2021. június 11. péntek

jún. 11
12:57
Megérkezett az eddigi legvadabb Tesla, Elon Musk szerint olyan vezetni, mint egy űrhajót (Portfolio)
A Tesla végre megtartotta a régóta várt és egyszer már átütemezett "átadási eseményt" az ultragyors Model S Plaid számára a kaliforniai Fremontban található gyárában. Az elektromosautó-gyártó péntek este 25 autót szállít le, amit a következő negyedévben heti több száz, majd heti ezer autóra bővít - mondta Elon Musk vezérigazgató az eseményen.
jún. 11
12:57
Tudást a gyakorlatba – erre szerződött a Nak és a Mate (Mezőhír)
Korszerű tudást visznek a mezőgazdaság napi gyakorlatába: együttműködés a Nak és a Mate között.
jún. 11
12:57
Propellerekkel fejlődik a magyar mezőgazdaság (GépMax)
A pilóta nélküli légijárművek egyre jelentősebb térhódítása a felmérő és munkavégző/beavatkozó eszközök piacán is jelentkezik.
jún. 11
12:59
Egymás kezéből csavarják ki a kínai gigaholding cégei a Váci úti irodaházat (Portfolio)
Kevesebb, mint egy hónapja írtuk meg, hogy gazdát cserél a Váci úti BC 140 irodaház. Az új tulajdonos akkor látszólag a kínai hátterű Resolution Property lett volna, azonban a legfrissebb fejlemények szerint végül a portugál Fidelidade lesz a befutó. A két cég első ránézésre igen távol áll egymástól, valójában azonban ugyanahhoz a kínai érdekeltség
jún. 11
13:03
Évtizedes csúcson a könyvkiadás, Arany János az aranyérmes (Infostart)
A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése (MKKE) és a Tárki közös felmérése alapján a megkérdezett magyarok 31 százaléka több időt szánt olvasásra 2020-ban, mint a pandémiát megelőző évben. A növekvő olvasási kedv hatással lehetett a kiadott művek számának emelkedésére. 2010 óta tavaly jelent meg a legtöbb könyv (14 700), ugyanakkor a péld
jún. 11
13:03
Az EU bőkezűen támogatja az oktatást 90 unión kívüli országban (ProfitLine)
Az Európai Bizottság 700 millió euróval járul hozzá a globális oktatási partnerség célkitűzéseinek sikeréhez, 90, unión kívüli országban segíti az oktatási rendszerek átalakítását és a felzárkózást a 2021-2027 közötti időszakban - jelentette be a testület elnöke a Twitteren csütörtökön.
jún. 11
13:03
A szobafogság tanulsága: tudás nélkül nincs buli (Agrárágazat)
Önismeret, alkalmazkodás, készség az új eszközökre: bank és producer így lépett előre a járványban.
jún. 11
13:09
Mennyire bírják a hideget a napelemek? (Alternatív Energia)
Biztató eredményeket értek el a norvég kutatók a polikristályos napelem modulok degradációs sebességét vizsgálva.
jún. 11
13:09
Aggódik a lengyel kormány: Joe Biden politikája csak agresszívabbá teszi az oroszokat (Portfolio)
Az amerikai elnök, Joe Biden kormányának Moszkva iránt folytatott politikája Oroszország agresszív magatartásának fokozódását eredményezheti - figyelmeztetett Zbigniew Rau lengyel külügyminiszter a Rzeczpospolita lengyel napilapban pénteken megjelent, vele készített interjúban.
jún. 11
13:09
Mit érdemes vetni? Kérdezz szakértőktől a Terménypiacok Webináriumon! (Agroinform)
Rendezvényünkön a legnagyobb hazai terménykereskedelemmel foglalkozó cégek képviselőit, köztük a Hungrana Kft. vezérigazgatóját kérdezzük a trendek alakulásáról. Regisztrálj most!
jún. 11
13:12
Berobbantak a videóhívások a járvány alatt (MMonline)
Egy friss hazai kutatás szerint alaposan átformálta a magyarok ügyintézési szokásait a járvány. Az idősebbek megelőzték a fiatalokat a digitális csatornákon, nagyot nőtt a videóhívások népszerűsége, és – bár nem tartjuk túl hasznosnak őket – egyre többet használjuk a chatbotokat. Abban viszont továbbra is hiszünk, hogy az van elintézve, amit magunk
jún. 11
13:15
A Nak Szántóföldi Napok Claas, Fendt és Horsch sztárjai (Agroinform)
Egy év kihagyás után ismét megrendezték a NAK Szántóföldi Napok és AgrárgépShow rendezvényt Mezőfalván, melyen az AXIÁL Kft. is részt vett. A 2021. június 9. és 10. napokon tartó esemény kifejezetten a szakmának szólt és a gyakorlaton volt a hangsúly.
jún. 11
13:27
Az e-kereskedelemi logisztikában terjeszkedne tovább a Waberer's, további akvizíciók jöhetnek (Portfolio)
A világjárvány számtalan más terület mellett a logisztikában is új kihívásokat teremtett, gondolhatunk akár az e-kereskedelem térnyerésére, vagy a globális konténer- és chiphiányra. Mindeközben számos trend gyorsult fel az iparágban, kezdve a zöldlogisztikával, egészen a digitalizációig. Ezekkel az iparági trendekkel, a megváltozott környezettel, é
jún. 11
13:33
Hétfőtől ismét közlekedik a reptéri buszjárat (Menedzsment Fórum)
Kisebb változás is lesz a 100E jelzésű járatnál.
jún. 11
13:36
Ahogy enyhül a világjárvány, meglódult az olaj iránti kereslet, ehhez újra növelni kell a kitermelést (NRGreport)
A világnak sokkal több olajra lesz szüksége az OPEC + -tól, mivel a globális kereslet jó úton halad a jövő év végi pandémiát megelőző szintre való visszatéréshez – nyilatkozta a Nemzetközi Energiaügynökség, alig néhány héttel azután, hogy kijelentette: hosszú távon csökkenteni kellene az olajkitermelést a káros anyag kibocsátás csökkentése érdekébe
jún. 11
13:36
Rákapcsol az Erste a zöldfogyasztásra (MMonline)
Az európai pénzügyi intézmények közül elsőként az Erste Csoport csatlakozott az Európai Bizottság Zöldfogyasztási Vállalás (Green Consumption Pledge) kezdeményezéséhez, hogy felgyorsítsa hozzájárulását a gazdaság fenntartható talpraállásához. A Zöldfogyasztási Vállalás az első kezdeményezés, amelyet az EU új fogyasztóügyi stratégiája és az Európai
jún. 11
13:45
25 forinton jön tőkeemelés a Nutexnél (Portfolio)
A Nutex igazgatótanácsa a társaság alaptőkéjének zárt körben történő felemeléséről döntött.
jún. 11
13:45
Mérnök? Segédmunkás? Keress munkát a környezetiparban! (Agroinform)
A környezetipar szereplői számára elindult a zöldállásportál, a 49,56 millió forintos vissza nem térítendő uniós pályázatból létrehozott oldalon az ágazatban működő cégek és a potenciális munkavállalóik is regisztrálhatnak – közölte a Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetsége (KSZGYSZ).
jún. 11
13:51
A társadalmunkra és a gazdasági növekedésünkre is órási veszély leselkedik a közgazdászok szerint (Portfolio)
Az egyenlőtlenség a nyolcvanas évek óta folyamatosan nő, de míg eddig a legszegényebb rétegek jövedelme is nőtt globálisan, addig a koronavírus-járvány miatt már jelentősen romlottak a legalacsonyabb jövedelmű rétegek megélhetési lehetőségei. A kockázat jelentős: az egyenlőtlenség növekedése a társadalmi rendet is felforgathatja, és a gazdasági növ
jún. 11
13:51
Mészáros részvényei 6,3 milliárddal érnek többet péntek kora délután, mint péntek reggel (444.hu)
Az Index-interjú után megugrottak az értékek.
jún. 11
13:57
10 éve nem adtak ki annyi könyvet Magyarországon, mint tavaly (Menedzsment Fórum)
A legtöbb szakirodalmi könyv volt.
jún. 11
13:57
Nincs még vége, rekordot döntött a napi halálozás Indiában – és ez rossz hír (Forbes)
Miközben a világ nyugati fele a nyitás heteit éli, a világgazdaság ázsiai kulcsszereplője napi küzdelmet folytat az emberéletekért. Ha India megáll, megáll vele a fél világ. A napi halálozási rekord
jún. 11
14:00
Két új szabadtéri mozi nyílik Budapesten (MMonline)
A nyitást követően a mozikba is újra visszatér az élet. A még nem beoltottaknak külön jó hír, hogy szép számmal nyitnak a szabadtéri mozik is a fővárosban: mostantól a KULTIK Terasz Corvin Plaza és a Köki Terasz is igazi filmklasszikusokkal és premierfilmekkel várja a kimozdulni vágyókat. Mi lehet hangulatosabb, mint egy teraszon eltöltött este a b
jún. 11
14:03
Gyorsult az infláció Romániában (ProfitLine)
Romániában 3,8 százalékra gyorsult az éves inflációs ráta májusban, miután áprilisban 3,2 százalékkal nőttek a fogyasztói árak éves összevetésben - közölte pénteken a román országos statisztikai intézet.
jún. 11
14:09
Június végéig még lehet pályázni a falusi kisboltok megmentését célzó forrásokra (Adózóna)
A Magyar falu programon belül június végéig lehet még pályázni a falusi kisboltok megmentését célzó, több tízmilliárd forint támogatásra – hívta fel a figyelmet a program idei aktualitásait ismertető és helyi eredményeit bemutató pénteki tájékoztatóján a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Jászágón.
jún. 11
14:09
Lassan kikecmergünk a válságból? Egyre távolodik a 370-es euró (Pénzcentrum)
Az átoltottságban Európa élmezőnyébe tartozunk, ami egyre inkább megmutatkozik az árfolyamokban is. A külföldi befektetők szempontjából pozitívum, hogy az utóbbi hetekben a forint is kezd stabilizálódni, láthatóan sem a kormány, sem az MNB nem akar tartósan a korábban látott 370 Ft körüli euróárfolyamot látni.
jún. 11
14:12
Pénzhegyeken ülnek az amerikai bankok (vg.hu)
A pandémia kitörésekor az egyik pillanatról a másikra labilis helyzetbe kerülő vállalati szféra tekintélyes forrásokat vont be, hogy felkészüljön a jövőre.
jún. 11
14:21
Újraindít egy fontos buszjáratot a BKK (Piac és Profit)
Kisebb változás is lesz a 100E jelzésű járatnál.
jún. 11
14:24
Világsztárokkal indul újra a Müpa (MMonline)
Zubin Mehta, Rudolf Buchbinder és a Maggio Musicale Fiorentino Zenekara, Anna Netrebko, Christian Thielemann, Anoushka Shankar, Valerij Gergijev, Jacob Collier, Joyce DiDonato, Paavo Järvi, Pat Metheny, Avishai Cohen, Gyenyisz Macujev, Baráth Emőke, a Bécsi Filharmonikusok, a Drezdai Staatskapelle, az Ensemble Les Arts Florissants, a Győri Balett,
jún. 11
14:27
Benyit az amerikai tőzsde ajtaján a "kínai Uber" (Infostart)
Részvénykibocsátást tervez az amerikai tőzsdén a Didi Chuxing kínai közösségi utasszállító vállalat.
jún. 11
14:30
Péntektől könnyebben utazhatunk EU-n belül, ha be vagyunk oltva (vg.hu)
A tagállamok megállapodtak: a nyárra feloldják az unión belüli utazási korlátozásokat azok számára, akik védettséget szereztek a koronavírussal szemben.
jún. 11
14:33
Eldőlt: gyorsított eljárásban hoz ítéletet a magyar-lengyel vétót generáló ügyben az Európai Bíróság (Portfolio)
Az Európai Bíróság befogadta az Európai Parlament, mint alperes azon kérését, hogy gyorsított eljárásban hozzon döntést abban a perben, amit a magyar és a lengyel kormány felperesként kezdeményezett, hogy megtámadja az EU-pénzek jogállamisági feltételekhez kötéséről szóló uniós rendeletet. A döntésről az Európai Bíróság pénteken délután adott ki kö
jún. 11
14:39
Horvátország tovább enyhített a határátlépésen (ProfitLine)
Horvátország tovább enyhített a határátlépésen, azok, akik a schengeni országokból érkeznek, a koronavírus elleni oltás második adagjának felvétele után azonnal átléphetik a határt, korábban erre 14 napot kellett várni - jelentette be Davor Bozinovic horvát belügyminiszter, a válságstáb vezetője a testület pénteki sajtótájékoztatóján.
jún. 11
14:48
Élesben működik az ország első élő ipari 5G magánhálózata (MMonline)
A Foxconn komáromi gyárában 6 hónapnyi tesztidőszak után folytatódik a legújabb generációs mobilhálózatra épülő megoldások bevezetése, jelenleg már 5G privát hálózaton keresztül működik a PC tesztelés. Az 5G felhasználása a közeljövőben érkező 5G-re optimalizált hardverek és szoftverek segítségével új távlatokat nyit az ipar számára, hiszen ezekkel
jún. 11
14:51
Az EKB beleállt: több rugalmasságot kéne adni a jegybank szerint a tagállamoknak (Portfolio)
A robusztus fiskális kiadások végre tartósan beindíthatják az inflációt az eurózónában, de a költségvetési szabályoknak rugalmasabbnak kéne lenniük a válság után is, mert a monetáris politika hatása korlátozott - mondta Klaas Knot, az Európai Központi Bank döntéshozója pénteken.
jún. 11
14:53
Hamarosan meglátogatja Joe Bident Angela Merkel (Portfolio)
Az amerikai elnök valószínűleg július 15-én fogadja majd a német kancellárt a Fehér Házban, a találkozó célja pedig a szoros kétoldali kapcsolatok megerősítése lesz – írja a Reuters.
jún. 11
14:57
Megszólalt az EMA az mRNS-vakcinákhoz kapcsolódó szívizomgyulladásos hírekről (Portfolio)
Vizsgálja az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) az mRNS vakcinák használata után felmerülő, esetleges szívizomgyulladásos esetekről szóló jelentéseket – írja a Reuters.
jún. 11
14:59
A világ olajfelhasználása 2022 végére elérheti a válság előtti szintet (Portfolio)
A világ olajkereslete 2022 végére eléri a krízis előtti szintet a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) pénteken publikált legfrissebb prognózisa alapján.
jún. 11
15:03
Ez lehet a csodafegyver az építőipari hatékonyságnövelésben (Portfolio)
Az elmúlt hónapokban egyre többször szerepelt a hírekben a kormányzati oldalról is kiemelt feladatokkal megbízott ÉMI Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Nonprofit Kft. A 60 éves múltra visszatekintő állami vállalatot az elmúlt két évben sikerült újrapozicionálni, ami mostanra a legnagyobb építőanyagokat vizsgáló laboratórium lett, konkrét felad
jún. 11
15:09
Élmény- és strandfürdő nyílt Miskolcon (ProfitLine)
Miskolctapolcán pénteken hivatalosan megnyílt az Ellipsum élmény- és strandfürdő, ezzel lezárult a Miskolctapolcai strandfürdő és környezetének fejlesztése elnevezésű projekt 12,7 milliárd forintos vissza nem térítendő, százszázalékos kormányzati támogatással megvalósult második üteme - közölte a város önkormányzata az MTI-vel.
jún. 11
15:09
Horvátországba készülsz? Érkezett pár igazán kedvező hír (Portfolio)
Horvátország tovább enyhített a határátlépésen, azok, akik a schengeni országokból érkeznek, a koronavírus elleni oltás második adagjának felvétele után azonnal átléphetik a határt, korábban erre 14 napot kellett várni - jelentette be Davor Bozinovic horvát belügyminiszter, a válságstáb vezetője a testület pénteki sajtótájékoztatóján.
jún. 11
15:09
Ezekkel az új hitelekkel rúgnák be a magyar gazdaságot: nem lesz felső limit (Pénzcentrum)
"(...) összesen 587 milliárd forint értékben hirdetünk pályázatokat, és az önrész előteremtése valamint a fejlesztések megvalósulása érdekében megújulnak a Széchenyi Kártya program államilag támogatott, rendkívül kedvező kamatozású hiteltermékei is. A programban gyakorlatilag felső korlát nélkül áll rendelkezésre forrás, és az igény becslések szeri
jún. 11
15:09
Idén drágább lesz a kínai fokhagyma, mint a hazai? (Agroinform)
Bőséges a termés, mégis 40 százalékkal is emelkedhet idén a kínai fokhagyma ára az európai piacokon.
jún. 11
15:11
Barnamoszat: nem tengeri szemét, hanem a legjobb trágya (Agroinform)
Hínárkivonattól a növények nemcsak gyorsabban fejlődnek, de ellenállóbbá is válnak a környezeti stresszel szemben.
jún. 11
15:12
Irán katonai műholdat venne az oroszoktól (vg.hu)
Egy nagyfelbontású kamerával felszerelt, Kanopusz-V típusú műholdról van szó, amelyet Oroszország néhány hónapon belül juttatna rakétával a világűrbe.
jún. 11
15:12
Új kiberbiztonsági központot nyitott a Huawei (MMonline)
Az eddigi legnagyobb Globális Kiberbiztonsági és Adatvédelmi Átláthatósági Központját nyitotta meg a Huawei Technologies Kínában. A központ nyitva áll a szabályozók, a független tesztelő és a szabványügyi szervezetek, valamint a vállalat ügyfelei, partnerei és beszállítói számára is. A központ célja a biztonságtechnológiai megoldások bemutatása, a
jún. 11
15:15
Megtáltosodott Mészáros Lőrinc zászlóshajója az interjú láttán (Forbes)
Nagyot megy az Opus a tőzsdén, a piac a felcsúti vállalkozó több kijelentéséből is hitet meríthetett. Észbe kapott a piac és zsákolni kezdték az Opus papírjait a Budapesti Értéktőzsdén. Mészáros
jún. 11
15:21
Adatlapok, tájékoztatók adófizetési könnyítésre/mérséklésre irányuló kérelmekhez (Adózóna)
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közzétette a fizetési könnyítésre és/vagy mérséklésre irányuló kérelmek elbírálásához szükséges dokumentumokat.
jún. 11
15:24
Már a gyerekek is regisztrálhatnak az oltásra (vg.hu)
Az oltóanyag a háziorvostól is kérhető, ekkor azonban meg kell várni, hogy egy ampullányi gyerek összejöjjön.
jún. 11
15:33
Így emelkedett a nettó átlagbér Romániában (ProfitLine)
Romániában áprilisban a nettó átlagbér 11,9 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit - közölte pénteken a román országos statisztikai intézet.

Keresés