A globális közvélemény nagy része abban a hiszemben volt az elmúlt időszakban, hogy miután megkapta az oltást, biztonságban lesz. Sőt miután az átoltottság eléri a szakértők által megcélzott optimális szintet, az emberek "visszakapják a régi életüket". Az egyik legnagyobb mennyiségben beadott vakcina előállítója, a Pfizer vezérigazgatója most olyan
Első magyarországi gyárát építi a Seiren csoport Magyarországon, Pécsett, a beruházás értéke 15,2 milliárd forint, ehhez a magyar kormány 4,6 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást biztosít. A vállalat 170 munkahelyet teremt, első ütemben 26 ezer négyzetméteres gyártóterületet létesít, ahol évente 4 millió méternyi kárpitot állítanak elő -
Változott a Szép-kártya alzsebeiben lévő összegek felhasználhatósága - derül ki a csütörtökön közzétett Magyar Közlönyből. December 31-ig szabad lesz az átjárás a három alszámla között.
Űrbázisú mobilhálózat kiépítésén dolgozik a Vodafone az AST SpaceMobile-lal közösen, amely 2023-tól az afrikai, később pedig az európai kontinensen valósulhat meg. A két szolgáltató azzal a céllal lépett partnerségre, hogy forradalmasítsa a mobilhálózatot az egyenlítői régiókban. A fejlesztésnek köszönhetően összesen 1,6 milliárd felhasználó számár
Csaknem 6 ezer milliárd forint készpénzt tart otthon a magyar lakosság, a háztartások pénzügyi vagyona pedig tavaly mintegy 5500 milliárd forinttal gyarapodott a Blochamps Capital Kft. elemzése szerint. A pénzügyi tanácsadó cég legfrissebb elemzése szerint tavaly év végére 66 080 milliárd forintra nőtt a magyar háztartások bruttó pénzügyi vagyona,
Sikernek számít a Coinbase amerikai kriptodeviza-tőzsde részvénykibocsátása, a sok tízmilliárd dolláros összértékű társaság egyben fontos hidat vert a kriptóvilág és a hagyományos pénzügyi szektor között. Másrészt azonban csak egy hosszabb folyamat egyik újabb állomása, amely során a két szféra egyre jobban összefonódik. Amit részvénytársaságok, pé
Kína technológiai leválása az Egyesült Államokról és Európáról nagyobb mértékben vetné vissza a globális GDP-t, mint a pár évvel ezelőtt kezdődő kereskedelmi háború - figyelmeztet az IMF szenior tisztviselője.
A korábbi elemzéssel ellentétben nem a Szuezi-csatornán kialakult hatnapos dugó, hanem az Etna vulkán kitörése okozott kiugró kén-dioxid-szennyezést a Földközi-tenger térségében.
A GKI fogyasztói bizalmi index áprilisban egyéves csúcsára, mínusz 24,5 pontra ugrott, de még jelentősen elmarad a járvány okozta zuhanást megelőző, 2020. márciusi mínusz 12,1 pontos szintjétől - közölte a GKI Gazdaságkutató Zrt.
Ezen a héten vény nélkül kaphatóvá vált a Quarelin, az egyik népszerű, korábban receptköteles fájdalomcsillapító. Az erős vagy egyéb kezelésre nem reagáló fejfájás, enyhe és közepes erősségű migrénes roham kezdeti szakaszára alkalmazható metamizol-nátrium, drotaverin-hidroklorid és koffein tartalmú gyógyszert ezentúl nem kell felíratni az orvossal.
Visszatér A Konyhafőnök című gasztroshow az RTL Klubra, május 3-tól folytatódik a produkció, amiben ismét amatőr szakácsok teszik próbára tudásukat. Fördős Zé végre csapatot kap, így egy új színnel bővül a paletta, jön a sárga csapat. A népszerű gasztrorealityben idén is bepillantást nyerhetnek a nézők a casting nem mindennapi időszakába, ahol ezút
A Cathie Wood által vezetett Ark Investment Management szerdán és tegnap összesen 1 090 391darab Coinbase részvényt vett, a cég tőzsdei debütálása után.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) péntektől felfüggesztette az OTT-ONE Nyrt. részvényeinek tőzsdei kereskedését, mivel a kibocsátó hiányosan, lényegi információt elhallgatva tette közzé, hogy könyvvizsgálója visszaadta megbízását. A jegybank a rendelkezésére álló adatok alapján feljelentést is tett a Fővárosi Főügyészségen - közölte az MNB pénteken az MT
Ma már egyáltalán nem rendkívüli, hogy valakinek speciális diétát kell követnie, mivel egyre több embert diagnosztizálnak valamilyen ételallergiával, intoleranciával. Néhány évvel ezelőtt még nem volt könnyű követni a szakemberek előírásait, hiszen csekély volt a speciális élelmiszerek kínálata az üzletekben. Ez mára jelentősen megváltozott, az éte
A Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) még január elején adott ki egy tájékoztatót arra vonatkozóan, hogy minden olyan halálozást jelenteni kell, amely az oltást követő egy hónapon belül történt, ezeknél az eseteknél kórboncolást is előírnak. A Telex cikke szerint azonban ezt nem minden kórház tudja vállalni.
Rekordot hozott az első negyedév a mobilalkalmazásokon belüli költésekben, az App Annie összesítése szerint 32 milliárd dollárt hagytak a felhasználók az App Store és Google Play alkalmazásboltokban, ez a legmagasabb összeg, amióta a cég méri ezeket az értékeket. A legnagyobb kereslet a játékokra van, az egész piac kétharmadát adják. Az első negye
A 6,5%-ról 7,5%-ra emelt idei GDP-arányos államháztartási hiánycélt két forrásból tervezzük finanszírozni: egyrészt olyan pénzekből, amelyekkel eddig nem számoltunk (uniós helyreállítási keret), másrészt a diszkontkincstárjegyek megnövelt kibocsátásával – mondta az Államadósság Kezelő Központ vezérigazgatója a Reutersnek csütörtökön délután. Kurali
A 2019-es átalakulással terhelt veszteségek után nyereséggel zárta 2020-at a Budapesti Értéktőzsde Prémium kategóriájában jegyzett Akko Invest. A vállalat konszolidált nyeresége meghaladta az 50 millió forintot, szemben a tavalyi év jelentős veszteségével. A vagyonkezeléssel foglalkozó Akko Invest portfoliójába több típusú ingatlan, illetve projekt
Az UniCredit S.p.A Igazgatósága tegnapi ülésén Pietro Carlo Padoan és Andrea Orcel urakat nevezte ki az Igazgatóság elnökévé és a társaság vezérigazgatójává, a feladatuk teljesítéséhez szükséges minden joggal és felhatalmazással. Emellett az Igazgatóság Lamberto Andreottit nevezte ki elnökhelyettesnek - derül ki az UniCredit közleményéből.
22 milliárd forintos korrigált adózás utáni eredményt ért el az MKB Bank a 2020-as üzleti évben. A hitelállomány közel 20 százalékkal nőtt, ami elsősorban annak köszönhető, hogy tavaly tavasszal valamennyi krízishitel-terméket gyorsan elérhetővé tették ügyfeleik számára – mondta a Portfolio-nak Ginzer Ildikó, a pénzintézet vezérigazgató-helyettese.
A túlsúlyos vagy elhízott betegeknél nagyobb a kockázata a Covid-19 súlyosabb lefolyásának - állapította meg egy ausztrál kutatók által vezetett nemzetközi tanulmány.
A Költségvetési Tanács egyetértését fejezte ki a 2021-es hiánycél 7,5 százalékra történő emelésével és megalapozottnak tartja, hogy a GDP-arányos államadósság az idei évben csökken – hangsúlyozza a Pénzügyminisztérium pénteki közleménye a Tanács csütörtök délután kiadott véleményére hivatkozva. A közlemény szerint a Költségvetési Tanács felidézi, h
Csaló, egészségügyi termékeket hirdető weboldalakra hívta fel a figyelmet a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) az elmúlt időszakban megsokasodott fogyasztói jelzések alapján.
Áprilistól egyedi méltányosság alapján válik elérhetővé az SMA-betegek kezelésére alkalmas génterápiás gyógyszer - közölte az emberi erőforrások minisztere pénteken a hivatalos Facebook-oldalán.
Meredek ütemben emelkedett a forgalomba helyezett új személyautók száma az Európai Unióban márciusban, a piac talpra állni látszik az egy évvel ezelőtti összeomlásból, amikor a koronavírus-járvány miatti szigorú korlátozások és súlyos bizonytalanságok megroppantották az értékesítést.
11:15-re hirdette meg ma is az operatív törzs szokásos napi tájékoztatóját, ahol a mai adatok értékelése mellett az Orbán Viktor által ma reggel bemondott számokra is reagálhatnak majd.
Új vezérigazgató kerül a Magyar Suzuki Zrt. élére. Atsumi Masato május elsejével váltja Abe Yoshinobut, aki a Suzuki Motor Corporation globális autós üzletágának marketing divízióján folytatja karrierjét a Suzuki-Csoporton belül.
Ma is megtartotta az operatív törzs szokásos napi tájékoztatóját, ahol Müller Cecília elmondta, hogy jelenleg egy alatt van a magyar reprodukciós ráta, ezért is látunk csökkenést a fertőzésszámban. A tisztifőorvos kitért arra is, hogy egyelőre nem tudni, szükség lesz-e harmadik, emlékeztető oltásra az egyes vakcináknál.
A GKI fogyasztói bizalmi index áprilisban egyéves csúcsára, mínusz 24,5 pontra ugrott, de még jelentősen elmarad a járvány okozta zuhanást megelőző, 2020. márciusi mínusz 12,1 pontos szintjétől - közölte a GKI Gazdaságkutató Zrt. az MTI-vel.
Önkormányzati tulajdonban lévő ingatlanok fejlesztésére és közösségi programokhoz kapcsolódó eszközbeszerzésre, közösségszervező bértámogatására nyújthatnak be pályázatot péntektől az ötezer vagy kevesebb állandó lakosú települések helyi önkormányzatai, önkormányzati társulásai a Magyar falu program keretében - közölte a modern települések fejleszt
A szeszélyes áprilisi időjárás nem kíméli a gazdákat egész Európában, hiszen a késői hideg és fagy megtizedelheti a gyümölcstermést, amely emelkedéshez vezethet majd a nyers gyümölcsök fogyasztói árában és drágulást hozhat a feldolgozott termékeknél. Míg Franciaország legismertebb és legrangosabb bortermelő régióiban a szőlőért aggódnak a borászok,
A 2021-ben nyolcadszorra átadott Klasszis díjak kategóriái közül a Generali Alapkezelő kettőben is dobogós helyezést ért el, Munkácsi Dávid pedig Az Év Feltörekvő Portfóliómenedzsere lett. A cég befektetési területének vezetője adott rövid helyzetértékelést.
Az Európai Unió rendelkezésének megfelelően április 1-jei hatállyal módosult a magyar ÁFA-törvény. Ennek értelmében megváltoztak a munkaerőkölcsönzési szolgáltatások ÁFA kezelési szabályai is és megszűnik az úgynevezett fordított áfa alkalmazásának kötelezettsége a legtöbb esetben. Mindez azt jelenti, hogy mostantól az eladó, a számla kiállítója –
A petrolkémia termékeket előállító Mol-csoport stratégiai ellátási lánc partnerségi megállapodást kötött a PRS-szel, a polimer- és petrolkémiai ipar vezető fenntartható fa raklapszállítójával. A PRS, a Faber Halbertsma csoport leányvállalata, olyan együttműködő rendszert üzemeltet, amely a raklapokat egy örökös körforgás részeként hazaszállítja, ja
Május elsejétől Maszato Acumi tölti be a Magyar Suzuki Zrt. vezérigazgatói posztját - közölte az esztergomi vállalat kommunikációs vezetője pénteken az MTI-vel.
Péntek reggel óta esik a forint, némileg kilógva a régiós devizák közül is és így az euróval szembeni jegyzések a 361-es szintig emelkedtek, ahol utoljára másfél hete járt az árfolyam. Ez még egyértelműbbé teszi, hogy a március második felében elindult, 3 hétig tartó forint menetelésnek már vége.
Durva közleményt adott ki a Twitteren Kína külügyminisztériumának szóvivője, Zsao Lidzsijan, melyben Japánt kritizálja amiatt, hogy a fukusimai atomerőműből a tengerbe akarják engedni kezelés után a radioaktív vizet.