A kivit számtalan tévhit övezi, sokan fagyérzékeny, kényes déligyümölcsnek tartják, pedig ez egyáltalán nincs így. Őshazája Kína azon része, melynek éghajlati viszonyai nagyon hasonlóak a magyarhoz, így nálunk is jól érzi magát. A hazai telek meg sem kottyannak neki, kártevői, betegségei pedig alig akadnak, növényvédelmi feladatai minimálisak.
Aki rozsdaövezetté nyilvánított területen vásárol új lakást, az CSOK-tól és gyerekszámtól függetlenül visszaigényelheti az 5 százalékos áfát. Ez a legújabb lakáspolitikai bejelentés, ami pontot tett annak az évek óta húzódó tervezésnek a végére, amely a rozsdaövezeti területeken való fejlesztéseket volt hivatott bátorítani. Megkérdeztük a hazai fej
Az agrárium kihívásaira megoldást kínáló vállalkozók, a fintech témakörében jártas innovátorok, és a régiós terjeszkedés, valamint a háromhónapos Mentorprogram iránt érdeklődők jelentkezését is várják. A hazai agrárszektor vezető nagyvállalataival dolgozhatnak együtt azok a startupok, akiknek fejlesztése potenciális megoldás lehet a mezőgazdaság ég
A lakáspiaci forgalom idén az első negyedévben 15 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest, miközben az új és a használt lakások árai negyedéves összevetésben 5,8 százalékkal emelkedtek – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön az MTI-vel.
A Bayer 2,58 milliárd eurós korrigált Ebitda eredményt ért el, ami a leggyengébb elemzői előrejelzéssel egyezik meg, és 10%-kal elmarad a konszenzustól.
Belgiumban a múlt héten napi átlagban 1063 embert fertőződött meg koronavírussal, 9 százalékkal több, mint az azt megelőző héten, a halálesetek száma pedig 57 százalékkal emelkedett - közölte csütörtökön a belga népegészségügyi intézet (Sciensano).
Az FTX-es tárcák már támogatják a BUSD és BNB ki- és beutalásokat. Mindkét token a konkurens Binance tőzsde által fejlesztett Binance Smart Chain hálózaton fut. A BSC-n futó tokenek egyik standardja a BEP-20 – ezzel sokkal gyorsabb és olcsóbb utalásokat…
Csökkent a munkanélküli segélyt kérő amerikaiak száma a szokásos heti statisztika szerint, míg az elbocsátott munkavállalók száma 21 éves mélypontra süllyedt júliusban.
Az augusztus 20-i hétvégén három és fél napos, Szent István Nap rendezvénysorozattal ünnepelhetjük Magyarország államalapítását, méghozzá több mint 20 helyszínen. Az ünnepség gerincét adó állami rendezvények, a Szent István Napi Díszünnepség, Zászlófelvonás és Tisztavató mellett Ünnepi Szentmise, Szent Jobb körmenet, majd az Új „Tűz és fények játék
Az augusztus 20-ai rendezvénysorozat kisebb kockázatú, önmagában nem indít el egy negyedik hullámot - jelentette ki Rusvai Miklós, aki szerint inkább az iskolakezdés lesz a kritikus időszak, illetve a nyaralásból hazatérők is veszélyt jelentenek. Szerbiában is javarészt ők kerülnek kórházba. Falus Ferenc korábbi tisztifőorvos szerint védettséghez é
A vidéki ingatlanok drágulása húzta fel a 2021. első negyedéves lakásár-emelkedés átlagát, de nominálisan Budapesten is nőttek 2-3 százalékkal a lakásárak. Az MNB és a KSH legfrissebb országos árelemzéséről már beszámoltunk, de a főváros, - ahol az összes tranzakció mintegy 19 százaléka megy végbe - külön összesítést is érdemel. Lássuk, mennyibe ke
Minden elnevezésén betiltotta a nemzeti versenyhatóság a BrightWhite otthoni fogfehérítő szett reklámozását, miután forgalmazói a hatósági tiltások ellenére új honlapon és regisztrációs számmal tovább népszerűsítették a termékeket. A GVH továbbra is óvatosságra inti a fogyasztókat.
Újabb áruhiteles startup jelentette be, hogy komolyabb befektetést kapott. A dubaji székhelyű Tabby 50 millió dollárt kapott, ami a startup értékelését 300 millió dollárra növelte.
A Szervita Square Building földszinti területén nyitja meg kapuját hazánk első Laborpont központja, ahol a belgyógyászati járóbeteg szakellátás mellett orvosi laboratóriumi diagnosztikai szolgáltatások lesznek elérhetők 2021. októberétől.
A vidéki ingatlanok drágulása húzta fel a 2021. első negyedéves lakásár-emelkedés átlagát, de nominálisan Budapesten is nőttek 2-3 százalékkal a lakásárak. Az MNB és a KSH legfrissebb országos árelemzéséről már beszámoltunk, de a főváros, - ahol az összes tranzakció mintegy 19 százaléka megy végbe - külön összesítést is érdemel. Lássuk, mennyibe ke
A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei (BGYH) Zrt. tulajdonába került a Rác fürdő és a mellé épült szálloda; a fürdő jövőre megnyithat - tájékoztatott a Főpolgármesteri Hivatal csütörtökön.
A várakozásokat jóval meghaladó mértékben emelkedtek júniusban a gyáripari megrendelések Németországban, elsősorban a belföldi megrendelések fellendülésének köszönhetően a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis csütörtöki jelentése alapján.
A Waberer’s közleménye szerint a társaság 1 százaléknál nagyobb tulajdoni résszel rendelkező részvényese a 2021. augusztus 31-ére összehívott rendkívüli közgyűlés napirendjének kiegészítésére vonatkozóan tett javaslatot.
Az augusztus 20-i hétvégén három és fél napos, Szent István Nap rendezvénysorozattal ünnepelhetjük Magyarország államalapítását, több mint 20 helyszínen. Az állami rendezvények, a Szent István Napi Díszünnepség, Zászlófelvonás és Tisztavató mellett Ünnepi Szentmise, Szent Jobb körmenet, majd az Új „Tűz és fények játéka” fantázianevű tűzijáték is vá
A világjárvány gazdaságra gyakorolt hatását tekintve elmondható, hogy a munkáltatók számottevő része munkaerőhiánnyal és a munkaerő megtartás problémájával küzd. E probléma enyhítésében segíthetnek az olyan típusú juttatások, amelyek adómentesen vagy kedvezményesen nyújthatók a munkavállalók számára. Ilyen lehet többek között a munkásszállás biztos
Angliában egy gazdaságban érdekes masinák végzik a gyomirtási kulcsfeladatokat. A három "munkatársnak" nevet is adtak fejlesztőik a Small Robot Company-nál.
Emelkedéssel nyitottak az irányadó New York-i tőzsdemutatók csütörtökön, miután a szokásos heti jelentés szerint tovább csökkent a munkanélküliek száma.
Két amerikai piaci szabályozó szervezet nézeteltérésének lehetünk épp tanúi. Tegnap Chris Giancarlo, a Határidős Árutőzsdei Kereskedelmet Felügyelő Bizottság (CFTC) igazgatója írta a Twitterre, hogy „egyetlen amerikai szervnek van tapasztalata a Bitcoin piac szabályozásában, az pedig a CFTC és nem a…
Szakértők szerint amennyiben nem veszik fel még többen a koronavírus elleni vakcinát, a delta variáns tovább mutálódhat, még veszélyesebb törzsek alakulhatnak ki.
A mezőgazdaságban használt növényvédő szerek keveréke nagymértékben növeli a méhek pusztulását, e keverékek veszélyességét jelentősen alábecsülték – vélik kutatók a Nature című tudományos folyóiratban közzétett tanulmányukban.
A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei (BGYH) Zrt. tulajdonába került a Rác fürdő és a mellé épült szálloda; a fürdő jövőre megnyithat - tájékoztatta a Főpolgármesteri Hivatal csütörtökön az MTI-t.
Minden elnevezésén betiltotta a nemzeti versenyhatóság a BrightWhite otthoni fogfehérítő szett reklámozását, miután forgalmazói a hatósági tiltások ellenére, új honlapon és regisztrációs számmal tovább népszerűsítették a termékeket. A GVH továbbra is óvatosságra inti a fogyasztókat.
Hat hónappal a második oltás után közel 93%-os hatékonyságú a Moderna oltása, vagyis alig tér el az eredeti klinikai vizsgálatban tapasztalt 94%-tól – közölte a társaság.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) minden elnevezésén betiltotta a BrightWhite otthoni fogfehérítő szett reklámozását – hívta fel a nemzeti versenyhatóság a figyelmet csütörtökön az MTI-nek küldött közleményében, miután a forgalmazók a hatósági tiltások ellenére új honlapon és regisztrációs számmal tovább népszerűsítették a termékeket.
A magyar piacon gyorsított ütemben halad a földgázbetárolás, a tavaly júniusi mennyiség kétszerese került idén a tárolókba, miközben szinte egész Európa le van maradva - tájékoztatott csütörtökön a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (Mekh).
A cseh jegybanki tanács csütörtökön 0,5 százalékról 0,75 százalékra emelte az alapkamatot - közölte Markéta Fiserová, a Cseh Nemzeti Bank szóvivője a testület ülése után Prágában. A jegybanki döntés megfelel az elemzők várakozásainak.
A bitcoint szinte már mindenki ismeri, a dogecoinról Elon Musknak hála szintén rengeteget hallottunk, de az ethereum a mainstream médiában sokkal kevesebb figyelmet kap, pedig technológiáját tekintve jóval izgalmasabb és több lehetőséget rejt, mint az előbb említett társai. A Vineyard Holdings alapkezelő részletes prezentációval jelentkezett az Eth
A Északi-sarkvidék Oroszországhoz tartozó területének két szigetcsoportján a gleccserek és a jégtakaró olvadása annyi olvadékvizet termel, amennyi évente megtöltene közel ötmillió olimpiai úszómedencét - állapították meg brit kutatók.
Csütörtök reggel 9 óra után elérte a történelmi csúcsnak számító 50 ezer pontot a BUX, a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe. A rekord jelentőségéről Korányi G. Tamás, az InfoRádió állandó tőzsdei szakértője beszélt.
Ezzel a MakersPlace is bekerült azon NFT platformok közé, amik idén tudtak jelentős befektetésre szert tenni az NFT piac és digitális kollekciók fellendülése közben. A MakersPlace főként művészeti kollekciókra fókuszált NFT platform és a legújabb olyan NFT piactér ami jelentős…
Az Országos Meteorológiai Szolgálat tájékoztatása szerint ez lehet a legmelegebb nyár 1901 óta. Az első két nyári hónap átlaghőmérséklete 22,9 fok volt. A szolgálat meteorológusa az InfoRádiónak elmondta: nem meglepő mindez a folyamat az elmúlt 10 év tendenciái alapján, és szerinte a következő 5-10 év nyarai is egyre melegebbek lesznek a klímaválto
Idén nyáron a járványhelyzetből eredő bizonytalanságok miatt valószínűleg minden eddiginél többen döntenek úgy, hogy autóval indulnak útnak idei nyaralásukra. A vállalatok jelentős részénél magáncélra is használható a céges jármű, így hosszabb belföldi vagy külföldi autózásnál az aktuális utazási szabályok mellett érdemes utánanézni annak is, milye
Egyre több szénerőművet helyeznek újra üzembe, hogy a hőség és a pandémia után újrainduló termelés miatt megugrott villamosenergia-igényt fedezni tudják. Bár szenes erőművet üzemeltetni alapesetben drágább, a magas gázárak és a rendelkezésre álló tartalékok szűkössége miatt most megéri.
A nagy nyugati országok adót emelnének, de nem szeretnék, ha emiatt romlana a versenyképességük, ezért másokat is adóemelésre kényszerítenének - fejtette ki Izer Norbert.
Az Európai Bizottság intézkedéseket javasolt a magas színvonalú és befogadó alap- és középfokú oktatást előmozdító vegyes tanulás, azaz a tanulási környezet és az eszközök ötvözésének támogatására - közölte az uniós bizottság csütörtökön.
A világjárvány gazdaságra gyakorolt hatását tekintve elmondható, hogy a munkáltatók számottevő része munkaerőhiánnyal és a munkaerő megtartás problémájával küzd. A probléma enyhítésében segíthetnek az olyan típusú juttatások, amelyek adómentesen vagy kedvezményesen nyújthatók a munkavállalók számára. Ilyen lehet többek között a munkásszállás biztos
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) minden elnevezésén betiltotta a BrightWhite otthoni fogfehérítő szett reklámozását - hívta fel a nemzeti versenyhatóság a figyelmet.
Számos szolgáltatásból, aktivitásból és rendezvényről kitilthatják Németországban ősztől azokat, akik nem oltatják be magukat koronavírus ellen, derül ki egy kiszivárgott kormányzati dokumentumból. A cél nyilvánvalóan az, hogy rábírják az ellenkezőket a vakcina elfogadására, és ezáltal csökkentsék a negyedik hullám erejét. Az oltatlanok hátrányos m
Közel 50 százalékkal javul az emlékezőképesség, ennek következtében a teljesítmény is azon szellemi munkát végzők körében, akik háromdimenziós térben dolgoznak - mondja a 2016 óta a virtuális valóság és a kognitív, azaz megismerő funkciók kapcsolatában rejlő hatékonyságnövelést alkalmazó magyar startup, a MaxWhere. A cég már több, mint 24 ezer felh