2021. június 20. vasárnap

jún. 20
15:45
A keszthelyi majormúzeum megszeretteti a gazdálkodást a fiatalokkal (Agroinform)
A társadalom alapja az agrárium, amit a majormúzeum úgy mutat be a fiataloknak, hogy megszeretteti velük a gazdálkodást - jelentette ki az agrárminiszter Keszthelyen vasárnap, a Georgikon Majortörténeti Kiállítóhely új közösségi tereinek átadásán.
jún. 20
15:51
Megkezdődött a Nyugati pályaudvar felújítása (Portfolio)
A 144 éves Nyugati pályaudvar műszaki állapota és műemléki értékének megóvása, valamint a vasúti forgalomban való kiemelt szerepe miatt halaszthatatlanná vált a pályahálózatának átfogó karbantartása az épületegyüttes tetőszerkezetének rekonstrukciója mellett - derül ki a MÁV közleményéből.
jún. 20
16:00
Elvesztette-e a szüzességét Budapest? A Mol-torony az építészek között is komoly vitát generált (Növekedés)
Lehet majd szeretni vagy utálni, de az biztos, hogy Budapest hamarosan legmagasabb épületéről, a Kopaszi-gáton épülő Mol-toronyról mindenkinek meglesz, sőt már most megvan a véleménye. Természetesen az építészeknek is, ám az korántsem egyöntetűen pozitív vagy negatív, ami abból is látszik, hogy az Építészfórum szakportálon cikksorozatot indítottak
jún. 20
16:09
Korrupt sportorvost jelentett fel a Nemzeti Védelmi Szolgálat (ProfitLine)
Korrupt sportorvost jelentett fel a Nemzeti Védelmi Szolgálat (Nvsz), az orvos a gyanú szerint olyan sportolóknak is adott ki versenyengedélyt, akiket meg sem vizsgált - közölte a Nemzeti Védelmi Szolgálat (Nvsz) vasárnap az MTI-vel.
jún. 20
16:15
Indulnak a méhek Budapestre (Agroinform)
– ezzel a címmel posztolta legújabb bejegyzését Nagy István agrárminiszter, aki videós üzenetben számolt be új méhcsalád érkezéséről. A hasznos rovarok az Agrárminisztérium erkélyén élnek majd.
jún. 20
16:21
Megkezdték a Nyugati pályaduvar pályahálózatának a felújítását (Menedzsment Fórum)
A MÁV megkezdte a 144 éves Nyugati pályaudvar pályahálózatának átfogó karbantartását és a csarnoképület korszerüsítését. A tetőszerkezet rekonstrukciója már hónapok óta zajlik.
jún. 20
16:21
A Hatoslottó nyerőszámai a 24. játékhéten (Pénzcentrum)
Kihúzták a Hatoslottó 2021/24. heti nyerőszámait. Ezen a héten nem volt telitalálat, így a 25. játékhéten 477 millió forintért játszhatnak majd a játékosok.
jún. 20
16:27
Mészáros Melinda: válságidőszakokban emelkedik a női vezetők aránya (Infostart)
Magyarországon nőtt a középvezetői pozícióban dolgozó nők aránya, de az első számú vezetőknek alig 10 százaléka nő, és átlagosan 23-30 százalékkal keres kevesebbet, mint férfi kollégája – mondta az InfoRádióban Mészáros Melinda, a LIGA Szakszervezetek elnöke.
jún. 20
16:27
Portugália fővárosában a koronavírusos esetek több mint felét a delta variáns adja (Portfolio)
A lisszaboni térség új koronavírusos eseteinek több mint feléért a delta variáns, azaz az indiai mutáns felel – írja a The Guardian.
jún. 20
16:51
Iráni atomprogram: elnapolták a tárgyalásokat (Portfolio)
Elnapolták vasárnap a hat évvel előtti iráni atomalku felélesztését szolgáló bécsi hathatalmi tárgyalásokat, a küldöttségek konzultációkra visszatérnek hazájukba; a tárgyalások résztvevői szerint a megbeszéléseken előrehaladást értek el, de a fennmaradt nézeteltéréseket nem könnyű áthidalni.
jún. 20
17:15
Egy kis zápor és sivatagi hőség (Agroinform)
Nem lesz ritka a 40 fokos hőség jövő héten!
jún. 20
17:45
Kitikkadt, kóbor lovat talált egy rendőr (Agroinform)
A fáradt jószág több liter ásványvizet ivott meg a rendőr tenyeréből...
jún. 20
18:03
Várandós kismama külföldi ellátása, biztosítása (Adózóna)
Magyarországon 365 napot meghaladó magyar egészségügyi biztosítással rendelkező állapotos nő Németországba költözne, a születendő gyermek apjához, aki német állampolgár, Németországban dolgozik, ott biztosított, nincsenek összeházasodva. Szülés után a csed és a gyed folyósításának van-e valami akadálya amiatt, hogy Németországban szül, illetve ott
jún. 20
18:09
Jöhet a 4. hullám: komoly gondot okozhat az indiai mutáns Magyarországon (Pénzcentrum)
Falus András immunológus szerint itthon is egy negyedik hullámba torkollhat a delta variáns terjedése, ha nem lesz legalább 80 százalékos az átoltottság – derül ki az ATV riportjából.
jún. 20
18:18
Az agy egészséges működéséhez jó alvásra van szükség (Növekedés)
Évekkel előre jelzi a gondolkodási, észlelési, érzékelési, valamint az emlékezőképesség, vagyis a kognitív funkciók romlását, ha valaki rendszeresen nehezen alszik el – derült ki egy átfogó amerikai vizsgálatból.
jún. 20
18:21
Medvetámadások ellen sürgető az azonnali beavatkozás szabályozása! (Agroinform)
Súlyos személyi sérülések, medvetámadások, 1300 megölt birka... A romániai Környezetvédelmi, Vízügyi és Erdészeti Minisztérium olyan szabályozást készít, mely azonnali beavatkozást tesz lehetővé medvetámadások esetén.
jún. 20
18:42
Mit tanulhatnak a kis cégek a legnagyobbaktól? (KKV Magazin)
A vásárlóknak ma már nem elég a jó termék vagy szolgáltatás, élményt is akarnak. A pozitív vagy negatív ügyfélélmény hatása pedig messze túlmutat egyetlen vásárláson. Az ügyfelek egy rossz tapasztalat után elfordulhatnak a cégtől, néhány kellemetlen ügyfélélmény pedig a vevőkör akár 60 százalékának elvesztését is okozhatja – derül ki az Avaya felmé
jún. 20
18:45
Tisztán 2,5 milliót hozott a Puskás-hagyaték Szöllősi Györgynek tavaly (Menedzsment Fórum)
A Puskás-relikviákkal foglalkozó céget nem hatotta meg a koronavírus-járvány és a válság. Még kicsivel több bevételt is hozott, mint korábban.
jún. 20
18:51
Borús előrejelzés - Ha nem lesz változás, elúszhat a dunai hajózás (Portfolio)
Egységes európai vízgazdálkodási intézkedések nélkül a Duna hamarosan használhatatlan lesz árukereskedelemre – véli Szalma Botond, a Mahart egykori elnöke az Infostart cikke alapján.
jún. 20
19:09
Te is Horvátországban nyaralsz idén? Kellemetlen meglepetés érhet a magyar határon (Pénzcentrum)
Már nincs szükség védettségi igazolvány vagy oltási igazolás felmutatására a magyaroknak ahhoz, hogy karantén és tesztkötelezettség nélkül belépjenek Horvátországba. Más a helyzet azonban, ha visszatérnének Magyarországra.
jún. 20
19:12
Feltörekvő kriptovaluták: mi a profik kedvence a spekulatív tartományban? (Forbes)
Megint megkérdeztük a profikat: melyek azok a legkockázatosabb, igazán spekulatív eszközök, amiket szeretnek. Nagy siker volt legutóbb a közepes piaci kapitalizációjú, mid-cap kriptovalutákról szóló anyagunk, amiben szakértőket kérdeztünk meg, mely
jún. 20
19:21
Mutatjuk, hol érdemes ingatlanba fektetni (Infostart)
A lakásvásárlás ma is értékálló befektetés, de az elérhető bérleti hozam mellett mára a hosszú távú értéknövekedés is nagy súllyal esik latba a megtérülési számításban.
jún. 20
19:39
Lehetetlen kibogozni a hazai immunizálás állapotát (Portfolio)
Csak összesítve közli az operatív törzs, hogy mennyien vették fel Magyarországon a koronavírus elleni védőoltást, így semmit nem lehet tudni a területi különbségekről, valamint arról, hogy milyen az átoltottság a városokban és a kisebb településeken, illetve a fejlettebb és fejletlenebb régiókban.
jún. 20
19:54
Brexit: Kína járt jól, felére esett a brit élelmiszerexport Európába (Növekedés)
Csaknem a felével csökkent az idei első negyedévben az Európai Unió piacaira irányuló brit élelmiszer- és italáru-export a brit Élelmiszer- és Italszövetség (FDF) ismertetett friss felmérése szerint.
jún. 20
20:06
Talán jobb lenne, ha mégis laborból szabadult volna ki a vírus - Növekedés.hu podcast (Növekedés)
Hova fajulhat, ha minden ország leszállítgatja a neki nem tetsző utasokat a légtérből? Illetve vajon honnan jött a Covid vírus - erről beszélgettünk a Trend FM műsorában.
jún. 20
20:45
Sok-sok hal életével fizetünk a tisztább Balatonért (Infostart)
Uniós oltalmat kapott a fogassüllő és a ponty, ám az ő életesélyeik éppen attól romlottak a magyar tengerben, hogy az elmúlt évtizedekben javult a Balaton vízminősége.
jún. 20
20:54
Durván megnőtt a lakosság igénye a magas szintű egészségügyi szolgáltatások iránt (Növekedés)
Fél éve indult el Magyarországon az oltási program, és bár önmagában a vakcina is megnyugvást jelent, a teljes bizonyosságot sokan a különböző immunitás vizsgálatokban látják. Nemrég lépett ki a lakossági piacra a Vascular Diagnostics, a legnagyobb kapacitású hazai COVID-labor szolgáltató is. Hosszú távú saját terveikben országos lefedettségű, rövi
jún. 20
20:57
Vendéglátók Ipartestülete: Nettó 1 milliós fizetést is kérnek szakácsok a Balatonnál (444.hu)
20 ezer fős munkaerőhiánnyal küzdenek az ágazatban.
jún. 20
21:03
Némelyik szakács konyhájára akár 1 millió forintot is hozhat a balatoni főzés (Portfolio)
Hétvégente már annyi a belföldi turista, mint a pandémia előtt volt Magyarországon, a Balatonnál és a Tisza-tó partján rekordforgalmat remélnek a harmadik hullám után. A vendéglátóipari béreket a munkerőhiány hajtja fel, a szektorban jelenleg 20 ezer állás betöltetlen, azaz minden ötödik.
jún. 20
21:30
Mekkora kamatemelésről dönthet az MNB? (Növekedés)
Milyen mértékű kamatemeléseket hajthat végre a Magyar Nemzeti Bank, illetve mi lesz a támogató jegybanki programok sorsa? Erről kérdeztük az Erste Bank, a Danube Capital és az ING Bank vezető elmézőit.
jún. 20
22:03
50 millió font sterlinget is fizetne az angol klubcsapat Varane-ért (ProfitLine)
Miközben a francia labdarúgó-válogatottal a részben budapesti rendezésű Európa-bajnokságon játszik, a Manchester Unitedtől fajsúlyos ajánlat érkezett a Real Madridhoz a világbajnok Raphaël Varane-ért.

2021. június 21. hétfő

jún. 21
0:09
Egészségügyi és rendvédelmi dolgozókat köszöntöttek a cirkuszban (ProfitLine)
Egészségügyi és rendvédelmi dolgozókat köszöntött a Fővárosi Nagycirkuszban Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár vasárnap a Dinasztiák című előadás előtt.
jún. 21
0:12
Irak 80 dolláros olajárra számít (NRGreport)
Irak arra számít, hogy az olaj ára hordónként eléri a 80 dollárt - jelentette vasárnap az ország állami hírügynöksége az olajminisztérium szóvivőjére hivatkozva.
jún. 21
2:09
Magyar animációt is díjaztak az Annecy-i Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon (ProfitLine)
Mostoha Marcell Avant (Előre) című rövid, rajzos animációját is díjazták a szombaton zárult Annecy-i Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon.
jún. 21
4:03
Heti Horoszkóp - meglepetés jön, anyagi fordulattal (ProfitLine)
Mit ígérnek a csillagok a hétre? Heti horoszkópunk a június 21-27. közötti időszakra vonatkozóan megmutatja Számodra a kilátásokat, és felhívja a figyelmedet a leselkedő veszélyekre, kockázatokra. Mire számíthatsz a szerelemben? Mit hoz a jövő a pénzügyeidben, anyagi helyzetedben? Lássuk a részletes heti horoszkópot!
jún. 21
4:07
Opus elemzés (ProfitLine)
.
jún. 21
4:12
Három hónapot is csúszhat a Baltic Pipe gázvezeték befejezése (NRGreport)
Folytatódnak a norvég gázt Dánián keresztül összekötő Baltic Pipe gázvezeték építési munkálatai a hónap elején bejelentett ideiglenes leállás után, de a befejezésben csúszás várható - közölte szombaton az Energinet dán hálózatüzemeltető.
jún. 21
4:15
Magyar találmány a cserepekbe szerelt napelem? (Alternatív Energia)
A Tesla napelemes cserepe nagy sikernek örvend a tengerentúlon. De hazai gyártó is megjelent a hazai piacon és egyedi termékével hódítja meg Európát.
jún. 21
5:03
NAV-ellenőrzés: ezeken a helyeken számíthatnak revizorokra a héten (Adózóna)
A meleg megérkeztével a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) is ellenőrzéseinél leginkább a nyári helyszínekre fókuszál. Ennek megfelelően meglátogatják a fürdőket, strandokat, fagylaltozókat, cukrászdákat, de nem maradhatnak ki a piacok, szezonális gyümölcsöt árusító boltok sem. Az adóellenőrök vizsgálják a számla- és nyugtaadást, az online pénztárgép
jún. 21
5:03
Minden eddiginél dinamikusabb gazdasági növekedést várunk (ProfitLine)
A Fidesz parlamenti frakciója minden eddiginél dinamikusabb és erőteljesebb gazdasági növekedést vár, és ha a növekedés meghaladja az 5,5 százalékot, akkor az embereket segítő példátlan gazdasági intézkedések jöhetnek - közölte a képviselőcsoport vezetője a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.
jún. 21
5:06
„Alapvetően kicselezem a halált” – interjú a digitális utóélet egy vizionáriusával (Forbes)
A digitális utóélet garantálása mellett már a felhasználók életében is fontos szerepet tölthetne be a digitális másunk. Az Eter9-t megalkotó Henrique Jorge azért ajánlja a kibermásolatunk létrehozását, mert szerinte ennek
jún. 21
5:12
Együttműködésre lép a Toyota, az Isuzu és a Hino a biztonságos önvezetés elősegítése érdekében (Márkamonitor)
A Woven Alpha (a Toyota jövőtechnológiáinak fejlesztéséért felelős leányvállalata), az Isuzu (amelyben a Toyota 5%-os tulajdonrésszel bír) és a Hino (a Toyota teherautó és buszgyártással foglalkozó leányvállalata) a jövőben együttműködik az úgynevezett automatizált térképezési platform (AMP) közös fejlesztése, népszerűsítése és használata területén
jún. 21
5:12
A folyók többsége évente legalább egy napra kiszárad (Tiszta Jövő)
A Föld folyóinak többsége évente legalább egy napra kiszárad egy új amerikai tanulmány szerint.
jún. 21
5:42
ARC közéleti pályázat – leadási határidő július 27. (Márkamonitor)
Ökológiai összeomlás, világjárvány és társadalmi egyenlőtlenségek: az elmúlt egy év alatt mintha az egyiken túl lennénk… Ezért az immár két évtizedes hagyománnyal és komoly ismertséggel rendelkező ARC pályázat és kiállítás az idén felelősségteljes és felszabadító képkészítésre hívja a pályázókat.   Részlet a pályázati kiírásból: „Nehéz időkön vagyu
jún. 21
5:42
Azonosítsa a kiváltó okot! Hozza meg gyorsabban a helyes döntést! (newtechnology.hu)
A járműipartól az orvostechnológián át, egészen az optikáig, a funkcionális szempontból elsődleges alkatrészek tisztaságvizsgálata már régóta minőségi kritérium. Napjainkban a felhasználók még gyorsabban és megbízhatóbban követik vissza a kritikus alkatrészek szennyeződés forrásait. Tehetik mindezt azért, mert a Zeiss – az ipar területén elsőként –
jún. 21
5:42
A tűnődő skiccelés kreativitása (Transpack)
Hungaropack Student-díjat nyert a fiatal formatervező akácméz-csomagolása.
jún. 21
5:45
Milliós fizetéssel és milliárdos kölcsönnel indult Mészáros Lőrinc őrző-védő cége (Menedzsment Fórum)
A Talentis Protect első tört évében zömében biztonsági tanácsadásból származott bevétele a társaságnak. A kiadások azonban jóval magasabb szinten alakultak, így méretes veszteséget kellett elkönyvelni év végén. De ez bizonyos szempontból teljesen normális.
jún. 21
5:45
Már minden harmadik építőipari cég panaszkodik az anyaghiányra (Privátbankár)
Bár kissé javultak a hosszú távú kilátások az építőiparban, a vállalkozások egyre növekvő hányada súlyos anyaghiányról számolt be - derült ki a GKI Gazdaságkutató júniusi felméréséből. A kapacitáshiány is hátráltatja a munkát és továbbra is kevés a jól képzett szakember.
jún. 21
5:48
Fényes jelen, ígéretes jövő: jó idők járnak a mezőgéppiacra (GépMax)
Mezőgéppiac: megvolt a rekord tavaly is – íme, ezt vették a gazdák 2020-ban!
jún. 21
5:54
GKI: Kissé optimistábban látja a lakosság a gazdasági kilábalást (Növekedés)
A GKI konjunktúraindexe az áprilisi, példátlanul nagy emelkedés után májusban és júniusban is tovább nőtt, ezzel elérte tavaly év eleji, vagyis a járvány előtti szintjét - közölte a GKI Gazdaságkutató.

Keresés