Az AstraZeneca már több, mint 500 millió adag oltóanyagot szállított le világszerte, melyből közel 300 millió adag került alacsony- vagy közepes jövedelmű országokba, 81 millió dózis pedig a Covax programon keresztül hátrányos helyzetű, fejlődő országokba, mely a teljes Covax mennyiség 96%-át jelenti. A világon nagyon nagy szórást mutat a beoltotta
A háztartási napelemes rendszerekkel megtermelt áram elszámolásának változása sokakban kétségeket támasztott: megéri-e vajon jelentősebb összeget egy ilyen beruházásba fektetni?
Bár a magyar miniszterelnök szerint „migránshadak” akarnak bejutni Európába, a hivatalos statisztikák azt mutatják, hogy a mediterrán térségbe érkező migránsok száma folyamatosan és jelentősen csökkent 2015 és 2020 között, idén pedig egyelőre még a tavalyi átlagtól is elmarad.
Egyre több bizonyíték van arra, hogy a koronavírus szezonális, vagyis az előfordulása magától, külső korlátozó intézkedések nélkül hullámzó mintázatot követ egy éven belül. Ezért nyáron alacsonyabb védettségi szint vagy kevesebb korlátozó intézkedés is elég, télen magasabb védettség vagy nagyobb szigor kellhet a járvány megfékezéséhez - mondta a Po
A hetes lottó vagy skandi lottó az a hazai szerencsejáték, ami a mostohagyerek a lottójátékok között. Késői születése lehet az oka, hiszen ezt a formátumú játékszelvényt vezették be a legkésőbb szerencsejáték-piacra, hiszen az első szelvényt 1999 október elején adhattuk fel Magyarországon, míg az ötös lottó már 1957 márciusában startolt! Pedig ha t
Nagy kriptós befektetésnek ment híre a héten. A különlegessége, hogy nem egy amerikai vagy egy dél-kelet-ázsiai cég jutott kockázati tőkéhez. Ráadásul hardverrel foglalkozó európai cég.
Egy friss kutatásból kiderült, hogy a vásárlók több mint egyharmada 10 százalékkal többet is hajlandó fizetni egy termékért, ha az Magyarországon készült. A járvány ideje alatt megugrott azoknak a száma, akik több magyar árut vesznek. A fogyasztókat a hazai áruk kiválasztásában leginkább a védjegyek segítik. Ezek közül a Magyar Terméket tanúsító vé
A Központi Statisztikai Hivatal által kiadott nyugdíj témájú adatokat áttanulmányozva érdekes számokat és információkat találunk a hazai nyugdíjasokkal és nyugdíjakkal kapcsolatban is.
A Covid-19 világjárványhoz kapcsolódó pénzügyi stressz és néhány csalással kapcsolatos ügy hatására kivonulnak a bankok az árukereskedelem globális finanszírozásából – hangzott el Párizsban a Nemzetközi Gabonatanács (Igc) konferenciáján.
Gépészet rovatunk az elmúlt héten is bővelkedett témákban. Beszámolók, tippek, tudósítások, gépújdonságok, és még folytathatnánk a sort. Heti összefoglalónkban egy csokorba szedtük, melyek voltak ezek.
A hadsereg fejlesztésének nincs céldátuma, ami zajlik, az egy lezárhatatlan folyamat része - jelentette ki Ruszin-Szendi Romulusz vezérőrnagy, a Magyar Honvédség közelmúltban kinevezett parancsnoka a Magyar Hírlapnak adott interjúban, amely a szombati számban jelent meg.
2020-ban csaknem 2,3 millió hektáron 15,3 millió tonna gabonát takarítottak be, 2,7 százalékkal kevesebbet, mint 2019-ben. A termésmennyiség az előző öt év átlagát kismértékben meghaladta.
Az agrároktatás és kutatás összehangolása érdekében együttműködés jött létre a Soproni Egyetem (SOE) és a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) között.
Az elmúlt egy év hullámvasút volt a cégek számára. A járvány három szakasza igen eltérően érintette a vállalatokat cégmérettől és szektortól függően, mára azonban egyre többen látják annak kedvező hatásait is – derül ki a K&H nagyvállalati növekedési index kutatásából.
Tavaly 236 tranzakció keretében a magyarországi cégek több mint 226 millió euró értékű kockázati- és magántőke-befektetésben részesültek hazai és külföldi alapoktól; ez a tranzakciók számát tekintve 15 százalékos növekedés 2019-hez képest, a befektetett összeget nézve pedig 36 százalékos - közölte a Magyar Kockázati- és Magántőke Egyesület (Hvca) p
Módosult a védettségi igazolványokról szóló rendelet: azok, akiknek lejárt vagy lejárat közeli a védettségi igazolványa, meghosszabbíthatják azt azzal, hogy igazolják, hogy a szervezetükben található megfelelő számú koronavírus-antitest.
A jövő évi adótörvény több kedvező szabálya már alkalmazható, június 10-től ugyanis többféle jövedelem vált adómentessé, és megnőtt az egyetemet támogató cégek adókedvezménye is. Az energiaellátók már az idei évre alkalmazhatják a kedvező veszteség elszámolási szabályokat, és már az idén fehéredhet a kriptopiac is - tájékoztatta Izer Norbert az MTI
Tegnap bejelentette az operatív törzs, hogy Magyarország legyőzte a járvány harmadik hullámát, a világ egy része, különösen a feltörekvő országok viszont még mindig küzdenek a fertőzés terjedésével. Járványügyi híreink percről percre.
Nem megfelelő korhatár-besorolásért 12 millió forintos bírságot rótt ki az RTL Klub szolgáltatójára a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (Nmhh) Médiatanácsa legutóbbi ülésén. Két helyi frekvenciapályázaton a grémium elvégezte az alaki vizsgálatot, valamint elfogadta három vidéki rádiós pályázati felhívás tervezetét is.
Az egy évvel ezelőtti extrém alacsony bázishoz képest, valamint az április végi terasznyitás és az iskolák fokozatos újranyitásának hatására áprilisban 111,4%-kal nőtt a vendéglátás forgalmának volumene, 121,6%-kal pedig az árbevétele, ugyanakkor a két évvel korábbihoz képest továbbra is érdemben elmarad, az árbevétel még 41,7%-kal alacsonyabb.
"Az Európában élenjáró magyar átoltottsági adatoknak köszönhetően április eleje óta vásárolhatunk újra a nem napi fogyasztási cikket forgalmazó boltokban is. A fogyasztóvédelem a vevők és kereskedelmi dolgozók egészségére ügyelve immár két hónapja folyamatosan ellenőrzi a védelmi intézkedések betartását" - mondta Schanda Tamás. Az Innovációs és Tec
Illegálisnak nyilvánította az engedély nélküli decentralizált pénzügyi (DeFi) platformokat, a Commodity Futures Trading Commission (CFTC) vezetője miután a Google-ban rákerestek a kifejezésre. Dan M. Berkovitz, az amerikai Árutőzsdei Határidős Kereskedési Bizottság (CFTC) biztosa az “Éghajlatváltozás és decentralizált pénzügyek: a CFTC…
"Az Európában élenjáró magyar átoltottsági adatoknak köszönhetően április eleje óta vásárolhatunk újra a nem napi fogyasztási cikket forgalmazó boltokban is. A fogyasztóvédelem a vevők és kereskedelmi dolgozók egészségére ügyelve immár két hónapja folyamatosan ellenőrzi a védelmi intézkedések betartását" - mondta Schanda Tamás. Az Innovációs és Tec
Júniusban már egyre több virágmagot szedhetünk, ha figyelmesen járunk a kertünkben. A vetőmaggyűjtés rendkívül hasznos, mert így évről-évre egyre több növényt tudunk magunk is megnevelni.
Itt a nyár, hétvége van, ráadásul megkezdődött az EB, így most egy kicsit könnyedebb tartalommal jelentkezünk. Ígérjük, nem fogunk a szerkesztőségünk tagjainak magánéletével untatni benneteket, ezt azonban el kellett mondanom. Fogadjátok szeretettel nagyapám házának történetét!
Ezen a piacon ígérni könnyű, teljesíten már jóval nehezebb. Összevetettük a magyar ILGON eddigi eredményeit néhány nagy nemzetközi szereplővel: Kereskedj a világ legnagyobb kriptopénztőzsdéjén: https://kriptoakademia.com/Binance20_KriptoPercek/go Használd az FTX megbízható kriptopénztőzsdét: https://kriptoakademia.com/FTX_Kripto_Percek/go Csatlak
Minden lehetséges eszközzel meg kell akadályozni a koronavírus-járványhoz hasonló újabb pusztító pandémiák kialakulását - áll abban a globális egészségügyi deklarációban, amelyet várhatóan szombaton fogadnak el a hét vezető ipari hatalom angliai csúcstalálkozójának résztvevői.