Bár lassabban, de folytatódik a magyarországi kamatemelési ciklus, a forint és feltörekvő piaci társai inkább a negatív irányba mehetnek középtávon a negyedik hullám okozta bizonytalanságból adódó nemzetközi befektetői hangulat miatt – véli Hajósi Péter, a K&H alapok vezető stratégája. A részvénypiacokon még mindig van keresnivalója a megtakarí
A Greenpeace az európai autómentes nap alkalmából több ezer, keresztet ábrázoló graffitivel hívta fel a figyelmet Budapest forgalmas csomópontjain arra, hogy tragikusan sokan halnak meg évente hazánkban a kritikus légszennyezettség
Miközben a világpiaci kilátások a fokozódó verseny ellenére biztatóak, itthon a magas önköltség, a szigorodó környezetvédelmi előírások és az alacsony jövedelmezőségű feldolgozás egyaránt komoly kihívást jelent a tejiparban. Az OTP Agrár szakértői legfrissebb cikkükben azt tekintették át, hogy miként válhat még sikeresebbé magyarországi tejágazat.
Az amerikai tőzsdék emelkedéssel zártak tegnap, mindhárom vezető részvényindex feljebb került, a Dow Jones, az S&P 500 és a Nasdaq is. A Fed is megtartotta kamatdöntő ülését, ahol határozottan utalt arra, hogy amennyiben a kilábalás az eddigi pályán halad, akkor hamarosan sor kerülhet az eszközvásárlási program kivezetésének beütemezésére. Az ázsia
A Magyar Nemzeti Bank biztosítók üzleti teljesítményére vonatkozó legújabb jelentésének adatait elemezve megállapítható, hogy 2020-ban a koronavírus járvány nem okozott rendszerszintű sokkot a biztosítási szektorban, azonban a korábbi évektől elmaradó, mérsékelt ütemű növekedés jellemezte a biztosítók teljesítményét. 2021 első félévében szerződésál
Legalábbis Nagy Britanniában.Egymás után mennek csődbe ugyanis a brit lakossági energiaszolgáltatók a földgáz rekordmagasságokban járó nagybani beszerzési ára miatt.
Napi Korrekciót hozott a szerdai kereskedés az OTP árfolyamában, 17650 forintra tudott visszakapaszkodni. A forgalom maradt alacsony, így tartós fordulatot a tegnapi zöld gyertya nem alapoz meg, a pozitív korrekciónak azonban lehet még helye 18000 forinthoz. Az elmúlt 6 kereskedési napon látott visszarendeződés során a 18000-es szint elesése negatí
A Tojás Világnapja alkalmából a tojás fogyasztását népszerűsíti az Agrárminisztérium (Am), az Agrármarketing Centrum (Amc) és a Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szövetsége (Mttsz). A tojás fogyasztása az utóbbi években dinamikusan növekszik, ahogy a hazai előállítás volumene is. A mostani promóció célja a tojás kiváló minőségének, érté
Augusztusban nem várt módon csökkentek a használtlakás-eladások az Egyesült Államokban az ingatlanforgalmazók szakmai képviseleti szervezete, a National Association of Realtors kimutatása alapján.
Napi Nem érkezett további gyengülés a MOL grafikonján szerdán, egyelőre kitart a 2400 forintos zóna mágneses ereje, ami tartós nem ereszti az árfolyamot. Megerősítést így nem kapott ennek a szintnek a letörése, de a meglehetősen szerény forgalom mellett továbbra is nehéz arra következtetni, hogy ezúttal tartósan erőre kap az árfolyam. A fő kihívást
Napi Nem tudott 20 napos mozgóátlagának feszülni szerdán a Richter árfolyama, mérsékelt napon belüli pluszokat követően az eladóké lett a főszerep, 8540 forinthoz gyengült nap végére a papír. Jelentős változás ezzel a napos grafikonon nem következett be, az emelkedésnek továbbra is kulcsa a 20 napos mozgóátlag ellenállásának áttörése. Amíg erre nem
Florin Citu román miniszterelnök szerdán bejelentette, hogy több vizsgálat lefolytatását kérte a legnagyobb román biztosító, a City Insurance fizetésképtelenné nyilvánítása ügyében, amelynek működési engedélyét pénteken vonta be a bukaresti pénzügyi felügyelet. A piacvezető biztosítótársaság
Napi 5100 fölé pattant vissza és erősödött szerdán a BUX árfolyama, az OTP és a MOL emelkedése mutatta az irányt a hazai piacnak. Nyomás tehát nem került az 50600 pontnál kezdődő támaszszintre, felfelé fordulva az 52000 pontos szintet kísérelheti meg visszatesztelni az index. A 20 napos mozgóátlag itt már az ellenállás szerepét töltheti be –
Az elmúlt 24 órában 526 új koronavírus-fertőzöttet regisztráltak Magyarországon, jelentette a kormányzati portál. A betegséggel összefüggésben 2 ember veszítette el az életét.
Az Európai Bizottság szeptember 21-én kihirdetett rendeletével a „Madarasi birspálinka” védett elnevezés lett az Eu-ban. Ezzel tizenkettőre emelkedett az uniós oltalmat élvező magyar pálinka elnevezések száma.
A mobiltechnológia, a mobilhálózatok által kínált szolgáltatások már egyáltalán nem csak arról szólnak, hogy felhívhatjuk a segítségükkel telefonon egy ismerősünket. Az IoT, az okos épületek és az okos városok világában a mobiltechnológia már hatékonyan képes összekötni a közművek, az otthonok összehangolt rendszereit, valamint azok automatizálássa
Optimisták az osztrák turisztikai szakemberek, hiszen enyhültek a síelésre vonatkozó járványügyi szabályok. Míg az előző síszezonban csak osztrák vendégek használhatták a hazai síterepeket, a mostani szezonban megnyitják azokat a külföldiek előtt is. A beutazásra, síelésre érvényes védettségi igazolvánnyal lesz lehetőség.
Október elsejétől pályázhatnak a vállalkozások munkavállalóik továbbképzésére a vállalati belső képzési programban – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára szerdán, a kis- és középvállalkozásokat segítő országos szakmai roadshow kecskeméti állomásán.
Hova tedd a megtakarításod 2021-ben, illetve miként védheted megtakarításod az infláció ellen? Másfél év szünet után újra indulnak a Portfolio Trader szemináriumai, ahol befektetésről, megtakarításról adunk elő.
Az Erste Bank a Babaváró hitel 2019-es indulása óta több mint 200 milliárd forint kölcsönt folyósított ügyfeleinek. A hitel esetében 12 százalék feletti piaci részesedést elérő pénzintézetnél a házaspárok több mint 90 százaléka a maximális, 10 millió forint mellett döntött. A hitelek 50 százalékánál már felfüggesztették a törlesztést, mert a magzat
Savita Subramanian, a Bank of America amerikai részvény- és kvantitatív stratégiájának vezetője szerdán elárulta a legjobb stratégiáját a pénzügyi piacokon való eligazodáshoz, miközben az amerikai gazdaság igyekszik tartósan kilábalni a Covid-19 okozta válságból.
Mérsékelt emelkedés várható nyitáskor csütörtökön a Budapesti Értéktőzsdén az előző napi közel 1,00 százalékos pluszt követően – írta Józsa Bence, az Equilor Befektetési Zrt. junior elemzője az MTI-nek küldött kommentárjában. Kiemelte: a vezető részvények közül az OTP esetében 18 ezer forintnál látható ellenállás, míg támasz 17 ezer forintnál húzód
A járványhelyzet árnyékában manapság sokat hangoztatott digitalizációs lehetőségek az üzleti élet szereplői számára csak a jéghegy csúcsát jelentik, mivel a környezettudatosság és dolgozói empátia felé tolódás legalább annyira befolyásolja a jövőnket, mint az elmúlt másfél évet – ez derült ki a Summit Play tudásmegosztó felületére feltöltött rövid
Az OTP felmondta az OPUS Securities-szel még 2006-ban kötött megállapodást, és visszavásárol az OPUS-tól 14,5 millió OTP-részvényt, amelyeket részben a bank munkavállalói által létrehozott különleges munkavállalói résztulajdonosi programnak adna el. A saját részvény eladás által felszabaduló tőkét az OTP részben további akvizíciókra használná fel,
Indexemelkedéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon. A Stoxx Europe 600 0,73 százalékkal, az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,79 százalékkal kezdett magasabban. Londonban 0,59 százalékos erősödéssel nyitott az FTSE-100 index, a frankfurti DAX 0,70 százalékkal, a CAC-40 Párizsban 0,80 százalékkal emelkedett a nyitáskor. A
Az Európai Bizottság rövid távon 90 milliárd eurónyi elkölthető összeget szabadít fel a biztosítók számára, amelyről azt remélik, hogy a biztosító társaságok a régió gazdasági fejlődésébe fogják fektetni – számol be a hírről a Financial Times.
Joe Biden elnök nagyon gyakran idézi a Moody's kutatásait, amikor az amerikai gazdasággal kapcsolatban próbál érvelni. A Moody's által készített legfrissebb tanulmányt akár használhatná arra is, hogy afelé lökje politikus kollégáit, hogy minél előbb kössék meg az az adósságplafonról szóló megállapodást. Legfrissebb elemzésében a Moody's egy olyan f
Az amerikai tőzsdék emelkedéssel zártak tegnap, mindhárom vezető részvényindex feljebb került, a Dow Jones, az S&P 500 és a Nasdaq is. A Fed is megtartotta kamatdöntő ülését, ahol határozottan utalt arra, hogy amennyiben a kilábalás az eddigi pályán halad, akkor hamarosan sor kerülhet az eszközvásárlási program kivezetésének beütemezésére. Az ázsia
A major depresszió komoly gazdasági teher egyéni, finanszírozói és össztársadalmi szinten is. Népegészségügyi szintű, komplex, de jól kezelhető betegségről beszélünk, amely kezelésébe való befektetés más területeken is eredményt hozhat - hívta fel a figyelmet Szekeres György, a Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika egyetemi do
Az Equilor Befektetési Zrt. legfrissebb elemzése szerint az idei év egészében a GDP 6,5 százalékos bővülésére lehet számítani, amelyet jövőre 4,5 százalékos növekedés követhet.
Joe Biden elnök nagyon gyakran idézi a Moody's kutatásait, amikor az amerikai gazdasággal kapcsolatban próbál érvelni. A Moody's által készített legfrissebb tanulmányt akár használhatná arra is, hogy afelé lökje politikus kollégáit, hogy minél előbb kössék meg az az adósságplafonról szóló megállapodást. Legfrissebb elemzésében a Moody's egy olyan f