Tízből négy gyermeket nevelő háztartás valamilyen lakáscélra költené a jövő év elején érkező szja-visszatérítést az ingatlan.com felmérése szerint. A válaszadók 22 százaléka a lakóingatlanának korszerűsítésére fordítaná a pénzt, így - ha az otthonfelújítási támogatást is igénybe veszik - duplán kaphatnak állami támogatást. Emiatt a jövő év első fel
A kedden látott nagy esés után nem érkezett komoly visszapattanás az amerikai tőzsdék, sőt, a Nasdaq újabb eső napot zárt, habár a hosszú amerikai állampapírok hozama nem emelkedett tovább. Ezt követően Ázsiában is vegyes volt a kereskedés, amelyben részben az is közrejátszott, hogy a friss adatok szerint az áramhiány hátráltatta az ipari termelést
Megvolt az árverés: elkeltek a NAV által lefoglalt luxusautók. A Lamborghini 71 millió forintért ment el, a Bentley pedig végül 54 millióért talált gazdára.
Folytatja a gasztrotársadalom közösségépítését a Nosalty, amely az Élményfőzés elnevezésű projektjével a hazai piacon egy teljesen új és egyedi formátummal jelentkezett. A kezdeményezés a tartalmi újdonságok mellett egy hosszú távon is működő, innovatív üzleti modell bevezetését is jelenti, illetve így kívánja csökkenteni az ingyenes tartalomszolgá
Egy korábbi cikkemben már bemutattam, hogy bizonyos hulladékoknak közel mennyi idő kellene a lebomlásra. Például a pelenkának, papírzacskóknak stb. Most kifejezetten a műanyag hulladékok lebomlását mutatom be a cikkben.
Úgy tűnik, enyhül a brit benzinválság, bár vannak olyan szereplők, akik szerint akár egy hónapig is eltarthatnak a fennakadások. A brit kormány rövidesen megkezdi a katonai teherautósofőrök kiképzését, hogy felgyorsítsák az üzemanyagszállítást - számol be helyzetről az Infostart londoni tudósítója.
A brit pénzügyi szolgáltatások piacán dolgozó 1,1 millió ember mintegy ötödét adják a nemzetközi, ezen belül is főként az Európai Unió területéről érkező munkavállalók. A Brexit azonban sokkal nehezebbé és költségesebbé teszi a külföldiek foglalkoztatását – számol be a TheCityUK lobbicsoport jelentéséről a Bloomberg.
"A Kormány ma esti határozatában biztosította a szükséges önrészt, így már biztos: 1 milliárd forint európai uniós forrást nyertünk el a Duna alatti vasúti alagút környezeti hatásvizsgálatára és az ahhoz kapcsolódó műszaki vizsgálatokra az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz (CEF) nevű alapból az EU-tól." - írja közösségi oldalán Vitézy Dávid. A r
2016 után ismét frissít a Coca-Cola: új globális kommunikációs platformot és hozzá tartozó márkafilozófiát vezet be „Nyiss a csodára” néven, amit első elemével, a „Coca-Cola összeköt minket” kampánnyal indítanak útjára szerte a világon. A platform részeként a régóta érintetlen ikonikus logó is új perspektívát kap.A Coca-Cola szeptember 29-én mutatt
Egyre drágábban és egyre többet tankolunk, a járvány alatt visszaeső benzinár pedig már a lélektani 500 forintot közelíti. Egy elemzés szerint azonban nem kizárt, hogy előbb-utóbb ennél is mélyebben a
Többségi tulajdont szerezhet az üzbég Ipoteka Bankban az OTP Bank, a vásárlási szándéknyilatkozatot szerdán írták alá Taskentben, a végleges szerződési feltételekről várhatóan még idén megállapodhatnak - közölte az OTP Bank.
Gyengült csütörtök reggel a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben. A forint a dollárral szemben elérte idei mélypontját.
633 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 822 705 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 5 beteg, így az elhunytak száma 30 190 főre emelkedett - írja a koronavírus.gov.hu. Az új esetek számok alapján elmondható, hogy a korábbi megtorpanást követően ismét kezd begyorsulni a járvány Magyarországon.
A kávé világnapját egyes feltételezések szerint azért ünnepeljük éppen a csillagászati ősz beköszönte után egy héttel, mert így emlékeztetjük magunkat, hogy újra dolgozni kell. Bár a legtöbb kávét otthon isszuk, azért minden második fogyasztó a munkahelyén is napi rendszerességgel kávézik. A világnap alkalmából a Costa Coffee és a GKI Digital közös
Magyar bankok fedezettkötvény-programjait minősítette fel szerdán a Moody's Investors Service, elsősorban a magyar államadós-besorolás minapi javításával összefüggésben.
A tervek szerint jövő tavasszal adják át a Gyermelyi Zrt. harmadik malomkomplexumát, amely 5,5 milliárd forintos beruházásból valósul majd meg – hangzott el a Magyarország piacvezető tésztagyártójának, legnagyobb tojástermelőjének és malomipari szereplőjének számító cég megalapításának 50 éves évfordulóját ünneplő jubileumi rendezvényén. A Gyermely
A kedden látott nagy esés után nem érkezett komoly visszapattanás az amerikai tőzsdék, sőt, a Nasdaq újabb eső napot zárt, habár a hosszú amerikai állampapírok hozama nem emelkedett tovább. Ezt követően Ázsiában is vegyes volt a kereskedés, amelyben részben az is közrejátszott, hogy a friss adatok szerint az áramhiány hátráltatta az ipari termelést
A BÁV októberi 7-ei online aukciója ismét a minőségi, de megfizethető ékszereket, órákat, műtárgyakat és festményeket helyezi a középpontba. Az árverést az axioart.com oldalán lehet élőben követni.
Az elmúlt napok folyamatos gyengülése után csütörtök reggel egy erősödési kísérletet látunk a forinttól, de ez gyorsan elhalt és az euró jegyzései továbbra is 360 körül ingadoznak, a dollár pedig csaknem egyéves csúcson, 311 körül jár a forinttal szemben.
A korábban a Goldman Sachsnál dolgozó vezető compliance elemzőt azzal vádolnak, hogy visszaélt bizalmasi helyzetével és több mint 471 ezer dollárt nyert bennfentes kereskedéssel – számol be a hírről a Financial Times.
A dm és partnerei az érdi Életfa Csoport Egyesületet támogatták jótékonysági focitorna keretében: a szervezet 5 millió forintot kapott, melyet 60 sérült és halmozottan sérült kisgyermek egész éves vízi terápiájára fordítanak. A hazai dm kiemelten büszke a jótékonysági focitornájára, amit immár 6. éve rendeznek meg. A kezdeményezés a munkatársaktó
Ma elindul a Széchenyi Kártya Program legújabb konstrukciója, a mikrovállalkozások beruházási céljait segítő Széchenyi Mikrohitel GO! – jelentették be az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) és a KAVOSZ mai sajtótájékoztatóján. Újdonság, hogy akár kezdő vállalkozások is igénybe vehetik fix 0,5%-os kamattal, legfeljebb 50 millió forint össz
Két biztosítási alkusz csatlakozott újonnan a HUNPartner Program szakmai közösségéhez. A Proficio Alkusz Kft.-vel és a Gordius Biztosítási Alkusz Kft.-vel együtt a HUNPartner Program mára 16 partnercéggel és közel 170 biztosítási tanácsadóval dolgozik együtt, és mintegy 8,5 milliárd forint szerződéses biztosítási állományt kezel - derül ki a társa
Kilenc új résszel jön a Csak neked mondom, a WMN és a Katona József Színház népszerű videósorozata a WMN YouTube-csatornáján. A formabontó műsorban minden beszélgetés egyedi és megismételhetetlen: nincs se moderátor, se műsorvezető, csak két művész, akik szabadjára engedve, intim közegben beszélgetnek sikerekről és kudarcokról, veszteségekről és ör
Az influenza vírus egyes variánsai - amíg a koronavírus világjárvánnyal állt harcban a világ - kihaltak, vagy legalábbis visszahúzódtak egy területre, ahonnan majd újra elszaparodhatnak, ha már tiszta a levegő. A távolságtartás, fokozott higiénia, maszkviselés, és az utazási korlátozások azt eredményezték, hogy a világ megszabadult egy időre az inf
100 milliárd forint kerettel, 0,5 százalékos fix kamattal ma elindult a Széchenyi Mikrohitel GO!, amellyel elsősorban a mikrovállalkozásokat szeretné támogatni a kormány - jelentette be György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára.
Tegnap este lezárult a “Satoshi-selfie” játékunk, ismét egy közösségi kezdeményezés, ami igazán jól sikerült. De ez nem a mi, hanem a ti érdemetek, hiszen az összetartozás, a közös alkotás szellemisége jól láhatóan köszöni, jól van. A Graphisoft Parkba kellett kilátogatnotok,…
A Szegedi Tudományegyetem 2021. szeptember 27-én rendkívüli szenátusi ülést tartott, melyen az intézmény fenntartójának képviseletében Prof. Dr. Szabó Gábor, kuratóriumi elnök tájékoztatta a jelenlévőket a Szegedi Tudományegyetemért Alapítvány és az Szte jövőbeli, új finanszírozási modelljéről.
A China Evergrande Group két kötvénytulajdonos szerint elmulasztotta a szerdán esedékes kötvénykamatok kifizetését, ami egy héten belül a második kifizetetlen offshore adósságfizetés, bár a készpénzhiányos vállalat igyekszik teljesíteni kötelezettségeit a hazai piacon.
Világszerte több mint 100 milliárd dollárnyi bitcoin-hoz nem férnek hozzá a tulajdonosok, mert egész egyszerűen elfelejtették a jelszavukat. Chris és Charlie Brooks, az etikus hacker apa és fia ebben láttak piaci rést.
A kriptovaluta bányászat- és kereskedés elleni közelmúltbeli kínai szigorítás ellenére, egyes kereskedők és befektetők továbbra is bikás hangulatban vannak, mondván, hogy “megveszik az aljat” ahelyett, hogy megszabadulnának digitális eszközeiktől, írja a Bloomberg. Kína ismét betiltotta a bitcoint A Kínából érkező…
Jelenleg úttörőnek számító orvostudományi területen tevékenykedik a budapesti MiND klinika, amely csúcstechnológiás MR készülékkel hoz új dimenziót a neurológiai és onkológiai betegellátásba. A funkcionális MR diagnosztika nem csupán a képi morfológia elemzésével segíti az orvosi döntéshozást, de már 2 hét után választ tud adni egy daganatellenes k
Augusztusban belföldi értékesítési árak 18,5, a forintban számolt exportárak 12,4 százalékkal növekedtek. Az ipari termelői árak átlagosan 14,4 százalékkal magasabbak voltak, mint egy évvel korábban - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Képtelen tartósan áttörni a 350-es lélektani határt a forint az euróval szemben, mostanra a kamatemelések sem nagyon tudnak segíteni, vagy legfeljebb ideig-óráig. Az utóbbi napokban kéthónapos mélypontra, 360-ig gyengült a magyar deviza. Persze aki figyeli az utóbbi hónapok trendjeit, az már meg sem lepődik: a negyedévek végén egy rejtélyes erő haj
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai egy budapesti ellenőrzésen több mint háromezer üveg hamis parfümöt, 230 hamis márkajelzésű fejhallgatót, telefontöltőt és hangszórót, valamint 1500 JBL emblémát foglaltak le. A jogtulajdonosoknak okozott kár több mint 48 millió forint.
Az Online Számlarendszer adatai, több millió forintos alkatrészbeszerzések és közérdekű bejelentések buktatták le azt a csaknem 25 békés megyei embert, akik otthonaikban illegálisan szereltek autókat. A vizsgálatokban kiderült, hogy a zugszerelők a szolgáltatásokat bejelentés nélkül végezték, a bevételeiket eltitkolták, adót nem fizettek.
Saját zsebből fizetjük az egészségügyi kiadások közel 30 százalékát, ami az uniós országok között is az egyik legmagasabb arány. Az önkéntes egészségpénztárakból ennek csak töredéket finanszírozunk. Az MNB és a Pénzügyminisztérium szerint a pénztáraknak agresszívabb marketinggel kellene megjelenniük a piacon, és nem ártana a tagok felvilágosítása s