Az elektronikus fizetések és a készpénz közötti vetélkedésről, az erős ügyfélhitelesítés bevezetésének hatásáról, az azonnali fizetési rendszerben rejlő lehetőségekről, kriptopénzekről és a digitális jegybankpénzről volt szó a Portfolio pénzügy podcastjában Eölyüs Endrével, a Mastercard Magyarországért és Szlovéniáért felelős vezetőjével, és Turzó
Júniusban jelentősen változnak a készpénz behozatalának szabályai az Európai Unió külső határain, szigorodik az ellenőrzés, és többek között az aranyérmék és aranyrudak értéke is beleszámít az összeghatárba - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
Júniusban újabb öt pályázatot hirdet meg az Agrárminisztérium (AM) a Vidékfejlesztési programban, egyebek közt a precíziós gazdálkodásra átállás ösztönzésére - jelentette be a szaktárca mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára kedden Budapesten. Ezzel párhuzamosan egy vidéki rendezvényen Nagy István agrárminiszter azt jelezte, hog
A nyári magazin mellé a csapat ezúttal egy egyedülálló, 32 oldalas melléklettel erősít, amelyben a Balaton, a Velencei-tó és a Dunakanyar legjobb vízparti gasztrohelyeit mutatják be. A Street Kitchen új albrandekkel is kiegészült. Hatalmas fába vágta a fejszéjét a Fördős Zé szakmai vezetésével működő Street Kitchen csapata, amely minden télen és n
A vizsgált városok túlnyomó többségében alacsony a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben – közölte honlapján a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK).
A korábbi pletykáknak megfelelően az OTP újabb bankot vett Szlovéniában, amit 2022 második negyedévétől, a tranzakció lezártát követően konszolidálhat. A hatóságoknak ugyanis még jóvá kell hagyni az Nova KBM felvásárlási ügyletét - olvashatjuk az Erste elemzői kommentárjában.
Újabb összesítések szerint a korábban ismertnél jóval több mint kétszer annyian haltak meg Peruban a koronavírus járványa miatt - közölte a limai vezetés által megbízott szakértői munkacsoport hétfőn.
Rengeteg vakcina érkezik a héten Magyarországra, aki regisztrál, az már másap is beadathatja magának. Egyelőre vizsgálják a 12-15 évesek olthatóságának lehetőségeit - hangzott el az operatív törzs keddi tájékoztatóján.
Mit, hogyan, mikor? Szervezeti kihívások a post-COVID korszak hajnalán címen tartották meg a Portfolio HR Revolution 2021 második szekciójának panelbeszélgetését, melyet Lukács Zsolt, a Telkes Consulting Managing Partnere moderált. A beszélgetés középpontjában természetesen koronavírus-járvány volt, és a vállalatokra gyakorolt hatására, de sokkal n
Kiszivárgott uniós tervek szerint július elseje lehet az a dátum, amikortól az Európai Unió mind a 27 tagállamának el kell fogadnia az európai digitális védettségi igazolványt, és el kell törölnie a beoltottak számára a kötelező karantént az utazások során.
A koronavírus járvány alatt nehezebbé vált toborzási folyamat támogatása érdekében a budapesti székhelyű Starschema az elmúlt hónapokban nagy számban vett fel korábbi munkavállalókat. A big data megoldásokkal foglalkozó cég – Magyarországon úttörőként – a jövőben is nagyobb hangsúlyt kíván fektetni erre az alternatív foglalkoztatási megoldásra. A m
Újabb jelentős egységgel bővül a TritonLife csoport integrált magánegészségügyi szolgáltató. A társaság ugyanis megkezdte szombathelyi ellátóbázisának, a TritonLife Magánkórház Szombathely nevű egységének végső kivitelezési fázisát. A nyitást 2022 első felére időzítik.
A friss, júniusi Forbes címlaposa Szoboszlai Dominik, a legdrágább magyar focista. Bemutatjuk Dominik gyerekkorát, a fanatikus elszántságot és végtelen mennyiségű munkát és a foci világán kívülieknek is megmutatjuk: Dominik olyan
Miután kezd egyre egyértelműbbé válni, hogy a munkaerőpiac helyreállásának egyik legnagyobb akadálya a béreknél nagyobb összegű munkanélküli támogatás, az államok sorra jelentik be a rendkívüli juttatások felfüggesztését.
Mi jut eszünkbe arról, hogy munkavállalói integráció? - indította előadását ezzel a kérdéssel Halász Erika, a KPMG szenior menedzsere a Porfolio HR Revolution konferenciáján. Mérhető előnyöket teremt az integrációs stratégia kialakítása és implementálása, mivel várhatóan növeli a produktivitást, javítja a morált és így jó hatással van az elköteleze
A hazai lakossági naperőművek beépített teljesítménye a mostani bővülési tempóval pár év alatt elérheti a Nemzeti Energiastratégiában 2030-ra kijelölt 800 MW minimális célt, de a 200 ezres darabszám is határidő előtt teljesülhet. Sok múlik azonban a szabályozási környezet jövőbeli alakulásán. Az már most látszik, hogy az átlagos rendszerméret jóval
Az árbevétel több mint a tizedét elvitte a járvány, a svéd multi magyar leánya megszorításokkal reagált. Ennek ellenére sem maradt el az osztalékfizetés.
Rekordösszegű, több, mint százmillió forint adományt gyűjtöttek a nézők vasárnap este a koronavírusban árván és félárván maradt gyerekeknek a TV2 Neked énekelek gálaműsorában. A 1357-es adományvonalon és liciteket fogadó telefonszámon végül összesen 101 824 210 forintot adományoztak a felajánlók a műsor végéig. A magyar zenei élet sztárjait felvonu
Tavaly áprilisi elindítása óta mintegy 38 ezer kkv jutott közel 2600 milliárd forint kedvező kamatozású forráshoz a Növekedési hitelprogram Hajrá (Nhp Hajrá) konstrukció keretében május végéig, így a keretösszeg 87 százalékát már felhasználták - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB).
Megkezdte működését az adóvisszaélések elleni uniós küzdelmet támogató Európai Adóügyi Megfigyelőközpont, amelynek célja, hogy az Európai Unió területén és azon kívül egyaránt visszaszorítsa az adócsalást és az adóelkerülést, valamint előmozdítsa a méltányosabb adóztatást – jelentette be ma Brüsszelben Paolo Gentiloni gazdaságpolitikai biztos.
A WTI 67,6 dollár volt ma reggel az ázsiai kereskedésben. Az árfolyam erősödése mögött az a spekuláció áll, hogy az Opec vezetői ma virtuális tanácskozást tartanak, ahol várhatóan nem fognak változtatni a korábban eldöntött kitermelési terveiken.
A Globe Trade Center (GTC) bemutatta első ESG jelentését, amely összefoglalja a csoport 25 év alatt, összesen hat piacon elért eredményeit. A 2020-as jelentés adatai bemutatják, hogy a GTC hogyan kötelezi el magát a fenntartható fejlődés, a felelős építkezés és vagyonkezelés mellett, valamint a helyi közösségekkel való együttműködés és a részvényes
Tovább csökken a szennyvízben a korornavírus örökítőanyagának szintje. Az NNK mérései szerint a 22 vizsgált szennyvíz-minta közül 20-nál alacsony, kettőnél mérsékelt koronavírus-koncentráció volt mérhető.
A kínai Nemzeti Egészségügyi Bizottság közölte, hogy a világon először H10N3 madárinfluenza-vírussal fertőződött meg egy férfi a kelet-kínai Csiangszu tartományban.
A globális chiphiány közepette rekordot döntött a világ 10 legnagyobb chipgyártójának összesített bevétele 2021. első negyedévében – derül ki a TrendForce nevű piackutató cég adataiból.
Májusban országosan 14 193 ingatlan adásvétel történt, valamint 102-107 milliárd forint szerződéses összegű lakáscélú jelzáloghitel realizálódott a Duna House havi Tranzakciószám Becslését (DH-TB) és jelzáloghitel előrejelzése alapján. Az átlagos április után minimális növekedéssel zárt a lakóingatlanpiac a hosszabb májusi hónapban. A Duna House á