Újabb érdekes posztot osztott meg a Virológia Pécs Facebook-oldalán Jakab Ferenc virológus, a Pécsi Tudományegyetem tanára az új kétszeresen mutáns koronavírus-variánssal kapcsolatban, amely Indiában jelent meg. Az új variáns 2020 októberében ütötte fel a fejét és nehéz felmérni a hatásait, az eddigi laboratóriumi vizsgálatok alapján úgy tűnik, hog
A nyitás után a vendéglőkben 10-15 százalékos áremelkedés jöhet a Balatonnál – derült ki egy összeállításból. A fagylalt akár harmadával is többe kerülhet majd. A szállodák viszont csak akkor válnak drágábbá, ha lesz megfelelő kereslet.
Életveszélyes gyerekülést szűrt ki az ADAC tesztje: egy balesetnél a babahordozó egyszerűen lerepülhet a magasítójáról. A gyártó elismerte a hibát, visszahívja az adott gyártási sorozatot. Kiderült, hogy a termékből már az európai piacra is jutott.
A bajba került cégtulajdonosok még kitartanak, a nyár közepére azonban változhat a kép, ha nem sikerül stabilizálni a bedőlés szélére került vállalkozások helyzetét. Vevői oldalon a kormány kedvencein kívül képbe kerülhetnek nyugati és ázsiai befektetők is.
A hitelfelvevők általában rutinosan veszik fel a kisebb összegű, gyorsan rendelkezésre álló személyi kölcsönöket. Azzal sem szokott gond lenni, hogy az áhított új otthonhoz szükséges, nagyobb elkötelezettséget igénylő lakáshitelek feltételeit szépen lassan megismerjék, és kiválasszák a számukra megfelelő ajánlatot - bár a Bank360 Lakáshitel kalkulá
Működésének második évében több mint 820 millió forintos árbevételt ért el a Continest Technologies Zrt., amely innováció fókuszú mérnöki vállalatként a logisztika és az ideiglenes infrastruktúra piacának megreformálását tűzte ki célul. Az összecsukható konténereket fejlesztő társaság 2019-es alapítását követően, 2020-ban nagymértékben növelte árbe
Az Egyesült Államok 2030-ig minimum 50 százalékkal csökkenti az üvegházhatású gázok kibocsátását - jelentette be Joe Biden amerikai elnök, az általa összehívott, virtuálisan megrendezett globális klímacsúcson a Fehér Házban. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke a csúcstalálkozón pedig kijelentette, hogy az EU-ban kiterjesztik a szén-di
Az Európai Bizottság hamarosan újabb szerződést köt a Pfizer és a BioNTech vállalatokkal 1,8 milliárd adag, a koronavírus ellen kifejlesztett oltóanyag beszerzéséről - közölte Ursula von der Leyen, a bizottság elnöke az amerikai Pfizer gyógyszergyár belgiumi üzemében tett látogatása után pénteken.
A lengyel központú, Közép-Kelet európai Luma Automation csoport vásárolta meg a precíziós fémmegmunkálás és autóipari alkatrészgyártás egyik vezető szereplőjeként ismert, szigetvári Iron-Tech Zrt.-t. A Luma Automation további beruházásokat és bővítést tervez a szigetvári cégnél és újabb növekedési lehetőségeket keres számára a régióban.
Egy friss felmérés szerint a hazai lakosság 27 százaléka tart attól, hogy nem tudja miből fog megélni nyugdíjaskorában, 21 százalék pedig kifejezetten attól fél, hogy a rokonaira kell majd támaszkodnia. Az időskori anyagi helyzet alakulásától leginkább a 36-39 éves korosztály tart.
Főleg házikertben vannak könnyebb lehetőségek az almatermésűek természetes megvédésére. Az évek során sokféle házi praktikát teszteltünk, nem vált be minden, de amivel sikeresen megoldottuk az azévi növényvédelmet, azt szívesen elmeséljük más kertészeknek, hobbikertészeknek. Ma a lisztharmatra, ervíniára, levéltetvekre és az ormányosbogárra hoztam
Térítésmentesen biztosít újabb közterületeket a teraszukat megnyitó vendéglátóhelyeknek Kaposvár - mondta Szita Károly (Fidesz-KDNP) polgármester pénteken.
Áttörést jelentő 77 százalékos hatékonyságúnak bizonyult a tesztek korai szakaszában egy új malária elleni vakcina - közölte az Oxfordi Egyetem fejlesztést végző kutatócsoportja.
Úgy tűnik, hogy túl vagyunk a járvány nehezén és a harmadik hullám csúcsán, de a nyájimmunitás elérése a jelenlegi ütem mellett csak júliusra vagy nyár végére érhető el - mondta Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályvezető főorvosa az M1-en - tudósított a hirado.hu.
A török állami média a magyar miniszterelnököt tartja az egyik legveszélyesebb nacionalista bajkeverőnek a Balkánon. Törökország önmagát tekinti a boszniai muszlimok védhatalmának. Káncz Csaba jegyzete.
Amint megjelennek a vonatkozó rendeletek, a Budapest Film mozijai (a Művész, a Puskin, a Toldi, a Tabán, a Kino Cafe és a Corvin) ismét elindítják műsorrendi vetítéseiket.
Különleges termékkínálat, az online vásárlás során jellemző frusztrációk kiiktatása és mindezek mellett emberközpontú magatartás – röviden így lehetne leírni a cseh gyökerű Kifli.hu mibenlétét. Az online élelmiszerbolt 2019 legvégén nyitotta meg a „kapuit” a magyar vásárlók előtt, Makkay János tavaly nyáron vett át az ügyvezetői feladatokat.
Újabb posztot osztott meg a Virológia Pécs Facebook-oldalán Jakab Ferenc virológus, a Pécsi Tudományegyetem tanára, miután az Európai Gyógyszerügynökség közzétette az AstraZeneca vakcinájával kapcsolatos legfrissebb állásfoglalását.
Különleges termékkínálat, az online vásárlás során jellemző frusztrációk kiiktatása és mindezek mellett emberközpontú magatartás – röviden így lehetne leírni a cseh gyökerű Kifli.hu mibenlétét. Az online élelmiszerbolt 2019 legvégén nyitotta meg a „kapuit” a magyar vásárlók előtt, Makkay János tavaly nyáron vett át az ügyvezetői feladatokat.
2021-ben virágkorát éli a csomagküldési szolgáltatás. A webkereskedelemben és a marketplace-jellegű használt termékek piacán elképesztő méreteket öltött a csomagfeladás. Nem árt tisztában lenni a jelenleg kurrens árakkal.
Július 5-ig, immár hetedik alkalommal lehet pályázni a Magyar Marketing Szövetség elismerésére, a Városmarketing Díjra. Települési és megyei önkormányzatok, térségek, társulások, szakmai és civil szervezetek, vállalkozások határon belül és határon túl egyaránt elnyerhetik az elismerést a városuk, településük, illetve térségük érdekében 2020. márciu
A kereskedelmi hatóságok nyilvántartásai alapján 2020-ban és 2021 eddig eltelt időszakában a vendéglátóhelyek tizede már bejelentette tevékenységének beszüntetését. És akkor még ott vannak, akik ezt nem tették meg. Terasza, kerthelyisége pedig ráadásul nincs minden vendéglátóhelynél.
Javult a helyzet összességében, ám még van tér a fejlődésre a magyarországi otthonokban: sok ugyanis az öreg, jelentős energiafogyasztású gép. Tavalyelőtt 10-ből 4 gép volt 8 évnél idősebb. Az otthon töltött több idő és a nagyobb igénybevétel miatt most sok helyen húsba vágó kérdés lehet az otthoni géppark újítása, mivel esélyes, hogy egy–egy ottho
Gyenge kezdés után indexcsökkenéssel fejezték be a pénteki kereskedést a főbb európai tőzsdeindexek és két hónapja az első alkalommal a heti eredményük is negatív lett.