülvevő roppant bizonytalanságba. Szokás politikai kockázatnak nevezni, pedig inkább a társadalom alkalmazkodási folyamataiban rejlő rizikókról van szó. A közvetlen kiváltó ok a világjárvány, vagyis egy nem-g
Míg 2019-ben még 10 000 taxis rótta a magyar utakat, addig mára már csak 7000-en szállítanak utasokat Magyarországon - írja a Telex. A 2020-as első koronavírus hullám beálltakor jelentős mértékben esett vissza a kereslet, így rengetegen hagyták el a szakmát, nagy részük pedig máig nem tért vissza. Az Országos Taxis Szövetség (OTSZ) elnöke, Metál Zo