Vezetés, munkavégzés, kikapcsolódás – ez a három tevékenység egybe fog olvadni a jövő digitális, hálózatba kapcsolt és fenntartható járműveiben. Ennek tudatában a Continentalnak sikerült egy szinte tökéletes jármű belteret kifejlesztenie.
A Revolut mától bankként működik Magyarországon is - azonban a litván nemzeti bank felügyelete alá tartozó határon átnyúló intézményként, s nem önálló leánybankként indultak el. A hazai ügyfelek így betétbiztosítási, fogyasztói vagy elszámolási jogvitájukat nem itthon, hanem Litvániában (várhatóan litván, illetve angol, s nem magyar nyelven) i
Az Európai Unió pénzügyminiszterei levehetik a Seychelle-szigeteket, Dominikát és Anguillát az adózáési feketelistáról jövő héten, Panama viszont nem tudta teljesíteni az erre vonatkozó követelményeket – írja a Reuters egy birtokába jutott belső dokumentumra hivatkozva.
Több tízezer hazai gazdálkodót érint a napokban kiírt új ÖKO és új Agrár-környezetgazdálkodási (AKG) pályázat – hívja fel a figyelmet a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK). Az AKG pályázat keretösszege 360 milliárd forint, ami meghaladja az előző két ötéves támogatás összegét is; az ÖKO kerete 40 milliárd forint.
Különleges drónelhárító rendszereket, drón bemérő eszközt, úszó drónt, mezőgazdasági precíziós drónokat is láttunk a harmadik Drónkonferencián és Expón. A permetező drónok akár 292 liter vizet is megspórolhatnak hektáronként, és centiméteres pontossággal is képesek repülni. A drónok elleni rendszerekkel foglalkozó cégek már a drónokat földre kénysz
Magyarországon is elérhetővé váltak a Revolut első európai bankjának szolgáltatásai Magyarországon is elérhetővé váltak. A Revolut azon magyarországi ügyfeleinek, akik a Revolut Bank szolgáltatásra váltanak, betétbiztosítást is kínál – közölte a társaság. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) a magyar ügyfelek érdekében szorgalmazza, hogy a Revolut globális
Lassú ütemben, de folyamatosan növekszik a szennyvíz koronavírus-koncentrációja - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) a legfrissebb adatokat ismertetve kedden a honlapján.
A Pfizer és a BioNTech vállalatok benyújtották a kérelmet az amerikai gyógyszer-felügyelethez (FDA) az 5 és 11 év közöttiek oltásának vészhelyzeti engedélyeztetéséről - írja a Marketwatch.
Tíz év alatt háromszorosára nőtt a készpénz-állomány Magyarországon, amelynek fenntartása százmilliárdos kiadást jelent évente. Hosszú távon a készpénzkímélő megoldások ugyanakkor minden bizonnyal átveszik a „párnacihás” pénzkezelés bevett gyakorlatait. Ehhez járulnak hozzá azok a technológiai fejlesztések és innovációk, amik mára a mindennapi pénz
A versenyhatósági vizsgálat jogsértőnek találta az Ékszer TV járvány elleni védőeszközöket (maszkokat, kézfertőtlenítőt, vitaminokat) árusító műsorait. A versenyhatóság 85 millió forintos bírságot szabott ki a vállalkozásra.
Bár sokan gondolják, hogy a művészeti alkotások remek lehetőséget képeznek pénzünk befektetésére, nem mindenki ért ezzel egyet. Egy ilyen meghökkentő példával állt elő a világ egyik leggazdagabb embere is, Warren Buffett. Igaza lehet?
Az idei második negyedévben 167 MW-tal bővült a háztartási méretű naperőművek beépített teljesítménye, így félévre már majdnem teljesítettük a 2020 egészében látott növekedést, elsősorban a lakossági szegmensnek köszönhetően. A megújuló energiatermelés lendületes növekedése örömteli fejlemény, ugyanakkor az ellátásbiztonság érdekében sürgősen szüks
A fenntartható ingatlanfejlesztések és ezzel a környezettudatosan fejlődő épített környezet megteremtése, növelése érdekében az Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület (IFK) együttműködik a Magyar Környezettudatos Építés Egyesületével (HuGBC) és a Greenology – Zöldinnovációs Fenntarthatósági Tudásközponttal, így felgyorsulhatnak a környezettudatos
Előbb Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter jelentette be közösségi oldalán, hogy bekérettük az ukrán nagykövetet, mivel a "szuverenitásunk megsértésének tartjuk, hogy Ukrajna meg akarja akadályozni Magyarország biztonságos gázellátását". Ezt követően Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter mondta, hogy szerinte Magyarország csapást mért a ma
A fizetéstechnológiai cég többek között legjobb ár garanciát és termékbiztosítást is nyújt a szolgáltatáson belül - olvasható a Mastercard sajtóközleményében.
Az AutoWallis Csoport frissített stratégiája szerint a tőzsde autós vállalatának árbevétele 2025-ig a 2020-as érték több mint négyszeresére, 400 milliárd forint fölé ugorhat, miközben a menedzsment megítélése szerint a társaság eredménytermelő képességét legjobban bemutató EBITDA több mint a hatszorosára, 14 milliárd forint fölé emelkedhet. A terve
A Federated Hermes vezető piaci stratégája, Phil Orlando arra figyelmeztet, hogy az amerikai fiskális és monetáris politikával kapcsolatos bizonytalanság megakadályozza, hogy a piac kitörjön a közelmúltban tapasztalt hullámvölgyből. A hosszabb távon optimista guru szerint a jelenlegi bizonytalansági tényezők nyomán 5-10 százalékos korrekciós is jöh
Azt gondolnánk, krónikus derék- és gerincfájdalommal többségében az idősebb korosztály küzd, ehhez képest a világ lakosságának egészségügyi állapotát bemutató tanulmányok szerint – a fejlődő országokat leszámítva – a derékfájdalom az, amely a legtöbbet ront az életminőségen. A reumatológus és a gyógytornász szerint is fontos a pontos diagnózis, his
A hazai hiteltörténelem alighanem legkedvezőbb lakossági felhasználású konstrukciója körvonalazódik a heteken belül igénybe vehető zöld lakáshitel bevezetésével. Az akár 70 milliós hitel az előzetes hírek szerint 2,5 százalékos kamatozású, sőt egyes esetekben akár kamatmentes lesz. Kizárólag az energiahatékonyság javítására lehet majd fordítani.
Az Ivsz - Szövetség a digitális gazdaságért szakmai zsűrije idén is a Menta konferencián jelentette be az év menedzsere, az év digitalizációs projektje, az év innovációja díjak nyerteseit, és nevezte meg 2021 digitálisoktatás-nagykövetét.
A Lego csoport árbevétele 46 százalékkal 23 milliárd dán koronára (1111 milliárd forint) nőtt az első fél évben a 2020-as év azonos időszakával összehasonlítva - közölte a játékgyártó.
A magyar piacon végzett átfogó kutatás alapján a Vodafone Magyarország új vezetékes szolgáltatásportfólióval várja új és meglévő ügyfeleit. A különböző internetezési és tartalomfogyasztási szokásokhoz igazodva a szolgáltató a megújult portfólió által korszerűbb, átláthatóbb és szélesebb körben képes kiszolgálni az ügyféligényeket. A Vodafone TV tav
Oroszország nem készül a gázszállításokat arra használni, hogy más országokra, így Ukrajnára nyomást gyakoroljon - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője újságíróknak kedden Moszkvában.
Szeptember végétől a Garmin Pay okosórás fizetési megoldást is elérhetővé teszi – első hazai pénzintézetként – a K&H. A Garmin okosórákba a legismertebb – Mastercard, Maestro – kártyákat lehet digitalizálni, ezt követően a telefonra telepített Garmin Connecttel használhatók NFC-s fizetésre, azonban fizetéshez elegendő az óra, a telefonnak nem kell
A Rollin Technologies olyan töltő és dokkoló állomásokat fejleszt és gyárt, melyek segítségével az e-roller megosztó rendszerek hatékonyabban tudnak működni. Az új közlekedés-támogató eszköz hozzájárulhat a gyakran “szétdobált” e-rollerek rendezett tárolásához és költséghatékony működéséhez, melyek szabályozását a hamarosan életbe lépő Kresz-módosí
Az európai földgázínség és a távol-keleti kereslet rég nem látott szintre röpítették az olaj világpiaci árát. A több negatív fejlemény együttes hatása jót tesz az olajpiaci kereskedőknek. Egész hihetetlen dolog
Már nem kell sokat várni a gyereket nevelő családoknak szánt szja-visszatérítésről szóló törvény szövegének megjelenésére. Hamarosan családok százezrei kezdenek el gőzerővel számolgatni, hogy mekkora összeg is jár nekik vissza, de addig is összefoglaljuk a legfontosabb tudnivalókat és feltételeket.
Albánia jövője az Európai Unión belül van, és Brüsszelen múlik, hogy megkezdi-e a csatlakozási tárgyalásokat Tiranával - jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke kedden Tiranában, nyugat-balkáni látogatásának második állomásán.
Egy magyar fejlesztésű eljárással felismerhető a kullancsok által terjesztett Lyme-kórt okozó fertőzés, bármilyen fázisban is legyen a megbetegedés. Ezen múlhat a betegségből való felépülés!
Tízrészes animációs szériát indít szeptembertől az óvodások és kisiskolások számára az áruházlánc. A kisfilmek a legfiatalabbak nyelvén mesélnek olyan, a fenntarthatóságot meghatározó témákról, mint például a szelektív hulladékgyűjtés vagy az élelmiszer-pazarlás visszaszorítása. „Vállalatunk lassan két éve egységes stratégiai keretrendszerbe foglal
Szuverenitásunk megsértésének tartjuk, hogy Ukrajna meg akarja akadályozni Magyarország biztonságos gázellátását, ezt kikérjük magunknak és az ukrán nagykövetet keddre bekérettük a Külgazdasági és Külügyminisztériumba - közölte a tárca vezetője közösségi oldalán.
Globális energiaválság alakult ki az elmúlt hetekben, több fontos energiahordozó és a villamosenergia ára is meredeken emelkedik, az árak emelkedése már nem csak Európára korlátozódik, és több terméket érint, többek között a földgáz, az olaj, a szén és a villamosenergia ára is elszállt. Az okok között többek között az európai gáztárolók alacsony tö
Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter szerint Magyarország csapást mért a magyar-ukrán kapcsolatokra azzal, hogy a Gazprommal kötött megállapodást aláírva, kizárta az ukrán gázvezetéket az orosz gázszállítási rendszerből; a tárcavezető szerint Ukrajna megfelelő választ fog erre adni.
Amikor az emberek az üvegházhatású gázok kibocsátásának felelőséit keresik, előszeretettel mutogatnak a közlekedésre - legyen az városi vagy légi - vagy a húsfogyasztásra is akár. A zöldülés kapcsán egy gyakran elfeledett szektor az ingatlanszakma (holott a globális kibocsátás 40%-ért az épületeink felelnek), azon belül is az építkezések, melyek eg
A Rollin Technologies olyan töltő és dokkoló állomásokat fejleszt és gyárt, melyek segítségével az e-roller megosztó rendszerek hatékonyabban tudnak működni. Az új közlekedés-támogató eszköz hozzájárulhat a gyakran “szétdobált” e-rollerek rendezett tárolásához és költséghatékony működéséhez, melyek szabályozását a hamarosan életbe lépő KRESZ-módosí
Emelkedett az amerikai árukereskedelmi mérleg hiánya augusztusban, az importot továbbra is pörgetik a vállalati készletfeltöltések, ami arra utal, hogy a külkereskedelem a harmadik negyedévben is lefelé húzza a gazdasági növekedést.
Négy lengyelországi vajdaság közgyűlése módosította a családok védelmében hozott határozatokat, amelyeket azért bírált az Európai Bizottság, mert ellenezték az LMBT-mozgalom ideológiájának hirdetését - közölte kedden a lengyel sajtó.
A férfi tenisz Laver kupa hétvégéjén, vasárnap rendezték meg a Tisztelt Ász! társasági tenisztornát is. A magas szintű teniszt hozott negyedik Laver Kupán a Team Europe fölényesen győzött a Team World ellen. A negyvenötödik alkalommal a HGS PR Ügynökség és a Parlament Sportegyesület által megrendezett Tisztelt Ász! résztvevői, ha játékban nem is, d
A férfi tenisz Laver kupa hétvégéjén, vasárnap rendezték meg a Tisztelt Ász! társasági tenisztornát is. A magas szintű teniszt hozott negyedik Laver Kupán a Team Europe fölényesen győzött a Team World ellen. A negyvenötödik alkalommal a HGS PR Ügynökség és a Parlament Sportegyesület által megrendezett Tisztelt Ász! résztvevői, ha játékban nem is, d