Augusztusban a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma 4 millió 678 ezer volt, ami 24 ezerrel több az egy évvel korábbinál, és 26 ezerrel kevesebb az előző havinál és - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden kiadott jelentéséből. A külföldön dolgozók körében 17 ezerrel csökkent a foglalkoztatottság.
Felemás teljesítmény volt látható az amerikai tőzsdéken tegnap, a Dow Jones mérsékelten emelkedett, míg az S&P 500 és a Nasdaq lejjebb került. Remekül teljesítettek az energetikai cégek, ami a növekvő olaj- és gázáraknak köszönhető. Az ázsiai piacokon felemás volt a piaci kép, míg Európában vegyes teljesítmények láthatóak.
Négy hét telt el a tanévkezdés óta, de már több intézményben annyi megbetegedés történt, hogy kénytelenek voltak visszatérni a digitális oktatáshoz – nyilatkozta Totyik Tamás.
Több mint 20 munkatárs, több mint 40 termék, komoly üzemi kapacitás, és magasfokú szakmaiság. A Vulcan Agro 2017 óta segíti a magyar termelők munkáját olyan egyedi, gyakorlati, komplex megoldásokkal, amelyek túlmutatnak egy-egy jó minőségű terméken. Így van ez a tápanyag-utánpótlás és talajjavítás kapcsán is.
Hétfőn váratlanul bejelentette Robert Kaplan és Eric Rosengren, hogy két héten belül önként távoznak a Fed Nyíltpiaci Bizottságából (FOMC). A döntéshozók az utóbbi hetekben komoly botrányba keveredtek amiatt, hogy részvényekkel kereskedtek, a szakértők inkább a héják közé sorolták mindkettőjüket.
Augusztus végére váratlanul 18,6 milliárd forinttal 27,4 milliárd forintra csökkent az állami kórházak adósságállománya. Csendes kórházi adósságrendezés nincs a háttérben, valami más magyarázat van erre a furcsa jelenségre.
A kínai gyárak energia-ellátásának akadozását nem kizárt, hogy Európában is megérezzük majd: sok üzemben ugyanis éppen nyugati exportra folyik a termelés.
Jim Cramer, a CNBC megmondóembere tegnap úgy fogalmazott, hogy szerinte a Wall Street jelenleg két fő területről kapja az iránymutatást, a befektetőknek ezért kiemelten kell kell figyelniük ezekre a körülményekre.
A BlackRock, a Royal Bank of Canada, és a BlueBay Asset Management is a China Evergrande Group ingatlanfejlesztő cégben kitettséggel rendelkező vagyonkezelők között van, míg a TCW és az HSBC alapjai zárták pozícióikat - közölte a Morningstar.
"Valamikor réges-régen - így mesélik az öregek - kapuvári halászok fönt a Hanyban egy gyereket fogtak ki a Király-tóból, aki ugyan teljesen meztelen volt, de mégsem fázott, mert testét halpikkelyek fedték.”
Pártos Zsoltot nevezték ki a Praktiker új ügyvezető igazgatójának, a közgazdász szakember az új pozíciójában felelős a Praktiker Áruházlánc teljes magyarországi működésért, illetve feladata a jövőbeni növekedés feltételeinek megteremtése - olvasható a Praktiker közleményében.
A napokban fejezte be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az adószámla-értesítők kiküldését ügyfélkapus ügyfeleinek, október végéig pedig postán kapnak adószámla-kivonatot azok, akiknek nincs ügyfélkapu-hozzáférésük - közölte a NAV.
A BlackRock, a Royal Bank of Canada, és a BlueBay Asset Management is a China Evergrande Group ingatlanfejlesztő cégben kitettséggel rendelkező vagyonkezelők között van, míg a TCW és az HSBC alapjai zárták pozícióikat - közölte a Morningstar.
Október 1-től Jurásek Sándor látja el a Marquard Media Magyarország kereskedelmi igazgatói feladatait. A szakember közel két évtizedes vezetői tapasztalattal rendelkezik a hazai médiavilágban, valamint a kereskedelmi terület több szegmensében. Az új igazgató feladata a digitális transzformáció folytatása, valamint a sokrétű és értékes termékpalettá
Közzétette frissített stratégiáját az AutoWallis, ami alapján 2025-ig bezárólag robbanásszerű növekedéssel számolnak a cégnél, a vállalat árbevétele a 2020-as érték több mint négyszeresére ugorhat, miközben a menedzsment megítélése szerint az EBITDA több mint a hatszorosára emelkedhet. A közzétételt követően valósággal rávetették magukat a befektet
Az új EKR katalógussal az elszámolható energiamegtakarítások kiszámítását kívánjuk könnyebbé tenni, valamint a megvalósított beruházások, intézkedések bejelentését gyorsítani – mondta Horváth Péter János a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal elnöke a hivatal által közzétett új energiahatékonysági intézkedéseket felsoroló jegyzékével k
A kelet-ázsiai és óceániai országok 2020 folyamán sikeresen védekeztek a koronavírus ellen, ezzel pedig a gazdasági károkat is sikerült mérsékelniük. 2021 viszont új helyzetet hozott, a delta variáns terjedése odacsapott a gazdasági aktivitásnak, és a régió gazdaságainak kilátása nagyot romlott.
Robbanásszerű növekedéssel számol az AutoWallis Csoport 2025-ig ma közzétett, frissített stratégiájában. A tőzsde autós vállalatának árbevétele a 2020-as érték több mint négyszeresére, 400 milliárd forint fölé ugorhat, miközben a menedzsment megítélése szerint a társaság eredménytermelő képességét legjobban bemutató EBITDA több mint a hatszorosára,
Hivatalos választ nem kaptunk arra, hogy hányan küzdhetnek poszt- és long-Covid szindrómával, azonban Zacher Gábor részletes betekintést nyújtott nekünk a hazai helyzet alakulásába. Az orvosok Magyarországon is a sötétben tapogatóznak sokszor, amikor a koronavírus-fertőzés után különböző tünetek maradnak meg a pácienseknél. Pszichoszomatikus tünete
Az utóbbi napokban egyre csúnyábban gyengül a forint az euróval szemben, így lassan a 360-as szintet közelíti a jegyzés. Ha a tendencia folytatódik, akkor akár napokon belül jöhet a július vége óta nem látott lélektani határ. Az esés mögött a rossz nemzetközi befektetői hangulat áll.
A Revolut Magyarországon is elkezdte használni európai banki engedélyét, tehát minden magyarországi ügyfél ingyen átválthat a Revolut Bank szolgáltatásra, ami már az EU-ban kötelező betétbiztosítási rendszerrel garantálja a betétek biztonságát, 100 000 euróig (~36 millió forint).
Közzétette frissített stratégiáját az AutoWallis, ami alapján 2025-ig bezárólag robbanásszerű növekedéssel számolnak a cégnél, a vállalat árbevétele a 2020-as érték több mint négyszeresére ugorhat, miközben a menedzsment megítélése szerint az EBITDA több mint a hatszorosára emelkedhet. A közzétételt követően valósággal rávetették magukat a befektet
A Ganz Transzformátor- és Villamos Forgógépgyártó Kft. nyilvános aukció keretében megvásárolta a tápiószelei Ganz-gyárat és az ahhoz tartozó eszközállományt. Így a vállalat hamarosan tulajdonosként támogathatja a nagy múltú üzem tevékenységét. A társaság 2020 szeptembere óta bérlői minőségben biztosítja a gyár működését, miután tavaly júliusban fel
A kelet-ázsiai és óceániai országok 2020 folyamán sikeresen védekeztek a koronavírus ellen, ezzel pedig a gazdasági károkat is sikerült mérsékelniük. 2021 viszont új helyzetet hozott, a delta variáns terjedése odacsapott a gazdasági aktivitásnak, és a régió gazdaságainak kilátása nagyot romlott.
Még meg sem száradt a tinta a Gazprommal aláírt gázszállítási szerződésünkön, máris komoly diplomáciai vita van kialakulóban miatta: az ukránok a Bizottsághoz fordulnak, Szijjártó bekérette a nagykövetet.
Tavalyhoz képest csökkent a munkanélküliek és nőtt a foglalkoztatottak száma, így a munkanélküliségi ráta is mérséklődött. A fiatalok körében viszont fordított a trend - nem véletlen, hogy a 25 év alattiaknak engedi el az szja-t a kormány januártól.
A napokban fejezte be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az adószámla-értesítők kiküldését ügyfélkapus ügyfeleinek, október végéig pedig postán kapnak adószámla-kivonatot azok, akiknek nincs ügyfélkapu-hozzáférésük - közölte a NAV kedden az MTI-vel.
Augusztusban pihentünk egyet, az ősz beköszöntével azonban újult erővel vágunk neki a Kripto Akadémia Online Meetup sorozatnak. A következő epizód e hét csütörtökön lesz, ismét egy különleges vendéggel, és különleges témával készültünk nektek. Ezúttal az úgynevezett play-to-earn, magyarul talán “játssz,…
Közzétette frissített stratégiáját az AutoWallis, ami alapján 2025-ig bezárólag robbanásszerű növekedéssel számolnak a cégnél, a vállalat árbevétele a 2020-as érték több mint négyszeresére ugorhat, miközben a menedzsment megítélése szerint az EBITDA több mint a hatszorosára emelkedhet. A közzétételt követően valósággal rávetették magukat a befektet
A versenyhatósági vizsgálat jogsértőnek találta az Ékszer TV járvány elleni védőeszközöket (maszkokat, kézfertőtlenítőt, vitaminokat) árusító műsorait - írja közleményében a GVH. A versenyhatóság 85 millió forintos bírságot szabott ki a vállalkozásra.
A napokban fejezte be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal az adószámla-értesítők kiküldését ügyfélkapus ügyfeleinek, október végéig pedig postán kapnak adószámla-kivonatot azok, akiknek nincs ügyfélkapu-hozzáférésük - közölte a NAV kedden az MTI-vel.
Ahogyan a mindennapi életben, úgy a gazdaság tekintetében is egyre több szó esik a negyedik hullámról. A világgazdaság egészének nem áll túl jól a szénája az alacsony átoltottság miatt és ez egy kis nyitott gazdaságnak nem igazán jó hír. A belső piacra termelő gazdaság viszont immunisabb lehet a Covid újabb hullámával szemben.
Készenlétbe helyezte a brit kormány a hadsereg üzemanyag-szállító tartálykocsik vezetésére kiképzett tagjait az üzemanyag-kiskereskedelemben támadt súlyos ellátási problémák enyhítésére.
A talaj sokkal több, mint élettelen „homok és iszap”. Tele van élettel, a mikroszkópikus méretű organizmusoktól kezdve a nagyobb emlősökig, amelyek mind kölcsönhatásban állnak egymással a hasonlóan gazdag mikro-élőhelyeken. Kölcsönhatásuk élelmiszert és rostokat, tiszta vizet, tiszta levegőt és szintetikus vegyi anyagoktól mentes ipari folyamatokat
A Magyarországon több mint 150 éves múlttal rendelkező Bonbonetti Kereskedelmi Kft. kreatív és promóciós feladatokkal bízta meg a Human Telex Advertising & Eventet. “Első körben a Tibi csokoládémárkán dolgozunk majd együtt, amely a maga 80 éves történetével tényleg az egyik legismertebb magyar brand. Sokrétű feladataink között új termékbevezetés és