Miközben Kelet-Európa országai lakossági nyomásra enyhítenek a koronavírus visszaszorítása érdekében hozott korlátozó intézkedéseken, továbbra is ebben a térségben szedi legtöbb áldozatát a járvány. A térség országainak többsége újraindította a szolgáltatói szektort és enyhített a kijárási korlátozásokon, a népesebb államok, mint Lengyelország vagy
Az UniCredit Bank Hungary felügyelőbizottsága jóváhagyta Giacomo Volpi kinevezését a bank új vezérigazgató-helyettesévé, a Magyar Nemzeti Bank előzetes engedélyének hatályával. Giacomo Volpi – jelenleg az UniCredit Bulbank Lakossági és Kisvállalati Divíziójának vezetője Bulgáriában – Ivan Vlaho pozícióját veszi majd át, aki a Zagrebacka Banka vezér
Az építőipari vállalkozások kielégítőnek ítélik meg üzleti helyzetüket, a tavaly tapasztalt ágazati lassulás várhatóan megtorpan, a 2020-as 9 százalékos csökkenéssel szemben az idén 9-10 százalékos árbevétel-növekedésre számítanak - közölte felmérése alapján az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ).
Mintegy 400 cég megkeresésével mérte fel az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ), hogy milyen kilátásaik vannak a hazai építőipari szereplőknek 2021-ben. Többek között változatlan árbevételre, a közmegrendelések és a magánmegrendelések volumenének növekedésére, valamint továbbra is súlyos munkaerőhiányra számítanak a válaszadók. Bár
A pandémia az összes aktuális válságtünetet egyesítette, nagy feladat elé állítva a világ gazdasági és politikai vezetőit. Ez még aktuálisabbá teszi Blair Sheppard Tíz év múlva itt az éjfél című, magyarul is megjelent könyvét, amelyben a szerző azokról a krízisekről ír, amelyekkel tíz éven belül kezdenie kell valamit a világnak. A magyarul a Pallas
A koronavírus járvány közepette célszerű minden olyan lehetőséget kihasználni, amellyel ügyeink intézése során csökkenthetjük a személyes kontaktusok számát és a várakozási idő hosszát. Ennek ellenére, banki ügyintézés esetén előre tervezés helyett a lakosság egyharmada szabadságot vesz ki jelenleg is - derül ki az OTP Bank legfrissebb reprezentatí
Amint megvan az egységes és mindenki számára elfogadható, átlátható beutazási szabályrendszer, megindulhat a Magyarországra irányuló turizmus – írja a Világgazdaság.
A brit koronavírus variáns – amely Magyarországon is domináns jelenleg, és amely ragályosabb az eredetinél – nem okozott súlyosabb betegséget és nem volt halálosabb a kórházban ápoltak körében egy új kutatás szerint.
Országszerte jelentős károkat okoztak a csonthéjasoknál – főképp a kajsziültetvényekben – a múlt heti fagyok, derül ki a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara körképéből. A következő hetekben számos gyümölcsfaj virágzik, a gazdálkodók igyekeznek megóvni őket az időjárás viszontagságaitól, ugyanakkor bíznak abban, hogy nem tér vissza huzamosabb időre a fagy
Úgy tűnt, hogy 2015 és 2019 között elindult egy pozitív változás a nemek közötti egyenlőtlenség felszámolása terén, a vezetői és felsővezetői székekben ülő nők aránya a vállalatokban 23%-ról 28%-ra nőtt, míg az igazgatói és vezérigazgatói szerepkörökben 17-ről 21%-ra. A koronavírus azonban számos nőt állított választás elé, a munkahelyen és a magán
Új regionális szolgáltatóközpontot hoz létre Vecsésen a Bosch, a technológiák és szolgáltatások vezető nemzetközi szállítója. A központ öt ország munkavállalóinak HR adminisztrációját látja el a jövőben, elsősorban a kelet-közép-európai régióban. A beruházás várhatóan több mint kétszáz munkahelyet teremt a következő években. A 6 milliárd forint ös
A 19 ország 32 500 munkavállalójának részvételével készült globális PwC-felmérés szerint ötből két munkavállaló úgy véli, hogy munkája öt éven belül feleslegessé válik. A távmunkában dolgozók közül csak minden tizedik ember szeretne teljes munkaidőben visszatérni a hagyományos munkakörnyezetébe. Világszerte a munkavállalók 44%-a vállalná, hogy a mu
Gyommentes sorközök, egységes, egészséges állomány. A Jászladány határában fekvő búzatáblán a Jász-Föld Mezőgazdasági Zrt. szakemberei 2020-ban őszi gyomirtást alkalmaztak. A látvány magáért beszélt, a klímaváltozás okozta kihívásokra, a gyomflóra változásaira a viszonylag új technológiai elem már az első évben hatékony választ adott.
Bár a közelmúltban ismét kételyek merültek fel a távol-keleti oltóanyagok hatékonyságával kapcsolatban, nemzetközi tanulmányok azt mutatják, hogy a súlyos, halálos megbetegedéstől ezek a vakcinák is megvédenek.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) automatikusan elkészíti az szja-bevallási tervezeteket, de akinek nincs ügyfélkapu-regisztrációja, annak az idén is kérnie kell a tervezet postázását, ha szeretné azt papíralapon megkapni - hívta fel a figyelmet az adóhatóság kedden.
Nem indult jól a hét az amerikai tőzsdéken, a Dow Jones és a Nasdaq is mínuszban fejezte be a tegnapi napot, míg az S&P 500 stagnált. Ettől függetlenül a vezető részvényindexek mindenkori csúcsaik közelében járnak az újabb gyorsjelentési szezon kezdete előtt. Jerome Powell Fed-elnök is pozitívan nyilatkozott a gazdasági kilátásokról egy vasárnapi i
Hétfőn 356 közelében is járt már a forint az euróval szemben, majd a nap végére kicsit fordult a hangulat. Eddig a hasonló elbizonytalanodások után újra erőre tudott kapni a forint, sorra vitte át a falakat megállíthatatlanul. Kérdés, most is csak átmeneti lesz-e a megtorpanás vagy kifogyott a szuflából a magyar deviza.
Több mint ötezer négyzetméter alapterületű, új csarnoképülettel bővül a Login Business Park. A fejlesztést a park tulajdonosa, a WING kezdte meg. A fejlesztés átadására várhatóan 2021 nyarának végén kerül sor, azonban már a csarnok egésze bérlőre talált.
A harmadik hullám okozta kihívások ellenére tovább javultak a hazai kis- és középvállalkozások következő egy évre vonatkozó várakozásai, derült ki a K&H kkv bizalmi index első negyedéves kutatásából. A cégek éledező optimizmusát igazolja, hogy az index az előző időszakhoz képest 9 pontról 14 pontra ugrott, mely erőteljesen közelít a járványt megelő
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal automatikusan elkészíti az szja-bevallási tervezeteket, de akinek nincs ügyfélkapu-regisztrációja, annak az idén is kérnie kell a tervezet postázását, ha szeretné azt papíralapon megkapni - hívta fel a figyelmet az adóhatóság.
Nagyon úgy tűnik, hogy megkapták a magyar különleges erők az első darabokat az új, Magyarországon is gyártásra kerülő TPG-3-as mesterlövész-fegyverekből.
Míg a munkavállalók 40%-a szerint digitális készségeik fejlődtek a lezárások alatt, kirajzolódik az is, hogy egyenlőtlen a hozzáférés a képzési és karrierlehetőségekhez. A 19 ország 32 500 munkavállalójának részvételével készült globális PwC-felmérés szerint ötből két munkavállaló úgy véli, hogy munkája öt éven belül feleslegessé válik. A távmunkáb
Bár a járvány nem hozott olyan hiperinflációt, mint a második világháború, amikor az árak 15 óránként duplázódtak, és annyira nem ért semmit a pénz, hogy söpörni lehetett a milpengőt az utcán, mégis sokan érezhetik úgy: a koronaválság miatt kevesebbet ér a fizetés, a nyugdíj. Leginkább az idősek vannak kitéve a drágulásnak: emelés és 13. havi jutta
A száz százalékban magyar 77 Elektronika Csoport megvásárolta a német Analyticon Biotechnologies AG-t. A német piacon a második legnagyobb reagenscsík gyártónak számító Analyticon AG. akvizíciójával a magyar orvostechnikai vállalat célja, hogy a jövőben saját tulajdonában tudja a 77 Elektronika által gyártott vizeletvizsgáló automaták működtetéséhe
Miközben a szakemberek sem értenek egyet abban, érdemes-e ellenanyag-szintet nézetnie annak, aki tudni szeretné, valóban védetté vált-e a koronavírus ellen a védőoltás hatására, a vizsgálóhelyeken napokkal előre beteltek az időpontok.
A Biden-adminisztráció hivatalba lépésével új lendületet kapott az OECD-ben folyó, egy globális minimumadó kialakítását célzó munka. Az ezzel kapcsolatos technikai egyeztetésekben a javaslattal kapcsolatos elvi fenntartásai ellenére Magyarország is tevékenyen részt vesz. A szabályozás részletei kapcsán számos kérdés még jelenleg is nyitva áll. Ha e
Egy diklofenák hatóanyagú, haszonállatok kezelésére használt gyulladáscsökkentő gyógyszer okozta a halálát egy keselyűnek Spanyolországban. A természetvédők szerint az eset csupán a jéghegy csúcsa lehet és a szer kiirthatja Európa keselyűinek jelentős részét.
Ahogy nő az oltottak száma, úgy nő az esélye annak, hogy májusban végre kinyitnak a hazai éttermek. Gerendai Károly szerint viszont a nyitás nem jelenti azt automatikusan, hogy rentábilisan is tudnak majd működni.
Alessandra Galloni lesz április 19-től a Reuters News következő főszerkesztője, a hírügynökség szerkesztőségi munkáját eddig irányító Stephen J. Adler ebben a hónapban nyugdíjba megy. Az új vezető prioritásként kezeli a digitális és az event üzletág fejlesztését. Fotó forrása: Reuters A világ egyik legismertebb hírügynöksége, a Reuters News 170 éve
A száz százalékban magyar 77 Elektronika Csoport megvásárolta a német Analyticon Biotechnologies AG-t. A német piacon a második legnagyobb reagenscsík gyártónak számító Analyticon AG. akvizíciójával a magyar orvostechnikai vállalat célja, hogy a jövőben saját tulajdonában tudja a 77 Elektronika által gyártott vizeletvizsgáló automaták működtetéséhe
Mind a panel, mind a tégla lakások drágultak az idei első háromhavi adásvételek alapján. A kormányzati keresletélénkítés további áremelkedést vetít előre mind az új, mind a használt piacon, így idén akár 11-13 százalékos növekedés jöhet 2020-hoz képest. Mindez azt is sejteti, hogy még a többmilliós kedvezményre jogosultak közül is sokan lesznek ol
Észak-Korea tovább fejleszti nukleáris arzenálját, ezért "nagyon komolyan meg kell fontolni" nukleáris fegyverek dél-koreai vagy Dél-Koreához közeli telepítését - állapítja meg kedden kiadott közös jelentésében egy dél-koreai és egy amerikai elemzőintézet.
A 19 ország 32 500 munkavállalójának részvételével készült globális PwC-felmérés szerint ötből két munkavállaló úgy véli, hogy munkája öt éven belül feleslegessé válik. A távmunkában dolgozók közül csak minden tizedik ember szeretne teljes munkaidőben visszatérni a hagyományos munkakörnyezetébe. Világszerte a munkavállalók 44%-a vállalná, hogy a mu
A száz százalékban magyar 77 Elektronika Csoport megvásárolta a német Analyticon Biotechnologies AG-t. A német piacon a második legnagyobb reagenscsík gyártónak számító Analyticon AG. akvizíciójával a magyar orvostechnikai vállalat célja, hogy a jövőben saját tulajdonában tudja a 77 Elektronika által gyártott vizeletvizsgáló automaták működtetéséhe
Nagyot emelkedett ma a bitcoin árfolyama, egy nappal azelőtt, hogy bevezetnék a Coinbase részvényeit a tőzsdére, amely az első kriptotőzsde lesz a nyilvános piacon. A bitcoin mellett más kriptodevizák is raliznak ma, többek között az ethereum árfolyama is új csúcsra emelkedett.
Az Atradius hitelbiztosító elemzése szerint Magyarországon tavaly a globális átlagot meghaladó mértékben, 18 százalékkal csökkent a csődök száma. Az elemzők szerint ezt a kormányzati mentőcsomag és az átmeneti szabályozási változások mellett az is segítette, hogy a beszállítók a korábbinál türelmesebbek voltak az üzleti partnereik átmeneti likvidit
Tavaly ismét – immár harmadik éve – a Magyar Telekom volt a legnagyobb forgalmú mobiltelefon- és tablet értékesítő a magyar online kiskereskedelmi piacon – derült ki a GKI Digital legfrissebb piacelemzéséből. Az elemzőcég mérései alapján az értékesített mobiltelefonok és tabletek 2020-as online forgalmának közel harmadát a Telekom online értékesíté
Eddig több mint 1800 vállalkozás igényelte a Kamatmentes Újraindítási Gyorskölcsönt a Magyar Bankholding tagbankjaiban, összesen több mint tizenhatmilliárd forint értékben. A Budapest Bank, az MKB Bank és a Takarékbank MFB Pontjain továbbra is számottevő érdeklődés mutatkozik a hitel iránt, amelyet a válság során nehéz helyzetbe került vállalkozáso
Pontosan egy hónap telt el azóta, hogy történelmi csúcsot láttunk a Bitcoin-dollár grafikonon. Akkor, március 13-án, 61 781 dollárt ért a BTC a Bitstamp-en. Ma éjszaka ugyanezen a tőzsdén egy masszív órás gyertyán átlépte az árfolyam a 62 000 dollárt…
A pandémia gyökeresen átalakította a sportfogadási szokásokat is. Ennek okán a nemzeti lottótársaság folyamatosan frissíti felületén, újabb és újabb fogadási lehetőségeket mutatva be a hazai, közel 1 millió játékosnak. A 2021-es nagy változásokat egy friss sajtóeseményen jelentették be, amin a Pénzcentrum is részt vett.
A fokozódó kibertámadói aktivitás kihívásaira reagálva magasabb szintre emelte DDoS védelmi szolgáltatását az Antenna Hungária Zrt. A vállalkozások és egyéb szervezetek számára kínált továbbfejlesztett, új műszaki alapokra helyezett szolgáltatás a korábbiaknál rugalmasabb ügyfélkiszolgálást tesz lehetővé, hatékony védelmet nyújtva napjaink egyik le