2021. augusztus 3. kedd

aug. 3
5:21
Az idősek harmadik oltását már szervezik az otthonokban, csak az ott dolgozóknak ne legyen kötelező (Menedzsment Fórum)
Július 29-én megnyílt a harmadik oltásra jelentkezők regisztrációs felülete, s augusztus 1-jétől már meg is kaphatták az „első fecskék” az emlékeztető vakcinájukat. De mi a helyzet az idősek otthonában élőkkel, akik év elején kapták meg Pfizer-oltásukat, tehát már több, mint 4 hónapja, de korukból adódóan többségük nem tud regisztrálni online a har
aug. 3
5:33
NER humor: milliókat érnek az Orbán és Mészáros viccek (Privátbankár)
Nevetni mindenki szeret, ezt pedig pénzzé lehet alakítani. Bödőcs Tibortól Fábry Sándorig sokan remekül megélnek a NER-kompatibilis humorból.
aug. 3
5:39
Kötelező útmutatás az evidenshez? Mostantól egy golyóstollhoz vagy hajkeféhez is mellékelni kell (Márkamonitor)
Új piacfelügyeleti rendelkezések hoztak szigorítást júliustól a kereskedelemben. Több mint egy év állt a vállalkozások rendelkezésére, hogy felkészüljenek az új szabályoknak való megfelelésre, azonban továbbra is felmerülnek olyan kérdések, amelyek bizonytalan helyzeteket eredményeznek, indokolatlan adminisztratív terheket róva ezáltal a kereskedők
aug. 3
5:39
Ultraibolya sugárzás a növényvédelemben (Agrofórum)
Natalia Peres, a Floridai Egyetem növénypatológusa ultraibolya (Uv-C, kis hullámhosszúságú sugárzás) rendszert alkalmazott a szamóca betegségeinek visszaszorításához. Egy idén publikált tanulmányában rávilágított, hogy a kezelés hatékonynak bizonyult a szamóca lisztharmat elleni küzdelemben.
aug. 3
5:39
Y- generáció: valóban céltalanság és hiányos pénzügyi ismeretek jellemzik őket? (KKV Magazin)
Számos tévhit és sztereotípia lengi körül az 1982 és 1995 között született korosztályt, amely napjainkra gyakorlatilag kettészakadt: a felnőtté válás mérföldkövei minden szempontból szétcsúsztak, és miközben a generáció egy része már saját családjával pipálja ki sorra a legfontosabb életeseményeket, sokan még mindig a mamahotel vendégszeretetét élv
aug. 3
5:42
830 lóerős plug-in hibrid vadállat (newtechnology.hu)
A Ferrari 296 GTB motortere egy akkumulátorral és egy ikerturbós V6-os motorral gazdagodott. Az elektromos autózás ezzel újabb mérföldkőhöz érkezett. Egyre több márka lép valamilyen formában az e-mobilitás irányába, az elmúlt évtizedek legtöbb vitáját generáló fejlesztésről van szó – számol be a hírről a Popsci.com. Erős vas A csúcskategóriás jármű
aug. 3
5:42
A minőség, a biztonság és az újrafeldolgozás nem idegen fogalmak egy mondatban (Transpack)
A speciális eljárással készült három réteg közepe az újrahasznosított, a belső és a külső réteg elsőkörös és minőségi.
aug. 3
5:48
Őszi búza: minőség vagy mennyiség? (Agrárágazat)
Hivatásunk a mezőgazdaság! A termesztési cél megválasztása nehéz döntés elé állítja a gazdákat. De kell-e egyáltalán választani?
aug. 3
5:51
Rekorderedményt várnak a Moltól (vg.hu)
A visszapattanó olajárak és az egekbe szökő petrolkémiai árrések nyomán rendkívül erős második negyedéves gyorsjelentést közölhet a Mol pénteken.
aug. 3
5:54
Óvatosan ezekkel az utazási ajánlatokkal: könnyen bukhatod a pénzt és a nyaralást is (Pénzcentrum)
Még így augusztusban is rengetegen kínálnak különféle utazási kuponokat, üdülési jogokat, sokszor elég jutányos áron. Ám könnyen rémálomba fordulhat az álomnyaralás, ha nem vagyunk elég figyelmesek. A Budapesti Békéltető Testület elnöke szerint mostanában a leggyakoribb szabálytalanságok az utazások lemondása miatti pénzvisszatérítéssel kapcsolatos
aug. 3
5:57
Intenzív fejlesztések – igazán felpöröghet a digitalizáció ezen a területen (Piac és Profit)
Cégmérettől, iparágtól és digitális HR érettségtől függetlenül intenzív informatikai fejlesztési hullámra lehet számítani a HR területén – derül ki a Deloitte Digitális HR 2021 kutatásából. A HR technológiák aktuális magyarországi állapotáról átfogó képet adó felmérés szerint a HR adatok elemzése és a HR fókuszú üzleti intelligencia, az online képz
aug. 3
6:06
Hivatalos: elvált a világ leggazdagabb embere (Portfolio)
Huszonhét év házasság után hivatalosan is elvált Bill Gates, aki három hónapja jelentette be a döntést, hogy különválnak feleségével. A washingtoni bíróságon hivatalosan is kimondták a válást, a hírek szerint a felek nem kötöttek válási szerződést.
aug. 3
6:06
Amikor a pingvin alól kiolvad a jég, ideje lenne aggódnunk (Mezőhír)
A klímaváltozás jeleinek megfigyelése is célja volt annak az öthetes antarktiszi expedíciónak, melynek Radócz László résztvevője volt.
aug. 3
6:15
EY: a vállalatoktól várják a zöld fordulatot a fogyasztók (Márkamonitor)
Az emberek többsége több környezetbarát termékeket vásárolna, de a pandémia következtében sokan árérzékenyebbé váltak, ezért a cégektől várják el, hogy tegyenek a fenntarthatóságért – derül ki az EY 20 országban több mint 14 ezer fő bevonásával készült nemzetközi felméréséből, amely rendszeresen elemzi a fogyasztói szokások változását.   A pandémia
aug. 3
6:15
Több biztosító is elárulta, mennyit fizettek ki a koronavírus miatti halálesetekre (Bank360 blog)
A koronavírus-járványnak hazánkban már több mint 30 ezer áldozata volt. A halálesetek megnövekedett számával összefüggésben megkérdeztük a biztosítókat, hogy a pandémia hogyan érintette a kifizetéseket az életbiztosítások esetében.
aug. 3
6:18
Korhatár előtti ellátás mellett keresőtevékenységet folytat? Erre a változásra figyeljen! (Adózóna)
A keresetkorlát miatti kötelezőellátás-szüneteltetés kizárólag a korhatár előtti ellátásban, szolgálati járandóságban részesülő személyeket érinti. Nézzük meg, milyen jogszabályváltozás lépett hatályba július elsején ennek kapcsán a minimálbér évközi emelésével összefüggésben!
aug. 3
6:18
A célzott lombtrágyázások jelentősége a kertészetekben (Agrárágazat)
Hivatásunk a mezőgazdaság! Yara termékek hosszú évek óta bizonyítottak a napi termesztés során.
aug. 3
6:18
Kopasz Bálint olimpiai bajnok, Varga Ádám ezüst, a Kozák-Bodonyi kettős harmadik (Forbes)
Arany-ezüst-bronz a magyar nyitány a kajak-kenu döntők első napján a tokiói olimpián. Történelmi dobogó állt össze férfi kajak 1000 méteres egyéni számában: Kopasz Bálint magabiztos versenyzéssel olimpiai bajnok lett, a
aug. 3
6:27
Ezerrel akarnak felújítani a családok, de az árakat csak kevesen tudják követni (Privátbankár)
A következő egy évben mintegy 700 ezer lakás felújítása várható, az ezt tervezők 40 százaléka állami támogatást is igényelne – derül ki a GKI és a Masterplast negyedéves felméréséből.
aug. 3
6:33
Csaknem három hónapos csúcson a búza ára (Agrofórum)
Alapvetően jó hangulatban indult a hét az agrárpiacokon. Chicagóban a búza 3,8 százalékkal, a kukorica 2,6 százalékkal, a szójabab pedig 0,3 százalékkal drágult. A repce 4,1 százalékos árcsökkenése azonban kivételt jelentett. Párizsban a malmi búza 2,4 százalékkal, a kukorica 2,1 százalékkal, a repce pedig 1,1 százalékkal került többe. Londonban is
aug. 3
6:36
Letartóztatták a Monero első emberét (Kripto Akadémia)
Letartóztatták a Monero nemrégiben visszavonult vezető fejlesztőjét. Riccardo Spagnit (képünkön) az Egyesült Államokban vették őrizetbe és hamarosan átadhatják az eljárást kezdeményező Dél-Afrikának. Spagni nem a kriptovalutákkal kapcsolatos tevékenysége miatt került bajba, de letartóztatását részben azzal is indokolták, hogy kriptókban tárolt…
aug. 3
6:36
Erős negyedévet zárt az LG Electronics (ProfitLine)
Újabb erős negyedévet zárt az LG Electronics elektronikai és elektromos készülék- és berendezésgyártó dél-koreai konszern június végén.
aug. 3
6:36
Elárulta az MNB, miért halogatjuk az euró bevezetését (Azenpenzem)
Magyarország nem mondott le az euróról, de nem akar áldozatokat hozni érte – hangzott el a Magyar Nemzeti Bank (MNB) konferenciáján, amit a forint bevezetésének 75. évfordulóján tartottak. A sikeres bevezetés feltételeit a jegybank „kiáltványban” fogalmazta meg.
aug. 3
6:39
Ebay: minden tenyér tíz dollárt ér (FinTechRadar)
A cég biometrikus azonosítási technológiájának nem ártana pár felhasználó, de túl sok pénzt nem költenének rá. Az ajánlat csak az USA-ban él.
aug. 3
6:45
A romló terméskilátások miatt emelkedett az orosz búza ára (Agrofórum)
A 12,5 százalékos fehérjetartalmú orosz búza a fekete-tengeri kikötőkben augusztusi szállításra a hét végén tonnánként 254 dollárba került a fedélzeten átadva, ez 6 dollárral magasabb az előző héthez képest - közölte az Ikar mezőgazdasági tanácsadó.
aug. 3
6:48
Magyar pénz is kellett hozzá, most óriásira nő a Novakid, már online nyelvórák millióit tartják itt (Forbes)
Az előző kört a Portfolion vezette, majd egy 35 millió dolláros Series B körig segítette a Novakidet.
aug. 3
6:51
Olimpiai bajnok Kopasz Bálint (vg.hu)
Magyar kajakozó ebben a számban utoljára 1968-ban tudott nyerni, most kettős győzelem született.
aug. 3
6:57
Kiugró hozamokkal zárult az idei aratás (Agrofórum)
A szántóföldi növények jó hozamai ellensúlyozták a termőterület csökkenését, az őszi búza és az őszi árpa aratása termésátlagrekorddal zárult - mondta hétfői sajtótájékoztatóján Budapesten az Agrárminisztérium (Am) mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára.
aug. 3
7:03
Éremesővel kezdték a kajak-kenut a magyarok (vg.hu)
Összességében a kilencedik magyar érem is megszületett Tokióban és a harmadik a keddi napon, miután a Kozák Danuta, Bodonyi Dóra kettős bronzérmet nyert a női kajak párosok 500 méteres versenyén.
aug. 3
7:06
A Szerencsejáték Zrt. 1,5-2 milliárd forint jutalékot juttathat partnereinek (ProfitLine)
A Szerencsejáték Zrt. fél évvel meghosszabbítja a februárban indított, kis- és közepes vállalkozásokat célzó ösztönző programját, s ezzel a lépéssel további 1,5-2 milliárd forint jutalékot juttathat partnerértékesítőinek - tájékoztatta a vállalat az MTI-t hétfőn.
aug. 3
7:15
Tv2: augusztus 22-én sztárcsapatokkal indul a Totem (Márkamonitor)
Mindenre elszánt kalandorok, mesés kincskeresések, egyedi látványvilág – augusztus 22-től, Ördög Nóra műsorvezetésével misztikus utazásra indulhatnak a tévénézők a Bakony lenyűgöző tájaira, hiszen hétköznap esténként jön a TV2 vadonatúj és formabontó kalandreality-je, a Totem. A saját fejlesztésű, monumentális produkcióban többek között olyan híres
aug. 3
7:21
Egy nap alatt egy arany-, egy ezüst,- és egy bronzérmet szereztek a magyar olimpikonok (vg.hu)
Magyar kajakozó egyes 1000 méteren utoljára 1968-ban tudott nyerni, most kettős győzelem született.
aug. 3
7:24
Budapesttől a falvakig, mindenhol dübörögnek a lakásfelújítások (Forbes)
A GKI felmérése szerint a következő egy évben a magyar háztartások csaknem 17 százaléka tervez nagyobb összeget költeni a lakására. Közel 700 ezer lakás újulhat meg kisebb-nagyobb mértékben, amennyiben minden
aug. 3
7:27
Bomba meglepetés lenne, ha a Richter emelkedő profitról számolna be (vg.hu)
Elégedett a Vraylar-eladások második negyedéves alakulásával az AbbVie, a 432 millió dolláros forgalom felülmúlta a várakozásaikat. A VG-konszenzusa szerint a Richter második negyedéve 24-25 milliárd forint nettó nyereséggel zárult.
aug. 3
7:33
Minden szinten jobb lett a Richter jelentése a vártnál (vg.hu)
.
aug. 3
7:33
Miért reped a paradicsom, a gyümölcsök? (Agrofórum)
Alma és körte terméseken, paradicsomokon is sok repedt gyümölcsöt látok. Lehet-e védekezni ellene, vagy megelőzni ezt a károsodást?
aug. 3
7:36
Adózási határidők 2021. augusztus 9-15. (Adózóna)
Adózási határidők a NAV tájékoztatása szerint.
aug. 3
7:45
Kétszámjegyűt csökkent a Richter nyeresége - és még így is nagyobb lett, mint várták (Menedzsment Fórum)
Befutottak a második negyedév számai.
aug. 3
7:45
Már 70 ezren igényelték az önfoglalkoztatók támogatását (vg.hu)
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szerint 60 ezer esetben már kedvező döntés is született. A pályázatok jelentős része a szépségiparból érkezik.
aug. 3
7:45
“Klímarezisztens” babfajta (Agrofórum)
Angol kutatók olyan babfajtát alakítottak ki, amely mintegy 40%-kal kevesebb vizet igényel fejlődéséhez, és ez megbízhatóbb élelmiszerforrássá teheti az egyre gyakoribb aszályos időszakokban.
aug. 3
8:06
Így válik szoftvercéggé a világ egyik legnagyobb autógyártója (Portfolio)
2030-ra alapvetően átalakul a mobilitás világa, az elektromos meghajtású, hálózatba kötött és vezető nélkül működő közlekedési eszköz lesz a meghatározó – vélik a Volkswagen Csoportnál, ezért az autógyártó cég az évtized végére 50 százalékra emeli az elektromos meghajtású járművek arányát az eladott új gyártmányok között, és egy sor intézkedést vez
aug. 3
8:09
Tovább romlott az uniós helyzet a nyaralási lehetőségek tekintetében (Infostart)
Az Európai Unió lakosainak 28 százaléka nem engedheti meg magának, hogy egy évben egyszer otthonától távol vakációzzon. Ez az arány átlagosan mintegy 60 százalék azoknak a körében, akiknek a jövedelme a szegénységi küszöb alatt van - olvasható az Európai Szakszervezeti Szövetség (ESZSZ) hétfőn közzétett tanulmányában.
aug. 3
8:12
Kásler Miklósnak vissza kell vonnia az önköltséges tesztre vonatkozó előírását (Portfolio)
Az alapvető jogok biztosa felkérte Kásler Miklós minisztert, hogy vonja vissza azt a rendelkezését, amely szerint védettségi igazolvány hiányában csak az önköltséges teszt megfizetése mellett vehetők igénybe bizonyos egészségügyi ellátások.
aug. 3
8:18
A delta variáns aggasztja a befektetőket, iránykeresés jöhet a tőzsdéken (Portfolio)
Eséssel zártak tegnap a tengerentúli tőzsdék, pedig a Dow még napon belül új történelmi csúcsra került. A befektetőket aggasztja a koronavírusos esetszámok emelkedése, amely visszavetheti a gazdasági növekedést. Ezek után kedden az ázsiai piacokon is javarészt negatív hangulat uralkodott, és a határidős indexek állása alapján az európai tőzsdéken i
aug. 3
8:18
Baromfivilág: őrült árak és egy új találmány (Agrárágazat)
Hivatásunk a mezőgazdaság! Hatalmas drágulás a lengyel brojler-ágazatban; új fejlesztés az állomány védelme érdekében – baromfihírek!
aug. 3
8:18
Bevált jóslat: tovább drágul az üzemanyag (GépMax)
Közel 90 forinttal voltak alacsonyabbak egy évvel ezelőtt az üzemanyagárak.
aug. 3
8:18
Raklaphamisítókat értek tetten Cegléden (Transpack)
A Máv-Rec faipari divíziója a Nav-al közösen raklaphamisítókat fogott el, ahol lefoglaltak 1000 darab raklapot is.
aug. 3
8:18
Múlt héten új jachtot vett, most egy balatoni butikszálló következett – így telik az egyik leggazdagabb magyar nyara (Forbes)
A balatonfüredi szálló uniós támogatással épült, az ötéves kötelező fenntartási idő után azonnal eladták korábbi tulajdonosai. Megszűnt szállodaként funkcionálni a balatonfüredi Villa Vitae, miután Szijj László – Magyarország 9. leggazdagabb
aug. 3
8:21
Orbán Viktor válaszcsapást mért az Európai Bizottságra (Privátbankár)
A magyar kormány minden aggodalmat visszautasít, ami a jogállamisági jelentésben szerepel. Nincs nagyobb korrupciós probléma, mint máshol, és a médiával is minden rendben van, kellően színes.
aug. 3
8:21
Egy nap alatt egy arany-, egy ezüst,- és egy bronzérmet szereztek a magyar kajakosok (vg.hu)
Magyar kajakozó egyes 1000 méteren utoljára 1968-ban tudott nyerni, most kettős győzelem született.

Keresés